Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18-19 / 115. szám
1991. május 18-19., szombat-vasárnap tfiÉKÉÜ MEGYEI HÍRLApSARKAD ÉS KÖRNYÉKE Posta(rablás) Ujszalontán? i Avagy: ahová a madár is háromnapi hideg élelemmel jár A posta most 8-tól 12-ig tart nyitva. Képünk egy zárás előtti pillanatban készült Köztudott, hogy a 170 lelket számláló Újszalontára még a madár is háromnapi hideg élelemmel jár, annyira kiesik a közúti forgalomból. Nem csoda hát, hogy a tavaly önállóvá vált kisközség lakossága felbolydult, amikor megtudta, hogy még a posta is bezár. Igaz, nem teljesen, csupán a korábbi nyolcórás nyitva tartást szűkítették a felére. Szabó Lajos polgármestertől még áprilisban megtudtuk, hogy a „fél műszakot” is csak hosszas vitával tudta kiharcolni a Magyar Posta Vállalat Szegedi Igazgatóságának képviselőitől, akik azzal a szándékkal érkeztek Újszalontára, hogy a községet teljes egészében megfosszák a postától. A végül is félig „elrabolt” postahivatal különösen az Új- szalontán működő Bongó Tourist Utazási Irodát érintette érzékenyen, akiknek a külvilággal való köldökzsinórt jelentette az egész nap üzemelő községi posta. S mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenki az okot kereste: vajon miért kapott sorompót az (legalább is szándékai szerint!) Európa felé ballagó kisközség. Többen tudni vélték, az önkormányzat miatt van az egész, amely fel akarta emelni a posta bérleti díját. A településről 75-en levelet juttattak el a szerkesztőségbe, közbenjárásunkat kérve az ügyben. Nos, mit tud tenni ilyenkor az újságíró? Elindul, hogy kiderítse, mi is történt valójában. Az esetnek két fontos szereplője lévén — a helyi önkormányzat és a szegedi postaigazgatóság —, őket kerestem fel e kázusban. — Polgármester úr! Igaz-e, hogy az önkormányzat felemelte a posta bérleti díját, s ezért a szegedi postaigazgatóság fél- műszakosra csökkentette a postahivatalt? — kérdeztem Szabó Lajost. — Nem emeltük fel a bérleti díjat —- hangzott a válasz. — A szegediek gazdasági okokra hivatkoztak. Azt mondták, nekik nem éri meg, hogy ilyen gyenge forgalomért külön gépkocsit járassanak Szalontára. A posta teljes felszámolásától magam is megrémültem, s a tárgyaláskor hivatkoztam a jelentős lakossági betétállományra. Azt hiszem, ekkor enyhültek meg és javasolták a fél műszakot. Nem tehettem mást, elfogadtam az ajánlatukat. Talán, ha Mezőgyán és Szalonta között közút lenne, s a postakocsinak nem kerülővel kellene idejárnia, nem is merült volna fel a dolog ilyen hirtelen... A posta vállalat szegedi igazgatóságán a polgármester egyik áprilisi tárgyalópartnerével, Tóth László forgalmi osztályvezetővel beszéltem. A következőket mondta: — A jelenlegi postatörvény szerint postahivatalt csak a legalább 800 lelket számláló településeken vagyunk kötelesek fenntartani. Az új törvénytervezet még ennél is szigorúbb. Magyarul, ha a jogszabályokat vesszük alapul, Újszalontán eddig se kellett volna hivatalt tartanunk. Mielőtt azonban meghoztuk volna e döntést, hosszasan mérlegeltünk. (Ezt tettük egyébként valamennyi területünkhöz tartozó posta esetében.) Nos, nekünk az itteni hivatal működtetése éves szinten 200—250 ezer forintos ráfizetést jelent. Érveltünk mi is, a polgármester is. Végül az ismert félműszakos kompromisszum született, igaz, még így is lesz körülbelül 120— 130 ezres mínuszunk. Két esetben lehetséges a posta régi hivatali idejének visszaállítása — folytatta ezután. — Ha Szalonta postaforgalma jelentősen megnövekedne, vagy ha az önkormányzat átvállalná a mindenkori veszteségünket. A beszélgetésünk során Tóth László felajánlotta, hogy mindezeket akár egy falugyűlésen is kész megvitatni a lakossággal. .Hányán kapnak nevelési segélyt Sarkadon? Sarkadon