Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-11 / 35. szám

1991. február 11„ hétfő WmJkJJd SZERKESSZEM VELÜNK! Falra hány! borsó? Birkatürelme van ennek a népnek! Ezt veszi figyelem­be a kormány és a Parla­ment is. De meddig bír ilyen birkatürelemmel? Egyszer csak azt mondja, hogy elég volt. betelt a pohár. ..dalol­hatsz már nekem mezei pa­csirta”, vége a sok 'szép ígérgetésnek, itt a határ, se­hova tovább! A választások előtt, az ígérgetések hatására szinte repesett a szive az ember­nek, mondván, ez kell, ez egy álom! Végre itt a de- ' mokrácia, majd most már jó lesz. Lesznek jogaink, most már megmondhatjuk, írhat­juk, amit akarunk, nem kell félni a következményektől. Hát az egészből az valósult meg, hogy valóban megír­juk, odaolvasunk neki. Csak van itt jelentős bökkenő. Ugyanis az elhangzott kriti­káknak, bírálatoknak sem­miféle foganatja nincs, azt teljesen figyelmen kívül hagyják, vagyis „falra hányt borsó”. Mit törődnek azzal, hogy nekem vagy a hozzám ha­sonló személyeknek mi fáj, hogy lassan betelik a pohár, elfogy az emberek türelme. A hatalmon lévőket mi se­gítettük szavazataink alap­ján hatalomhoz. Én is sza­vaztam. és azóta többször is rávágtam a kezemre, ame­lyik fogta a ceruzát és írta az X-et. Megadatott Isten­től a demokrácia, de csak szóban. Ezen kívül demok­ráciáért imádkozhatok én rendületlenül. Ránk szakadt az ég minden súlyával, csak bele ne roskadjunk! Tisztelt Doktor urak! Nem veszik észre, vagy nem akar­ják észrevenni, hogy oda a nép bizalma! Súlyos dolog pedig elveszíteni a nép bi­zalmát! Lesz még Magyar- országon választás! Jó lesz akkorra megtanulni dolgoz­ni, mert az én szavazatomon keresztül nem jut hatalom­hoz egyik sem. Tudom, hogy a nép 50 százaléka így gon­dolkodik jelenleg. Még egyszer a felemelt ka­matról is. A törvényhozók az erre vonatkozó rendelet szer­kesztésekor teljesen figyel­men kívül hagyták, azaz nem tesznek különbséget koldus vagy milliomos, nagycsaládos vagy gyermek­telen, kiskölcsön, vagy több százezer forint kölcsön kö­zött. Legyen valakinek mun­kahelye, vagy munkanélkü­li, teljesen szociális érzelem nélkül hozták meg döntésü­ket, nem beszélve a jogel­lenességről. Szerintem az adósok egyharmada fizetés- képtelen. Ezekkel mi lesz? Lesz munkája a végreliaj- j tónak, ha egyáltalán lesz, mit végrehajtani. Nem cso­dálkoznék azon, ha olyan hirdetést találnék az újság­ban, hogy végrehajtókat al­kalmaznak, bizonytalan idő­re- id. Ramasz István, Elek Visszhang Régi előfizetője vagyok a megyei lapnak, többé-kevés- bé meg vagyok elégedve ve­le. Ahhoz gratulálok, hogy ha késve is, de azért igye­kezett lépést tartani a de­mokrácia irányába történt változásokkal. Egyetlen ész­revételt engedjenek meg azért nekem. Előrebocsátom, még egyetlen újságcikkre sem fogtam tollat, olyan mindenevő vagyok. Akkor is elolvasok cikkeket, ha nem értek vele egyet. Az utóbbi időben megborzongtam bizo­nyos cikkük elolvasása után. A január 29-én megjelent számban olvastam, hogy me­gyénkbe érkezett Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke. Látogatást tett téeszekben, üzemekben, találkozott a dolgozókkal stb. stb. (isme­rős ...). Fokozta meglepetésemet a február 2-i számban megje­lent. az „Üj Köröstáj” kul­turális melléklet vezérolda­lán, P. J. aláírással egy cikk. „Ennek a kormánynak csak hónapjai vannak hátra” cím után megtudjuk, hogy Thür­mer úrnak és pártjának mi a véleménye a mai gazda­sági, politikai helyzetről. Gondjaim a következők: mint a megyei lap előfize­tője. nem vagyok kíváncsi egy ideológiailag elfogult, és ebből eredően dogmákkal félremagyarázott vélemény­re. Megértem Thürmer urat és pártját, szerintük most jött el az ő idejük, minél rosszabb, annál jobb! (Dog­máknak a jelenlegi gazda­sági helyzet a legterméke­nyebb