Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-26 / 148. szám

1991. június 26., szerda © 25 éve történt Felejthetetlen Nem nehéz visszaemlékezni erre, ami amúgy is felejthetetlen. 1966júliusában bámulatra méltó labdarúgórevü zajlott le a liver­pooli Goodison Park gyepén. Mértékadó műítészek szerint minden világbajnokságok leg­szebb mérkőzése, amelynek so­rán Magyarország válogatottja 3—1-re verte Brazília kétszeres világbajnok csapatát. Jólesik visszaemlékezni arra, amit amúgysem szabad elfe­lejteni. A riporter így látta — Pesten... Éjfél felé jár, lélek sincs az utcán. Nyitott ablakból hang­szóró harsog, hogy belerezdül- nek a falevelek: —Góóól...góóól...góóól... Az ember megtorpan, nem érti. Hiszen mindez már elmúlt, régóta berekedtünk, megbor­zongtunk a mérkőzés és az egye­nes adás — izgalmától. Hogyan hát? Mi ez? Most megint: — Góóól...góóól...góóól... Aztán újra, ismét és megint elölről: —Góóól...góóól...góóól... Hát magnóra vették és hall­gatják százszor is. Igazuk van, nem lehet betelni ezzel. Az ember ujjong, ámul és el­gondolkozik. Éz a sorrend. Az utolsó elem a legtartósabb. Van min. Például, hogy miként került ez a csapat a portugálok elleni vereség — sőt, a portugálok el­leni irreális vereség—idegi hul­lámvölgyéből negyvennyolc óra leforgása alatt erre a fizikai és szellemi csúcspontra? Láttuk a vereséget, amely kü­lönbözött minden más vereség­től, mert nem volt lehangoló, nem volt elkeserítő. A játék jó volt, néhány villanás lenyűgöző. Aligha akadt valaki, aki egészen belül és nagyon csendesen ne reménykedett volna. Látnivaló volt, hogy előbb-utóbb szük­ségszerűen kiegyenesedik min­den. sínre kerül a gárda és ak­kor... lehet majd csodálkozni, nagyvilág! De vajon ők tudták-e? Negyvennyolc órával az ér­demtelen vereség után a kétsze­res világbajnok, a pihent brazil válogatott ellen bizonyítani... mázsás súly. Kisebb felelősség is vezetett már látványos ösz- szeomlásra. A magyar sportolókról ugyanis az a hír járja, hogy min­dent tudnak, csak küzdeni nem. Ilyen pszichikai alapról in­dulva verte válogatott csapatunk Liverpool szurkolóinak lelkes és hálás üdvrivalgása közepette 3—1 -re Brazília válogatónját. A világ legjobbját. Technikai k. o. volt ez. Belliniéknek egysze­rűen nem volt győzelmi momen­tumuk. Honnétjött hát ez a hirte­len minőségi változás, mi indí- lotta ilyen zümmögésre a rejtett dinamókat? Ilyenfajta kérdé­sekre szerény fantáziával is számtalan választ lehet adni. E válaszok közön azonban csak egy állja meg a helyét A munka Igen. a káprázatos indítások­ban. sokszorosan összetett vil­lámgyors akciókban, zúgó lövé­sekben. becsüszásokban, s ab­ban az egész kékesen szikrázó atmoszférában, amely csapa­tunk minden mozdulatát körül­vette, egységbe foglalta — a mázsák, a kilométerek, a veríté- kes órák öltőnek testet. Tapsolt a világ. Nyugati új­ságírók keresgéltek új jelzők után s kesereglek, hogy' szegé­nyes a felsőfok. Technika? 