Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-25 / 47. szám

o NÉPÚJSÁG 1991. február 25., hétfő —Lapszél---------— F elszalagozott tinédzserek Emlékszem még, mi sem voltunk sokkal különbek. Jó anyánk, nagyanyánk leg­alább olyan flúgosnak tar­tott bennünket, mint most mi a tinijeinket. Akkor a tviszt, a léggömbfazonra tupírózott frizura, a Lon- desztonnal mahagónira szí­nezett bozont, a bugyi vil­lantó miniszoknya, a fekete szemceruzával kontúrozott szemhéj és az ötórai tea a „Bálában" (ma megyei mű­velődési központ). vplt a menő. Szegény anyánk kez­detben szorgalmasan elza­rándokolt velünk, s amíg mi izzadtra rángattuk magun­kat a zene ritmusára, ő egy másik anyukával Irécselt. Hazafelé elöl ballagott a gardemama, jó öt méterre utána bandukoltunk mi, az éppen soros lovaggal. Az utolsó, az írsítségi előtti iskolaév volt talán a legszebb. Akkoriban a tánc­ban a let-kiss dívott, és nagylányok voltunk már. Alig-alig vonatkozott ránk az iskolai fegyelem, este akár már 8 órától is me­hettünk moziba szülői fel­ügyelet nélkül. Vonakodva vettük fel a ropogós, fehér­re vasalt matrózblázt, a sötétkék rakott szoknyát, mert az egyenruhát ke­gyetlenül utáltuk, s rsellet- tünk-botlottunk a tűsarkú cipőben. Irodalom órán fo­galmaztunk és ábrándoz­tunk: ki hol dolgozik majd tíz év múlva, lesz-e csa­ládja, hogy tervezi e-z éle­tét. Minden mondatunk op­timizmust sugárzott, hit­tünk a korlátlan lehetősé­geinkben. Éreztük, hogy csak akarnunk kell bonnit, és azonnal megvalósul. (Va­jon azok a dogák megvan­nak-e még valahol az őszi- főnél?) Mindez miért jutott eszembe? Ezekben a na­pokban avatnak szalagot az iskolától búcsúzó diákok. Bár a szép diákhagyomá­nyok is átalakulóban, de még igazából romlatlanok. Elnézem tinijeinket, próbá­lom megérteni, átélni ér­zelmeiket. Kicsit ugyan emelkedik a vérnyomásom, amikor lányom és szívbeli barátnői órákig tollászkod­nak a fürdőszobában. Mes­terségesen borzolják ma­hagónivörösre árnyalt fürt­jeiket. Felrajzolják, majd letörlik a kék, zöld, barna szemhéjpúdert, előkerül a szempillaspirál, a köröm­lakk, a rúzs. Fantasztikus illatú haj- és testbalzsnmok árasztják el a levegőt. A több órahosszás alkotást végül hajzselével és spray- vel koronázzák meg, majd ezután következik fiatal, karcsú testük külső burka, a divatos szerelés. lehető­leg fekete miniszoknya, ha­risnya, pulcsi. S amitől azért már a vércukrom is emelkedik: télen, a meleg helyett balonkabát, vagy bőrblézer, tűsarkú, netán vékony talpú sportcipő, nyáron a magas nyakú pu­lóver, a bőrblézer is csiz­ma. A szülői kíséret már régen nem divat sehová. Égő, ha a szalagavatón anyával, apával érkezik va­laki. Nem beszélve a disz­kóról! (Zárójelben vallom be, nem is igen kívánkozik az ember a fülsiketítő ze­nebona birodalmába.) Ne­kik tetszik, hallgassák. Elmélkedem, talán nem is változott akkorát a vi­lág. Csak az ő jövőképük, az mennyire lehet biztató? Mit tervezhetnek ezek a széltől is óvott mieink? Jó, mi is csalódtunk sokat és nagyokat az álmainkhoz képest. De ezek a felsza­lagozott tinik, mire számít­hatnak ábrándjaikkal, nagy vágyaikkal. Tehetetlensé­gem tudata néma dühvei tölt el. Hová lenne jó for­gatni az idő kerekét, hogy a mainál egy szebb világot ajándékozzunk nekik? Bede Zsóka Alakulóban az amatör alkotók szövetsége Hamarosan szűkebb ha­zánkban is létrejön az Ama­tőr Költők és írók Szövet­ségének regionális csoportja. Alakuló ülésüket március másod! kán délután három óraikor tartják Békéscsabán, a megyei könyvtár klubter­mében. Donáth -Tibort, a megyei szervezőt arra kértük, be­széljen egy kicsit részlete­sebben magukról. — Kecskemét, Szeged, Bu­dapest és Pécs után Itt is szeretnénk létrehozni egy központot — kezdte. — Cé­lunk, hogy az amatőr alko­tókat publikálási lehetőség- .hez segítsük. — Hol és milyen módon? — Tavaly jelent meg fo­lyóiratunk, a Kristály. Ed­dig négy szám látott