Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-28 / 50. szám
o 1991. február 28., csütörtök SPORT SPORT SPORT SPORT Megalakult a Békéscsabai Előre FC (Folytatás az 1. oldalról) Nagy kérdés volt a napokban az is, hogy az első keret játékosai közül tó írja alá az előszerződést az új kisegyesü- lettel. Mint jeleztük, két játékos nem írt alá. Az alakuló közgyűlésen egyikük, Gulyás István ott volt, és a következőket mondta: — Nem szándékozok elmenni Békéscsabáról, de szeretném, ha az új klub anyagilag segítene, ugyanis február 28- ón családommal egy új és nagyobb lakásba költözöm... Mihelyt támogatást kapok, aláírom a végleges szerződést. De kanyarodjunk vissza a történésekhez. Az ismertetőt követően dr. Szabó Károly ügyvéd, levezető elnök pontról pontra ismertette az alapszabály-tervezetet. Még háromnegyed óráig sem tartott a 27 paragrafus felolvasása és elfogadtatása, ami azt bizonyítja, hogy okulva a többi kis klub viharos közgyűléseiből „■— ezt alaposan előkészítette a levezető elnök, illetve azok, akiket megbíztak az új egyesület létrehozásával. Végezetül megválasztották az új kis egyesület elnökét. Egyhangúlag Szűcs Mihályra voksolt a tagság. Ezt követően további hat elnökségi tagról döntöttek, akik a következők lettek: dr. Borbola László, Bordás Mihály, Királyvári Károly, László István, Pillér Sándor és Schneider István. A fegyelmi bizottság elnöke dr. Szabó Károly lett, tagjai pedig Dobó János és Jankulár István. A Békéscsabai Előre FC ügyvezetője — március 1-jétől — Királyvári Károly, technikai vezetője pedig Zsíros György. Mint az eddigiekből is kitűnik, az új klub vezetői, de alapító tagjai is azok sorából került ki, akik nemrég még a lila-fehér színekben rúgták a labdát. (jávor) U r M r Mm llyés és Rosza az utazó keretben II sportegyesületek országos gondjaira: Békésen sem tudják a pontos választ Napjainkban alaposan átrendeződtek a sportvilág értékei. Amíg korábban a „sport” szó hallatán méterek, másodpercek, rekordok, fifikás cselek, remekbe szabott gólok, kiélezett küzdelmek jutottak legelőször az ember eszébe, addig ma ehhez a kifejezéshez megmentés, túlélés, támogatás, pénzhiány, kilátástalanság, feloszlatás, megszűnés, szponzor, reklám, £s még hosszan sorolhatnánk, mik kapcsolódnák. Maga a teljesítmény, amit az érdekeltek, vagyis a sportolók, produkálnak, gyakran már szóba sem kerül. A .korábbi főszereplők helyett, az egyesületi elnökök, a támogatók, a mecénások, tehát az eddigi háttéremberek kerültek előtérbe. Teljesen mindegy, .hogy egy országos jelentőségű nagy egyesület, vagy „csak egy falusi” klub életéről van szó. Megyénk egyik nagy városának, Békésnek, az egykor szebb napokat is megélt, a maiaknál sakkal számottevőbb eredményeket is produkált Békési SE a legnagyobb sportegyesülete, ahol az alapkérdés jottányit sem tér el az országos problémától; hogyan tovább a kilencvenes években? Milyen lehetőségeik .vannak, és mit tettek ennek megvalósítása érdekében, arra Vágási László, az egyesület elnöke, és Cs. Varga László városi sportfelügyelő próbálta a választ megadni. Visszatekintés — Milyen anyagi háttér állt rendelkezésükre az elmúlt években? Cs. V. L.: — A Békési SE annyi más társához hasonlóan szintén az egy évtizeddel ezelőtti központosítás „terméke”. Tizenegy esztendeje alakult meg, a kisegye- sületek összevonásával. A városi tanács ebben ,úgy vállalt szerepet, hogy a kezelésében lévő pályákat, illetve az iskolák tornatermeit ingyen bocsátotta az egyesület rendelkezésére. .Ezenkívül, a többi támogatóhoz viszonyítva nem túl jelentős összeggel, de anyagiakkal is támogatta a klubot. V. L.: — Megalakulásunk óta én vagyok az egyesület elnöke. A kezdet biztató volt, hiszen az Egyetértés Tsz, a Hidasháti Állami Gazdaság és a Viharsarok Tsz, valamint a kisebb támogatók megfelelő hátteret jelentettek tevékenységünkhöz. Eredményeink is voltak, hiszen labdarúgóink a