Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-14 / 138. szám
1991. június 14.,péntek 0 BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE Mi leszel, ha pék leszel? Szántai Szilvia (a kép jobb oldalán) holnap ünnepli 16. születésnapját. Mellette Kruchió Erzsébet. Velük szemben Bánfi András. Készül a péksütemény — Tudom, meglátszik rajtam, hogy kicsi koromtól imádom a péksüteményt. Talán ez volt az indíttatása annak, hogy péknek tanuljak — mondja a jó humorral megáldott, 17 esztendős Kruchió Erzsébet, aki gyomaendrődi illetőségű és a Szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkás- képző Intézet tanulója. Hivatásról, tervekről beszélgetünk Erzsikével és néhány társával: • — Azt hiszem, ha levizsgáztam, nem hagyom abba — így Erzsi, aki közben szorgalmasan „gyurmálja” a péksüteményt társai odaadó figyelme közben (ami persze inkább a fotóskollegámnak szól). — Kitanulom a cukrászságot is. Anyámék meg vannak elégedve a választásommal, azt mondják a kenyérre, a süteményre mindig van vevő... Ez a véleménye Szántai Szilviának is, aki holnapjúnius 15én üli tizenhatodik születésnapját. — Végegyházán végeztem az általános iskolát és ellentétben Erzsivel nem péknek, hanem porcelánfestőnek jelentkeztem. Nem vettek fel. Másodszorra a cukrászatot próbáltam meg. Ez sem jött össze. Pedig imádok sütni. A múltkor gyümölcstortát kreáltam kolle- gistatársaim legnagyobb örömére. Ha végzek, mint sütő, szeretnék cukrásznak is kitanulni... Bánfi András Nagyszénásról érkezett. Születésekor elrendeltetett, hogy pék legyen. — A papám is pék volt és szerinte is, de szerintem is ennek a szakmának van jövője. Ha lesz energiám tovább tanulok, az az elképzelésem, hogy leérettségizem, utána másfél év és technikusi képesítést szerzek. Ahogy megtudtam, Andris pályázatot nyert, amelyet a Múzeum Barátok Köre hirdetett. Igaz, kissé elüt a választott szakmától, mert feladatba kapta, hogy állattartásról írjon. Megtette. A libák »életéből« írt pályázata a 4. díjat hozta Bánfi Andrásnak. Amikor az osztály oktatóját, Dawidatné Kardos Sárát bemutatták, azt hittem tévedés van a dologban. Sárika ugyanis akár elsőéves tanulónak is »elmenne«, nemhogy azok oktatójának. r — Húsz éves voltam, amikor megkerestek, hogy tanítani hívjanak. Félévi oktatás után.megkaptam az első osztályt. —Hogyan jön ki egy huszonhárom éves oktató a tizenéves hallgatókkal? — Nagyon jól. Hivatalosan magázódunk, de a magánéletben természetesen tegeződünk. Tisztelettudóak velem, azt hiszem tudok bánni velük, hiszen nem régen még én is tanuló voltam itt. Fiatalok, szépek, reménykedők... Az óvodában a legszebb kislány volt Túri Ildi. Emlékszem rá, mindenki szerette, még a makrancoskodó terészetét is megbocsájtották neki. A minap Telekgerendáson jártam. Botladoztam az ifjúsági lakótelep szép házai és hepe-hupás buckái között. Betonút csak az egyik irányban vezet. Vajon csónakkal közlekednek az itt élők egyegy eső után? És a babakocsikkal, az apróságokkal hogyan jutnak át egyik háztól a másikig? Egy betonkeverő fiatalember Balogh Kálmánékhoz irányított, szerinte ő intézi az itt élők ügyeit. Becsengettem a szép házba, az egykori Ildikó, most ragyogó fiatalasszony tárta szélesre az ajtót, szívesen mesélt magukról, életükről. — Igazság szerint, ha a szüleim nem segítenének, nem tudom hogyan élnénk! — szólt, bár a mosolya a régi, a kislányos volt. — Aki a házunkat látja, el sem hinné, hogy mi fiatalok milyen nehezen boldogulunk, pedig nem félünk a munkától. Az építkezést is családi segítséggel oldottuk meg. A férjem sofőr volt a gazdaságban, de közölték vele, hogy nincs szükség a munkájára. Ebben a mai világban nincs