Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-04 / 129. szám
Titokban megházasodott a „moszkvai” Rust - Katharina végigsírta a szertartást (2. oldal) 1991. JÚNIUS 4., KEDD Ara: 8,30 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM Döntött a Ház Világkiállítást Magyarországon! Az Országgyűlés hétfőn délután három órakor 285 képviselő jelenlétében kezdte meg munkáját. Az elnöklő Szabad György köszöntötte a törvényhozók között ismét helyét foglaló dr. Térnék Gábort (MDF), aki az önkéntes magyar egészség- ügyi csoport munkatársaként sikerrel teljesítette feladatát, s a napokban tért vissza Szaúd-Arábiából. Szabad György a továbbiakban elmondta, a köztársasági elnök további tárgyalás végett a kárpótlási törvényt visszajuttatja az Országgyűléshez. A házelnök felkérte az ügyrendi és az alkotmányügyi bizottságot: lehetőleg szerdáig tegyenek javaslatot a törvény bírált rendelkezéseivel kapcsolatos parlamenti teendőkről. Ez utóbbi napirend előtti bejelentés nem maradt következmények nélkül. Az egyetlen előre bejelentett felszólaló, Gerbovits Jenő kijelentette, hogy az Alkotmánybíróság döntése ismét áthúzta a parasztság számítását. Az FKgP képviselője hosszasan bírálta a kormányzatot, amiért az egy esztendő alatt sem tett kellő lépéseket a tulajdonrendezés érdekében. Gerbovits Jenő (Folytatás a 2. oldalon) Nem alkotmányellenes a, lakáshitel- kamat-adó Nem volt alkotmányellenes a lakáscélú kölcsönök kamatainak felemelése — állapította meg az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett határozatában. A testület teljes ülésen döntött a lakáscélú kölcsönök kamatainak felemelése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványok tárgyában. Az Alkotmánybíróság elutasította a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmeket. A Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezetben olasz bérmunkába gőzölős vasalók összeszerelését végzik , Fotó: Gál Edit Dzsungelbe modern technológiát? Lengyel László a magyarországi privatizáció útjáról A magyar kormány elkötelezte magát az állami tulajdon lebontása és ezzel a magántulajdon túlsúlyán alapuló gazdasági rendszer megteremtése mellett. A privatizációhoz azonban kevés a politikai szándék, fel kell térképezni azokat a társadalmi-gazdasági tényezőket is, amelyek akadályozzák, illetve előrevihetik e folyamatot. Miben látja ezeket a tényezőket Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója? Minden út visz valahová... © Merre tovább, érettségizők? NEHÉZ LENNE MA OLYAN ÉRETTSÉGIZŐ DIAKOT TALÁLNI, AKI NYUGODT SZÍVVEL TEKINTENE A JÖVÖ- BE1_NEMCSAK AZÉRT, MERT A VIZSGÁK EGY RÉSZE MÉG HATRA VAN — A FELVÉTELIRŐL NEM IS BESZÉLVE —, DE OTT VAN MINDEGYIKÜKBEN A BIZONYTALANSÁG. MI TÖRTÉNIK, HA NEM SIKERÜL A TOVABB- TANULÄS? AKIK PEDIG A MUNKÁT VÁLASZTJÁK, VAJON HOVA, MERRE INDULJANAK? —• Ügy vélem, nálunk az általános átalakulási folyamatban kell keresnünk az alapvető problémát: ebben ugyanis a privatizációnak kellene élenjárnia. Magyarországon a tulajdoni átalakulást tekintem a gazdaság legfontosabb intézményes folyamatának, kevésbé az a liberalizáció vagy a pénzügyi intézményrendszer átalakítása, ami ezzel párhuzamosan szükséges. A tulajdonosi intézményrendszer átalakulásában elmaradunk, mert ha már most igazi tu(Folytatás a 3. oldalon) gépi könyvelésben, pénzügyekben jártas munkatársat keresünk. Jelentkezni levélben, Békéscsaba, Pf.: 259. Egy amerikai vállalat képviseletében Hermann Moritz és Ingrid Nebel munkatársak keresnek magyar üzletkötőket halmozott jutalékos rendszerben. Termékeik különféle fogyasztási cikkek és testápolók. 