Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-27 / 149. szám
1991. június 27., csütörtök o Korunk népbetegsége a diabetes Müller Miklós Orosházáról elszármazott Spanyolországban élő fotóművész kiállítása nyílt tegnap délután Békéscsabán a Megyei Könyvtárban. A tárlatot Gonda Géza nyitotta meg, gordonkán közreműködött Dinnyés Zsuzsa tanár Fotó: Gál Edit Az esetkocsi esete Eleken Az önkormányzatnak nem volt mentő ötlete” 9? (Folytatás az l. oldalról) • az adománygyűjtés előrehaladtával elkésettnek nyilvánították a határozatmódosításra tett egykét csendesebb javaslatot. Kompromisszum nem született, így Elek önkormányzata a legfurcsább megoldást választotta: nem támogatják anyagilag a mentő szolgálatba állítását. A kívülálló számára is érzékelhető volt, az adománygyűjtés gyors megszervezése, a testület elodázó álláspontja következtében kialakult helyzet mögött a polgármester és a jegyző elleni kifogások sora húzódik. Nem ok nélkül. Még mindig a napirend előtt Strifler József, az ügyrendi bizottság elnöke tett jelentést a polgármester fizetésemelése szabályosságának vizsgálatáról. Idézte az ominózus február 28-ai határozatot, miszerint: „Hozzájárul a képviselő-testület a 20 százalékos bérfejlesztések kifizetéséhez azzal, hogy a képviselő-testület hatáskörébe tartozó vezetők bérfejlesztésére a költségvetés elfogadásakor kerüljön sor.” A jelentés megállapítja, a határozat úgy is értelmezhető, hogy a „költségvetés elfogadásával a vezetők és a polgármester bérfejlesztését is elfogadtuk”, de úgy is, hogy „a vezetők és a polgármester béremelése majd külön napirendi pontként szerepel”. Összegezve, az ügyrendi bizottság megállapította, a béremelés szabálytalan volt, mert ezzel a testületnek, a törvények értelmében külön kellett volna foglalkoznia. Továbbá, hogy a polgármesternek tavaly már olyan fizetést állapítottak meg, amely az ez évi várható emelést is magában foglalta. így ő rövid időn belül kétszer kapott béremelést. Emellett fizetését már február 28-án megemelték 20 százalékkal, holott a költségvetési rendeletét csak március 8-án fogadta el a testület, s végül „a félreérthető határozat végrehajtásáról a polgár- mester nem számolt be”. A bizottság javasolta, Szántó István fogadja el korábbi bérét visszafizetési kötelezettség nélkül, ellenkező esetben fegyelmi felelősségre vonást indítványoznak. Dr. Fábry Károly jegyző szerint törvényesen jártak el, a vezetők közé tartozik a polgármester is, a testület mulasztása, hogy nincs olyan bizottság, amely külön foglalkozna bérével. Ezért írta ő alá a polgármester fizetésemelésének végrehajtását. Kecskeméti János és Somos Lászlóné álláspontja viszont az volt, hogy épp a jegyzőnek, akinek tudnia kellett, miről van szó, elmulasztotta javasolni ilyen bizottság létrehozását. A joghézag kibabrálásra, félrevezetésre volt jó. Szántó István kijelentette, nem rosszhiszeműen vette fel a soron kívüli bért, áll a fegyelmi vizsgálat elé. A súlyossá vált légkörben az eleki pártok testületen belüli és kívüli képviselői ismertették állásfoglalásaikat, melyet"Nánási Mihály képviselő néhány nappal ezelőtti kérésére fogalmaztak meg. Többen követelték a jegyző lemondását, a polgármester visszahívását alkalmatlanságra, a település megkárosítására hivatkozva, mint amennyien a köztársasági megbízotti hivatal törvényességi vizsgálatának megvárása mellett emeltek szót. Végül a testület hasonló álláspontra helyezkedett: a vizsgálat eredményének ismeretében, rendkívüli ülésen foglalkoznak tovább az üggyel. Ezen az ülésen nem sikerült az alpolgármester megválasztása