ez év januárjában 48 családból 111 gyermek részesült rendszeres nevelési segélyben. Jelenleg 43 család 103 gyereke kapja mindezt. Talán csökkent a rászorulók száma? — érdeklődtünk a polgármesteri hivatal gyámhatóságán Oszlács Pálné gyámügyi előadótól. — Szó csincs róla — mondja —, inkább folyamatosan növekszik az igénylők tábora. Mára már közel 50 családot vettünk előjegyzésbe, akiknek csak azt tudjuk mondani, várjanak. E bevezető után a következőképpen hangzik a részletes magyarázat: A gyámügynek 1 millió 675 ezer forint ez évben a rendszeres nevelési segélykerete. Ez a pénz éppen arra lenne elegendő, hogy ennek a jelenlegi 103 gyermeknek biztosítsák havonta a fejenként 1300—1500 forintot. Ám akkor mi van azokkal az igénylőkkel, akik épp ennyire rászorultak a támogatásra, de eddig még soha sem részesültek benne? — Csak egyet tehetünk—sóhajtozik Oszlácsné.—Folyamatosan felül kell bírálnunk azokat, akik eddig kapták ezt a segélyt, és ha a „sorban állók” között találunk nála rászorultabbat, akkor ott — nincs más választásunk — meg kell szüntetnünk az eddig folyósított pénzt. A felülvizsgálat január óta folyik. A polgármester Gesztre költözött A polgármester-választáskor a geszti szavazók többsége az Eleken dolgozó és Gyulán lakó Hanzéros János mezőgazdasági mérnöktanárra adta a voksát. A tanár úr választási ígéretei között többek közt az is szerepelt, amennyiben megnyeri a falu bizalmát, kiköltözik Gesztre, szülőhelyére, ahol édesapja 45 évig volt körzeti orvos. Legutóbbi találkozásunkkor megkérdeztem, beváltotta-e ígéretét. — Igen, jelenleg egy geszti szolgálati lakásban lakom — mondta. — A feleségem Gyulán maradt ugyan, de ebből nincs vita a családban, hiszen hétvégenként, és ha tudok, hazajárok. —Mi minden szerepelt még a választási ígéretei között, s hogyan látja ezek megvalósulási lehetőségét? — faggattam tovább. — A község legégetőbb gondja az elvándorlás, az elöregedés, a munkanélküliség. A legfőbb ígéretem ezeknek a problémáknak a megoldása volt. A valóságban persze látnom kell, hogy ez nem is olyan egyszerű. Két héttel ezelőtt például a közterületek tisztítására szerveztem egy közhasznú munkát. Ez tíz embernek egy hónapra biztosít kereseti lehetőséget. Vagyis ideig-óráig tudtam orvosolni a problémát. Ezen túl pedig csupán halvány remények vannak. Ilyen például egy esetleges szójafeldolgozó üzem létesítése vagy a geszti határátkelő megnyitása. * — Ez utóbbinak mekkora a valószínűsége? — Biztos, hogy Méhkerék— Kötegyánnak nagyobb az esélye, de emelett úgy tűnik, idényjelleggel nálunk is van realitása. — Geszt gönyörű vidék. Nem gondoltak a falusi turizmus fellendítésére? — Itt nincs hagyománya a szobakiadásnak, ahogy én látom, eléggé tartózkodók e tekintetben a gesztiek. Egy megoldás volna, eladni vagy bérbe adni a Tisza-kastélyt. Ám ekkor a vállalkozónak gondoskodnia kellene új művelődési házról és iskolaépületről, hiszen ezek pillanatnyilag a kastélyban működnek... // Ozbakvadászat Mezőgyánban A Mezőgyáni Vadásztársaság május elején megkezdte az őzbakvadászatot. Az évek óta visszajáró osztrák és német vendégek ezúttal 12 trófeás állatot lőttek, melyek közül a legnagyobb trófea több, mint 100 ezer forintot ér. A vadásztársaság eddigi tiszta bevétele félmillió forint, amiből „fácáncsemetéket” vásárolnak. A fácánok és nyulak vadászata ősszel kezdődik, amelyre szintén várnak külföldi vendégeket. Visszakanyarodva a jelenhez Deák Gyulától, a társaság vadászmesterétől azt kérdeztem, vajon saját tagjaiknak van-e lehetőségük trófeát lőni, vagy ez csupán a külföldiek kiváltsága? — Természetesen évente 8-r-10 trófeát mi is kilőhetünk — mondja —, de ezt főként selejtezési céllal tesszük. A trófea- bíráló bizottság értékmegállapí- tása után