napvi­lágot. Az igazság az, hogy honoráriumot nem ’tudunk fizetni a közlésért. Egyéb­ként a lap most hirdet egy irodalmi pályázatot. Októ­ber végéig lehet beküldeni maximum két oldal terjede­lemben novellát vagy ver­set a következő címre: Ama­tőr Költők és Írok Szövet­sége, 1062 Budapest, Aradi út 14. — Tulajdonképpen kik a tagjaik? — Olydn idősebb alkotók, akiknek nem jelenhetett meg munkája, illetve a kezdő fiatalok. A publikációs le­hetőségeik megteremtésén kívül szeretnénk felpezsdí­teni a közép- és főiskolai diákújságírást. Nyitottak va­gyunk más művészeti ágak művelői előtt is. Számukra szívesen szerveznénk kiállí­tásokat, előadásokat. Várjuk a szponzorok, támogatók je­lentkezését is. k. A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium pedagógus és tanu­ló közössége úgy döntött, az idén a sportcsarnokban rende­zik meg a szokásos szalagavató ünnepségüket Eddig az If­júsági ház adott otthont számukra, ám oda — a nem tál nagy befogadóképesség miatt — csak korlátozott számban hívhattak vendégeket a végzősök. Ezzel szemben február 23-án( szombaton) este a sportcsarnokban az öt osztálynyi negyedikes két és fél órás műsorát csaknem ezer hozzá­tartozó nézhette végig. Mindezt (a negyedikesek számára legalábbis!) egy utolsó közös „buli” követte. Képűnkön a szalagtűzés pillanatai Fotó: Gál Edit I Dél-alföldi Magazin mai műsora A Déli Videóújság aktuális hí­rei után a ma esti magazin két olyan embert mutat be, aki „A jég hátán is megél”. Péntek La­jos tiszaderzsi parasztembert 83 kataszteri holdjáról űztek el ■ 40-es évek végén, börtönben szerzett betegsége után olyan foglalkozást talált magának, amelyben nemcsak jövedelmet, de örömet is lelt. Élettapaszta­latai mindenképpen érdemesek a közfigyelemre. John Dora 1965-ig Szegeden csélgáncsozott, aztán nyakába vette a világot, volt Nixon, Mubammád Ali, Fahd király, Steve Wander testőre, az utóbbi években nagytőkés csoportokat képviselt Magyarországon. A műsor íze­lítőt ad a szegedi ifjú manöke­nek vizsgájáról is. • — A MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZSZÖVETSÉG Bé­kés Megyei Intézőbizottsága téli előadássorozatának kö­vetkező rendezvényére feb­ruár 26-án 17 órai kezdettel kerül sor Békéscsabán, a Baj­za utcai székházban. Hege­dűs László ismerteti a hor­gászeszközök (orsók, botok) karbantartását, majd az ,Új horgászvizeinken” című film vetítése és a szokásos szel­lemi totó értékelése követke­zik. — 1991. FEBRUÁR 1-JÉN megalakult szarvasi szék­hellyel a Magyar Paraszt Szövetség Békés Megyei Szer­vezete. Címe: 5540 Szarvas, Budai Nagy Antal n. 5. sz. T.: (67) 12-077. Merre van Treviso? Misur György, a szarva« származású római nagykövet közreműködésével ígéretes együttműködés látszik ki­bontakozni Szarvas és az észak-olaszországi Treviso, valamint vonzáskörzeteik között. Demeter László polgár- mester, dr. Csanádi László alpolgármester és Deme Zoltán országgyűlési képvi­selő február 25-én ötnap06 látogatásra utazik Trevisó- ba, ahol 27-én magyar na­pot is tartanak. Erre az al­kalomra az országgyűlési választókerület vállalatai­nak, településeinek, vállal­kozóinak képviseletében tu­catnyi szakember követi a delegációt A polgármester elmondta, hogy széles körben meghir­dették a kapcsolatteremtés lehetőségét, s máig 60-70 konkrét üzleti kérés, javas­lat futott be. Ezeket képvi­selve az utazás korántsem protokollesemény lesz: az oltasz partnerek máris pon­tosan tudják, hogy milyen magyar cégek képviselői ke­resik fel őket. Az üzleti tár­gyalás természetesen a szakemberek dolga lesz, a települések további együtt­működését pedig a hármas delegáció igyekszik elősegí­teni. k. a. j. MA: GÉZA NAPJA A Nap kél 6.34 — nyugszik 1U1 Arakor A Hold kél 13.24 — nyugszik 4.35 Arakor GÉZA Egy pogánykori, török eredetű méltóságnév Írott Gesa formájának téves né- metes olvasatából. A helyes kiejtés gyésa volna, ez azon­ban a Géza utónévi