Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-15-16 / 139. szám

1991. június 15—16., szombat—vasárnap o Cigányfórum Geszten Valószínűleg nincs olyan ember Geszten, aki ne ismerné a fiatal, szókimondó Orgovánné Puj Brigittát. Ahol csak megfor­dul, mindenki emlékszik rá. — Ami a szívemen, az a számon — mondta első találkozásunkkor, Kádár Péter országgyűlési képviselő egyik geszti fogadóóráján. Büszkén mesélte, hogy ő valamennyi hely­béli cigánytársáért kiáll, védi az érdekeiket, s amit csak tud, „kiharcol” számukra. S valóban. Brigitta lett az állandó összekötő kapocs az önkor­mányzat és a geszti cigánylakosság között. Lassanként minden­felé természetessé vált a megjelenése. Azon se lepődött meg senki, hogy Brigitta a közelmúltban cigányfórumot szervezett, amelyre az etnikai kisebbség mellett meghívta az önkormányzat vezetőit, a megyei nemzetiségi és etnikai bizottság titkárát, Hevesi Józsefet és jómagámat, az újságírót. A több mint két órán át tartó fórum után Brigitta arra kért, mindent írjak meg, amit itt hallottam. íme: A bevezetőt természetesen Brigitta mondta: — Szeretném bejelenteni, hogy mi is élünk, létezünk. Problémáink vannak, csak so­kan nem akarják észrevenni. Az én statisztikám szerint 57 ci­gánycsalád él a községben, ami 215 személyt jelent. Geszten már nincs cigánytelep, viszont hat család lakás nélkül van. A családok 10 százalékánál meg­található a video, a színes tévé, a hűtőláda, de a 90 százalékuk — az íróasztalnál ülők el sem tud­ják képzelni! — milyen körül­mények között él. Ezek után Brigitta a követke­ző kérdéseket tette fel az önkor­mányzatot képviselőknek: — Hajói tudom, a község 700 ezer forint támogatást kapott a cigánylakosságra. Szeretnénk tudni, hogyan osztják szét ezt a pénzt! Három cigánycsalád gyermeke étkezik ingyen, a töb­biek nem. Miért? A szociális bizottságból kitették azokat, akik jól ismerik a körülményein­ket. Miért? Volt olyan cigány­társam, aki a börtönből hazatér­ve segélyt kért tüzelőre, s mivel visszautasították, meglopta az önkormányzót szenét, így újra bűnbe esett. A rendszeres neve­lési segélyt tavaly nyáron gyere­kenként 1450 forintra emelték, mi mégis kevesebbet kapunk. Hová lett a kiutalt és a kiadott pénz közötti különbség? Mint az etnikum szószólójának jogom van-e az önkormányzati iratok­ba betekintenem? Brigitta ezek után átadta a szót az etnikum tagjainak, arra kérve őket, tegyék föl kérdései­ket, mondják el problémáikat. Az ekkor elhangzottak közül a következőket jegyeztem fel: — Vannak, akik közepes életszínvonallal, egy gyerekkel is kapnak segélyt, mások három gyerekkel sokkal rosszabb kö­rülmények között nem kapnak. Miért? Mert a szociális bizott­ságnak nem tetszett a többgye­rekes fizimiskája ? Ezzel csak azt érik el, hogy a cigányok között konfliktusok alakulnak ki. Ösz- szeuszítanak bennünket, ez az igazság... — Van még néhány üres szol­gálati lakás Geszten. Ezeknek a kertjébe fóliákat kellene telepí­teni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki jól járna. Az önkor­mányzatnak haszna lenne, jóné- hányunknakpedig munkája... — Nem tudjuk, igaz-e a hír, hogy cigányosztályt akarnak indítani az iskolában. De ha igaz, fel vagyunk háborodva! Nem vagyunk még eléggé lenéz­ve?! Ha a gyerekem megkérdi otthon, hogy miért vannak cigá­nyok és magyarok, mit mondjak neki? Mi azt szeretnénk, ha úgy kezelnének bennünket, mint egyenrangú embereket. — Nem vagyunk elégedettek a szociális bizottság összetételé­vel! Hogy bíráikozhat egy csa­lád nélküli olyanokról, •akiknek családjuk van!? — Hallottuk, hogy innen a pincéből fegyvereket loptak el. Persze megint azt beszélik, ci­gány volt a tettes. Hát mondják meg név szerint, ki vitte el, ne legyen ez a gyanúsítgatás. Meg különben is, minek ide fegyver!? Talán forradalomra készülnek? Az összegyűlt kérdésekre, problémákra elsőként a község polgármestere, Hanzéros János reagált: — Kemény előadást tartott Brigitta, s sok olyan kérdés hangzott el, amiben talán én is többet tehettem volna, mint amit eddig tettem. De haladjunk sor­ban! Tudom, hogy az egyik leg­égetőbb gond a munkanélküli­ség. A javasolt fóliázás azonban nem olyan egyszerű, mint ami­lyennek látszik. Ehhez először is tőke kell. Az önkormányzat dolga elsősorban a falu életének megszervezése, nem pedig a vállalkozás. Ez utóbbi ugyanis kockázattal jár, s egy önkor­mányzat sem foghat olyasmibe, amibe esetleg belebukhat... Többen azt is felvetették, hogy az általunk kezdeményezett közhasznú munkát miért csak tíz embernek és egy hónapra szerveztük. Nos, a megyei mun­kaügyi központ a bérek 70 szá­zalékát fizeti csupán, 30 száza­lékát nekünk kell fedezni. Ez egy hónapra 30 ezer forintunkat visz el, holott ilyen tétel nincs a költségvetésünkben. Nem be­szélve arról, hogy