Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-29 / 99. szám
SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE 1991. április 29., hétfő 0 Szomorú rekord Ügyfélinvázió a munkaügyi központban Egyetlen adatra hívnám fel a Tisztelt Olvasók figyelmét, mielőtt azt a beszélgetést felidézem, melyet Gyűrű Istvánnéval, a Munkaügyi Központ Szeghalmi Kirendeltsége vezetőjével folytattam. A munkaképes korú lakosság és a munkanélküliek arányát tekintve, szomorú rekordot ért el Szeghalom és környéke. Amíg a megyei átlag 5,2 százalék, e térségben a munkaképes korú lakosság 9,2 százaléka munkanélküli. Ezek után talán érthető, miért éppen ide vezetett az első utam, mikor a — munka- nélküliségről szóló — városoldal anyagát kezdtem gyűjteni... —Hogy bírják az iramot? — Úgy, hogy napi 10-12 órá*L kát dolgozunk. Egy emberre háromszáz ügyfél kellene, hogy tartozzon, mi hárman vagyunk 1616 munkanélkülire. — Mi lehet az oka, hogy éppen ebben a térségben ,,dicsekedhetnek" a szomorú rekorddal: itt él a legtöbb ember munka nélkül? — Egyrészt az, hogy sok termelőszövetkezet működik területünkön, közülük több helyen úgy gondolják, a gondok enyhítésének egyik formája lehet a foglalkoztatás szüneteltetése. Ugyancsak térségi jellemző, hogy kevés az önálló üzem, az anyavállalatok pedig a vidéki telephelyeket építik le elsősorban. —Akkor marad a bejárás... — Még az sem igazán, hiszen ha elbocsátásról esik szó valahol, nem az a mérce, hogy ki hogyan állta meg a helyét. Olyan magasak lettek az útiköltségek, hogy a vállalatok elsősorban azoktól a dolgozóktól szabadulnak meg, akik mondjuk Okány- ból, Zsadányból vagy éppen Kertészszigetről jártak be dolgozni. — Az okokat tekintve elég kilátástalannak látszik a helyzet. Azért bizonyára megpróbálnak segíteni, hiszen ha jól tudom, önök munkaerőigényeket is közvetítenek? — Nos, munkahely felajánlástól senki ne tartson. Jelenleg tudja hány álláshelyünk van? Egyetlen egy. Villamosérőmű kezelőt keresnek. Erre van 462 szakmunkásunk, 410 betanított munkásunk, 539 segédmunkásunk... Soroljam tovább a minőségi összetételt? Több mint kétszázan vannak, akiknek a nyolc általánosuk sincs meg... — Ha szabad kezet kapna abban, hogy segítsen a bajokon, milyen intézkedéseket tartana a legfontosabbnak? — Először is megreformálnám az oktatást, aztán új munkahelyeket hoznék létre, beruházások egész sorával. Végül, de nem utolsósorban, vannak asszonyok, akik szívesen maradnának otthon, ha ugyanolyan jogokat élveznének, mint akik nap mint nap eljárnak dolgozni. Nyugdíj, miegymás... Persze ehhez az kellene, hogy a férfiak is úgy keressenek, hogy eltarthassák a családjukat... — Azt hiszem itt már nagyon elrugaszkodtunk a realitásoktól. Maradjunk a valóságnál! Itt, az irodában milyen változást szeretne? — Jó lenne, ha valóban háromszáz ügyfél jutna minden munkatársamra. Kellene a három mellé még egy számítógép, és várjuk azt a programot, mely lehetővé teszi, hogy tájékozódjunk, akár a megye határain kívül is... De nincs okom panaszra, hiszen végre a régi, huszonöt négyzetméteres iroda helyett két normális szobát kaptunk, megfelelő bútorokkal, felszereléssel. ,,Elbocsátó szép üzenet” Vésztőre is érkezett Bevezető helyett