haszná­latának helyességét nem érin­ti. A Géza változat ugyan­ezen méltóságnév Geysa írott formájának téves németes olvasatából származik. Ennek helyes kiejtése gyejsa lett volna. Becézés: Gézácska, Gézu(ka), Gézus(ka), Gye- gyó. ÉVFORDULÓ Százhuszonöt éve született Benedetto Croce (1856—'1952) olasz filozófus, történész, esztétái, kritikus. ŰMRDS Kellemes, kora tavaszi volt hét végi időjárásunk. Szomba­ton a kevés felhő ellenére, s bágyadt napsütésben csak 6-7 fokig melegedett fel a reggeli mínusz 1 fokig lebülű levegő. A vasárnap borait, párás idővel kezdődött, általában • fokos reggeli bőmérséklettel, még • délelőtt folyamán, főleg a déli területeken gyenge eső is hal­lott, de délutánra már minde­nütt felszakadozott a felhőzet, és kisütött a nap, a maximum- hőmérsékletek ismét C fok kö­rül alakultak — kaptuk a tájé­koztatót Mojdisz Istvántól, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: mindenütt csökken a felhőzet, több órás napsütés várható, eső már bem lesz. IMa testétől több­féle |kőd tképződik, |de napköz­ben knindenütt feloszlik. Mérsé­kelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb (éjszakai hőmérséklet plusz fl, H fok között, a Jegamagasabb (nappali hőmérséklet 6, 11 fok között alakul. Még egr hónapig! Vállalatunk március hónapban MÉG TAVALYI ÁRON értékesíti betontermékeit. Könnyűiémöntő és Betonelemgyártó Vállalat, Gyula, Henyei o. 13. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 őrá­közvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-401 — DR. PELCSINSZKI BO- LESZLÁV országgyűlési kép­viselő február 27-én (szer­dán) 16.30 órától 18 óráig a szeghalmi városháza ország- gyűlési irodájában fogadó­órát tart. flHYIWÖHYVí HÍREK gyomaendrOd Születések: Szabó Sándor Imre és Drahó Piroska fia Ákos. Kónya Sán­dor és Nagy Katalin fia Sán­dor (Dévaványa). Varsó ezt Sán­dor és Simon Erika fia Kriszr tián (Dévaványa), Soczó László és Cserven, Etelka fia Gergely (Gyomaendrőd), Laskai Sándor és Pálfi Erzsébet fia Sándor (Dévaványa). Halálesetek: Hegedűs Lajos, Talán Má- tyásné Puskás Magdolna, Czeg- lédi Antal. SZEGHALOM Házasságkötés: Deák Ildikó és Seprenyl Zol­tán. Születések: Balogh József János és Kele­men Gyöngyi fia Attila, Somo­gyi Ferenc és Gon da Ildikó fia Dávid (Kertészsziget), Csermák László és Elek Margit fia Ta­más (Füzesgyarmat). Erdei Já­nos és Molnár Erzsébet leánya Szabina (Körősújfailu), Halálesetek: Szabó Jánosné Lengyel Mar- cella, Lusztig János (Köröola- dány). Boné sándomé Buga Ró­za (Vésztő), Papp István (KO­rösladány). BONGÓ tCUÉLÉSKER BÉKÉS MEGYE FÜEH3 GAZDAG Vl/ÉLÉSTÁRA A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a február havi Bongó­sorsolás kihúzott nyerőszáma: 2 3 1 4 I 4 5 A nettó nyereményösszegek a következők: Amennyiben * sorsjegy egymás melletti utol­só 2 számjegye 45, akkor a nye­remény 7#,— Ft; 3 számjegye 145, akkor a nyeremény 7«»,— Ft, 4 számjegye 4145, akkor a nye­remény 7000,— Ft; 5 számjegye 14145, akkor a nyeremény 70 000 Ft; 6 számjegye 314 145, akkora nyeremény 700 000,— Ft; ha • sorsjegy száma 2 314 145, akkor a nyeremény 7 000 000,— Ft. A február havi nyeretlen Bon­gó-sorsjegyek között egy darab Mitsubishi Lancer 1,5 gl I tí­pusú személygépkocsi került M- sorsolásra. A nyertes sorsjegy száma: •S 583 457. KOSSUTH RADIO Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: A hét zenemüve. 9.05: Napközben. 11.05: Kulturális programaján­lat. 11.10: Hagyományápolók. 11.34: Zsákutcák bősei. A regény rádióváltozata. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok dél Időben 14.05: Most jelent meg. 14.35: Filmzene. 14.55: Rákos Sándor vensei. 15.05: Mozdulat és muzsika. 15.35: Régi magyar dalok és táncok. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: A Magyar Rádió gyer­mekkórusa énekel. 16.30: Nyimiikék. 17.05: Gazdasági magazin. 17.30: Életem meséje. 16.