területi bajnokságban, az NB Ill-ban szerepeltek, ökölvívóink között nem egy első és három nő ££3 ÉLÉSKER BÉKÉS MEGYE GAZDAG Vt/ÉLÉSTÁRA Csaknem tucatnyi napirendi pontja volt az asztalitenisz-szövetség elnökségi ülésének. A középpontban a tavaszi világbajnoki előkészületek voltak, s döntés született, hogy négy férfi- és három női játékos szerepel Japánban, a chibai „csúcstalálkozón”. A tervek szerint a női válogatott Fülöp István edző vezetésével április 17- én. a férficsapat Bérezik Zoltán szövetségi kapitány irányításával 21-én repül a Távol-Keletre. A verseny április 24-én kezdődik, s május 6-án zárul. Bérezik kérésére az elnökség hozzájárult, hogy a múlt évben kizárt Bátorfi Zoltán visszakerüljön a válogatott keretbe. A következő hetekben két jelentős esemény lesz itthon. Az egyik: vasárnap a Statisztika Marczibányi téri csarnokában vívják a magyar—angol női Európa Liga visszavágóját. osztályú versenyzőnk volt és kajak-tkenu szakosztályunkat is elismerték az egész országban. — Ehhez képest a mai dicsőséglista bizony szegényesnek mondható. Labdarúgócsapatuk a megyei másodosztályú bajnokság sereghajtója, ökölvívóik, igaz papíron, „B"-kategóriásként vannak nyilvántartva, de már nem büszkélkedhetnek első osztályú versenyzővel. Kajak-kenusaik, elsősorban az utánpótlás-nevelésben, őrzik jó hírnevüket. Ezenkívül atlétikai, sakk- és tavaly óta asztalitenisz-szakosztályokat működtetnek, összesen két és fél száz igazolt versenyző, hat, köztük két főállású, edző jelenti napjainkban a Békési SE-t. Az eredmények azt látszanak igazolni, hogy a bajok Telt ház előtt zajlott a 8. alkalommal kiírt Tricotex Kupa nemzetközi atlétikai viadal a Budapest Sport- csarnokban. Természetesen elsősorban „Big Benre” voltak kíváncsiak a nézők, ám jelentős békéscsabai sikert is elkönyvelhetett az új viharsarki kisegyesület, a Békéscsabai Előre AC. Ez alkalommal rendezték meg a háromkilométeres gyalogló számot, amely egyben fedettpályás magyar bajnokság is volt. A már korábban a világbajnokságra szóló kiküldetési szintet kiharcoló két békéscsabai sportolónő kitűnően szerepelt most is: llyés Ildikó a nemzetközi mezőnyben, a szovjet Ligyija Fe- szenko mögött ezüstérmes lett, új. hatalmas országos csúccsal, 12:19:08 perccel (a régi rekord: 12:25:77), s ezzel egyben a bajnoki sorrend élén végzett. Rosza Mária a nemzetközi mezőnyben harmadik, a magyar bajnoki mezőnyben ezüstérmes volt. Mérei László szövetségi kapitány a Tricotex Kupa után kijelölte a sevillai világbaj-' nokságra utazó magyar csapatot. Ismert, az IAAF hét nem mostanában kezdődtek. Mi változott meg az évek során? V. L.: — Elsősorban a fő anyagi bázisunkat jelentő termelőszövetkezetek csökkentették jelentősen támogatásuk mértékét. Ennek hatása legszembetűnőbben a labdarúgóinknál jelentkezett, mert a jónevű, egykor élvonalbeli játékosok itthagytak bennünket. A helyükre lépő fiatalok sajnos nem tudtak megfelelni a követelményeknek, és évenként egy osztályt zuhanva jutottunk el a. megyei másodosztályú bajnokság utolsó helyéig. Ahogy romlottak az eredményeink, úgy csökkent a ránk áldozott pénz meny- nyisége is. CS. VI L.: — Miközben fogyott a termelőszövetkezetek támogatása, úgy nehezedett atléta részvételének a költségét fedezi, de valószínű, hogy a MASZ további, „létszámon felüli” atlétáknak is megadta volna a lehetőséget — amennyiben többen érik el az induláshoz szükséges szintet. Nos, a keret bővítésére nem volt szükség, ugyanis éppen heten teljesítették a követelményeket. Közülük azonban az egyetlen igazi éremesélyes, a rúdugró Ba- gyulá István amerikai egyetemi tanulmányai miatt nem vállalhatja a fellépést. Egy esetleges „engedetlenséggel” ugyanis ösztöndíját kockáztatta volna. A szövetségi kapitány Ba- gyula megüresedett helyére Banai Róbertét jelölte a keretbe. A Sevillába utazók névsora. Férfiak. 800 m: Banai Róbert. 