Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-19 / 142. szám
1991. június 19., szerda o Ha a „Trabant-elv” működni kezd... Mi lesz veled kötőipar? Alkalmazása csak évtizedes léptékkel mérhető... Dr. Gazsó Ferenc a Nemzeti Alaptantervről A beszélgetés alatt többször is elhangzott a mondat:— ezt nem kell kommentálni. Úgy hiszem, ez mottónak is fölfogható. Minden bevezető és magyarázat helyett vágjunk a dolgok közepébe. Nézzük, mit válaszolt kérdéseimre Dinya Máté, a Gyomaendrődi Kötőipari Szövetkezet elnöke. — Hány dolgozójuk van, és mennyi ebből a munkanélküli? — Háromszázötven körüli a létszám, és ebből hatvan-hetve- nen vannak pillanatnyilag munkanélküli-járadékon, hat hónapig. Nem a két központi üzemünkből, Gyomáról és Dévavá- nyáról, hanem Ecsegfalváról, Hunyáról, Ózdról, Bucsáról. Kilencven százalékuk betanított munkás, konfekciótevékenységet folytat. De ami a szövetkezetnek kényszer, nem biztos, hogy a dolgozóknak is rossz. Nálunk a bérszínvonal ugyanis hetven- kétezer forint, azaz havi hatezer. Munkanélküli segélyként pedig legalább hétezer forintot kapnak átlagosan... Bizonyos munkakörök számára előírták a létminimumot, így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a takarítónő hétezret keres, az a műszerész, aki tizenöt éve dolgozik itt, 8-9 ezret. Aki ilyen körülmények között rá tudja venni a dolgozót, hogy jöjjön vissza, az ügyes. —Hogy jutottak idáig? —A könnyűipari ágazat mindenütt legalább akkora válságban van, mint a kohászat. Belföldi fizetőképes kereslet nincs. 185 milliós árbevételünkből 120 millió a szocialista volt. A szovjet piac egyik napról a másikra omlott össze. Sokáig hitegettek bennünket, hogy nem lesz itt baj, csak elszámolási gondok vannak, pedig az igazság az, hogy sehogy sem fizetnek. Azért még mindig reménykedünk; jelenleg is kinn van náluk hét kollekciónk. A tőkés piac meg más: először is nem államközi szerződések szabályozzák, meg egy évvel korábban megkötött árak jellemzik. Aztán a gépparkunknak csak körülbelül egytizedét veszik igénybe munkákhoz, ugyanis körülbelül akkora a különbség a mi gépeink meg az övék között, mint a Trabant meg a Mercedes között... Ezzel a technikával nehezen tudunk nyugatra dolgozni. Bérmunkában varrunk, a tőkés megrendelő adja az alapanyagot. Ha nincs, egyszerűen leállnak a megrendeléssel, és nem érdekli őket, hogy most néhány dolgozó munka nélkül marad... — Hogyan tovább? Megpró- bálják-e nyereségessé tenni a vállalatot? — Erről akkor beszélhetnénk, ha veszteségek nélkül néznénk a jövőbe... Nálunk más a helyzet. Két éve — azóta vagyok a szövetkezet elnöke — 41 millió forint volt a hitelállományunk, és azóta sem tudunk kiállni a sorból. Ott tartunk, hogy a hitelező azt is mondhatja, nem ad bérhitelt, vagy kikapcsolja az áramot. Ki kell módjuk: közel állunk a katasztrófához, bár igyekszünk, hogy elkerüljük. Van egy gépparkunk, amit lízingelünk. A lízingköltség bankgaranciás, és ebben az évben a bank az összes állóeszközünkre jelzálogot vetett ki. Tudta nélkül nem adhatunk el semmit, pedig hajó néhány eszköztől és létesítménytől megszabadulhatnánk, ha ezeket értékesíthetnénk, ha a bank feloldaná a garanciát, akkor abból a pénzből lélegzethez juthatnánk... Pillanatnyilag csak halmozódik^ veszteség, hiszen nő a lízingkölség, és az energiaáremelést sem tudjuk kigazdálkodni... Hiába tituláljuk tulajdonosnak a szövetkezeti dolgozót, ha nem tudom érdekeltté tenni. Nálunk van egy rossz volumenérdekeltségű termelési rendszer, ami arra irányul, hogy minél több terméket állítson elő, akár egy-két selejttel is... Nincs meg az, hogy amikor jobban dolgozik, többet keres... Első lépésként mindenképpen a béreken kellene javítani, anélkül nem megy... Kiss Katalin Szikár termet, őszülő haj, markáns arcéi, határozott fellépés, kristálytiszta logikával felépített ünnepi beszéd — ez jellemzi a szónokot. A szülőfaluba, Békésszentandrásra érkezett néhány órára: emléktáblát avat, fórumot tart a pedagógusok számára. Van mit mondania, s van mit kérdezni tőle. Dr. Gazsó-Ferenc, a volt művelődési miniszterhelyettes most is kulcspozícióban van. Egyetemi tanárként az új oktatási törvényt kidolgozó szakértői bizottság elnöke. Programja zsúfolt, de azért az emléktábla-avató és a fórum között készséggel válaszol a riporter kérdéseire. * ** — Átlapoztam a Nemzeti Alaptanterv anyanyelvi és vizuális kommunikáció tantárgyi blokkjának vitaanyagát. Világosan szerkesztett, igényesen ösz- szeállított dokumentum. Amikor becsuktam és végiggondoltam, szembesítettem a gyakorlattal, kérdések sora vetődött fel bennem. Volt egyszer már egy elhamarkodott kísérlet: A Nemzeti Alaptantervet máról holnapra be akarták vezetni. Ez kudarcot vallott. Várható-e most hasonló helyzet? A Nemzeti Alaptantervet nem lehet bevezetni, mert ez nem általános értelemben vett, hagyományos tanterv, hanem egy követelményrendszer, a- mely a kötelező iskoláztatás időtartamára a pedagógiai feladatokat két szakaszra tagolja: egy úgynevezett elemi szakaszra, amely az első hat tanévet jelenti és egy második, úgynevezett alapszintű, az alapkövetelményeket meghatározó szakaszra. Ebben nem tantervi előírások vannak, hanem a tanterv *és tankönyvkészítés alapját képező követelményrendszer. Ezért ezt nem is lehet hagyományosan bevezetni. Itt arról van szó, hogy ha ezután készülnek tantervek, tankönyvek, taneszközök, akkor tekintetbe kell venni az alaptantervben meghatározott követelményeket. Az ezek alapján készült konkrét tantervek és konkrét tankönyvek sokfélék lehetnek, de az alapkövetelményeknek meg kell felelniük. — Nagyon tetszetős az alaptanterv következő kitétele: „Ennek alapján az iskola pedagógusai állítják össze a saját iskolájuk igényeihez és szükségleteihez illeszkedő tantárgyi rendszert.” Csakhogy jelenlegi pedagógusaink nem kaptak olyan képzést, amely a többséget alkalmassá teszi egy ilyen rendszer kidolgozására, tanterv szerkesztésére és tankönyv írására. —Azt hiszem, ez nem is lehet általános követelmény minden iskolával és minden pedagógussal szemben. Ezért van szó a törvényben arról, hogy a kormány kötelezett a Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tantervi és tankönyvi variációk kidolgoztatására. Az iskoláknak csak az a feladata, hogy ezek közül a variációk közül válasszanak, s ezeket hozzáigazítsák az iskola speciális követelményeihez, pedagógiai elképzeléseihez. Nincs tehát arról szó, hogy minden iskolának tanterveket és tankönyveket kell írnia, de a lehetőség adott azok számára, akik képesek erre. — Ugyanez a dokumentum a ,,taneszközök piaca’-ról és kínálatáról beszél. Jelenleg a pedagógusok ezek hiányával találkoznak. — Hát igen! Ez az alapvető probléma ma Magyarországon. Rendkívül kicsi a kínálat. Ezenkívül a tankönyvek — különösen a társadalomtudományok területén — el is avultak. Itt elég nagy fejlesztési feladatról van szó. Pályázatok útján, jelentős anyagi eszközök megmozgatásával, a tankönyvkínálat föllendítésével kell hogy megteremtsék azt a helyzetet, ami megfelel az alaptanterv igényeinek. Az alaptanterv önmagában működésképtelen. Ha ugyanis nincs hozzá tantervi, tankönyvi kínálat, nincsenek sokoldalú eszközök, akkor írott malaszt marad az egész. — Az alaptanterv két szintű: egy hatéves és egy négyéves szakaszra bontja az oktatás-nevelés folyamatát. Jelenlegi iskolaszerkezetünk— a 8 + 4, a 6 + 6,a4 +8—egyike sem felel meg ennek. Ezt hogy fogják áthidalni? — Nem is kell, hogy megfeleljen. A Nemzeti Alaptanterv nem függ a szerkezettől. Bármilyen iskolaszerekezet keretei közt meg lehet csinálni. Egy meghatározott pedagógiai ciklust ír le a rendszer, amelyet lehet teljesíteni különböző hosz- szúságú képzési idő alatt. A dolog lényege: bárhol és bárhogy folyik is az oktatás-nevelés, el kell jussanak egy meghatározott idő alatt ahhoz, hogy ezeknek a követelményeknek megfeleljenek. Nincs