Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04-05 / 103. szám
MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1991. május 4-5., szombat-vasárnap »BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kelet és Nyugat között 2. Es mit akarnak a nemzetek? A címben szereplő és mindenekelőtt különbséget jelent. Közép-Európa keleti felén jóval távolabb van egymástól nemzet és állam fogalma, mint egyebütt. Az európai civilizációban, a nemzetközi élet szóhasználatában szinte azonosnak veszik őket. így beszélnek Egyesült Nemzetekről, holott az ENSZ valójában nem nemzeteket, hanem államokat tömörít. A világszervezet tagjai kétségkívül államok, hogy egyben nemzetek is, az korántsem bizonyos. Ha nem állampolgárok politikai közösségét tekintjük nemzetnek, akkor semmiképpen nem. Az már egy másik kérdés, hogy a modem európai államok majd mindegyikében fontos szerepet játszott a nemzeti elv, az etnikai-nyelvi közösség szempontja. De Nyugaton általában előbb kialakult a gazdasági és politikai keret, a nemzeti nyelvre alapozott közigazgatás és jogszolgáltatás, mint maga a modem nemzetállam. Közép-Euró- pában gyakran mást jelentett — nemegyszer ma is — az állami, illetőleg a nemzeti hovatartozás. A Habsburg Birodalomban vagy később, az Osztrák—Magyar Monarchiában élő magyaroknak, cseheknek vagy lengyeleknek általában nem az egész birodalom volt hazájuk, nem tartották magukat az osztrák nemzet részének. És bőven lehet sorolni a további példákat. A XIX. század elejétől egyre erősebb nemzeti öntudatosodás következtében a mi tájainkon kialakult egy olyan azonosságvállalás is, amely nemzet és állam kettősségén alapul. A nemzet részben a civil társadalomra emlékeztetőén állt szemben az idegen állammal, a mi—ők megkülönböztetés formájában. így gondolkodtak a múlt században a lengyelek, így éreztek a magyarok a Bach-korszakban, majd a dualista kor előrehaladtával egyre többen a magyarországi nem magyarok körében. Nem tudott végbemenni tehát az a folyamat, mely során az uralkodóhoz, a dinasztiához fűződő lojalitás áttevődött az új közösségre, a nemzetre. Mást jelentett az államhoz való kötődés, és mást a nemzethez. A kétféle identitás nem harmóniában, hanem inkább feszültségben volt egymással. Természetesen az itt élő népek számára is fontosak voltak az államiság történelmi hagyományai. E tradíciók a múlt század elején jelenthettek meglévő közjogi kereteket (Magyar Királyság, Csehország, Morvaország), önálló állami, sőt nagyhatalmi múltat (lengyelek), középkori hagyományt (Szerbia, Bol- gária, Havasalföld és Moldva). Némi egyszerűsítéssel három csoportba oszthatjuk térségünk népeit abból a szempontból, hogy milyen állami hagyományra támaszkodhattak a modem nemzet megalapozása során. Az első csoportba tartoznak a „három történelmi királyságnak” (Bibó) nevezett országok: Lengyelország, Cseh- és Morvaország, valamint Magyarország, és részben Horvátország. Ez az a terület, amelyet Oskar Halecki lengyel történész a nyugati civilizáció határvidékeként határozott meg. Körülbelül egy időben, az első ezredforduló táján kapcsolódott ez a három királyság — értékeit, filozófiáját és politikáját tekintve — a nyugati kereszténység Európájához. Évszázadok alatt erős hagyománya jött itt létre az önálló államiságnak. A történelmi állam tudatát a XVI—XVII. században egy széles és erős hordozóréteg, a középnemesség vitte tovább. A nemzeti-állami függetlenség gondolatvilága a reneszánsz és a reformáció európai forrásvidékéről táplálkozott, szembeszáll- va a külső hódítók, dinasztikus birodalmi szándékok törekvéseivel. Mindehhez hozzájárult az anyanyelvi kultúra meggyö- kerezése a XVI. század második felétől. így az állami önállóság teljes vagy részleges élvesztése csak gyöngíteni, nem pedig elfeledtetni volt képes ezt a hagyományt. Egy második elkülöníthető csoport a balkáni népeké. Fontos itt is megjegyezni, hogy számukra a keleti kereszténység fölvétele bizonyos tekintetben eleve eltérő utakat jelölt ki. Róma és Bizánc világa nemcsak abban különbözött, hogy az egyiknek a latin, a másiknak a