3. perc: Bene mutat be külön­leges szlalomfutást a brazil vé­dők között. Jobbra-balra dőlnek a sárgamezesek, s az ember szívdobbanásainak ütemében mondogatja a képernyő előtt: lőj, lőj, lőj már... A nyolcadik csel után nincs már ellenfél a talpán, s a gól természetes, könnyed, mint a sorok végén összecsendülő rím. Vajon az évek és hónapok során mennyit idomíthatták a labdát, amíg ezt a halálosan pre­cíz táncot megtanulták? Taktika? Mátrai söpröget. A csodála­tos élete nagy játékát nyújtja. Rohan és ütközik, fejel és olló­zik, becsúszásai láttán az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy nincs ennél egyszerűbb dolog a világon. És megállítják a földkerekség legboszorkányo­sabb csatársorát. Sanyi hónapok óta problematikus figura. Ötö­dik hátvéd, egyesek szerint: ötö­dik kerék. Aki — mondják — csökkenti a csapat ütőképessé­gét, aki miatt üres a középső harmad, akinek a puszta jelenlé­te védekezővé teszi a csapat já­tékát. Ezzel a „védekező” játékkal teremtenek hat halálbiztos gól­helyzetet már a portugálok ka­puja előtt, ezzel lőttek három fantasztikus gólt Gilmar hálójá­ba. A látszat hosszú-hosszú időn át valóban ellene szólt. Chor- zowban. Zágrábban. Bukarest­ben. Európa igen sok pontján csak vergődött a csapat^ Kitartottak mellette. Érdemes volt. Állóképeség? Van szellemi és fizikai formája. A szellemi: zavaros helyzet a magyar tizenhatoson, üres a kapu, a labda a hálóba tart. Az ember feljajdul a képernyő előtt. Aztán hosszú, néma összené- zés: mi történt? Sipos Feri az utolsó pillanat legvégén testet öltött a semmiből, berobbant és hátrafelé kihúzta a labdát. Arc­cal a háló felé fordulva, a gól irányába rohanva. Hány tucat világklasszist láttunk már ha­sonló helyzetijén kétségbeeset­ten beszáguldani! Kivétel nélkül saját hálójukba nyomták a lab­dát. Mert adott helyzetben az volt a természetes, a törvénysze­rű. Az következett a fizika téte­leiből. Feri kiollózta. Honnan tért vissza ez a többszörösen leíit makacs öreg harcos? Hogyan volt képes olyan szintre kapasz­kodni. hogy<a döntő jelentőségű mérkőzés fordulópontján még a fizika törvényeit is legyőzte? A válasz megint: csakis a munka... Vágj7 Szepesi Gusztáv. Tessék csak elképzelni: vala­ki élete első világhajnoki mér­kőzését szokatlan poszton, a brazil válogatott ellen játssza. Feladata egyszerű: csak Garin- cháí kell lefognia. Szepesi Gusztáv nem csak lefogja. A mérkőzés hajrájában arra is marad ereje, hogy bomba- lq^ést zúdítson Gilmar kapujá­ra. Garrincha a mérkőzés során alig találkozik a labdával, ő a brazil csatársor leggyengébb embere. Nyilván nem azért, mert hir­telen elfelejtett futballozni. És Farkas... és Mészöly... és Rákosi... és Bene... akik 17—18 éves fejjel egy nagy korszak le­tűnte után szinte kényszerűség­ből kerültek a válogatottba és akiknek mindig összehasonlít- gatásokkal, bezzegekkel kellett küzdeniük, mert soha semmit nem csinálhattak olyan jól, amit az aranyidőszak klasszisai — néha a megszépítő messzeség fátyla mögött — ne művelték volna még százszorta jobban. Péntek este 21 óra 30 perckor nagy, súlyos pszichológiai te­hertől szabadulhatott meg ez a gárda. Fizikai állóképesség? 