talaja.) Ez a célja a viharsarki lá­togatásnak! Szerintem a tár­sadalom rákbetegségei az ember által kreált izmu­.sok! Ebben az MSZMP élen iár. Az általuk képviselt ideológia, amit kényszerzub­bonyként húztak rá az élet minden területére, bebizo­nyította életképtelenségét, teljes gazdasági összeomlás­hoz vezetett az összes, úgy­nevezett szocialista közösség országaiban. Erre mondhat- ,ná valaki, igen ám, csak­hogy vannak lelkes követői. Válasz: igen, vannak. Szad- dam Huszeinnek is vannak, Hitlernek is voltak, sőt Sztá­linnak is. Az embereket fél­re lehet vezetni, fel lehet heccelni. Ez az. ami mjatt megborzongtam. Thürmer úr és pártja hirdesse program­ját, ehhez joga \tan, de ezt a „Szabadság” című újság­ban tegye. Aki kíváncsi, já­rassa a lapot. Ne legyek ar­ra ítélve, még 40 év múltán is. hogy dogmákkal tegyék kellemetlenné az életet. Czégény Mihály Mezőgyán Szeghalmon, is megünne­pelték január 22-én a ma­gyar kultúra napját. A Him­nusz hangjai mellett emlé­keztünk Kölcsey Ferencre, aki 168 éve ezen a napon írta örökbecsű költeményét. Három kiállítást nyitot­tunk a múzeum ideiglenes helyén, a Simay kisdedóvó épületéiben. Az első helyi­ségben az óvoda történetét mutatjuk be. Emlékezünk Simay Jánosra és feleségé­re, Nagy Máriára, akik több alapítványt is tettek a szeg­halmiak javára, ezek közül egy az óvoda építésére ha­gyott alapítvány. Megte­kinthetők az okiratmásola­tok, az óvoda történetét be­mutató fotók. Igyekeztünk összegyűjteni az óvoda volt dolgozóinak névsorát és fo­tókat az óvodás csoportok­ról. A második teremben A Sárrét alkotói Címmel kiállí­tásra került Sinfca István hagyaétka, Szabó Pál köny­vei és fotói, Szeghalmi Gyu­la üvegdiái és személyes tárgyai, dr. Gyökössy Endre munkái: versek, dalszöve­geik, valamint Veres Gy. Zol­tán festményei. A harmadik teremben Bé­kés megyei kézimunkák, szűcsihímzések és szőrhím­zések, Chabrecsek Andrásné, Balda Mihályné, Kiszely Já- nosné népi iparművészek munkái: térítők, függönyök, pámavégek, párnalapok lát­hatók. A múzeum célja, hogy megőrizze és bemutassa a vendégeknek a Sárrét törté­nelméből, néprajzából eddig összegyűjtött anyagot. Sze­retnénk felhívni á figyelmet értékeinkre, a napi gondok mellett. „Most, nemzetünk sors­fordító korszakában nagy szellemi elődeink gondola­tait és szándékát kell követ­nünk.” A kiállítás látogat­ható minden muftkanapon 8—16 óráig. Szarka Sándorné gyű j temény vezető A Sárréti Múzeum kiállításai Hogyan tovább, társadalombiztosítás? Mit lehet megoldani áremelésekkel? Azt, hogy az emberek he­vesebbet vásároljanak, s ez­által a gyáraknak kevesebb megrendelése, kevesebb munkaerő-szükséglete, a munkásnak kevesebb mun­kája és fizetése legyen, te­hát mé(j kevesebbet vásárol­jon, a vásárlóerő csökkené­sével a kistermelők és a vál­lalkozók is lehetetlen hely­zetbe kerüljenek és la „piac- gazdaság” süket szólam ma­radjon. Azt, hogy a fiataloknak ne legyen pénze és módja utaz­ni, s ezáltal szűk látpkörűek és félrevezethetnek legye­nek. Azt, hogy a fiatalok lakás­hoz ne juthassanak, és csa­ládot ne alapíthassanak. Azt, hogy az emberek könyveket és újságokat ne vásároljanak, s ezáltal mű­veletlenek, és butithatóak le. gyenek. Azt, hogy a szülők annyit túlórázzanak, hogy ne le­gyen idejük gyerekeik ne­velésére, s igy rossz generá­ciók nőjenek fel. Azt, hogy a kismamák egészségesen ne táplálkoz­hassanak, s így a magzat ne fejlődjön egészségesen. Azt, hogy a (szülőknek ne legyen pénzük gyermekeik továbbtanitására, s így a született tehetségek elkallód­janak és segédmunkások le­gyenek. Azt. hogy a nincstelenek rászokjanak a lopásra, a jö­vő egyik alternatívája a becstelenség és a szervezett bűnözés legyen. Azt, hogy leértékelődjön a szerelem és érdekházasságok köttessenek. Azt, hogy a nők ,még