sem. A szavazatot kapott képviselők különös módon sorra visszaléptek. Egyedül Kecskeméti János neve maradt a listán, aki azonban a titkos szavazáson mégsem nyerte el a minősített, többségi szavazatarányt... Továbbra sincs béke Eleken — egyelőre még a körvonalai sem látszódnak. Szűke Margit A Magyar Diabetes Társaság is csatlakozott az 1991. június 27-én tartandó, első „Diabetes Világnap”-hoz, ennek célkitűzéseihez. Az ezen a napon tartandó rendezvények fő célja az, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk a cukorbetegségre, korunk egyik népbetegségére. Ez a betegség a civilizált országok lakosságának 4—6 százalékát érinti, és mai tudásunk szerint1 élete végéig elkíséri az érintetteket. Ha azonban az étrendi, a gyógyszeres, az életmódbeli, valamint a szociális-társadalmi feltételeket biztosítjuk a megbetegedettek számára, akkor az egészségesekének megfelelő vagy ahhoz közel álló minőségű élet remélhető. Hazánkban a félmillióra becsült cukorbeteg több szempontból is lényegesen hátrányosabb helyzetben van, mint ahogyan azt betegségük indokolja. Az infláció és a munkanélküliség fokozódásával, a szociális és gazdasági helyzet romlásával ez a hátrányos helyzet egyre növekszik. Ahhoz, hogy ez ne érjen el elviselhetetlen mértéket, fel kell rázni az emberek lelkiismeretét. Többek között részben ezt célozza a Diabetes Világnap is különböző rendezvényeivel. Elfogadták a kárpótlási törvényt (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi plenáris ülésen a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat részletes vitája is napirendre került, illetve a Tisztelt Ház módosította a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetésről és az államháztartásvitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvényt, amelynek értelmében az Állami Számvevő- szék ideiglenes finanszírozását —tekintettel arra, hogy az intézmény átalakítása még nem történt meg — az eddigiekhez hasonló feltételekkel a III. negyedévre is kiterjesztik. A nap folyamán interpellációk és kérdések is elhangzottak. AMIKOR HIÁBA KOPOGTATUNK VALAMELY IGAZSÁG AJTAJÁN. MEG KELL KÍSÉRELNÜNK. HOGY AZ ABLAKON ÁT JUSSUNK ELHOZZA.” Joubert 1989. október 10—12-e között Észak-Olaszországban fogalmazták meg a cukorbetegséggel foglalkozó nemzetközi diabetológiai fórumok a Saint Vincent-i deklarációt. Ebben konkrét követelményeket fogadtak el a következő 5 évre, többek között célul tűzve ki a diabetes okozta vakság és a halálos veseelégtelenség 30 százalékkal, a végtagamputációknak pedig 50 százalékkal való csökkentését. Megyénkben a cukorbetegekkel való foglalkozásnak komoly hagyományai vannak közel 50 éve. Jelenleg 6 cukorbeteggondozó fogja össze az 1990. december 13-áig megyénkben nyilvántartásba vett 20 415 cukorbeteget. Ebben a számban benne vannak a felismeréstől számított idő óta elha- lálozottak is, de ötévenkénti felméréseink azt bizonyítják, hogy a cukorbetegek száma állandóan növekszik. Utolsó ötéves feldolgozásunk során évente átlagosan 868 új cukorbeteget regisztráltunk, az évenkénti átlagos cukorbeteg halálozás pedig 350fő. Ezekből az adatokból nagyjából azt a következtetést lehet levonni. Sorozatunkban a Békés megyei országgyűlési képviselők nyilatkoznak arról, hogyan értékelik az elmúlt egy esztendőt. Dr. Vastagh Pállal a Parlament folyosóján, a kedvenc beszélgetési helyét jelentő beszö- gellésben váltottunk szót. —Mit hozott az egy év? — Ezen egy kicsit el kellene töprengenem. Tömören összegezve: nehezebb volt, mint gondoltam. Ugyanakkor a szocialista párt helyzete — s vele az enyém — jelentősen