Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27-28 / 98. szám
MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM -----------------------1991-aPrÍlis 27f28’ szombat-vasárnap------0 5 ZA12NTAJ fin kis hazáin a nagy hazában, Szaloota, vedd az énekem! Te a meleg szív vagy nekem! II. sorozat, I. évfolyam, 2. szám. 1990. március 2, péntek Ara: 3 lej NAGYSZALUNTA UtMUkUATlKUS LAPJA 1 * Arany János j LAW Ismét helyi lap nélkül a magyarság Ereklyék Arany János szülővárosában Bocskai István alapította a Köles-ér mentén A magyar—román országhatártól alig egy karnyújtásnyira, ahol porosodó magyarságukat emberek ezrei még ma is Arany János langyos mítoszában fürdetik, ott van Nagyszalontá. Az arra igyekvő turista már messziről megpillanthatja — a monumentalitásánál fogva kiemelkedő több építmény között — a város két kulturális „felhőkarcolóját”: a helység szimbólumát, a híres Csonka tornyot, valamint a református templom nyújtózkodó tornyát. A várost Erdély fejedelme, Bocskai István alapította 1606-ban, amikor több mint háromszáz hajdút telepített le a Partium egyik legkisebb folyója, a Köles-ér mentén. A hajdúk főleg védelmi feladatokat láttak el, s hősi cselekedeteik legnagyobbdiadala az 1636. októberi szalontai csata. Ekkor a helység északi határában elterülő mezőségen fényes győzelmet arattak a támadó török hadakkal szemben. Ehhez a hadi sikerhez vezethető vissza a Csonka torony építése is. Minden valószínűség szerint a törököktől szerzett kincsek, valamint a környező falvak lerombolt kastélyainak téglái szolgáltak a toronyépítés alapvető tőkéjéül. 1658-ban újra török hadak jelentek meg Nagyszalonta határánál, s a túlerővel szemben a hajdúk elszántsága kevésnek bizonyult. Az épületek leégtek (köztük a Csonka torony is), a város elnéptelenedett. A törökök elvonultával fokozatosan ismét megindult az élet a „hajdúfészekben”. A hódítók atrocitásait túlélő régi lakosok visszatértek; a környező, lerombolt települések lakosaival számuk fokozatosan növekedett. Alig akadt olyan parasztcsalád, ahol ne futkározott volna egy fészekaljnyi „kiscseléd”, így a helybeliek száma természetes úton is gyarapodott. A gyerekek számára elemi és felső osztályos iskolák alakultak, melyek közül a legjelentősebb a „schola reformata”, ahol később Arany János is tanult. Alföldi település lévén az emberek főleg földművelésből éltek, ám többségük írástudó volt; a csendes téli napokon olvasta a bibiliai történeteket, zsoltárokat, lapozgatta a kalendáriumot és a mestergerendán megbúvó ponyvafüzeteket. Arany János gyerekkorában Nagyszalonta lakossága 7 ezer 500 fő volt. Nagyszalonta polgárosodása főként a XIX. század utolsó két évtizedében következett be. A polgárság gazdasági, társadalmi erejének, igényei növekedésének következményeként megfogalmazódott a helyi sajtó megteremtésének óhaja. Ehhez mindenekelőtt nyomdára volt szükség. A hajdúváros ólombetű-hírnökei zsidó emberek lettek. Rosen- zweig Rezső az első tipográfus, aki 1883 tavaszán nyomtatványokat készített a közigazgatás számára. A második Adler Jakab, ő 1888-ban állította fel sokszorosító gépét. 1889. január 1-jén megjelent Nagyszalonta első sajtóorgánuma a Nagyszalonta és Vidéke „szépirodalmi, társadalmi, közgazdasági és iparérdekű hetilap”, amelynek megalapítója Sziksszay Lajos ügyvéd, a Takarékpénztár igazgatója volt. A Ceausescu-rezsim leköszönése után szinte azonnal megvalósult Nagyszalonta újabb sajtópróbálkozása: megindult az egykori napilap, a Szalontai Lapok második sorozata, négyoldalas hetilapként. Viszont a megfelelő anyagi támasznélküliség, valamint az újsághoz szükséges papír elérését, a politikai úton történt megnehezítés lehetetlenné tette a mintegy öt hónapnál hosszabb működést. így ma ismét helyi sajtóorgánum nélkül van Arany szülővárosának magyarsága. A jelenleg huszonötezer lélekszámú város legjelentősebb köztéri objektuma a Csonka torony, mely 1899 óta Arany János Emlékmúzeum. A legnagyobb epikus költőnk nevét viselő utcán húzódik meg az a szerény kis ház, amelynek a falán emléktábla figyelmezteti az arra tévedt idegent: „Ezen a telken állott a bogárhátií öreg