hadd idézzem Várhegyi Kálmánná (többszörösen kitüntetett szövőnő) szavait: , Amikor néhány éve itt Vésztőn átadták ezt az új Patex-üzemet, a férjemmel úgy döntöttünk, eladjuk mezőberé- nyi házunkat és Vésztőre költözünk. Azt hittük, itt nagyobb lehetőségeink lesznek. És most itt van, szögre akaszthatjuk a szakmánkat és 25 év után mehetünk az utcára. Tessék mondani! Mit csináljunk? Ezt a házat még el sem tudjuk adni, ha netán úgy döntenénk, hogy a városban próbálunk szerencsét. Kölcsönt vettünk fel rá, a felújításra kellett.." Lám csak. A téma ugyanaz — a munkanélküliség —, s mégis mennyi emberi tragédia húzódik meg mögötte... A Patex Rt. Me- zőberény tágas, vésztői csarnokában már csak két szövőnőt találtunk (a többiek a „kór”, a felmondás különböző stádiumában vannak). Várhegyinét arról kérdeztük, hogyan tovább? Mint fentebb látható, e kérdésre nem tudott válaszolni, arra azonban igen, hogyan jutottak idáig: előbb a vidékről bejárókat küldték el, aztán jöttek a többiek. Már csak néhányan dolgoznak benn, s ha április 30-án befejezik a szövést, új hengereket már nem szerelnek bejöhet a leltár... A telep vezetőjétől, Stefano- vits Jánostól még megtudtuk, hogy egy amerikai—olasz közös vállalat érdeklődik a telephely iránt, ám mindez sovány vigasz Várhegy inénak. „Azt hittem a szívem szakad meg, mikor kijöttek hozzánk Mezőberény- ből, s közölték a hírt: nincs tovább. Tudja ez volt az első munkahelyem. Szerettem amit csináltam, és most kárba ment minden.” Körösnagyharsány „Már segélyt sem kapok...” — Kerüljön csak beljebb — biztat bátortalanul Bor Ernő- né, miközben szélesre tárja körösladányi otthona kapuját. Látom én jól, nem nagyon érti, minek is faggatom az efféle dolgokról — munkanélküliség —, aztán a kérdéseim nyomán feltörő keserűség 'megoldja nemcsak az asszony, de még beszélgetésünket hallgató férje nyelvét is... Gondolkodnia sem kell, jól emlékszik a dátumra: 1990. január 18-án mondott fel a Körösmenti Áfésznél. — Huszonkét évi munka után döntöttem így — idézi a történteket az asszony, miközben hellyel kínál —, mert a körülményeim úgy alakultak, hogy nem tudtam tovább átjárni Zsadány- ba, ahol dolgoztam. Több mint egy esztendeje tehát, hogy otthon van, azóta vívódik, töri a fejét, hogyan tovább? Volt rá alkalma bőven, hiszen a kapálás, a gyomlálás csak fizikailag terhelte meg. — Arra gondoltam, hogy felveszem az újrakezdési kölcsönt és állatokat veszek rajta. Dehát nincs nekem se nyaralóm, se nyugati kocsim, nem volt mire felvenni azt a pénzt... Hamar hozzáteszem, szerencsére. Most főhetne a fejem, hogy miből fizessük vissza a kölcsönt. Mert a leadott disznókért kapott pénzből biztos nem. — Még jó, hogy van ez a hold földünk — kapcsolódik a beszélgetésbe a ház ura is. — Anélkül nem tudom mire mennénk. Termelünk uborkát, káposztát, eladjuk, abból is csurran-cseppen valami. Hágy így élünk. Hajnalban kelünk, aztán dolgozunk, amíg látunk; Vagy még tovább. Ha hiszi, ha nem, én sötétben is tudok permetezni. Miért is ne, hisz el tudok én menni a káposztasor közt éjjel is, nem kell ahhoz világosság. A kérdésre — hogyan tovább? — kényelmetlenül hosz- szúra nyúlik a csend. Aztán Bor- né szólal meg előbb: — Segélyt már nem kapok, járadékot meg nem kaphatok, mert én mondtam fel... Dehát majd csak lesz valahogy. Kakukkfióka Körösújfaluról Ahol van munka, csak... Igaz kérem, a munkanélküliekről készültem írni ezen a szeghalmi oldalon. Hogy végül ez az írás is belekerült e válogatásba, holott az asszonyoknak, akikről alább írok van munkahelyük? Az ok egyszerű: naponta reggel héttől délután négyig görnyednek — „nem volt más” — munkájuk felett, s hó végén kevesebbet visznek haza, mint azok, akik munkanélküli segélyből élnek. A helyi, Rákóczi Termelőszövetkezet alkalmazottai- ként, a méhkeréki Agrotimex Kft.-nek dolgoznak bérmunkában, mogyorót válogatnak. Mint dr. Petruzsánné Berényi Mária üzemvezető és minőségi ellenőr elmondta, belföldi értékesítésre, illetve osztrák exportra válogatják itt, a Szovjetunióból érkező csonthéjasokat. Talán félórácskát töltöttem az asszonyok között, s vége-hossza nem volt a panasznak. Mert'ho- gyan is lehet megélni abból a 2500-3000 forintból, melyet átlagban keresnek? Volt, hogy 1800 sőt H00 forintot vittek haza. „Az éhhalálhoz sok, a megélhetéshez kevés” — fogalmazott drámai tömörséggel egyikőjük a huszonhatból. Régen, ha volt pár jószág, az segített — folytatták —, de manapság... A földimogyoróval még csak- csak kerestek, de mióta termék- váltás volt, és a kerti mogyorót válogatják... Kérték, emeljék az 1 kiló mogyoró válogatásáért járó 10 forintot 13-ra, de a válasz az volt, helyette mondjanak le a háztájiról. Maradt hát a 10 forint. Eddig. Hallották, hogy hamarosan 15-öt kapnak. Igen ám, de azt is beszélik, hogy akkor a „kosztpénz” nem jár majd... Pedig részletük van, gyerekeket taníttatnak, újságot járatnak, és ott a villany, a tüzelő... Hát kérem, itt hagytam abba a jegyzetelést. Okányban közmunkára gondoltak... Kónya Máriának, Okány polgármesterasszonyának jó pár álmatlan éjszakát okozott már a munkanélküliek serege. — Amíg az ember egészséges, nem eltartatni, hanem eltartani szeretné magát. De ha nincs hol dolgozzon, úgy érzi, élőskö- dik a mások nyakán, elkeseredik. Csak Okányban legalább kétszázan vannak, akiket ilyen, olyan indokkal elbocsátottak munkahelyeikről. És mit tehet egy polgármester ebben a helyzetben? —Mit tehet? — Sajnos a helyi, munkahelyi vezetőket nem tudom kötelezni arra, hogy tartsák meg dolgozóikat, hogy próbáljanak új megrendelőket, új piacokat keresni. Mindenesetre keresem velük a kapcsolatot, s arra ösztönzőm őket, segítsenek, ha tudnak. —S ha nem? — Akkor megpróbáljuk támogatni hellyel, kedvezményes bérleti díjjal azokat a vállalkozásokat, melyek munkalehetőséget biztosítanak. Egy biztos: mezőgazdasági település vagyunk, az embereknek tudomásul kell venniük, ebből kell megélni. — Egyszerű a képlet. Tartson állatot, s máris jut kenyérrevaló a családnak... — Azért nem ilyen egyértelmű adolog, hiszen ahhoz, hogy a termékeket el tudja adni, kellene jó út, kellene telefon, kellene hűtési lehetőség... Soroljam tovább? — Ez már túl messzire visz. Maradjunk az adott helyzetnél! Arról beszéltünk az imént, mit tehet 4gy polgármester, hogy enyhítsen a bajon? — Gondoltunk arra, hogy közmunkákra is felveszünk 15- 20 embert. Útépítésben, belvíz- elvezetésben szívesen vesszük a segítséget. De hangsúlyozom, elsősorban a gazdálkodásban látom a kiutat... ... és Füzesgyarmaton? Ott (is) volt, aki újra kezdte „Azt kérdi, elmondanám-e, hogy lett a Józsi fiamból munka- nélküli? El én. írja csak bátran! Filler Sándomé vagyok, özvegy. A fiam külföldön dolgozott, aztán mikor megszűnt a vállalata, azt mondta: Itthon maradok édesanyám, hogy ne legyen egyedül. Tudja, akkor ment el szegény uram örökre, hát úgy döntött a gyerek, felveszi azt az újrakezdési kölcsönt, aztán disznókat tart. így élt, előbb munka- nélküli segélyből, aztán vállalkozó lett, vagy micsoda... Épített egy ólat, volt bele negyven malacka. Gyarapodtak is szépen. Dolgozott a fiam, etette őket, reggel, este megtakarítgatta a helyüket, aztán mikor elütötték á 110 kilót, leadta őket. Tudja mennyi volt hat hónap munkadíja? Kiszámoltam. Ézer forint. Pedig mindig dolgozik, most is az ólat takarítja. Csoda hát, ha elkeseredett, mikor a napokban Pestre kellett mennie az orvoshoz és nem volt szegénynek pénze az útra?” Ez a címer az a címer... ...melynek sorsáról továbbra sem döntött a képviselő-testület Szeghalmon. Természetesen — ígéretünkhöz hívén — ha a dqntés megszületik, a Miklya Jenő nyugalmazott múzeumigazgatóval készült interjút is közkinccsé tesszük. Addig viszont nem tehetünk mást: várunk és csak bátortalanul biggyesztjük ide a város történelmi címerét, hátha nem ez a címer lesz, az a címer...? A tsz-tagok „gyesen” vannak Beszélik Körösladányban, hogy megéri a Magyar—Vietnami Barátság Termelőszövetkezetnek, hogy — így mondják nemes egyszerűséggel — „gyesre” küldje az embereit, azaz átmenetileg szüneteltesse tagsági viszonyukat. így van-e valóban? — kérdeztük Kovács Imre elnökhelyettest. — Természetesen a legjobb üzlet az, ha elő tudunk állítani valamit, amelyből hasznot húzunk. De vannak kényszerhelyzetek... —Például? — Például a szállítási ágazatnál. A beruházások leálltak, egyre kevesebb lett a megrendelés, a gázolaj ára felszökött... Meg kellett állni. Ez 25-30 embert érintett. Vagy például nem indítjuk be a lucemaüzemet, mert az energiaárak emelkedésével egyszerűen nem érdemes. Itt is 15 embert foglalkoztattunk eddig, meg a járművezetőket... Aztán ott van példának a baromfiágazat. Meg kellett állítani ezt is, így további 20-25 ember maradt elfoglaltság nélkül. Persze megtehetném, hogy levezetendő a belső munkanélküliséget, a faüzembe tenném a felszabaduló embereket. Itt nem tudnék értelmes munkát adni nekik, ráadásul olyan többlet rakódik az árura, hogy azt már eladni sem lehet. Úgyhogy maradt megoldásnak a tagsági viszony átmeneti szüneteltetése. — Az ön tagsági viszonya nem szünetelt átmenetileg? — Természetesen nem maradtak erkölcsi hatás nélkül intézkedéseink, hiszen a mellőzöttség érzését, a bizonytalanságot nem könnyű elviselni. A feszültséget azzal is oldani próbáltuk, hogy az elülök, a főkönyvelő s magam is két hónapig hetven százalékos munkabérért dolgoztunk... Egyébként februárban 200 körül volt azok száma, akiknek szüneteltettük a tagsági viszonyát, közülük 14-en vezető beosztásúak. Jelenleg 150-en vannak munkanélküli segélyen tagjaink között. Az oldalt írta és összeállította Nagy Ágnes. A fotókat készítette Kovács Erzsébet.