arról szó, hogy hozzá kellene az iskolaszerkezetet igazítani — ilyen iskola elképzelhetetlen. Nem akarjuk a mostani, bizonyos fokig merev szerkezetet egy másik merev szerkezettel felváltani. Szerkezeti változatosságot engedünk meg, de egységes követelményrendszer érvényesítésével. — Látványos és újszerű a program vizuális része. Szembesítem a valósággal: minden ötvenedik iskolában van kamera, minden huszadikban stúdió és megfelelő szakember. Az iskolák többségében egy-egy öthat éve nyüstölt videomagnót használnak. Ezekkel kellene ilyen követelményeket megvalósítani: a tanuló lásson, alkosson, képekben gondolkozzon. Eléggé kilátástalan feladatnak látszik. — Ezért hagy variációs lehetőségeket az alaptantervi tervezet. Nyilvánvaló, hogy ahol nincsenek meg az alapvető technikai feltételek, ott nem fognak választani ilyen tananyagirányt. Mi blokkokban gondolkodunk, amelyekhez igen sok tantárgy tartozik. A teljes alaptantervhez ötven lehetséges tantárgyat illesztettek. Ebből egy iskolában legfeljebb nyolc-tizenegy tárgyat taníthatnak. A dolog lényege: az iskola adott lehetőségeihez lehet és kell hozzáigazítani a pedagógiai folyamatot. — Mikor történhet meg az átállás? — Ez hosszú folyamat. Egy új rendszer bevezetése bármely országban hosszú időre szól, ezért bevezetése . is évtizedes léptékkel mérhető. Mi megszoktuk azt, hogy nálunk minden a naptári évhez kötődik. Például: 1978-ban bevezettek egy új tantervet. Ilyen többet nem képzelhető el még a magyar oktatási rendszerben sem. Ha nincsenek meg a feltételek egy nagy, mindent átfogó változáshoz és mégis erőltetnénk, sokkal több kárt okoznánk, mint hasznot. Ezt mindenképp el kell kerülni. Ezért a Nemzeti Alaptanterv megvalósításának ütemét az egyes iskolák sajátos feltételeihez kell igazítani. A pedagógusok felkészültsége, az iskola felszereltsége, a tanulók összetétele határozza meg, milyen lépéseket mikor lehet megtenni. Ennek a mérlegelése egyik legfontosabb, feladata az iskolák vezetőinek és tantestületének. Kutas Ferenc Pénzen vett boldogság Cézárok, Napóleonok, diplomások Alkoholból is él az ember Rövid idő alatt híres-hírhedtté vált az intézmény. Legalább annyi pártolója van, mint ahányon nem szívlelik a dombra épült, települt építészeti csodát. A lányokat lassan megismeri a falu. Hisz’ munkaidőn kívül itt élnek, vásárolnak, szaünáznak, szolároznak, ha kedvük úgy kívánja. Mintha a látens prűdéria is vesztett volna fényéből valamelyest a helyiek szemében. A kocsmában még nyálas történetek meséje haitik, ha a panzió neve fölmerül, de a régi szebb napokat látott, s a termálvízben magukat áztató dámák már így kezdik a mesét: — Emlékszel, drágám! Amikor a férjed haminckilencben pénz ellenében boldoggá tétetett a kis vörös fruska által? Mert, ugye mondanom sem kell, hogy ezekbe az intézményekbe, már akkor is csak a mások férjei jártak... *** Klaudia magas. Szőke, hosz- szú combja van, és huszonhat éves. Érdekelt, hogy mi vezérelte, amikor az ősi hivatást választotta. Egy lelkiválság talán? —- udvariaskodom. — Is! — veszi fel azonnal a fonalat.—Élem a kaméliás hölgyek közel sem könnyű életét. — Klaudia! Vágjunk a közepébe! Ha szeretni kell, tudsz-e szeretni igazán? —Igen! — Ez az igen nem volt oly’ meggyőző. — Hát persze! Ahhoz sok minden kell... —S ha találkozol az igazival, akkor vajon külön tudod-e'választani a munkát s a szerelmet? — Mindenképpen! Más a munka, s más az ember magánélete. — Hasonlattal élve, te egy színészi alakítás szerencsés részese vagy... — Talán. —S vajon elhiszi-e a páciens, aki éppen akkor és éppen ott kézre esik, hogy szereted is? —Azt hiszem! — Nem hazudnak ilyenkor a férfiak önmaguknak is? —Nem tudom. — A válaszaid nem túl meggyőzőek. Mesélj hosszabban, honnan tudod meg, hogy a ma- nus mire harap? —Arra két mondat után ráérzők. A bú, a bánat például látszik a vendég szemén. Sokan vannak, akik panaszolni jönnek, hogy szeretik az asszonyt, de nem