és pozitív irányban változott. A képviselők közötti kapcsolat és együttműködés ma már túlmutat a pártok által megszabott korlátokon. Vannak olyan ügyek, amelyekért valamennyien érdemesnek tartjuk a munkálkodást, pártállásra való tekintet nélkül. A Békés megyei képviselők együttműködését lassan példaértékűnek kell tekinteni. —Miért volt a vártnál nehezebb az év? — Ha jóindulatúan is fogalmazok: nagy kétségekkel fogadták itt a szocialista párti képviselőket. Sok fenntartás élt és él még ma is, amelyet nem megalapozottan tartanak fenn. Ennek változását se gyorsítani, se lassítani nem lehet, majd az idő megoldja. Tőlünk a jót is nehezebben fogadták el, különösen az első időkben. Kezdetben a frakció titkáraként dolgoztam, de az alkotmányügyi, törvényelőkészítő, igazságügyi bizottság tagja is vagyok. Most a frakció jogiigazságügyi szóvivőjeként ténykedem, így fellélegezhettem egy kicsit. — Elég sokat szerepel a Parlamentben. — Talán harmincat is meghaladó esetben szólaltam fel. Úgy tűnik, hogy kormánypárti és ellenzéki képviselők is elfogadják tevékenységemet. Hetente legalább 4-5 napot a Parlamentben töltök. Péntekenként járom Békés megyét, de más módon is figyelemmel kísérem a megye közéletét. hogy Békés megyében évente jelenleg 500 fős cukorbeteggyarapodással lehet számolni annak ellenére, hogy a statisztikai mutatók szerint megyénk lakosságának száma csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt másfél évtizedben elsősorban Nyugat-Európában, de máshol is arra a felismerésre jutottak, hogy egyrészt az egészségügy a cukorbetegség problémájával önmagában megbirkózni képtelen. Megfelelő feltételrendszer biztosításával, szervezett oktatás keretében a betegek betegségükkel kapcsolatos tudásszintjét jelentősen megemelve, a kezelés és az ellenőrzés egyre nagyobb részét helyezik a beteg kezébe. Ezáltal nemcsak az egészségügy terhei csökkenthetők jelentősen, hanem lényegesen javulhat a betegek életminősége, anyagcserehelyzete, nagymértékben csökkenthető intézeti elhelyezés iránti igénye, évekkel, évtizedekkel tolható ki a késői szövődmények fellépése, azonos arányban hosszabbodhat meg a beteg munkavégző képessége és élettartama. Dr. Iványi János címzetes egyetemi docens —Segíti ebben valaki? — Most jutottam el odáig, hogy a megyében nyithatok egy képviselői irodát. Nagyon jó közigazgatási szakértő — Pa- kainé dr. Szabó Éva—támogatja ott a munkámat. Az iroda valószínűleg Békéscsabán lesz. — Eljött-e az ideje, hogy a megyebeli képviselők csoportot alkossanak? — Nem hiszem. A politikai határokat átmetsző megoldások zavarják a pártokat, nem nézik jó szemmel a területi elv megjelenését. Más kérdés, hogy a Parlamentben a helyi önkormányzatok intézményesen nincsenek jelen. Rossz döntésnek tartom, hogy a polgármesterség összeférhetetlenné vált az országgyűlési képviselőséggel- A területi összefogásnak kézzel fogható jelei így is kezdenek látszani. — Képviselőként merre járt külföldön? — A svájci és a szovjet parlament munkáját tanulmányoztam, illetve Olaszországban az alföldi megyék lehetőségeit mértük fel többek között dr. Pásztor Gyulával. —Számol-e a szocialista párt térnyerésével? — A demokráciához és a politikai pluralizmushoz nemcsak az tartozik, hogy legyen kormánykoalíció, hanem az is, hogy legyen ellenzéke. Az ellenzék soraiban pedig helye van egy baloldali pártnak — mondta dr. Vastagh Pál. Kiss A. János Fotó: Gál Edit Madarász Kezdetben voltak a verebek. Poros, szürke, vacak kis jószágok, amelyek annyira jelentéktelenek, mint az élet, s ezért észre se vesszük őket. Az öreg