görög volt az univerzális nyelve, hanem világi és egyházi főhatalom viszonyát tekintve is. Az, hogy Nyugaton különvált, Keleten pedig összefonódott, hosszú évszázadokra meghatározó hatást gyakorolt a gondolkodásra és a politikára is. A középkorban a kelet-római birodalom vonzás- körzetében számos állam jött létre (Bulgária, Szerbia, Bosznia, Havasalföld, Moldva), de a XIV—XV. század folyamán az ottomán birodalom fennhatósága alá kerülve elvesztik önállóságukat, és hosszú évszázadokra megszakad a fejlettebb Európával tartott gazdasági és politikai kapcsolatok hálózata. Mint emlékezetes, Szerbia a rigómezei csatában (1389) vesztette el függetlenségét, Bulgária öt évszázadon keresztül viselte a török igát. így a társadalmi szerkezetben, a politikai gondolkodásban még nagyobb volt a távolság a kontinens élenjáró területeitől. A harmadik csoporthoz mindössze két nép tartozik: a szlovénok és a szlovákok. Viszonylag ők indultak a legnehezebb helyzetből, a saját államiság szinte minden hagyománya nélkül. A szlovénok nagy többsége a múlt század elején három osztrák örökös tartományban élt (Karintiá- ban, Stájerországban, a szlovén többségű Krajnában), továbbá kisebb számban Görz és Gradis- ca tartományban és a Magyar Királyság dél-nyugati sarkában (Vas és Zala megyében). Kérdéses az is, hogy a szlovákok mennyiben tekinthettek vissza a X. századi morva birodalomra, mint állami hagyományra. Magyarországon belül sem közigazgatásilag, sem felekezeti- leg nem különült el a szlovák nyelvű lakosság. A hagyományok, a „régi dicsőség” keresése szervesen hozzátartozott a nemzeti ideológia kialakításához. Lélektanilag magyarázható, hogy ott születtek a legszínesebb délibábok, ahol a legvékonyabb volt a valóságos történelmi tradíció. Kiss Gy. Csaba Május 3-ától a Phaedra Moziban! A Keresztapa III. A színes, szinkronizált amerikai film mottója: A világ minden hatalma sem változtathatja meg a végzetet... Francis Ford Coppola visszatér a legendás Corleone család történetéhez és A Keresztapa III. részével befejezte a trilógiát. A Mario Puzo bestseller regénye nyomán készült A Keresztapa (1972) és A Keresztapa II. (1974) a filmtörténet legünne- peltebb alkotásai közé tartoznak. Mindkettő elnyerte az év legjobb filmjének járó Oscar-dí- jat,skilencOscartés21 nominá- ciót kapott. A harmadik részt is hét Oscar-díjra nominálták. Éppúgy, mint A Keresztapa II-nek, a harmadik résznek is Michael Corleone a központi figurája, aki apja, Don Vito Corleone hatalmának és vagyonának örököse. A jelenleg már hatvanas éveiben járó Michaelt is A1 Pacino alakítja. A megélt évek és tapasztalatok birtokában lélekben szeretne megnyugodni, mert érzi, hogy a jövőben majd nem lehet mindig jelen, hogy megvédje családját. A film cselekménye 1979- ben kezdődik két évtizeddel A Keresztapa II. történetének befejeződése után. Michael most New Yorkban él, s azon fáradozik, hogy legalizálja a család beruházásait. A kaszinók és szerencsejátékok helyett üzleti érdeklődése a birtok, a bankok és a Wall Street felé fordul. Azok, akik Michael szerint a családot fenyegethetnék, már sok éve halottak. Erőfeszítései azonban nem másíthatják meg a tragikus sorsot... Rossini: A sevillai borbély A szegedi operaegyüttes békéscsabai vendégjátékáról Hosszabb szünet után ismét operaelőadásra került sor Békéscsabán: a Nemzeti Filharmónia és a Jókai Színház szervezésében Rossini vígoperáját, A sevillai borbélyt mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház társulata. A népszerű Beaumarchais komédiára épülő, s az opera buffa klasszikus példájaként számon tartott alkotás Rossini áradó dallamosságú muzsikájával, könnyed eleganciájával eleve közönségsikert ígért. A zsúfolt nézőtér előtt sorra került békéscsabai előadás igényes ensemble-munkát tükrözött. Félix László lendületes, jó hangulatú előadást rendezett. Koncepciója a hagyományos vígoperai elemek és az újszerű, improvizatív mozzanatokat is felvonultató megoldások ötvözetére épül. Eközben teret enged a bővérű komédiázásnak, de az aktualitásra poentírozott epizódoknak is. (így „működhet” a XVIII. századi Sevillában napjaink szponzorként is elképzelhető Postabankja!) Tetszett Varga Mátyás praktikus, könnyen mobilizálható díszlete, valamint Vágvölgyi Ilona stílusos, a női szereplők esetében kimondottan dekoratív jelmezkollekciója. Az előadást vezénylő fiatal karmester, Kocsár Balázs bé- kécsabai debütálása jól sikerült. Az opera nyitányát ugyan intonációs és ritmikai pontatlanságok jellemezték (talán a szokatlan zenekari elhelyezés miatt?), azonban ettől kezdve a zenekar és az énekesek között biztos kontaktust teremtve korrekt, megbízható teljesítményt nyújtott. Az énekesek közül első helyen a címszerepben bemutatkozó Vághelyi Gábort említjük, aki minden téren élt a szerep kínálta lehetőségekkel. ízléses, a humort sem nélkülöző, ám túlzásoktól mentes derűs játékával, érthető szövegkiejtésével, lírai baritonjával az előadás kulcsfigurája volt. (Ezek az erények feledtették a magasabb hangok esetében alkalmazott önkényes megoldásait.) Kellemes meglepetésként hatott Szilágyi Erzsébet Rosiná- ja. A koloratorikus részeket is meggyőzően előadó, kiegyenlítetten szóló szopránjával, bájos megjelenésével, ügyes színpadi játékával megérdemelt sikert aratott. Réti Csaba (Almaviva) hangján fáradtság érződött. Erőtlenségével, olykori diszto- nációival, bizonytalanságaival elmaradt a többiek színvonalától, bár a színpadi játékban ő is jeleskedett. Altorjai Tamás (Bartolo) pontos, megbízható teljesítménnyel járult hozzá a sikerhez. Szakály Péter Basilioja színészi és énekesi telitalálat! Markáns buffó basszusa, „hiteles” megjelenése, tréfás ötletekre épülő színpadi játéka méltán aratott elismerést. A kisebb szerepekben Kari- kó Teréz (Berta), valamint Réti Attila (Fiorillo) keltett figyelmet. Az előadás végén felhangzó vastaps nemcsak a kiváló teljesítmény elismerését jelentette, hanem kifejezte a békéscsabai operabarátok igényét: jövőre is várják a szegedi együttest. Kárpótlásul a szűk esztendőkért, akár két bemutatóval!? Dr. Papp János Olasz művészet a ’70-80-as években Kiállítás a Műcsarnokban A márciustól júniusig tartó magyarországi Olasz Kulturális Napok parádés rendezvénye az a kiállítás, amely protokolláris külsőségekkel nyílott meg a minap a Műcsarnokban. Az április 28-áig látogatható tárlat méltó a megkülönböztetett figyelemre. Hiszen egy olyan korszak olyan művészetét hozza közel a magyar közönséghez, amely meghatározó szerepet jászott nemcsak Itália, hanem az egyetemes vizuális kultúra tendenciáinak formálásában. A kiállítás Metszéspontok címmel a ’70-es és a ’80-as évek olasz művészetéből ad ízelítőt. Anyagát Pier Giovanni Castag- noli, a kiállítás kormánybiztosa —aki egyébként a bolognai Galleria d’Arte Modema igazgatója — válogatott különböző gyűjteményekből. Az elmúlt húsz esztendő olasz művészetében jelentős szerepet játszó műalkotásokon keresztül meggyőzően mutatja be a művészeti irányzatok gazdagságát, sokféleségét és eredményeit. Nem törekszik teljességre, sem átfogó körkép felmutatására, hanem — szavai szerint — az vezette, hogy bemutasson a magyar közönségnek egy magas színvonalú válogatást azokból az eszmékből, expresszív szándékokból és nyelvi kifejező eszközökből, amelyek leginkább jellemzték a ’70-es és ’80-as évek olasz művészetét. A hetvenes éveket az Arte Povera, a konceptuális művészet, az environment és a művészet analitikus értelmezése uralta, a nyolcvanas években ellenhatásként a hagyományos festészeti kifejezés került előtérbe. Huszonöt művész két-két művel van képviselve. Őket és ezeket az alkotásokat tartja a legjelentősebbnek és a legjellemzőbbnek a rendező. Önálló művek önálló kiállítása ez, miközben a képek, szobrok szoros kapcsolatban vannak vagy éppen vitáznak egymással. Érre a fajta találkozásra, érintkezésre utal a „Metszéspontok” cím is. Az a tény, hogy az alkotások nincsenek irányzatok, áramlátok, stílusok szerint csoportosítva, lehetővé teszi, hogy képről képre haladva fogadjuk be őket. És érzékeljük a kifejezőeszközöknek az evidencia erejével ható gazdagságát. (Kádár) Eliseo Mattiacci: Oxigén és mágnes (1986)