87. perc. Albert a saját tizen­hatosáról indul el a labdával. A kamera premier plánba hozza, végig követi mozgását. Csodá-' latos „fahrt” ez. A középcsatár útját kottázni lehetne, töretlen lendületű futás közben apró ke­resztlépésekkel. sasszékkal szá­guld át az egész pályán, centi- méteres irányváltásokkal vá­lasztja le magáról egyenként a brazil védelmet. A labda végig ott van a lábán, szinte magától gurul Albert súlypontja alatt, rá sem kell most néznie, oda sem kell figyelnie... előre, csak elő­re... Ugyanezen a képernyőn lát­tuk Bob Hayes tokiói futását. Az volt talán ehhez a produkcióhoz foghatóan lenyűgöző sporttelje­sítmény. A Flóri Aki éveken át beállt az ellen­fél ötösére, egy kicsit unott ha­tást keltve rugdosta visszafelé a labdákat és olykor csípőre tette a kezét Most kilencven percig rohan, küzd. megállás nélkül, kaputól kapuig bejátssza a pályát. Amikor a szünet után újra ki­jön a gyepre, köröskörül tapsol­ni kezd az Everton pálya közön­sége. ütemesen kiáltozzák: — Albert.. Albert... Albert... Miért? Hogy an? Mi hozta ezt a változást? A refrén természetesen in is visszatér, teljesen világos, ért­hető. A tanulság nem kevésbé. Bízni kell azokban, akik csak a munkában bíznak. Hoffer József, az MTI mun­katársa a következőket fűzte mindehhez, a helyszínről: Nem mi találtuk ki. az angol lapok írják: Albert játéka tüne­ményes volt Pedig — eléggé nehezen melegeden bele. Az első 15 percben még nem érezte úgy a játékot, utána azonban mindjobban belelendült, s aztán — elkezdett villogni. Feltűnt a pálya teljes mélységében, har­colt, szerelt, rohamra indult. Légiesen, könnyedén törte fel a brazil védelmet, a legváratla­nabb cselekkel rázta le őrzőit, úgy ment kapura, hogy a gólve­szély mindig ott rezgeti a leve­gőben. Nem lőtt gólt, de társait pillanatonként küldte rohamra, összefogta a szárnyakat kapocs volt a sorok között Irányított, buzdított és a kilencven perc alatt — egyszer sem tette csípő­re a kezét. Amikor hosszú lép­teivel. kiismerhetetlen mozgá­sával a védők gyűrűjén átvágott, felbolydult a stadion, egyre erő­sebb lett a zenei aláfestés, mind dübörgőbb a tapsvihar s aztán felzúgott az ütemes kiáltás: — Albert... Albert.. Albert... Még a legöregebb liverpoo­liak sem emlékeznek ehhez ha­sonló szimpátiatüntetésre, for­róbb hangularú ünneplésre. A mérkőzés végén izzadtam csap- zottan állt a reflektorok izzó fü­zében. a tévé kamerái előtt és nagyon fáradtan mondta: — Életem legboldogabb nap­ja De hogyan festett mindez be­lülről. az izzó aréna legforróbb pontjáról? Azt is elmondta maga az est hőse, Albert Flórián. A következőképpen. Volt egy keserves éjszakánk a portugál mérkőzés után. Jól játszottunk, mégis kikaptunk. Nem érdemeltük meg ezt a vere­séget lidércnyomásos dolog volt. Elkísért ez a kilencven perc, álmodtunk is róla. Ott áll­tam szemtől szembe Carvalho- val, körülöttünk égen-földön senki, a kapu bal sarka teljesen üres és én egyszerűen nem tu­dom mozdítani a lábam. Nyo­masztó, fárasztó álom volt. Csütörtökön reggel fürdőbe mentünk, aztán könnyű átmoz­gató edzést tartottunk. Gim- nasztikáztunk, lazítottunk, és ahogy húzogatom ott a gumikö­telet, hirtelen feltűnik valami: nézd csak, nem vagyok fáradt. Pénteken egész nap esett az eső. Lejöttek a felhők, ráültek az ember kedélyére. Most minden azon múlik, hogyan játszunk a világbajnok ellen. Éppen Brazí­lia ellen kell bizonyítanunk, hogy nem kikapni jöttünk Ang­liába. Kínos. Ahogy