ház, amelyben Arany János született 1817. március 2-án.” A tábla alatt szinte állandóan koszorúk a látoga-' toktól. Az egykori Arany-portától öt percnyi járásra, a ma Busuiocu- lui (volt Csegőd) utca sarkán van az a Bozsár-féle ház, melyben jeles lírikusunk, Sinka István látta meg a napvilágot 1897-ben. Innen ismét öt percnyi sétára a Crisului (volt Bocskai) utcában egy jobb küllemű épületben született egy másik jeles tollforgató, Zilahy Lajos. A víztorony körül állott egykor egy szintén nevezetes nagyszalontai, Földi János szülőháza. Földi poéta volt, természetbúvár, orvos és nyelvtudós, Csokonai barátja, Fazekas Mihály sógora. Az ötödik irodalmi nagyság (Arany László) is valahol a mai központi v íztorony környékén szippantott bele először a földi életbe. A városi park nyugati részét a református templom épülete uralja, klasszicista fenséget sugárzó falaival. Itt keresztelték meg Arany Jánost, majd gyerekeit is. A költő itt kötött házasságot Ercsey Juliannával és Juliska leánya szintén ide jött házasságot kötni, két év múlva pedig innen temette el édesapja. Ma az istentiszteleti igehirdetés mellett a templom irodalmi műsorok színhelye is. A Sinka és Zilahy emlékestek élményei örök érvényűek maradnak, s a ’89-es fordulat óta jeles erdélyi és magyarországi művészek, személyiségek léptek fel a templomban tartott rendezvényeken. A református templom közelében található emlékmű az egyetlen köztéri Kossuth-szo- bor Romániában. Alkotója Tóth Árpád édesapja, Tóth András. Tehát Nagyszalonta gazdag kulturális hagyatéka bizonyítja, a magyar irodalom említett öt nagysága nem véletlenül indult ebből az alföldi hajdúvárosból. Aki arra jár, áldozzon néhány pillanatot emléküknek, figyelje fürkésző tekintettel a magyar kutúrában mélyen gyökeredző irodalmi és történelmi ereklyéket! Szerzetesrendek Magyarországon Vili. Vezeklő karmeliták és a tanító maristák A karmeliták olyan szerzet tagjai, akik rendjük eredetét a Kármel-hegyen visszavonult zsidó, majd őskeresztény remetéken keresztül két ószövetségi próféta, Illés és Elizeus tanítványaiig vezetik vissza. A hagyomány szerint az itt élő Illés-tanítvány zsidó remeték a kereszténység megjelenése után keresztényekké lettek, nyomukba görög, majd nyugatról idezarándokolt remeték léptek. Más változat szerint a rendet Szent Berthold egykori kalábriai keresztes vitéz alapította, amikor 1155 körül a Kármel-hegyen élő remetéket maga köré gyűjtőt-' te. A jeruzsálemi pátriárka, Szent Albert 1207-ben Regulát adott nekik, amelyet a Szentszék 1226-ban hagyott jóvá. A XIII. század elején, a szara- cénok megjelenésekor a karmeliták átköltöztek Európába, ahol — pápai engedéllyel — felhagytak a remetéskedéssel, s főként egyetemi városokban alapítottak kolostorokat. A XVI. század első felében a rend — belső reform következményeként — szigorúbb előírású, úgynevezett „sarutlan”, és enyhébb szabályzaté „sarus” ágra tagozódott. Magyar földre Nagy Lajos király hívta őket. Első kolostorukat Budán, a másodikat Pécsett építették, mindkettőt 1372-ben. A következő században további rendházak létesültek Székesfehérvárott, Privigyén, Eperjesen. A török elpusztította kolostoraikat, az eperjesit elhagyták. Ám 1644-ben visszatértek. Ekkor alapították a „sarutlanok” Győr közelében remeteségüket, A karmeliták címere majd 1697-ben Győrött, 1699- ben Szakolcán rendházat. Ugyanezekben az esztendőkben a „sarus” karmeliták Budán és Székesfehérvárott létesítettek kolostort. II. József a győrit kivéve valamennyi kolostorukat feloszlatta. Legközelebb csak 1896-ban alapítottak új rendházat, mégpedig Budapesten. A rendi elöljárók a két -— budapesti és győri — kolostorból hozták létre 1903-ban a Szent Istvánról elnevezett magyar féltartományt. További rendházaik: Keszthely, 1930; Kunszentmárton, 1940; Miskolc, 1942; Pápakovácsi, 1946. Ilyen gyarapodás után, 1947- ben megszületett az önálló és teljes magyar rendtartomány, amely azonban csupán három évet ért meg. Az 1950-ben feloszlatott magyar karmeliták 1989-ben ismét megkezdték közösségi életüket, mégpedig — Miskolc kivételével — az 1950-ben elhagyni kényszerült helységekben. A rend női ágát, vagyis a karmelita apácák rendjét a XV. században hívta életre Boldog So- reth János. Szigorú, szemlélődő, vezeklő rend. Hazánkban Sop- ronbánfalván telepedtek le először, 1892-ben. Rendházuk volt még 1905-től Szombathelyen, és 1936-tól Pécsett. Feloszlatásukkor, 1950-ben 69 karmelita apáca vett vándorbotot a kezébe. Érdekes és hazánkban kevéssé ismert szerzet a maristáké; ez tulajdonképpen egyszerű fogadalmas szerzetesekből álló kongregáció. Magukat, közösségüket és tanítványaikat a Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlják. A szerzetet Boldog Marcelin Champagnat abbé alapította Lyonban, 1817-ben. A testvérek hivatásául az iskolai nevelést és oktatást tűzte célul. 1840-ben a szerzetnek már húsz háza és 300 tagja, 1860-ban közel 2 ezer tagja volt. Marista testvérek először 1909-ben jöttek Magyarországra. Orsován nyitottak házat, de a románok benyomulása miatt rendházukat be kellett zárniuk. Legközelebb 1924-ben érkeztek magyar földre, mégpedig Kispestre, ahol a Szent Lajos Fiúotthont vezették. 1928-ban nyitották meg Budapesten francia és német nyelvű elemi iskolájukat és fiú intemátusukat. Az itt végzett növendékek 10 éves korukban már jól beszélték mindkét idegen nyelvet. A maristák különösen Lengyelország 1939. évi lerohanása után tettek jó szolgálatot azzal, hogy intézetükbe sok lengyel fiút fogadtak be, amiről e sorok írója, mint ezen intézmény bentlakója személyesen szerzett tapasztalatokat. A maristák Champagnat nevű iskoláját 1948-ban szüntette meg a magyar állam, tanárai visszatértek Franciaországba. Dr. Csonkaréti Károly A parasztház öltözete Hímzéskiállítás a Néprajzi Múzeumban A ház a magyar paraszti szó- használatban azt a szobát jelöli, amelyet állandóan készen, tisztán tartanak a vendégfogadásra. Ez a helyiség — a tisztaszoba — arra is hivatott, hogy mindenkor hírt adjon a család nőtagjainak kézügyességéről, a környék hímzésváltozatairól, sőt a család anyagi helyzetéről is. Minél több a felhalmozott, csakis itt használt díszes párna és terítő, annál gazdagabb a család; és annál „értékesebb” az eladósorban lévő lány, hiszen az itt felsorakoztatott varrott, hímzett textilek az ő keze munkái. Magyarország viharosnak mondható történetével függ össze, hogy a kiállításon látható művek jó része nem mai, hanem a régebbi történelmi határok szerint tagozódik. S az is, hogy tulajdonképpen alig válik el a szigorúan vett népi hímzés a gazdagabb rétegek varrott textiljeitől. Látható a kiállításon — amely Budapesten őszig tart nyitva — olyan szobabelső, amelyet 1932-ben kelengyeként kaptak, és a közelmúltban fényképeztek Úszódon, a Duna mentén, az egyik legjellegzetesebb hímzőhely, Kalocsa szomszédságában. A katolikus Kalocsa erőteljes színvilágával szemben itt a református szellemiség uralkodik. Itt a fehér hímzés alatt pasztellszínű, atlasz szövésű selymet használnak. A tisztaszobában általában két ágy van, a díszesebb mindig az ablak felőli. Ennek párnáit csak bizonyos oldalán, a szemlélő felőli oldalán hímezik vagy csipkézik gazdagabban, s ez a mintázat jól jellemzi a magyar népművészetet. A kiállítás legrégebbi darabja ugyancsak szálán varrott, növényi díszítésű pámahéj 1674-ből, valószínűleg halotti párna volt. A díszítés többnyire növényi minta, ritkán állat- vagy emberábrázolás. Ez utóbbi kedves példája egy XVII. századi recebe-. tét: a bibliai Ábrahámot ábrázolja, amint fiára, Izsákra sújtana a pallos, s a védelmező angyal is megjelenik a háttérben. A figyelmes kiállításrendezők melléállították a valószínű előképet: Benedetto Montagna grafikáját, ugyanebben a témában és kompozícióban a XV. századból. Korábban a szövött anyag szerkezetéhez igazodtak a hímzések, később ettől függetlenül alakították a motívumokat. A hímzések gyakran készültek korabeli hímzőkönyvek alapján, ezek az Európa-szerte elterjedt motívumgyűjtemények valósággal megihlették a hímzőket, és a kiállításon ékes példákat látunk különböző ábrázolásaikra. Ezek a bizonyítékok a népek közötti örökös kapcsolódásokra. Torday Aliz Az Arany János Emlékmúzeum Magyari Barna „Vagdalásos” hímzés, Tata (Komárom megye, XIX. század eleje)