Gál is csak utólag gondolt rájuk, amikor már mindenféle madár népesítette he a kertjét, és egyszer megpróbálta számba venni, hogy micsoda vendégek tanyáznak a portáján. Akkor döbbent rá, hogy az őslakosok a verebek volnának. Nem tett különbséget a kis szárnyasok között, számára minden csöpp lény egy külön csoda volt, gyönyörködött bennük, szerette őket. De ez már csak később következett be. Amikor az öreg Gál még fiatal volt, mindenféle hasznos dolog töltötte be a hétköznapjait. Először is házat kellett építenie. Aztán dolgozni kellett, és időmként jó! benyakalnia rossz lőre borokból, hogy elfelejtse az irdatlan sok bánatát, meg azért, hogy fokozza az örömöket. Mindezen műveletek közül az építkezés adta számára a legtöbb boldogságot. Valójában csak azért dolgozott, hogy legyen pénze építeni, és azért ivott, mert akkor nem kellett semmi egyebet csinálni. Jól megvolt saját magával. Kiválasztott a tervek közül egy fájintos kis rajzot egy sátortetős vityillóról, és az első téglától az utolsó szögig meg is építette a házát, nagyrészt a két keze munkájával. Kőművest, ácsot nem fogadott, csak a fürdőszoba csempézéséhez és a villanyszereléshez hívott szakembert. Takaros otthont húzott maga köré. Az ilyen helyre könnyű asszonyt találni. Gál is megházasodott. Még egyszer, utoljára jól beszeszelt, és hirtelen abbahagyta az italozást. A családjának élt. El.ső közös karácsonyukra egy élő, gyökeres kis fenyőfát vásároltak, amelyet kiültettek a kertbe. Szépen megfogant. Még kétszer megismételték a vásárt és az ültetést, s a három fenyő valósággal versenyt növekedett a két Gál gyerekkel. A fák betöltötték a virágoskertet örökzöld nyugalommal, a fiúk pedig állandó zsivajjal. Úgy elszaladt húsz esztendő, észre se vették. Akkor elvitte az élet a legényeket, ketten kétfelé mentek, a maguk útjára. Ottmaradt az öreg Gál, meg Gálné. Egyre üresebbnek érezték a mindennapokat. És akkor elkezdtek madarászni. Bizonyára már korábban is fészkeltek rigók a fenyőfán, éppen csak senki nem figyelt rájuk. Egy kemény téli napon az asszony egy marék napraforgómagot hintett a hóra, és az éhes madarak rögvest felcsipegették. Ekkor kezdődött az etetés. Kis házikót eszkábáltak fából, azt akasztották az egyik ágra. Hamarosan mindenféle színes madarak adták hírül egymásnak, hogy terülj asztalkám várja a vendégeket, jól meg lehet tömni az üres begyeket. Jöttek is,párban, meg csapatostul. Kivirult a két ember, úgy érezték, most találtak igazán egymásra. Hogy felneveltek két gyereket, már emlék volt csupán, se hálát, se köszönetét nem vártak érte, de a madárkák szakadatlan visszajárnak, ragaszkodók, őket táplálni kell. Nevet se adtak nekik, talán volt köztük csíz, pinty, cinke és mindenféle rigó, A verebekről nem is beszélve. Végtelen madárkert lett az udvar, már ide tartoztak a magasban keringő gólyák, s a levegőégen átcikázó fecskék is. Az öregek azt hihették, hogy az égi vándorokkal üzenhetnek messzi földekre, túl a tengereken, ismeretlen népeknek. Ahogy fogyott az életük, egyre jobban sajnálták, hogy itt kell hagyni tollas kis barátaikat. Az egyik tavasz elvitte az asszonyt, s az öreg Gál is már sípolva lélegzett, bőre rászáradt a csontjára, amikor a legkisebb unokája eljött hozzá látogatóba. Gyere szentem, gyere napsugaram, ezeket a szép kis madárkákat mind neked ajándékozom—mosolygott a vénember. A kisfiú megérthette az üzenetet, hiszen amikor az apó lelke elszállt, el a magasba, akkor csilingelő hangján megszólalt a gyerek: a madárkák mind az enyéim. Andódy Tibor A képviselők mérlege 4. Helye van egy baloldali pártnak