kimentünk a pályára, valami kétségbeesett dac ömlött el az egész társaságon: megpró­báljuk. a brazilok is ugyanazzal a labdával játsszák a mérkőzést. Egy-két húzás sikerült, s az­tán fel kellett figyelnünk vala­mire. A brazilok is szurkoltak. Lassítani próbálták a játékot, oldalt passzolgattak. hátráltak. Bene Feri gólja zseniális volt. Kapott egy hosszú labdát, meg­pörgette a hátvédet, bevetett egy iövőcselt. erre rádőlt az egész védelem. Feri ekkor behúzta középre a labdát és amíg Belli- niék az egyensúlyukat keresték, halálos nyugalommal bepofozta a hálóba. Amíg ott ölelgettük egymást, hallottuk, hogy' tombol a lelátó, kórusban biztatnak bennünket. Hun-ga-ry... Hun-ga-ry... pedig ezek a liv erpooliak értenek a fut­ballhoz. Valami csodálatos, jó érzé­sünk támadt. Gurult a labda, él­veztük a játékot. Erre kaptunk egy gólt. Szabadrúgás, lepattan a sor­falról. berúgják. Átkozott vélet­len. Ezer közül egy esetben, ha bemegy. De akkor már egy sze­rűen nem tudtunk kétségbeesni. Valaki előrekiáltott a védelem­ből: —Nyugi... ezek csak szabad­rúgásból tudnak gólt rúgni! A közönség a teljes második félidőt végigtombolta. Bennün­ket bíztattak az aranyos liver­pooli szurkolók. Hogy mivel érdemeltük meg ezt a rokon- szenvet.. Talán a második gó­lunkkal. Szép gól volt s nagy érzés, hogy részese lehettem. Semmihez nem hasonlítható boldogság egy ilyen akciót ki­tervezni és sikeresen befejezni. Előzőleg kétszer ollóba fog­tak, ügyes taktikai danccsal térí­tettek le a „röppályáról”, most elhúztam közöttük a labdát, ki- pörgettem Ferinek. Bene elszá­guldott, a tizenhatos magassá­gában középre ívelt. A labda el­szállt Bellini feje fölött. Farkas Jancsi fantasztikus ütemben ér­kezett, kapásból akkora gólt rú­gott. hogy majd szétszakadt a háló. Gilmar meg sem mozdult a lövésre. — Na, gyerekek — mondtam őrzőimnek —, most már lökdös- hettek. Nem vagyok egészen bizo­nyos benne, hogy megértették. A portugálságom még hagy kí­vánnivalót maga után. A negyedik gólt is szépen összehoztuk... istenem, a játék­vezető nem adta meg. Este meg­néztük a mérkőzés filmjét a té­vében, szó sem lehetett lesről, két védő állt a kapuvonalon. Szerencse, hogy nem ezen múlt. Rohantunk, hajtottunk, a per­cek múltak és mi egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy1 ezt a mérkőzést tulajdonképpen már meg is nyertük. Ez valahogyan teljesen kiesen a gondolataink közül, csak az lüktetett belül, hogy előre, előre, még, még. még... Aztán görcsöt kaptam. Ültem a fii vön. a kapu vonal mögött. Irtózatosan fájt a lábam és mégis azon vettem észre ma­gam. hogy mosolyognom kell. Akkor jutott először eszembe, hogy jóságos ég, 3—I -re veze­tünk és már nem sok perc lehel hátra. De, hogy mennyi, azt még mindig nem mertem megkér­dezni. Somos István A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE: MAGYARORSZÁG—BRAZÍLIA 3—1 (1—1). Magyarország: Géléi — Mátrai. Káposzta. Mészöly, Sipos, Szepesi. Mathesz. Rákosi. Bene. Albert, Farkas. Brazília: Gilmar — Djalma Santos. Bellini. Altair, Paulo Henrique. Gerson. Lima, Garrincha. Alcindo. Tostao. Jair- zinho. Gólszezők: Bene. Farkas, Mészöly, ill. Tostao.

Next

/
Thumbnails
Contents