Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-14 / 62. szám
1949. június 8-tól? Megállapodás a kárpótlás ügyében Mint ismeretes, a kárpótlási törvény mielőbbi megalkotása érdekében a koalíciós pártok és parlamenti képviselőcsoportjaik vezetői, valamint a kormány képviselői kedden plenáris megbeszélésen vitatták meg a kárpótlási törvényjavaslat néhány, mind ez idáig vitatott pontját. A tárgyalásokon az MTI értesülése szerint 11 pontban foglalták össze azokat a fontosabb kérdéseket, amelyekről a megbeszélésen megállapodásra jutottak. Így egyetértettek abban, hogy a törvény időbeli hatálya az 1949. június 8-a utáni időszak, az azt megelőzően történt tulajdoni sérelmek külön törvényi rendezést igényelnek, a tulajdoni kárpótlásra jogosultak köre az égyenesági leszármazottakra, illetve a házastársakra terjed ki; a kárpótlási jegy földre válthatóságának nem előfeltétele a helyben lakás, csak a mezőgazdasági hasznosítási kötelezettség vállalása; a földben történő kárpótlás 1000 aranykorona értékig teljes körű; a kárpótlási igény bejelentésére 90 napot kell biztosítani; a kárpótlási jegy kamatozása az MNB refinanszírozási hitelkamatának 75 százaléka lesz. Megállapodás született abban is, hogy meg kell vizsgálni a fel nem használt kárpótlási jegy életjáradékra történő átválthatóságának a lehetőségét; a földdel való kielégítésnél a termelőszövetkezet használatában maradó földből tagonként másfél hektár nagyságú földalapot fenn kell tartani; a kárpótlási jegy az Egzisztencia Hitel felvételekor saját részként figyelembe veendő; a Kárpótlási Hivatalnál kezdeményezett eljárás illeték- mentes; végül pedig a kárpótlási jegy az önkormányzati tulajdonú lakás megvétele során is felhasználható. A jelek szerint a kormány- koalíción belül sikerült konszenzusra jutniuk a pártoknak, s ezzel — úgy tűnik — körvonalazódik a kárpótlás mikéntjének végleges formája. Az ellenzéki pártok véleménye is megoszlott a kárpótlás ügyében: a szabad demokraták valamennyi állam, polgárnak egységesen 20 ezer forint értékben kívántak kárpótlási jegyet juttatni, míg a Fidesz képviselői — elsősorban az ország jelenlegi gazdasági helyzetére és a kárpótlási jegyek bevezetésének várható, szerintük mindenképpen negatív gazdasági hatásaira való hivatkozással — egészében elutasították a kárpótlást. (Időközben egyébként mindkét párt jelezte, hogy nem kíván részt venni a továbbiakban a törvénytervezet részletes vitájában.) Az új pénz 5 ezret ér lön az 5000-es, majd nemsokára a 10 ezres bankó A korábbi hírekkel ellentétben nem március 8-án, hanem március 25-én bocsátják ki az új 5000 forintos bankjegyet — értesült megbízható forrásból az MTI. Ettől a naptól a pénzintézetek már rendelkeznek az új bankóval, amellyel a lakosság széles körben majd az áprilisi bérfizetéseknél találkozhat. Az 5000 forintos megjelenésével egyidejűleg itthon és külföldön színes kiadvány tájékoztatja a nagyközönséget az új bankjegyről, amelybe számos védelmi adalékot építettek be. így néldául biztonsági szálat tartalmaz, s védett lesz a színes másolatok ellen is. Európában egyedülálló módon a vakok számára olvasható Braille-írással is kitapintható lesz az 5000-eS szám. A bankjegyen Széchenyi István képmása, a hátoldalon pedig a Magyar Tudományos Akadémia látható. Az eddigi legnagyobb címletű bankjegyet, az 1000 forintost 1983-ban bocsátották. ki. Hírek szerint nem kell újabb nyolc évet várni a 10 000 forintos megjelenésére. Illetékesek ezzel kapcsolatban most csak annyit mondtak, hogy egy-két éven belül nem bocsátják ki a tízezrest. A nagyobb címletű bankjegy kibocsátása önmagában nem növeli az inflációt. sokkal inkább annak következménye. Az 5000 forintos megjelenésének következtében csökken a forgalomban lévő bankjegyek darabszáma. Ausztriában például már hosszabb ideje forgalomban van az 5000 schillinges bankó, Németországban pedig az 1000 márkás. Előbbi értéke 35 ezer, utóbbié pedig mintegy 50 ezer forint. Mini krimi II pórul járt szakállasról és a 227 000 forintról Szó mi szó, manapság igen csak örvend az ember lelke, amikor pórul járt bűnözőkről 'hadi. Merthogy a profik többnyire nem bízzák a véletlenre akciójuk sikerét. Kiváltképp. ha százezrekben, milliókban testesedik meg munkájuk gyümölcse. Már most a szakállas, magas. fiatal férfi, aki tegnap az egyik békéscsabai boltban a napi bevételre, pontosan 227 ezer forintra áhítozott, vagy nem volt profi, vagy a bűnözést csak jósok (Folytatás a 2. oldalon) Készül a nagy mű Fotó: Gál Edit Autópálya 1998-ban — Támogatás a lakáskamatokhoz Fesztivál-kínálat (4. oldal) Megkopasztott libák és családsegítők Orosházán „Hivatalossá” tehető az emberség? (II.) Városszerte sok embert bosz- szant, amikor az utcát beborító építő- anyaghalmaz hónapokig éktelen íti a járdát, akadályozza a közlekedést. Nagy területű par-. kötőhelyet, szűk utcák bejáratát foglalják el néhány magánfuvarozó járművei és az ott lakók tehetetlenek a kellemetlenkedővel szemben. Az ilyen és ehhez hasonló gondokra próbál választ keresni Békéscsaba megyei jogú város képviselő-testülete, amikor a közterületek használatának engedélyezéséről szóló rendeletet tervezi. A Molnár György alpolgármester által vezetett tegnapi közgyűlésen számos kérdés fogalmazódott meg a témával kapcsolatban, például dr. Nagy Balázsé, aki joggal kifogásolta a fizető gépkocsiparkolók állapotát, szolgáltatási hiányosságait. A testület megyei és városi bírósági népi ülnököket választott, majd az időközben megérkező Bodor Lajos műszáki igazgató ürügyén előrevette a város autópálya kft.-hez való csatlakozásának témáját. A Déli Autópálya Kft. képviselője elmondta, hogy az alulról kezdeményezett autópálya-építési szándék munkaalkalmat jelentene a környéken élőknek és közvetlen kapcsolatot Nyu- gat-Európával, a Szovjetunió Ukrajna felőli részével, az olaszországi kikötőkkel. Hossza 5—600 kilométer lenne, az ország területén kör- gyűcűt képezne, a befejezés Március 7-én tehát megindultak a tárgyalások Suri- násnéval. Gulyás Mihály beszámolt a szentetomyai házban szerzett benyomásairól, az épület alkalmatlanságáról, majd bejelentette: a pályázatot nem küldte el a minisztériumnak. Ügy vélte, hogy a családsegítő központ nem látta el őt teljes körű tájékoztatással, sőt. Mindéit kötszer? — Eddig úgy szerepelt, hogy vissza nem térítendő támogatásról van szó, a jogszabály pedig felsorol kamatmentes és kedve7^5 kamatozású, visszatérítendő támogatást is — mondta a polgármester, majd felidézte, hogy a jogszabály mire ígér pénzt. — Ebből úgy értelmezem, hogy első helyen az a) pontban a jogszabály a normál üzemet emeli ki. így is lehet értelmezni. Bár a polgármester úr a biztonság kedvéért mindent kétszer olvasott fel a jelenlevőknek, mégiscsak elkerülte a figyelmét: a konkrét pályázatban konkrétan visz- szar nem térítendő támogatást kértek. Másrészt: a jogszabály a) és b) pontja (ez utóbbi a pályázatban megcélzott megoldás) egyaránt biztosítja a pénz elnyerését. Mi több, ezektől eltérő elképzelést is elfogadnának, hiszen a rendelet csak any- nyit állít: elsősorban a két megjelölt célra kérhető pénz. Háromszor is elolvastuk... Gulyás Mihály kifogásolta, hogy a korábbi megyei tanács vb szakigazgatási szerveinek támogató javaslatát nem találta a pályázatnem tagadta: „Tudok a pályázatról, emberileg helyén(Folytatás a 3. oldalon) Falugyűlés Vésztőn „Ha száz ember kimegy jelképesen karót verni a vésztői határba, akkor kétszáz szövetkezeti tag fogja elzavarni őket” — írásunk a 3. oldalon. Fiatal házasok részére lakásépítési akcié a HARGITA szervezésében Jelentkezni lehet: BÉKÉSCSABA, Irányi u. 2. Telefon: (66) 27-971. Telefax: (66) 28-638. várható időpontja 1997— 1998. A csatlakozás Békéscsabától percek alatt elérhető majd, az út a várostól tíz-tizenöt (kilométerre lesz. Békéscsaba megyei jogú város alapítóként kétmillió forinttal lép a, ikft.-be, amelyben az önkormányzatot szakértőként Baczóczky Pál képviseli. Hosszas vitában tárgyalták az önkormányzati rendeletet, amelyben meghatározták a lakáscélú kölcsönök kamatemelésének terheit csökkentő támogatás, az első lakáshoz jutás, az egyéb lakáshoz jutás könnyítésének feltételeit. Erről Molnár György alpolgármester külön is tájékoztatta lapunkat: — Köztudott, hogy az emberekhez (Folytatás a 2. oldalon)