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 18.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 18.30: Hol volt, hol nem volt... 18.39: Megzenésített versek. 19.50: Gong. 20.05: Agóra, (ism.) 21.05: Rádiószinbáz 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: A Vaslady hagyatéka. 23.05: Beethoven kamarazenéjé­ből. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 6.50: Délelőtti torna. 9.03: Beszélgetés Dobos László szlovákiai magyar Íróval. 9.33: Böngészde a zenei antik­váriumban. 10.40: Fülszöveg. 10.45: Magyarán szólva, (ism.) 11.03: Hogy tetszik lenni 7 11.35: Sárdv János operettfelvé­teleiből. 1X00: Nóták. 13.03: Slágermúzeum. 14.00: Kívánságműsor. 17.00-19.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádló. 10.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nótakalendárlum. 21.03: Zeneközeiben. 2X16: Tűzmadár. Színmű. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Albumajánlat. 24.00: A Take Six énekegyüttes felvételeiből. SÁRTÖK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Farsangi lakodalmas. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: Bach-művek. 12.05: Kamarazene. 13.00: Kilátó, (ism.) 13.45: Énekkarok énekelnek. 14.15: Zenekari muzsika. 15.15: Verdi: Nabucco. 17.31: Fúvószene. 17.49: Magyar zeneszerzők. 18.30: Népek zenéjéről, (ism.) 19.05: Angol nyelvlecke. 19.20: Hándel-müvek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé- . mia nagytermét. 20.20: Kritika két hangra. 21.20: Kórusok, hangszerszólók. 22.00: Operarészletek. 23.00: A véges végtelen, (ism.) 23.30: a bét zenemüve, (ism.) 24.00: Hírek Időjárás. 0.10: Hangverseny-különleges­ségek. TiV 9.00: Tv-to ina nyugdíjasoknak. 9.06: A Hét. (ism.) 10.05: Királygyilkosság. Svéd tévéfilmsorozat, (ism.) 11.00: Delta, (ism.) 11.25: Képújság. 14.55: Parlamenti Napló. 17.50: Katolikus krónika. 16.00: Kalendárium, 1991. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.30: Híradó. 20.00: Kávészünet. Viccmester: Antal Imre. 20.05: Angyalbőrben. 21.10: A hét műtárgya. 21.15: Létkérdések. 22.00: Mozart: Titus kegyelme. 22.3S: Unokáink is látni fogják. 23.15: Híradó 3. 23.30: BBC-híradó. Sugár Agnessei és Dömsödl Gá­borral. 17.00: Képújság. 17.15: TV 2. 17.45: Torpedó. 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 18.25: Gyerekeknek. Hatoslottó-sorsolás. 19.00: Humberto cirkusz. Cseh­szlovák tévéfilmsorozat. 20.00: Körzeti tévéstúdiók: mű­sora. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2. 21.30: Telesport. 23.00: TV 2. Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 9.15: Hírek. 9.29: Tv-naptár. 9.30: A mese ideje. 19.00: Iskolai program. 1X00: Híre*. 12.10: Videolapok. 1X20: Műholdas tévéműsor. 16.10: Videolapok. 16.25: Hírek. 16.30: Tv-naptár. 18.40: A mese ideje. 17.10: iskolai program. 17.40: Horvátország ma. 16.25: Fenntartott műsoridő. 18.4S: Országutak. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Jobb élet. Sorozat 21.05: Külpolitikai műsor. 21.35: Angol nyelvű hírek. 2X00: Hollywoodi filmtár. Játékfilm. 2X30: Hírek. 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót 17.00: Elő videoshow. 16.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.30: Doikum en tűm film. 21.00: Perspektívák. 23.20: Turisztikai magazin. 0.35: Kék éj- 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPÖRT 10.00: Atlétika. 11.00: Súlyemelő-vb. 11.30: Eurobic. 1X00: Biliárd. 14.30: Tenisz. 17.30: Síugrás. 18.00: Motorsport. 19.00: Jégkorong. 20.00: Kosárlabda. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Biatlom-vb. 23.00: Vízi labda-vb. 0 30: Biliárd. 16.05: Hírek. 7-böl 7. (iám.) 17.15: Női szemmel. 17.45: Angyalok konyhája. 18.00: Gyerekműsor. 18.20: Zöld négyszög. 18.50: Francia sanzonok. 19.15: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: A pont 21.00: Híradó. 21.35: SzUrok '90. 23.15: Teleobjektív. 0.15: Észak—Dél.

Next

/
Thumbnails
Contents