szükség a fiatalok erejére?! Kálmán csupa szorgalom, ami bútort itt látni lehet, mind ő készítette, meg egyébként is állandóan dolgozik valamin... Felsír a kis család úrnője, Balogh Kitti. Szaladunk a babaszobába, tündér ez a poronty. Pillanatokon belül mosolyog, gagya- rász, anyukáját ölelgeti. A lakásban ragyogás, rend mindenhol. Igaz televízió még nincs, a családi nyoszolyát is szivacsmatrac helyettesíti. Ez mind nem akkora baj, ezek a fiatalok boldogok. Csak hát Ildi gyesen van, a férje munkanélküli, az emelkedő kamatszázalékú építési kölcsönt, egyéb OTP-rész- letet pedig fizetni kell. Ennivalóra is csak-csak be kéne osztani néhány forintot. A szép fiatal- asszony széttárja a karját: — A magyarázat és megoldás csak az éjjel-nappal állattal gazdálkodó édesanyám kezében van. Még csak nem is tudunk semmi biztatót mondani. Ami vigasztaló, hogy fiatalok, szépek, s reménykedőek. A ház előtt a legszebb lánykorában (20 éves) búslakodik üres tankkal egy Lada, az após ajándéka. Benzin ritkán kerül bele mostanában... A nemzetiségi község nem panaszkodik — Huszonöt esztendeje élek a községben — emlékezik dr. Kossuth László Kétsoprony polgármestere. Foglalkozásom, hitvallásom szerint is teljesen parasztember párti vagyok. Soha sehol annyi szeretetet, őszinte ragaszkodást nem kaptam, mint ennek a falunak a lakóitól. Igyekszem én is eleget tenni a képességeim, erőm szerint, hogy a falu javát szolgáljam. Állatorvos vagyok, de ahogy polgármester lettem, átadtam a szakmát a fiamnak. Teljes ember kell mind a két hivatalhoz. Nem bántam meg semmit a választásom miatt. Igaz a községünk nem túl régi, 1952-ben alakult hivatalor san, addig tanyavilágban éltek az emberek errefelé. A falu neve viszont feltehetőleg a népvándorlás idején keletkezett ószláv eredetű szó. A sopa karámot és fészert jelent. Az idők folyamán gyakran változott a név. Volt Kéth-Sopron, Mező-Kén-Söbrön, s egyéb más is. A tanyáso- dást követően, 1952 után alakult ki három zárt tanyasor, amely a magja lett a községnek. Egy templom, egy iskola, egy szatócsbolt, később épült a tanácsháza, a posta. Az igazi fejlődés 1958-ban indult meg, ezek után évente 10—15 ház épült a belterületen. Jelenleg 1500—1600 között változik a lakosok száma, nem csökken. Szlovák nemzetiségi község a mienk, amikor idekerültem, az idősebbek közül sokan csak a szlovák szót értették. Zárt közösségként őrizték a nyelvüket az emberek. A fiatalabbak sajnos egyre kevésbé beszélik a szlovákot, divatosabbak a nyugati nyelvek. Őriznünk kell a nyelvi kultúrát, ezért is kezdődött meg 1962-ben az iskolában a szlovák nyelv oktatása, majd az 1978-ban felépült óvodában is szlovákul tanultak a gyerekek. ■ Élnek itt magyarok is, egymással a legnagyobb békességben, itt nemzetiségi villongás sose volt. Nem panaszkodhatunk, amit lehet előteremtünk a község számára. Azt nézzük, mit hogyan Jehet megoldani. Engem is megbecsülnek, tagja vagyok a megyei képviselő-testületnek, első kézből értesülök a döntésekről. Saláta Szalon, Békéscsaba Bevallom, nagy reményekkel kerestem fel az alig pár napja megnyílt Saláta Szalont. Annál is inkább, mert jó pár éve gondoltam rá, ha pénzem lenne, salátabárt rendeznék be német módra. A német nagyáruházak földszintjének jó nagy területén találhatóak ezek a télen-nyá- ron egyforma kínálattal üzemelő falatozók. Ezelőtt négy évvel, 3 és 5 márkáért kisebb és nagyobb tányérra annyit szedhetett a kedves vendég, amennyi jól esett. Nem is akármilyen kínálatból. Emlékszem, az egyik frankfurti áruházban 26 féle salátát számoltam. Januárban — természetesen — volt paradicsom, uborka, karfiol, kukorica és megannyi más finomság. Na, de rugaszkodjunk