kl- szogláltatottabbak legyenek, hazánk bordélyország le­gyen, az AIDS jobban ter­jedjen. Azt, hogy az agyonhaj- szolt embereket nyugdíj előtt, életük derekán ragad­ja el a halál, s ne legyenek bölcs öregek, akik az ifjú­ságot okos tanácsokkal lát­hatnák el­Azt, hogy az egész társa­dalom erkölcse meginogjon, a kiszolgáltatottság, a meg- alázottság legyen úrrá, a pénz legyen a legnagyobb, kizárólagos hatalom minde­nek felett. Azt, hogy még meglévő te­hetségeink külföldre mene­küljenek, s így hazánk ne tudja adósságait kifizetni, s újra a hárommillió koldus országa legyünk. ifj. Salamon György, Békéscsaba • Az elmúlt napokban bi­zonyára igen sokan elgon­dolkodtak azon: hogyan to­vább társadalombiztosítás? Hosszú és gyötrelmes vita után született meg a Par­lamentben a toldozás foldo- zása, vagyis az illúziókon nyugvó, 1975. II. törvény módosítása. Sajnos, ez a ja­vítgatás sem hozta meg a rég várt eredményt, hiszen számtalan alapvető kérdés ma is megválaszolatlan... Pedig már az 1980-as évek közepén figyelemre méltó javaslatok kerültek az ille­tékes miniszteri vezetés asz­talára, többnyire a svéd és osztrák biztosítási formákra alapozva. ■ Nézzük röviden a leglé­nyegesebb kérdéseket: Ki a gazda? Ki, rendelkezik az ál­lami költségvetés mintegy felét kitevő 450 milliárd fo­rinttal, amelyet járulék és más bevétel címén a Társa­dalombiztosítási Főigazgató­ság kezel? Józanul és logi­kusan azt kellene válaszolni, hogy a felügyeletet a Parla­ment, a működtetést, a be­hajtást és elosztást a tör­vény alapján a TB. Főigaz­gatóság látja el. De ez a valóságban több mint negy­ven éve nem így van. Har­mincöt évig — 1984-ig — a Szakszervezetek Országos Tanácsa — mint megbízott gazda — rendelkezett. En­nek a felemás állapotnak alapját képezte az a nem biztosítási, hanem szociáli- poliitikai elv, hogy „min­denkinek jusson egy kevés”. Ezzel a szépen csengő, de alapjában hamis nézettel el­jutottunk oda, hogy Ma­gyarországon a biztosított a világ egyik legmagasabb progresszív járulékát fizeti be. Ugyanakkor a juttatás már degresszív, és sokan ré­szesülnek olyanok is, akik nem, vagy csak. alig fizet­nek járulékot. A hetvenes éveiktől pedig mindig „a ha­talom” mondta meg, hogy mennyi fordítható szinte „kegyként” a nyugdíjeme­lésre és mennyi marad a nagy kasszáiban más célra?! Így azután önállóságról és a valós biztosítási elosztásról a társadalombiztosítás egyál­talán nem beszélhetett... A rendszerváltás után a jelenségek ördögien ismét­lődnek. A Parlament és a kormány ma is törvényt hoz, nyilatkozik: jóvátételek és más kötelezettségek vál­lalására a társadalombiztosí­tás pénzügyi terhére... Ha minden jól megy, és miért ne menne jól (?!), a családi pótlék eddigi folyósítása, a kényszer államkötvény-vá­sárlás és a most alakuló (?) egészségügyi alapellátás fize­tése (itt a forráscsere) éven­te mintegy 70-80 milliárd forint, mind-mind a társa­dalombiztosítási járulékból kerül kifizetésre. El lehet gondolkodni azon, hogy ak­kor miből fogja megközelí­tően biztosítani a társada­lombiztosítás a nyugdíj, a táppénz és más szolgáltatá- Gok vásárlóértékét?! Való­színűleg erre igen kevés pénz marad. Pedig a bevé­telek, a kamatok összege —■ a bérarányhoz viszonyítva — elfogadhatóan tudná a dí­jak vásárlóértékét az inflá­cióhoz viszonyítva szinten tartani. Ehhez természetesen újszerű gondolkodásmóddal a biztosítás szabályait be kellene tartani. Mindezekhez egy „piciny­ke lépés” hiányzik: önálló­sulnia kellene a társada­lombiztosításnak ... Szakí­tani kell az eddigi, felülről vezényelt és a segélyezést, az egészségügyi alapellátást a TB-ba becsempésző szem­lélettel, a miniszteriális bá­báskodással. Helyettük a Parlament jogi felügyeleté­vel, szakemberek, munka­adók és munkavállalók sze­rény létszámú csapata kel­lene, hogy nagyvonalakban irányítson, és a bevételt csak a járulékot fizető biz­tosítottak élvezhessék. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy mindez egye­lőre csak vágyálom. A volt Egészségügyi Minisztérium mindent megtesz annak ér­dekében, hogy kézben tartsa a társadalombiztosítást: dön­tően a leromlott egészség- ügyi alapellátás rendbetéte­lére potom évi 60-80 milli­árd forinttal. Mindezt meg is csinálhatja, hiszen egy­szerűen egy költségvetési forráscserét javasol, és lé­nyegesen kevesebb családi pótlék helyett — melyet régóta az állami költségve­tésnek kellett volna fizetni — Létrehozza az egészség- ügyi alapot, melyet a TB fi­zet. Ilyen „egyszerűnek” lát­szik a csere, melybe a járu­lékfizetőnek és a szolgálta­tást kapónak lényegében semmi beleszólása nincs. A törvényhozók közötti nagy vita a kissé igazságosabb „kegyreztás” — a nyugdíj- emelés — mellett azt is eredményezte, hogy újból ki­tűztek egy időpontot — 1991 közepe —, melyre egy új társadalombiztosítási tör­vényt kell benyújtani ... Bizakodva várjuk az új intézkedésekéit, melyek erő­síthetik a nyugdíjaik, a jut­tatások biztonságosabb, nyu- godtabb felhasználását. Dr. Fankotal István, Békéscsaba Felelősen fásítani Január 28-án a Szerkesz- szen velünk rovatban meg­jelent, Ültessünk fát — van miből! című cikkre azért va­gyok kénytelen válaszolni, mert a cikk mondanivalója az olvasót teljesen félreve­zeti. A cikk írója bevezető­jében a talajerózió meggát- lására a fásítás szükségessé­gét hangsúlyozza. Ezzel tel­jes mértékben egyetértek, sőt véleményem szerint ezt a kérdést jelentősebb álla­mi támogatással kellene megoldani. De azzal a meg­állapítással, hogy a megyé­ben erdőrabló-gazdálkodás folyik, nem értek egyet. Me­gyénk területének 3-4 szá­zaléka erdőfelület, amely csak erdőtervek alapján gyéríthető, kitermelésük után is kötelezően elfoga­dott tervek szerint kell új­ratelepíteni. Az írás fő mondanivalója, hogy a fásítás alapvetően nem pénz kérdése. A Körö­sök ártéri területein vadon kikelt fák, cserjék kiszedé­sével. társadalmi munkában telepítve, meg lehet oldani a válságos helyzetű fásítást. Ez az elképzelés enyhén szólva naiv és félrevezető. Az ártéri magoncok fel- használása egészen az őskö­zösségi társadalomra vezet­hető vissza. A fejlettebb sza­kaszán az ember a legszebb gyümölcsű, legjobb növeke­dési erejű növény magját azonban már tudatosan el­vetette, s azt tovább szelek­tálva szaporította. Az árte­rületeken a lehullott ma­goknak az életfeltételei (fény, tápanyag) igen korlátozot­tak. Ezért ezek a magoncok (a genetikai problémán túl) egészségileg kondicionálisan legyengültek. Arról már nem is beszélve, hogy az árterü­letek fafajválasztéka szegé­nyes. éppen az ártéri körül­mények miatt. Az sem véletlen, hogy vi­lágszerte, így hazánkban is működik egy szaporítóanyag­felügyelet, és afelett őrkö­dik, hogy biológiailag nagy értékű növényeket szaporít­sanak. Azok a magyar fásí­tási programok, amelyek po­litikai döntések következté­ben születtek meg már ed­dig is éppen elég károkat okoztak. Több tízmillió fo­rint kár származott csak megyénkben ilyen megfon­tolásból. Például: húsz-hu­szonöt éven keresztül ingyen fásítás címén erdészeti szab­ványú (ez egy növény nagy­ság minőséget ír elő) növé­nyek lettek kiosztva telepü­lések fásítására. Ezek a fák társadalmi munkában, az alapvető közmű- és tenyész- terület ismerete nélkül ke­rültek kiültetésre. Eredmé­nye, hogy nagysága követ­keztében nagy részét kitör­ték, ami megmaradt, az az utódoknak okoz gondot. Utódaink számára felelő­sen fásítani csak terv sze­rint. jól megválasztott fa­fajjal, jó minőségű szaporí­tóanyaggal lehet. Soós Béla táj- és kerttervező, kivitelezési szakértő, Orosháza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents