Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-13 / 61. szám
1991. március 13., szerda Szlovákia válaszút előtt (Folytatás az 1. oldalról) szövetségi köztársaság létét. A kormánykoalíciót alkotó pártok és mozgalmak közül a két legerősebb — a Nyilvánosság Az Erőszak Ellen (VPNY) és a Kereszténydemokrata Mozgalom immár azt szorgalmazza, népszavazással nyilvánítsa ki a lakosság, közös államban kí- ván-e élni a csehekkel és a morvákkal, vagy nem. Vac- law Havel köztársasági elnök is egyébként a referendum kiírását javasolja. Már a VPNY tapolcsányi országos közgyűlésén is lehetett sejteni, hogy hamarosan kenyértörésre kerül sor Szlovákiában. Amíg pedig Milan Knyasko, a külkap- csolatok minisztere, a „gyöngéd forradalom” egyik vezéralakja az említett tanácskozáson felszólalásként megjegyezte, hogy hangszálait ,.egy újabb forradalomra tartogatja”, immár mindenki biztosra vehette: beindult a politikai hatalmi harc. A nagy nyilvánosság azonban erről csak néhány nappal később szerzett tudomást, amikor Vladimir Meciar kormányfő és Milan Knyasko tizenketted magukkal megalapították a Demokratikus Szlovákiáért elnevezésű platformot, amely valójában megkérdőjelezi a VPNY programjának, közgyűlésének és választott szerveinek legitimitását. A Meciar és Knyasko nevével fémjelzett csoportosulás azonban az ellenkezőjét hirdeti magáról, hogy csupán a VPNY programjának nemzeti és polgári értelmezése között mesterségesen létrehozott ellentétek megszüntetését kívánják. A Demokratikus Szlovákiáért csoportosulásnak önálló programja még nincs. Tagjai azonban — főleg Meciar és Knyasko — aránylag nagy népszerűségnek örvendnek a szlovák lakosság körében. Növeli a feszültséget az országban a Matica Slo- venská is, amely csak a deklaráció szintjén kulturális szervezet. Valójában jócskán beleártja magát a politikába, sőt többé-kevésbé nyílt cseh- és magyarellenes kampányt folytat. A tegnap- előtti több tízezres pozsonyi tüntetés szervezője is a matica volt, amely így kívánt nyomatékot adni a szlovák nép, a nemzet nevében megfogalmazott ultimátumainak, a független szlovák állam követelményének. A ma- ticásök úgy vélik: a leendő szlovák alkotmányt a szövetségi alkotmány fölé kell helyezni, és ebből eredően a szlovák parlamentben hozott döntések is a szövetségi törvényhozás fölé helyezen- dők. A jelenlegi föderációs államformák elutasítják, s legfeljebb államszerződést akarnak kötni a cseh köztársasággal. A maticások azt mondják, a hétfői demonstráció, melyet egyébként a televízió is egyenesben vetített, csak „bemelegítő volt”. Az igazi tüntetésre csütörtökön kerül 6or. Értesülések szerint egyesek kísérletet tesznek majd az önálló szlovák köztársaság kikiáltására is. Amíg tehát Szlovákiában a politikai elrendezésről folyik a vita, a gazdasági reformról sajnos sokan megfeledkeznek. Sőt, vezető politikusok gyakran tesznek olyan kijelentéseket, szociális ígéreteket, melyeket Szlovákiában még jó ideig nem lehet valóra váltani. Gagyor Aliz ■ —■ ■ . V Március 15. és a román képviselőház „Nem akarunk senkit se megsérteni az évfordulós megemlékezéssel]!, a kollektív emlékezet őrizte március 15-e felidézésével. Nem fogadhatjuk el ugyanakkor, hogy egyesek megsértsék egyéni és kollektív méltóságunkat, újabb feszültséget szítsanak képtelen vádakkal, illetve megsértsék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget” — hangsúlyozta Pillich László, az RMDSZ Kolozs megyei képviselője. Szőcs Gézának, az RMDSZ főtitkárának múlt heti szenátusi beszéde után, hétfőn a román képviselőházban Pillich László igyekezett eloszlatni az évfordulóval kapcsolatos félreértéseket és tudatlanságot a románság körében, amelyet számos napilap táplál napok óta rosszhiszemű hangulatkeltéssel. Meglepően építő jellegű és józan hangvételű beszédben reagált Pillich László felszólalására a Nemzeti Meg mentési Front Hargita megyei képviselője. loan Oancea kijelentette bogy az RMDSZ biztosítékait a megemlékezés senki ellen nem irányuló jellegéről tudomásul kell venni, és megértéssel kell fogadni. Felszólította az Összes erdélyi képviselőt és szenátort, hogy egyesült erővel törekedjenek az etnikumközi feszültség enyhítésére. „El kell határolódnunk a szélsőségesség és sovinizmus minden formájától, bármelyik oldalról is jöjjön. Nem folytathatjuk tovább az etnikumközi uszítás politikáját” — hangsúlyozta a front képviselője. A SZARVASI SZIRÉN RUHÁZATI ÉS HÁZIIPARI SZÖVETKEZET VEZETŐSÉGE pAlyízrtoi hirdet műszaki vezetői munkakör betöltésére A munkaviszony meghatározott időre szól. A szövetkezet fő tevékenysége: férfiing- és nőiblúz-gyártás, valamint gyártmány- és gyártás-előkészítés területén műszaki szolgáltatás. A szövetkezet munkajogi létszáma: 941 fő. A MŰSZAKI VEZETŐ LEGFONTOSABB FELADATAI: ellátja a szövetkezet gyártás-előkészítési és gyártásirányítási, műszaki fejlesztési feladatokat. Biztosítja a gyártás műszaki feltételeit. Közreműködik a termelőkapacitás lekötésében. Fizetés: megegyezés szerint + a munkaügyi szabályzatban kitűzött prémium. A munkakör betöltésének feltételei: felsőfokú, szakirányú iskolai végzettség, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Előnyben részesülnek azok a pályázok, akik a fenti feltételek mellett angol vagy német nyelvismerettel rendelkeznek. A pályázat tartalmazza: — a pályázó részletes önéletrajzát — szakmai életútjának részletes bemutatását — jelenlegi tevékenységének és jövedelmének leírását, — végzettségét és szakképesítését igazoló okiratok másolatát — 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt — és a betöltendő munkakörrel kapcsolatos elgondolásainak rövid ismertetését és bérigényét. A pályázatot zárt borítékban 1991. ÁPRILIS 20-IG kérjük benyújtani a szövetkezet elnökének, KISZELY MIHÁLY nevére, 5540 SZARVAS, BÉKE U. 2—1. SZ. alá címezve. A borítékra írják rá: „Pályázat”. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Az állás betöltése esetén szükség szerint a lakás megoldható. A MUNKAKÖR BETÖLTHETŐ: 1991. július 1-jétől, meghatározott ideig, 1995. június 30-ig. Kölcsönös megfelelés esetén a kinevezés meghosszabbítható. A pályázatokat a szövetkezet vezetősége 1991. április végén bírálja el, döntéséről az érdekelteket május 15-ig értesíti. Belgrádi A tüntetések viharában Az Észak-Atlanti Közgyűlés delegációjának látogatása a HM-ben Magyarország semmiféle regionális katonai tömörülést — sem háromoldalút, sem több állam részvételével szerveződött — nem látna szívesen Közép-Európában a Varsói Szerződés katonai szervezetének lebontása után. Ellenben érdekelt az összeurópai folyamatokba ágyazódó európai biztonsági rendszer kiépítésében. A többi között erről tájékoztatták a Honvédelmi Minisztérium vezetői az Észak-AtlantL Közgyűlés fegyveres erők jövőjével foglalkozó albizottságának delegációját. A magyarországi látogatáson tartózkodó parlamenti testületet kedden fogadta Raffay Ernő honvédelmi politikai államtitkár. Egyik zsebből a másikba Harmadik napja szakadatlanul tüntetnek Belgrádban, több százezres tömegek vonulnak ki az utcákra. A jelszavak változnak: előbb a kormány ellen és a sajtószabadság mellett, utóbb a kormány pártján állt a tömeg, s kifejezetten nacionalista törekvéseket, a horvátországi és koszovói szerbek védelmét hangoztatták, Vük