el a frankfurti kínálattól. Nézzük, mit kínál a békéscsabai? Kedden 12.30-kor éppen hosszú sor állt. Bosszúsan állapította meg mellettem két hölgy, hogy „bezzeg a Spaten megoldotta, hogy az utcára asztalokat rakjon ki, itt meg három bent lévőnek ki kell jönnie ahhoz, hogy ketten beférjenek”. Való igaz, bent az iciri-picire sikeredett szalonban ketten sem ehetnek állva nyugodtan, mert egyszerűen nincs hely. A hűtőpult kongott az ürességtől. Pedig egy magára valamit adó kis szolgáltató legalább a nyitás után három nappal bőségkosárral kellene, hogy kirukkoljon. A fiatal felszolgáló hölgy fürgén adagolta az étkeket. Amikor arra kértem, hogy egy tálcára pakolja azokat, amiket kérek, nyil ván félreértette, mert egy műanyag dobozkába szedte a francia, a borsó, a vegetáriánus és a kelbimbó salátámat. Nem baj— gondoltam jól megfértek egymással — még a gyomromban is. Legalább háromfélét szerettem volna még a tábláról felírt kínálatból kérni, de nem volt. Úgy tűnik nem igazán készültek fel a szalonban dolgozók erre a „rohamra”. Pedig népszerűbb lett volna, ha a hűtőgépet nem sertéskocsonyával tömik meg (az máshol is kapható!), és nem háromféle süteménnyel. Mert ha már saláta szalonba megyünk, akkor 99 százalék, hogy salátát óhajtunk enni. És persze azt is szeretnénk, ha dél és egy óra körül még válogathatnánk a tízféle salátából, ami árban 20,60—36,70 között mozog (tíz dekára értendő). Hogy ne csak a salátáról beszéljek, egy nyurga fiatalember előttem dupla adag milánói makarónit kért 19,30-ért adagját. Szóval az adagok árai megfizethetők — ha megelégszik az éhező tíz dekával. Csak a választékot kellene még bővíteni. Mondjuk kukorica, uborka, paradicsomi, hal, karfiol, vegyes salátákkal, hogy csak azt soroljam, ami hirtelen eszembe jutott. Meg négy-öt asztalt kitenni a szalon elé — azt gondolom, megérné... Művészeti csoportok, két gazdával Átszervezés előtti napokat él a Békés Megyei Művelődési Központ, hisz köztudott, hogy július elsejétől megváltozik jellege, feladatköre. Az elképzelések szerint szolgáltató, s szakmai irányító szerepet is felvállaló megyei kulturális intézmény lesz, mely az eddiginél kevesebb városi feladatot kap majd. Igazából még sokminden kialakulatlan. Működtetnek például olyan művészeti együtteseket, amelyek esetében nehéz eldönteni: valójában a megyéhez, vagy a városhoz tartoznak? E csoportok jövőjéről kérdeztük Pap Istvánt, az MMK igazgatóját. — A két önkormányzat között e téren sajátos együttműködésről beszélhetünk. Négy csoport működtetésére — nevezhetjük őket a legismertebbeknek — fele-fele arányban biztosítják a szükséges összeget. A szimfonikus zenekarról, a Napsugár Bábegyüttesről, a Balassi és Rábai Néptáncegyüttesről, illetve a Társastáncklubról van szó. Ezenkívül reprezantatív országos és nemzetközi rendezvényeket is közösen finanszíroz a város és a megye. — Mi lesz a többi csoport sorsa?. — Egyetlenegy nálunk működő közösséget sem kívánunk lehetetlen helyzetbe hozni, magyarul nem szüntetjük meg. Ám ehhez hozzá kell tennem, hogy lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodunk az idén, tehát nekik is csökkenteniük kell a kiadásaikat, törekedve az önfenntartásra. Az ifjúsági ház Vezetőjével már tárgyaltunk arról, hogy néhány csoportot átvesz majd a város. — Hogyan képzeli el a jövőben az MMK-t? Ha én maradok a ház vezetője, arra törekszem majd, hogy olyan közszolgálati kulturális intézménnyé váljon a „Balassi”, amely nemcsak a művelődési házaknak szolgál, hanem minden megyei közösségnek és értelmes állampolgári kezdeményezésnek. Az oldalt írták: Bede Zsóka, Béla Vali, Gubucz Katalin. Fotó: Fazekas Ferenc, Kovács Erzsébet