5 km gyaloglás: Urba- nik Sándor. Távol: Almási Csaba. Nők. 400 m: Bátort Noémi. 3 km gyaloglás: llyés Ildikó, Rosza Mária. Magas: Kovács Judit. egyre jelentősebb teher a városi tanácsra. Tavaly már kilencszázezer forintot adott a tanács. Edzőmenedzserek — Mi a helyzet napjainkban? V. L.: — Tavaly óta készültünk a változásokra. Az elsők voltunk, akik felkeresték a város új polgármesterét, és bemutattuk neki egyesületünket. Ezzel egy időben összeállítottam egy, konkrét adatokat és a következő év szükségleteit tartalmazó tájékoztatót, amelyet még novemberben eljuttattunk minden képviselőhöz. Levélben megkerestük városunk hét nagyvállalatát, egykori bázisszerveinket és huszonhárom magánvállalkozót, azzal a kéréssel, hogy támogassák egyesületünket. Minden edzőnknek megbízólevelet adtunk, amelynek segítségével jogosultak szponzorokkal megállapodásokat kötni. Szórólapokkal terítettük Békést, amelyben tudatosítani kívántuk városunk lakóiban, Debrecen 66,5 millió, Békéscsaba, Békés...? A HAJDÜ-BIHAR MEGYEI NAPLÓ SPORT- ROVATVEZETŐJE ÍRJA: „VÉGRE MEGTÖRTÉNT DEBRECENBEN IS AZ ÖNKORMÁNYZAT IDEI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK SZÉTOSZTÁSA. A VÁROSI HONATYÁK 30 MILLIÓ 656 EZER FORINTOT SZAVAZTAK MEG AZ UTÁNPÓTLÁS- NEVELÉSRE, VAGYIS A DEBRECENI SPORTISKOLA TÁMOGATÁSÁRA. EZENKÍVÜL AZ ÖN- KORMÁNYZAT KEZELÉSÉBEN LEVŐ LÉTESÍTMÉNYEK ÜZEMELTETÉSÉRE 12 MILLIÓ 486 EZER FORINT JUT. A KÜLÖNBÖZŐ SPORTEGYESÜLETI SZAKOSZTÁLYOK TÁMOGATÁSÁRA TOVÁBBI 23 MILLIÓ 403 EZER FORINTOT BIZTOSÍT AZ ÖN- KORMÁNYZAT, VAGYIS A KÖZPONTI KERETBŐL 66 MILLIÓ 545 EZER FORINT ÁLL A SPORT RENDELKEZÉSÉRE DEBRECENBEN.” TEHÁT TÖBB, MINT AZ ELMÚLT ÉVBEN... hogy bánki támogatója lehet a iklubnak. Számítottunk arra, hogy az első negyedév végéig biztosan nem rendeződnek a dolgok a városházán, ezért tavaly úgy gazdálkodtunk, hogy ezt az időszakot mindenképpen átvészeljük. Meg is van a pénzeink március harmincegyedikéig, ám ennek az volt az ára, hogy még a látszólag legszükségesebb vásárlásokat sem engedélyeztük senkinek. Február elején pedig, konkrét igényeinkkel levélben fordultunk minden szóba jöhető támogatónkhoz. Jelenleg itt tartunk... Marad a régi forma — Mindezek után hogyan látják a Békési SE jövőjét? Cs. V. L.: — Amennyiben az önkormányzat nem szavazza meg azt a másfél millió • forintot, amit az egyesület igényelt, akikor biztosan drasztikus változások következnek be az egyesület életében. Az összeg nagyságától' függően csak azökat a sportágakat tudják majd támogatni, amelyek az egyesületen belül kiemeltek, így csak az ökölvívást, a kajak-kenut, a labdarúgást és az atlétikát. V. L.: — Amennyiben nem tudunk legalább hárommillió forintot összeszedni. akkor sajnos a jelenlegi elnökségre hárul kimondani azt, amit egyáltalán nem szeretnénk, azaz néhány szakosztály támogatásának megszűnését. Egyébként a január nyölcadikai elnökségi ülésen felvetettem: kövessük mi is a békéscsabai példáit, tehát hozzunk létre sportáganként önálló klubokat. Javaslatomat azonban nem fogadták el, ezért marad a régi forma. Ám ha bárki úgy látja, hogy ez gátolja életben maradását, és önállósodni akar, természetesen ennek sincs akadálya... Ferencz Rezső A Békési SE „képi keresztmetszete”: ökölvívó-szakosztály (45 versenyző); kajak-kenu (85); sakk (25); atlétikai (38); asztalitenisz (10); labdarúgó-szakosztály (50). Ma még. De ki tudja, mit hoz a jövő? BÉKÉS MEGYEI iWrWTHnH Politikai napilap. Kiadja a Népújság Kft., Békéscsaba. Felelős kiadó: dr. Serédi János, Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgatók. Főszerkesztő: dr. Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. A szerkesztőség és a kiadó címe; Békéscsaba Munkácsy utca 4. szám. Pf.: 1X1. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, egy évre ISSN 0133—0055 Kéziratokat, nem őrzünk nem küldünk képeket meg és vissza. ■17lo forint. KészUl; a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós.