Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-20 / 66. szám
1991. március 20., szerda SPORT SPORT SPORT SPORT Az ötkarikás mozgalom „életéből” Akik az olimpiai eszméhez valamilyen szállal szorosan kötődnek — sporttörténészként, sportvezetőként, versenyzőként, vagy akár krónikásként — 1985. november 23-át mindenképpen fontos dátumként jegyzik. Ekkor alakult újjá a Magyar Olimpiai Akadémia, noha egyetemes missziójának már korábban is igyekezett eleget tenni. Dr. Kutassi László, a testület főtitkára — aki értelemszerűen tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak is — korábban két alkalommal, 1969-ben és 1973-ban, is kísérletet tett életrehívására, ám a sportvezetés, úgymond, nem tartotta időszerűnek... Egyebek mellett erről is szólt a neves sporttörténész tegnap délelőtt a Békéscsabai Tanítóképző Főiskolán tartott előadásában. Zsúfolásig megtelt az egyik előadóterem hallgatókkal, akik közül sokan élénk érdeklődést is tanúsítottak a rendkívül érdekes előadás iránt. Érdemes tehát jóval élőbbről kezdeni, s akár 1489-ig (!) visz- számenni, amikor Sárospatakon, a városi római katolikus iskolában Szálkái László, későbbi esztergomi érsek, diákként már igen nagy figyelmet tanúsított egy olim- pizmust, békét is hirdető tanár, Kisvárdai János gondolatai iránt. A magyar történelemben o soron következő évszázadokban is fellelhető a magasabb életminőség céljait szolgáló mozgalom számos vezérgondolata, mint például az igazságosság, bátorság, tisztesség, haladás. Ez az eszmerendszer ma is fontos része a mozgalomnak. Egy nagy ugrással teremjünk 1936-nál, Tan Dr. Kutassi László Fotó: Gál Edit amikor Széchenyi levelet kapott: olimpia-rendezés kérelmével. (Ez a játéktípus az ókori és az újkori játékok közötti átmeneti verseny- rendszert jelentett volna, de csak feltételes módban fogalmazhatunk, hiszen csupán terv maradt.) Ide vágó az Olimpia-történetben, . hogy 1880-ban a jugoszláviai Palles tánc-, torna, és illemtanára, Vermes Lajos ugyancsak olimpiai mintájú játékokat rendezett, természetesen nem túl tág körben. Ekkoriban viszont már felbukkant Kemény Ferenc neve is, aki Coubertin bárónak, a modern kori olimpiai játékok életre hívójának diáktársa volt Párizsban, így aztán nem véletlenül kapott meghívót 1894-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alakuló ülésére. Ahol, mellesleg, távollétében is NOB- taggá választották. 1895. december 19.; a pesti Szentkirályi utcában, az MTE tornatermében megalakult a Magyar Olimpiai Bizottság, Berzevichy Albert kultusz államtitkár lett az elnök. 1927- ben azonban megszűnt ónálló testületként, az Országos Testnevelési Tanács 4-es számú albizottságává degradálták — ez is együk jelzése volt az ezt követő sötét történelmi időknek. Pedig — ezt sem árt felidézni — a francia, a görög, az Egyesült Államok-beli és az ausztrál nemzeti bizottság után a miénk ötödikként alakult meg a világon. A mai napig „begyűjtött” 123 olimpiai aranyérem fénye is töretlenül jelzi, hogy sohasem kellett szégyenkeznünk, sőt, számos nagyobb ország is büszke lenne ilyen eredményekre. A legújabb kori versenyek csodálatos küzdelmei, felejthetetlen pillanatai közepette sem feledhető el azonban, hogy számos problémakör is feszíti a mozgalmat; így például a NOB megkérdőjelezhető „választási” rendje, a gigantiz- mus, a kommercionalizmus és végül a dopping-veszély, amellyel szembe kell nézni. Végül dr. Kutassi László arról számolt be, hogy 1995- ben a magyar olimpiai mozgalom centenáriuma alkalmából szeretnék átnyújtani a magyar olimpiatöfténetet. A MOB Akadémia irányításával folyó vállalkozásban már 16 megye vesz részt, köztük Békés is. Amely mellesleg azzal a Juszt Zsigmonddal büszkélkedhet, aki Párizsba költözött, és bejáratos volt Coubertin báróhoz. Róla is szeretnének majd méltóan megemlékezni az ősszel Békéscsabán sorra kerülő akadémiai vándorgyűlésen. Ez azonban még nem a leglközefebbi, május 17—18- án ugyanis Szentendrén gyűl. nek össze azok, akik az ötkarikás gondolat zászlóvivői. Az előadó — a házigazda testnevelési tanszékvezető Medovarszki Jánossal együtt — a tanítóképzős hallgatókat is arra kérte, társuljanak az olimpiai mozgalom hívői közé. Alkalmasint dolgozzanak fel egy-egy idevágó témát, hasonlókat, minit például Szigeti Csaba, aki a Békéscsabáról elszármazott labdarúgó olimpiai bajnok. Palotai Károlyról készíti diploma- munkáját. (fábián) Labdajáték-eredmények Felvételünk a Csabacsűd—Dombegyház mérkőzésen készült. A két csapat nem bírt egymással, s így 0—0-ra végződött a találkozó Fotó: Gál Edit Serényi fiatalok sikere Mezőberényi Sport- csarnok DSE—Debreceni ASE 44:46 (25: 19). NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés, Mezőberény. V.: Sza- lontai. Kuli. Mezőberény: Pi- pis (9), Balogh (5/9), Magyar (20 6), Balázs (—), Bőtsch (4). Csere: Kondé (4), Brezsnyik (2), Dévényi (—), Szász (—), Csók (—). Edző: Iványi László. Ha nem hibáznak 13 büntető- dobást a hazaiak, nyerhettek volna az egyetemisták ellen. * * * A megyei leány kadettbaj- nokság 4. fordulójának eredményei: SC Szarvasi Dóasa I.— Mezőberényi Gimnázium DSK 35:34, SC Szarvasi Dózsa I.— Gyulai Erkel DSK 27:23, Mezőberény—Gyula 35:32, Mezőberény—Szarvas II. 62:25, Gyula- Szarvas II 56:14. ‘ * * * ORSZÁGOS DÖNTŐBE JUTOTTAK A BERENYIEK. Szegeden rendezték meg Kelet- Magyarorezág leánygyermekkorosztályú kosárlabdadöntőjét. Megyénket a Mezőberényi Sportcsarnok DSE együttese képviselte. A négy továbbjutó helyre hat csapat pályázott, a herényiek várakozás fölött teljesítve a 2- helyet szerezték meg. Eredmények, csoportmérkőzések: Mezőberény—DVTK 36:3«, Nagykőrös—Mezőberény 40:20. Elődöntőben: Mezőberény—Szolnok 26:26 Döntőben: Nagykőrös —Mezőberény 35:10. A végeredmény: 1. Nagykőrös, 2. Mezőberény, 3, Kecskemét, 4. Szolnok, 5. DVTK, 6. Szeged. A döntőbe jutott csapat tagjai (zárójelben a dobott kosarak száma): Miklósik (43), Vi- dó (19), Iványi (16), Püski (10), Hegedűs (4), Czinkóczki (2), Búzás (2), Puskás (—1), Fazekas (—), Pauló (—), Hőgye (—), Kiss (—). Edző: Ivámyiné Dombi Julianna. tCJ ÉLÉSKER ■■Mjjl BÉKÉS MEGYE |JT :1 GAZDAG V£/éléstára Konzerv az I osztályban Békéscsabai Konzerv —Szolnoki Tisza Honvéd 18:7. NB I B-s férfi asztaliteniszmérkőzés, Békéscsaba. A gyári csapat biztosan győzte le a szolnokiakat. Győzelmükkel a csabaiak a hátralévő négy forduló eredményétől függetlenül följ irtottak az NB I A osztályába. Csabai pontszerzők: Kren- hardt 5, Tóth 1, Danku, Lipták, Seres 3-3. Statisztika II.—OMTK 9:16. NB I B-s női. Budapest. A sokszoros BEK-győztes Statisztika tartalékcsapata ellen megérdemelt az orosháziak sikere. Orosházi győztesek: Siry 5, Páli 4, Masason, LehocZki 3-3, Falud!. Szegedi Tömegsport—OMTK II. u:5. NB n. Női. Szeged. Az esélyesebb csapat nyert OMTK- győztesek: Rózsa, Komjáti 2-2, Dér. OMTK—Petőfibánya 10:6. NB II. Férfi. Orosháza. Az NB Il-es bajnokság utolsó helyezettje ellen könnyedén nyertek a hazaiak. Orosházi pontszerzők: Rózsai Sipos 4-4, Séllei, Bogdán. Kerekegyháza—Békési SE 3:13. NB III. Férfi, Kerekegyháza. Az eredmény önmagáért beszél. Békési győztesek: Czina. Sebestyén 4-4, dr. Csenky 3, Borsi 2. Mezőtúri AC—Elésker SZSK 10:6. NB Ili Férfi Mezőtúr. A végig szoros mérkőzésen a gyulaiak nem tudták megnyerni a fontos meccseket, s ez két pontjukba került. Gyulai győztesek: Karaba, Lukács 3-2, Béres, Hídvégi. * * * * , A hét végén Budapesten rendezték meg £ serdülő fiúk Húszak bajnokságát, a békéscsabai ifj. Balogh József, a serdülők ranglista vezetője biztosan nyerte meg a versenyt a Postás asztaliteniszezője, Demeter előtt. Hat kétegyházi gól A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban történt. Kétegyháza—Kunágo- ta 6—0 (5—0). Kétegyháza, 300 néző. V.: Bíró. G.: Bányai 3, Ravasz 2 (egyet 11-esből), Kurucz. Jő: Sipos, Bányai, Botás A vendégek közül senki sem nyújtott átlagon felülit. Magyarbánhegyes—Dévaványa 2—0 (1—0). Magyarbánhegyes, 100 néző. V.: Pintér. G.: Szlia- nyinka 2. Jó: Szlanyinkg, de az egész hazai csapat dicséretet érdemei, ill Molnár, Kaszomyi. (M. I.) Újkígyós—Békés 6—0 (2—0). Újkígyós, 200 néző. V.: Aldor- fai. G.: Burkus, Szilágyi 3-2, Becsei, Machlik Jó: a hazai csapat minden tagja, ill. Nagy; Czinanó. Gyulai Köröstáj Magán SE— Gyulavári Z—4 (2—1). Gyula, 200 néző. V.: Klembucz. G.: Csukás, Alberti, ill. Górt ka 2. Fábián. Bagi. Jó: Csukás, Alberti, Czol- dán, ill. Jónás, Lecher, Reinhart. További eredmények: Lököss- háza—Kaszaper 2—2, Csabacsűd —Dotnbegyház 0—0, Kétsopromy —Csorvás 1—2. A Bcs. MÁV— OMTK II. eredménye nem érkezett be. * * * Debreceni Amazon—Gyulai SE 0—1 (O—t). Női nagypályás mérkőzés, Debrecen. 200 néző. V.: Szeles. Gyula: Szabó (Kiss M.) — Kiripóczki M., Mócz, Bírómé, Kozma — Holecska, Podanl, Baranyai — Kiripóczki E. (Kiss E.), szilaj, Dömötör (Miiek). Edző: Bíró István. A teljesen újjáalakult gyulai csapat kitűnően mutatkozott be a tavaszi nyitányon G.: Bíróné. Jó: az egész gyulai csapat átlagom felüli teljesítményit nyújtott. Össze állította: Hankó György Börtönből a válogatottba Tony Adams ismét élvezi Graham Taylor bizalmát. Az Arsenal ügyes védője, aki eddig 18 alkalommal öltötte magába az angol labdarúgó-válogatott szerelését, nyolc hétig börtönben volt, mert ittasan vehetett. Hogy különösképpen nem esett vissza formájában, arra bizonyíték: az „ágyús” klubban februári szabadulása után gyorsan bizalmat kapott, és most Taylor szövetségi kapitány is különösebb teketória nélkül számításba veszi a 24 éves futballistát az írek ellen jövő szerdai Európa-bajnoki selejtezőn, a Wembley-stadionban. — Ha az Arsenalban a látottnál is kevesebbet mutatott volna, akkor is velünk lenne most — indokolt röviden Graham Taylor, aki nem tagadja: egyik kedvence éppen Tony Adams. Mindazonáltal Taylornak a középpályás sor összeállításán lesz mit gondolkodnia, hiszen Paul Gascoigne kisebb műtét után van, továbbá sérült a Liverpool játékosa, Steve McMahon is. így azután a szakvezető nagy sietve meghívta a keretbe a veterán Gordon Cowanst. Először kapott „behívót” Geoff Thomas, a Crystal Palace együtteséből. Idénynyitó a díjugratóknál színvonalú viadalt láthattak az idelátogatók. Az emlék- versenyt a mezőhegyes! Szász Attila nyerte, Merán nevű, magántulajdonban levő lovával. » Úszótanfolyam a belvárosiban Budapesten rendezték meg ötödik alkalommal a Széchenyi emlékversenyt, megyénk válogatott lovasai is jelen voltak. Ideális körülmények között, jő melyen A Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola ismét úszótanfolyamot hirdet kezdőknek, óvodásoknak, kis- és nagyiskolásoknak, felnőtteknek. A tanfolyam március 25-én kezdődik, s hétfőtől csütörtökig tart minden héten — délután 16.30—17.30 óra között. Érdeklődni hétköznapokon lehet a kisuszo- da portáján, 14.00 óra után. KRISTÁLYCUKOR* Totótippjeink AKCIÓ!!! 50 kg-os zsákos kristálycukor a 12. hét szelvényeihez. AKCIÓS ÁRON, 1. Rába ETO—Bp. Honvéd 1 Z minden kg s io Ft 2. Újpest—Tatabánya 1 X megtakarítás. 3. Videoton—MTK-VM x 1 50 kg ára 4. Kecskeméti SC—Baja 1 CSAK 1900 FT. 5. Szolnok—Diósgyőr X 2 (1 kg = 38 Ft) 6. Bochum—Dortmund 1 X Címünk: 7. Kaisersl.—B. München X Körösmenti Skála Rt 8. Karlsruhe—Nürnberg 1 Raktáráruház, 9. Atalanta—Lazio 1 X Orosházi út 32. 10. Intemazlonale—Milan 1 X (Régi téglagyár) 11. Roma—Juventus 1 HA BENNÜNKET 12. Torino—Genoa X FELKERES ... 13. Udinese—Ascoli l ... MINDEN — 1 mérkőzés: vásárlással KERES!!! 14. Cremonese—Verona X BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Kiadja a Népújság Kft., Békéscsaba. Felelős kiadó: dr. Serédi János, Mariin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám. Pf.: 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy évre 1740 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Baross u. 9-21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133-0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.