egy hónapnál többre való közhasznú munka sincs a faluban. A következő felvetés a rend­szeres nevelési segély kérdése volt. Ezzel kapcsolatban azt mondta Hanzéros János, hogy Geszten igen magas az igényjo­gosultnak megállapított gyere­kek száma, s ha mindenkinek megadnák az 1450 forintot, az kimerítené az önkormányzati kasszát. Megoldás lett volna, ha lecsökkentik a jogosultak szá­mát. Helyette azonban úgy dön­tött az önkormányzat, inkább több gyerek kapjon kevesebb pénzt, mint fordítva. így ugyanis jobban járnak a többgyerekes családok, annál is inkább, mivel tejjegyet is csak azok kapnak, akik nevelési segélyre jogosul­tak. Mint mondta, abban az eset­ben képzelhető el a nevelési se­gély emelése, ha nem biztosíta­nának étkezési hozzájárulást a gyerekek számára. A tavalyról megmaradt pénz tehát nem ve­szett el, azt mind a gyerekekre költötték. Ekkor valaki közbekiabált, hogy jobb volna ha kevesebb óvónő, tanító, dajka, meg kony- hás lenne az iskolában, annyival is több jutna a gyerekeknek. A polgármester megpróbált ura maradni az előadásnak, s így folytatta: — A 700 ezer forint, amit a cigánygyerekek nevelésének, oktatásának a javítására kap­tunk megvan, a képviselő-testü­let vizsgálja, hogyan lehetne a legcélszerűbben fölhasználni. A szociális bizottság összetételé­ről: sajnos törvénytelenséget követtünk el, amikor ugyanany- nyi külső tagot delegáltunk a szociális bizottságba, mint amennyi a képviselő-testületi tagok száma volt. Ezt kellett fe­lülbírálnunk, amikor a köztársa­sági megbízottól figyelmeztető levelet kaptunk. A szociális bi­zottság egy-egy döntés előtt minden lehetőt megvizsgál, megvitat. Persze ők is emberek, hibázhatnak, de azt nem tudom feltételezni, hogy szándékosan döntenek rosszul. A magyarok is zúgolódnak sokszor, hogy ők négyszer többen vannak, mégis a cigányok kapnak több segélyt. Higgyék tehát el, hogy nem a „fizimiska” szerint megy az osztás. Puj Brigitta természete­sen belenézhet a jegyzőköny­vekbe, hiszen ez minden állam­polgárjoga... A polgármester utoljára az előítéletről beszélt: — Hogy ez megszűnjék, a cigányságnak be kell bizonyíta­nia, hogy nem szolgált rá... — Sose lesz ez másként — szólt közbe valaki. — Épp a múltkor mondták a boltban, hogy a cigányt gettóba kéne zár­ni. Ézek mindenkit egy kalap alá vesznek! — Sajnos van ilyen is, de ne általánosítsunk — folytatta Hanzéros János. — Most az or­szág egésze olyan, hogy egyre több embernek van problémája. A cigányságot, ahol a legna­gyobb arányú a szakképzetlen­ség, természetesen méginkább sújtja ez a helyzet. A munkahe­lyek igyekeznek megszabadulni a szakképzetlen és megbízhatat­lan emberektől. Én biztos va­gyok abban, hogy azt a cigányt, akinek szakmája van és becsüle­tes, nem küldik el. Ezután Szerb József alpolgár­mester, iskolaigazgató válaszolt néhány, az iskolát érintő felve­tésre: — Tévedés ne essék, nem cigányosztályt, csupán egy ci­gány napközis csoportot szeret­nénk ősztől létrehozni. Tennénk ezt azért,shogy esélyegyenlősé­get biztosítsunk mindazoknak, akik hátrányos helyzetben van­nak. Felzárkóztassuk azokat, akiknek gyengébben megy a ta­nulás. A 700 ezer forint egy ré­szét erre használnánk fel. Az in­gyenes étkeztetésről: összesen 11 -en vannak, akik térítésmen­tesen étkeznek, ebből öt ma­gyar, a többi cigány. Harminc gyerek 10 forintot fizet, ezeknek 90 százaléka szintén cigány. Azt se mondhatja senki, hogy a ci­gánygyerekek ebben az iskolá­ban bármiből is ki voltak re- kesztve. A focicsapatba min­denkit bevettünk, a testnevelés­órákon mindig az élen szerepel­tek, s ezért sokukat kiemeltük, de arról se tehetek, hogy a rosz- szaságban is sokan járnak közü­lük az élen. A múltkor az egyik kis pöttöm a folyosó mozaikját szedegette fel... Csoda, hogy a légpuskalopásnál is egyből rá­juk gondolunk? Az iskola dol­gozóival kapcsolatban: nézzék meg, máshol milyen létszámmal működik egy oktatási intéz­mény és akkor látni fogják, mi milyen kevesen vagyunk. Utoljára Hevesi József a nemzetiségi és etnikai bizottság vezetője szólalt fel: — Nagyon örülök ennek az önszerveződésnek, ami Geszten az etnikai kisebbség körében fo­lyik. Higgyék el, hogy egy kö­zösség érdekei bármennyire is jogosak, elszállnak, ha nem tud­ják megszervezni önmagukat. A geszti cigányok jó úton járnak, azonban két fontos dologgal ki­egészíteném az elhangzottakat. Az egyik, hogy vegyük tudomá­sul: jár a családi pótlék, az öreg­ségi meg a rokkantsági nyugdíj, de legyen az bármilyen segély, az csak adható, és sohasem jár! A másik: a szülők felelőssége. A cigányságnak képzett emberek­re van szüksége. Tanulni, tanul­ni és tanulni. Ez most a legfonto­sabb, és ez nem múlik máson, csak a cigányember akarásán... Magyar Mária A falusi életképeket Gál Edit fotózta

Next

/
Thumbnails
Contents