Draskovics ellenzéki vezér akasztását követelték. A főváros csatatérre emlékeztet, a városközpontban szinte nem maradt egyetlen ép kirakatüveg sem, a tüntetők és a rendőrök összecsapásai után. A szombati tüntetéseknek két halottja van — egy 18 éves fiatalember és egy rendőr. A sebesültek száma több mint hetven, s azóta újabb összetűzések Is voltak — a mérleg nyolc sérült. A hatalom a tüntetések erőszakos jellegét emeU ki, vandál huligán akciónak minősíti a megmozdulásokat, amelyeknek természetesen volt ilyen oldala is, ámde ez mindenképp csak egy bizonyos szempont alapján megfogalmazott beállítás. Az ellenzék ezzel szemben mindent a kormányzat számlájára ír, hangoztatja, hogy az események békés tüntetésnek Indultak, csak akkor dühödött meg a tömeg, amikor könnygázzal, aztán gumibottal, s végül lovasrendőrökkel támadtak rájuk. A tüntetés egyik halálos áldozata lőtt sebbel került kórházba. (Folytatás az 1. oldalról) csilláreső hullt a mennyezetről. ' A tervezett kérdések közül az első kettőt — az ideiglenes szervezeti és működési szabályzat előterjesztését, és az 1990. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót (kisebb módosításokkal) rövid idő alatt elfogadta a testület. A legnagyobb vita a költségvetési üzem (ez év január elsejétől Közszolgálati Kft.) körül alakult ki. Az önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozás vezetőinek tavaly prémiumelőleget fizettek ki, ám időközben kiderült, a vállalat kétmillió 187 ezer forintos veszteséggel zárt. Ezek után jogos volt az előterjesztő kérdése: vissza kell-e fizetniük a felvett előleget, vagy méltányossági alapon — például jutalom jogcímén — elengedje-e számúikra ezt az ön- kormányzat. - Maratoni vita után tíz igen szavazattal az utóbbi mellett döntöttek a képviselők, egyidejűleg a jelképes visszafizetésre kötelezve őket. Hasonló hosszú tárgyalás eredményeként fogadták el a Közszolgálati Kft. idei nyereségtervét is. M. M. Kuvait megköszöni, de Magyarországnak nem Washingtoni diplomáciai körökben feltűnést keltett egy egész oldalas hirdetés, amelyet hétfőn Kuvait állam tett közzé amerikai napilapokban. A hirdetés köszönetét mond az Egyesült Államoknak és a többi, az Öböl-erőfeszítésekben részt vett országnak. A felsorolt. 30 állam között ott van Csehszlovákia és Lengyelország — hiányzik azonban Magyarország amely egészségügyi alakulatával ismeretesen ugyancsak — a többi közép-kelet-európai országhoz hasonlóan, jelképesen — részt vett Kuvait felszabadításában. Az Egyesült Államok Magyarországot is a közös erőfeszítések résztvevőiének tekinti — közölte a napokban az MTI tudósítójával az amerikai védelmi minisztérium illetékes szóvivőié. JA magyar piacgazdaság megteremtésének^ feltétek a valóságos tulajdonosokra, építő vegyes'tulajdonú gazdaság létrejötte.” A Kossuth Holding Vagyonkezelő magyar-kanadai Részvénytársaság a működése során felhalmozódott tapasztalatokkal hozzá kíván járulni a hazai privatizáció törvényes és hatékony továbbviteléhez. A Kossuth Holding Rt. főbb tevékenységi területei- állami vállalatok átalakítása gazdasági társaságokká,- befektetők felkutatása bel- és külföldön,- vállalatátvilágítás, vállalatismertetó kiadványok összeállítása- vagyonértékelés, vállalatértékelés,- vegyes tulajdonú gazdaságok alapítása,- pénzügyi, vezetési tanácsadás,- államot illető vagyonrészek kezelése, hasznosítása. I! liltlíom vnarm \Y\ i ril BUDAPEST • HUNGARY Képviselet: Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. Délalföldi Iroda Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Tel.: 66/26-966 Öd* Í-' O (h\ Nagy Ferenc Hidetj András Szarvas