1991. június 4-én, kedden, és június 5-én, szerdán 17 órakor a Körös Szálló I. em. 2. különtermében várják a kedves jelentkezőket. ___________________ Szeghalmon 75 gimnazista és 15 szakiközépiskolás búcsúzik az idén az alma ma— A mi termelőszövetkezetünk helyzete sem jobb a többi mezőgazdasági nagyüzemekénél — mondja Sitkéi József, a Pusztai öld vári Búzakalász Tsz elnöke. — Jellemző az általános pénztelenség. Ha mi veszünk valamit, akkor nyolc napon belül fizetnünk kell érte, ha tőlünk vesznek, akikor 30—90 tértől. Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz velük, Vaszkó Tamás igazgató válaszolt. Elmap is eltelik, mire újra látjuk a pénzünket. Sok vállalat igyekszik könnyíteni a helyzetünkön. Ilyen az Ag- roker, amely növényvédő szereket forgalmaz, de ennek ellenére pang a pénzvilág. Ha mégis csúszunk a fizetési határidővel, akkor 44 (Folytatás a 3. oldalon) mondta, hogy a szakközépiskolások fémforgácsoló szakmunkások lesznek. Elhelyezésük a Csepel Autógyár átszervezése miatt egyelőre bizonytalan. Még a gyár ösztöndíjasai sem lehetnek nyugodtak ... A gimnazisták közül 39-en szeretnének tovább tanulni. Az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján várható. hogy 50-60 százalékuk sikerrel próbálkozik, hatan pedig az új felvételi rendszer- (Folytatás a 3. oldalon) » Ma: Világcsúcs? (2. oldal) (Kábel) huzal huzavona (3. oldal) Disznót tart a határőr (5. oldal) Holnap: Szarvas és környéke (5. oldal) Szünet kérdőjelekkel Ó, IÓ, CIÓ, VAKÁCIÓ! Fogynak a betűk az iskolatáblán, maholnap itt a nyári szünet, persze, csupa nagybetűvel. No és sok-sok kérdő- és felkiáltójellel. Nem lehetnek illúzióink: a kis- és nagyddákok többsége számára unalmas, tartalmatlan hónapok következnek. Lakáskulcs a nyakban, ebéd a hűtőben (.s ez még a jobbik eset), céltalan kódorgás a haverokkal a lakótelepen, esetleg stran- dolós, kis és nagy balhék. Vagy (és) a napközi, ha jut rá pénz. Mindaz, ami napjainkban ebben az országban történik, közvetve-iközvetlenül kihat a gyermekekre, fiatalokra. Szépen hangzik — hangoztatjuk is mi, felnőttek, hiszen hatásos szónoki fordulat —, hogy minden értük történik, ők a jövő. De ezenközben vajmi kevés idő, figyelem, törődés — és pénz! — jut reájuk. Szeptembertől júniusig még csak ott az iskola — de mi lesz most, nyáron, amikor ráadásul egyre több családban csak ábránd a közös nyaralás? Sokan az iskolai kirándulások, táborozások költségét sem tudják előteremteni, és a ráérős falusi nagyszülő se gyakori. Ráadásul — pedig milyen hasznos és célszerű lenne — nyári munkaalkalom se nagyon kínálkozik már a diákok számára. Majdcsak eltelik valahogy ez a nyári szünet is — el lehet hessegetnd ezzel ezt a kérdést, ami jóval több, és súlyosabb, mint egy-egy család szünidei problémája: olyan társadalmi gond, amellyel ma kell szembenézni — és éppen a miatt a sokat hangoztatott holnap miatt... T. I. Tsz-kárkép Pusztaföldvárról Ne a „betonról” mondják meg, mi jó a földművelőnek A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás IS lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. \ Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelező biztonság: a PROVIDENCIA