Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13-14 / 86. szám
1991. ÁPRILIS 13—14., SZOMBAT—VASÁRNAP Ára: 9,30 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM Tájékoztató a kormányülésről Drágul a benzin, de csak három forinttal Április 15-étől az előzetes bejelentésektől eltérően mégsem 5, hanem csak 3 forinttal drágul a motorbenzin — derült ki a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kapcsolatos kormányrendelet ismertetésekor. Mint Király Péter pénzügyminisztériumi államtitkár elmondta: a jelzett határidőtől ugyan beépül la bénáin árába a megemelt kötelező biztosítás díjtétele, ám ezzel/ egyidejűleg az OKGT literenként 2 forinttal csökkenti valamenv- nyi benzinfajta árát). Az államtitkár ismételten utalt arra, hogy a benzin árában foglalt kötelező felelősségbiztosítási díj júniusi 30-ig lesz érvényben, ekkortól ugyanis a szerződéses forma lép életbe. A díjtételekről azonban továbbra sem tudott bővebb felvilágosítást adni a Pénzr- ügyminisztérium illetékese, Az Országgyűlés Házbizottságának döntése értelmében a képviselők hétfőn nem folytatják a kárpótlási törvény vitáját, mert a bizottságok egyrészt nem végeztek a módosító indítványok megtárgyalásával, másrészt — s ez a döntő óik — az Alkotmánybíróság kifejezetten kérte, hogy a Tisztelt Ház ne előzze meg döntésével a bírói testület állásfoglalását. Mindezt Szabad György házeLnök mondta el az újságíróknak, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, de hangsúlyozita: április végére elkészül a pontos díjszabást tartalmazó táblázat, amelyet azután az Állami Biztosítási Felügyeletnek kell jóváhagynia. Hozzátette: az indulásnál valamennyi biztosítótársaság egységes díjtételt alkalmaz, de várhatóan már a jövő évtől — elsősorban az úgynevezett „bonus malus” szisztéma alapján — differenciálódnak a biztosítási összegek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt átalakulásának kérdése is a kormányülés napirendjén szerepelt. Ennek kapcsán a szóvivő elmondta: a tulajdonosi és üzemeltetési feladatkörök szétválasztásával első lépésként 11 háttéripari részleget, valamint gázszolgáltató egységet leválasztanak a trösztről. Ezek átmenetileg állami felügyelet alá kerülnek, majd az alapfunkciót ellátó vállalat részvénytáramelyen a két alelnök is részt vett. Szabad György kegyelettel megemlékezett Csengey Dé- nesről, akinek halálát vélhetően szívroham, illetve szívelégtelenség okozta. A jövő heti program ismertetésére rátérve arról tájékoztatták az újságírókat, hogy első helyre került az önkormányzatok által olyannyira sürgetett, úgynevezett hatásköri törvény tárgyalása. A részletes vita megkezdődik, de befejezni ezen az ülésen nem fogják, annál is inkább, mert a tersasággá alakul. László Balázs utalt arra, hogy a kormány hasonlító módon képzeli el a Magyar Villamos- . ipari Tröszt átalakulását is. ; A kormányszóvivői tájékoztató záródokumentumaként Lakner Zoltán, a népjóléti tárca helyettes államtitkára számolt be arról az ' úgynevezett szociális intervenciós csomagtervről, ame- j lyet ugyancsak megvitattak j a kormánytagok; s amely a j leginkább rászoruló rété- < geknél próbálja ellensúlyoz- j ni a növekvő anyagi terhe- j két. A helyettes államtitkár j a szociális iritéákedéssoro- j zatról szólva négy nagyobb , területet jelölt meg: a kö- j zeljövőben esedékes energia-, illetve gyógyszerár- j emelés bizonyos mértékű i kompenzálását; a házigondozói szolgálat fejlesztését. I valamint az elsősorban élei- I miszereket juttató gyorsse- j gély-al’apftvány hatékonyabb j működtetését. vezetet összhangba kell hozni számos rokon törvénnyel. Megkezdődik a Polgári törvénykönyv módosításának általános vitája, befejezik az általános észrevételek kifejtését a képviselők az ügyvédségről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban és j minden bizonnyal módosít- í jak a házszabályt. Ez utóbbi j kivételes tárgyalási módot 1 tesz lehetővé, vagyis bizo- | nyos jogszabályokat, a kor- i mány javaslatára mód lesz alaposabb bizottsági vita j után, gyorsított eljárással törvényerőre emelni. Ámeny- nyiben a, környezetvédelmi j bizottság hétfői ülésén si- ■ kerüli előkésizíteni a határo- ; zati javaslatot, akkor a plenum ölé terjesztik a bős— j nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos kormányzati feladatokat. Szünetel a kárpótlási törvény vitája Még a század elején, 1927 —29 között épült a kecskémét—békéscsaba—gyulai főközlekedési út, a ,,44-es" vonalán a tiszaugi körös közúti Tisza-híd, amelyet a második világháborúban felrobbantottak. A helyreállítás után többször is erősítették,. azután elérkezett az idő az öreg szerkezet átépítésére. Igen ám, de a híd az országos közúthálózatban kulcsszerepet tölt be. Ezért született a döntés, miszerint a térségben terelőút épült, és a két part összekötésére az országban először úgynevezett TS-uszályhidat létesítettek. Ez annál is inkább örvendetes, mert a tiszaugi- hoz legközelebb eső csongrádi. illetve szolnoki átkelő 60, illetve 104 kilométeres kerülőt jelent. (Folytatás a 3. oldalon) Békéscsaba-önkormányzat Pályázatról pályázatra: ki igazgatja a sportcsarnokot? A maratoni hosszúságú közgyűlések sorát eggyel gyarapította hét közben Békéscsaba megyei jogú város képvisellő-testülete. A szellemek órájáig — éjfélig — igen fontos témát tárgyaltak. A polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatát, a „város szívét” működtető ügyintéző szervezet felépítését, rendszerét. A korábbi osztályok szerepkörét átmenetileg ideiglenesen működő szervezetek vették át, hogy a rendszerváltás közben se álljon meg az élet. Az önkormányzat a végleges szervezeti egységek kialakításához a hatásköri törvényt várta. A törvény megszületését megelőzően is láthatók már a feladatcsoportok, ezért szakmai irodák, ezeken belül vagy önállóan csoportok alakulnak a* ügyek intézésére. Például, közigazgatási, pénzügyi és gazdasági, vállalkozási, városépítészeti, városüzemeltetési iroda, oktatási, köz- művelődési, egészségügyi csoport jön létre. A békéscsabai városi sportcsarnok jövője körül zajlott hatalmas vita. Korábban pályázatot hirdettek vállalkozói jellegű üzemeltetésére, ahová két pályázat érkezett. . Ezek mindegyike intézményi üzemeltetési formát tudott elképzelni, többkevesebb vállalkozói ötlet bevezetésével. (Folytatás a 3. oldalon) Ma: R sátán egyformán mérgezi a lelkeket keleten és nyugaton Mindsizenty, a rendíthetetlen anti kommunista az 1956-06 népfelkelés leverése után a budapesti amerikai nagykövetségre menekült, ott élt 15 évig, majd Bécsben halt meg 1975 májusában. A hivő magyaroknak mindmáig mártír; tízezrek zarándokoljak minden évben Ausztriába, a Marjazelli Dómba, sírjához. (2. oldal) Ne! „Kemény, vastag törzsű, ágakat csak bizonyos magasságban fejlesztő fás szárú növény” — felületesen olvasva, az első pillanatban talán rá sem jön az ember; a fa lexikális meghatározásáról van szó. Ma még tudjuk persze, hogy a fa, kevéssé szakszerű tömörséggel — maga az élet, a csoda, megbízható társunk a bölcsőtől a sírig. Azt hiszem, mindenkinek megvannak a maga jelen- és múltbéli kedves fái; egy öregedő birs, ahová az első könyvekkel félrevonultam, egy terebélyes diófa, ami a szülői ház jeliképévé magasodik, egy gyümölcsös, amit magunk telepítettünk, egy bőtermő cseresznye, ahol cseperedő emberkéket tanítottunk fána mászni, ahol megbújva első titkaikat mesélték nekünk a gyerekek. De hogy dédunokáink életének is természetes része lehet-e a fa, az erdő, vagy csak lexikonból, rezervátumból ismerik? Tudom, legalábbis remélem, ez azért túlzás és csupán rémeket látok. De cso- da-e? Hiszen lépten-nyomon kivágott fák, fasorok tuskóiba botiak az ember, sokszor a szó .szoros értelmében. A fa, lévén erősen helyhez kötött növény, ugye tehetetlen. Nem tud „meglépni”, ha élesítik a fűrészt, a fejszét, nem tud visszavágni, tiltakozni, tüntetni, interpellálni, netán sztrájkolni. Nem tud a paragrafusok között lavírozni. Csak nőni, árnyat adni, a levegőit tisztítani, szelet, port, havat felfogni, eső elől menedéket, madaraknak szállást, embereknek gyümölcsöt adni. Ha tényleg ki tellett az ideje, lángja melegít, vagy szék, bölcső, papír, koporsó készül belőle. Ám nemcsak akkor, ott és azt vágják jó ideje ebben a megyében, amit kell és amit muszáj. Hanem, amit csak lehet. Üton-útfélen. Januárban például Gyula és Elek között, legalább fél kilométer hosz- szan egy akácfasort — amiből kitellett a favágók illetménytája i6 — minimális fizetségért. Indokot persze többnyire lehet találni. S vágták is a megye déli részén sokfelé. Jó lenne hinni, hogy valóban szükségszerűen. Újabban lopják is a fát, kiserdőkből, merövédő erdősávokból, dűlőutak széléről. A minap pedig Lököshá zárói telefonált egy feliháborodott olvasó, ugyanis a lökös- házi—kétegyházi vasútvonal mentén tarolják az akácsort. Vajon miért nem hisszük el végre, hogy miközben magunk körül vágjuk a fát, voltaképpen magunk alatt fűrészeljük az ágat!... Tóth Ibolya ÓRIÁSI! Egy bitig olcsóbb! MOST JÖJJÖN! NEM BÁNJA MEG! ENGEDMÉNYES VÁSÁR a DÉLTEXKER RT. békéscsabai lerakata TEXTIL- ÉS RUHÁZATI KISÜZLETÉBEN. Nyitva: hétfőtől péntekig, 8-tól 18 óráig, szombaton 8-tól 14 óráig. BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÜT 103.