könyörögnek a mindennapi betevőért. Őket nem sajnálni kell ilyenkor, hanem szeretni, s sokszor nem is oly’ nehéz... —Még akkor is, ha ez bizony pénzen vett boldogság? —Igen, akkor is, ha ez pénzen vett boldogság. Filmemlék a hatvanas évek derekáról. Horst Bucholz az „Egy szélhámos vallomásaiban” alakított egy szépfiút, akinek lábai előtt hevert a pénzes világ összes valamire való asz- szonya. A hivatalban magát megnevezni nem akaró fiatalember istenemre öt formázza. O a bárpincér. Valahol egy csipetnyit cinkosa is a lányoknak. Erre a szakmára van kitalálva. Látszik a szemén, hogy imádja a tomporosok jeles képviselőit. Érdeke is, hogy guruljon az üzlet. — S a hími irigység hol marad? —Az nincs! — Mit tesz isten, az egyik lányba beleszeretsz... — Azt nem szabad. Tiltja a szolgálati szabályzat házinyúl- ra vonatkozó passzusa... —Rejtő szavaival élve a szívnek parancsolni nem lehet. Föláldoznád-e a szakmádat, vagy elmennél lócsiszárnak virágvasárnapján? — A szakmát nem áldoznám föl! — Helyette föláldoznád a lányt? — A válasz helyett kérdezek — mondja a legény. — Ha te lennél szerelmes a lányba, akiről tudod, hogy napjában többször is fölmegy... akkorié vállalnád?-—Ha szeretném, igen! S mindent elkövetnék, hogy ő változtasson szakmát, aztán vennék egy hatalmas fátylat, amivel az egész múltat be lehet borítani. — S hányszor vágnád a fejéhez a fátyol alatti dolgokat? —Remélem egyszer sem. Észbe kaptam, hogy itt árulás történt. Hisz’ itt már percek óta nem én kérdezek, hanem engem kérdeznek. Pedig milyen jól jártunk volna mindnyájan, ha a leányzó s a bárpincér is legalább olyan őszintén válaszol, mint ahogy én feleltem a legény kérdéseire. Szabó Pál Miklós Járjon megyénkben bárhol az ember, egy dologban biztos lehet: ha kimegy a település piacára, ott a legkülönfélébb jugoszláviai eredetű italokból válogathat. Nem sláger már se a Sztalicsnaja vodka, se az Ovidiu konyak, a Cézárok és a Napóleonok uralják ismét a terepet. No, meg a tiszta szesz! A vak is látja: a szovjet és a román szeszipar a mi szabadpiaci körülményeink között a padlóra került.-— Sebaj — kacsint rám az alkoholárus —, Európába tartunk, csak egy kissé délnek vettük az irányt. —Ezt maga mondja, aki szerintem ebből él? — próbálom kiugrasztani a nyulat a bokorból. A fiatalember arca elkomo- rodik, és lassan megered a nyelve. — Elek ebből is. Ne higgye, hogy alkoholcsempésznek születtem. Felsőfokú végzettségem van, annak megfelelő munkakörben dolgozom. Csak a hétvégeken foglalkozom ezzel. — Szóval csempésznek tartja magát? — Egy frászt! Én csencselek, kicsiben dolgozom, a határtól távol. Ma eladtam 70 üveg tiszta szeszt, 100 forint jött mindegyiken. Ez úgy 7 ezer forint. Szorozza meg néggyel-öttel, az maximum 30 ezer. Ebből legalább 10 a benzinköltség, tehát a csencs nekem havonta legföljebb csak 20 ezret hoz a konyhára. Kis halak csinálják ezt így, éhenkórász diplomások meg a tehetősebb munkanélküliek.-— A vámnál nem szoktak gondok lenni? — Két lehetőség van: vagy átcsúszik nagy szerencsével az ember, vagy van ismerőse. Egyébként a személyautók többsége 200 literre van hitelesítve. Ez a csúcs, amit egy ilyen magamfajta amatőr elérhet. —Amatőr? — Persze. Vannak ott egészen nagy nemzetközi bulik is. A bolgár cigányok meg a lengyelek profi módon csinálják. Az ő nyereségük havi több százezer is lehet. Nekik raktáraik vannak, kiépített értékesítési hálózatuk... — Viszonteladók? — Ahogy vesszük. Vendéglátósok. Gondoljon bele: egy liter tiszta szeszből (nagybani ára a lengyeleknél 20Ct—220 forint) pancsolnak 3 liter akármit. S azt háromcentenként, féldecinként felszolgálják a kedves vendégnek. Ez a nagy üzlet, nem az, hogy most maga itt megvett tőlem egy rumpuncsot. De ki maga, csak nem rendőr vagy finánc, hogy ennyire érdeklődik a dolgaim iránt!? — Egy frászt! — kacsintok felé meist én. — Diplomás vagyok. Újságíró. Ménesi György Csendélet. Jugoszláv italok a piacon