ezek a sportvadászaink tulajdonába kerülnek. (Képünkön Deák Gyula és társa, Rácz Imre őzbakselejtezés közben.) Fotó: Fazekas Ferenc A betörő éhes volt Helytörténeti gyűjtemény Sarkadon A sarkadí múzeumban kellemes bablevesillat fogadott. Minthogy nem szoktam az efféle párosításhoz (múzeum bablevessel), kérdőn néztem kísérőmre, Szendrei Eszter hely- történeti gyűjteményvezetőre. — Az épületben működik az Ady Gimnázium ebédlője—bólogat nevetve, majd így folytatja: — Valószínűleg ez csábította ide a tavalyi betörőt is, aki több ajtót és ablakot „megerőszakolva” behatolt az épületbe, csak azért, hogy megehessen egy májkonzervet... — Eszter három éve dolgozik Sarkadon gyűjteményvezetőként, ám maga a helytörténeti gyűjtemény csupán az idén nyitotta meg kapuit — vetem fel a következő paradoxont. —- Minden múzeumnyitást hosszas előkészítő munka előz meg. Itt is ez történt. Felújítás, bebútorozás, leltározás, a biztonsági feltételek megteremtése... —Jelenleg két teremben látható időszaki kiállítás. Mik ezek? Szendrei Eszter magyarázat helyett azt javasolja, tegyünk egy kört a termekben. A folyosóról rögtön a kora Árpád-korba léphetünk. A nyár folyamán Sarkad és Sarkadkeresztúr határán 103 X—XI. századi sírhelyet tártak fel. A kiállítás az itt talált A sarkadi helytörténetet valószínűleg az ebédosztók ismerik a legjobban. Nem csoda, hiszen helyzeti előnyük van... leletekből állt össze. A női sírokból rézből, bronzból, vasból készített ékszerek, a férfi nyughelyekről fegyverek, íjak, nyilak, tegezmaradványok és lószerszámok kerültek elő. A feltárást vezető régész különösen büszke a Géza fejedelem idejéből fennmaradt érmére, és az Árpád-házi királyok fémpénzeire. A belső terem a török kort idézi. Sarkad hajdani földvára helyén ma művelődési ház és víztorony áll. Az építkezések során jó néhány várbéli berendezési tárgy töredéke került elő. Ezekből és a fennmaradt korabeli térképek, metszetek fotómásolatából rendezték be ezt a helyiséget. — Nem gondoltak állandó kiállításra? — kérdezem tovább kísérőmet. — Egyelőre nem. Ennek részben az az oka, hogy kevés a termünk, részben pedig az, hogy az önkormányzat szállodát tervez erre a helyre. Magyarul: nemsokára el kell költöznünk. Az új helyünk ez a szemközti épület lenne, amely valamikor istálló, majd konyha volt. Elég rossz állapotban van, úgyhogy jó volna, ha még a költözködésünk előtt felújítanák... Murphy törvénykönyvére esküszöm, hogy még soha nem találkoztam olyan újságíróval, akinek minden írása mindenkinek tetszett volna. Ennek egy folyamodványa lehet, hogy ha az újságíró éppen nem ír semmit, a: se tetszik mindenkinek. A történet a következő: Amikor áprilisban Sarkad és környéke területi felelőse lettem, körbejártam a „körzetemet". mindenütt bemutatkozóm a polgár- mestereknek. helybéli tudósítókat kerestem. Valamennyi településen elmondtam, egyelőre csupán ismerkedni jöttem, és Para-bol(h)a helyett... nem azzal a szándékkal, hogy megírjam az akkor látottakat, hallótokat. Ezek után meglepődve olvastam a Dél-Kelet című hetilap két héttel ezelőtti számában, hogy: .Magyar Mária újságírónő az első geszti bemutatkozásnál jó pár érát jegyzetelt a polgár- mesteri hivatalban... Ez az interjú nem jelenhetett meg.” Aláírás: Bagdi Sándor nyugdíjas. ■ Minthogy a minap Geszten jártam, felkerestem Sanyi bácsit, mert rém kíváncsi voltam, honnan tud ilyeneket. Sanyi bácsi kicsit gondolkodott, aztán azt mondta: ,Jlát nem tudtam, csak feltételeztem, éspe- diglen abból, hogy 1987 januárjában a Népújság leragadott egy ajánlott levelemet...” A találkozásunk egyébként szívélyes légkörben zajlott, és Sanyi bácsi megígérte, néhány helytörténeti adalékkal hajlandó színesíteni a sarkadi oldalunkat. Jó lapot kíván: Magyar Mária
