Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
NÉPÚJSÁG 1991. február 21., csütörtök Száz betegből nyolcvannál segít a Petö-módszer A Pető Intézet fogalom az egészségügyi szakmában. Működésének négy évtizede alatt az intézetben mozgás- sérültek ezrei nyerték vissza a teljes emberi életet, vagy vált számukra az élet elviselhetőbbé. Az idegrendszeri mozgássérültek rehabilitációjára létrehozott Pető- féle konduktív nevelési módszer védjegy is lehetne, ha az egészségügyi módszereknek jogi védettséget lehetne biztosítani. A speciálisan kiképzett konduktorok (nevelők) áldozatos. időnként emberfeletti tevékenysége nyomán az életük első öt évében az intézetbe került beteg gyerekek nyolcvan százalékánál igen jó eredményeket tudnak elérni, dé az idősebb gyermekek állapotán is sokat lehet javítani. A mozgássérültek nevelése gyakorló óvodákban és iskolákban folyik. Jelenleg a budapesti intézetben 500 magyar és 80 külföldi gyermeket tanítanak. Az igény és a határainkon is messze túlmutató érdeklődés meghaladja az intézet lehetőségeit, ezért különös jelentőségű hír, hogy a napokban a brit kormány ötmillió fontot bocsátott a Pető Alapítvány rendelkezésére, melynek segítségével 1993-ra a mostani közelében egy új Nemzetközi Pető Intézet épül fel. Az új intézményben naponta kétszázzal több gyerekkel tudnak foglalkozni, és megduplázódik a négyéves konduktorképzésben részt vevő hallgatók száma is. Ugyancsak ebben az épületegyüttesben tudnak majd szállást biztosítani a szülőknek is, akik elengedhetetlen résztvevői a céltudatos, az egész személyiséget figyelembevevő pedagógiai módszernek, mely a gyermek rehabilitációjára irányul. Az intézet működésének alapelvei közé tartozik, hogy a gondozottak szüleivel csak a felmerülő költségeket téríttetik meg, működésük nem válhat üzleti vállalkozássá. A betegek családjának többségétől nem is várható komolyabb áldozatvállalás, hiszem a gyerekek betegsége miatt az anyák többnyire nem tudnak munkát vállalni. Vidéki városaink közül Kiskunhalason 15 éve működik igen jó eredménnyel egy hálózati intézet. Egerben viszont nagy nehézségekkel küzdenek, a kiképzett konduktorok ekkora tudnak gyökeret ereszteni. A kincset érő tudás birtokában lévő nevelőket elszippantják a tehetős külföldi szülők. Amíg a frissen végzett konduktorok ekkora csábításnak vannak kitéve, sajnos nem számíthatnak arra. hogy minden megye- székhelyen legyen egy Pető Mozgássérült Intézet, a tárgyi feltételek hiányáról nem is beszélve. Az egészségügyi hálózatból az intézetbe kiképzésre küldött nevelők gyakran azért sem mennek vissza az adott egészségügyi intézménybe, mert ott nem tudják biztosítani számukra a konduktív nevelés eredményességéhez szükséges feltételeket. Vidéken jelenleg mintegy félszáz konduktor dolgozik. Az intézet rendszeresen szervez tanfolyamokat az egészségügyben dolgozó védőnők, ápolók, orvostanhallgatók és orvosok részére. Vállalkozás formájában bizonyára meg lehetne sokszorozni az intézetek számát vidéken is. Az alapítvány elvei azonban egyelőre ezt nem teszik lehetővé, és félő, hogy a módszer komplexitása, kikerülve az anyaintézet ellenőrzése alól, csorbát szenvedne — vélekednek az intézet vezetői. Hámori Zita Privilégium volt, hátrány lett (Folytatás az 1. oldalról) alapján úgy gondoltuk most, a finis előtt tennünk kell valamit annak érdekében, hogy a művelődésre szánt összeg nagyobb legyen a tervezettnél. Tudjuk, hogy az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak. Ezzel együtt úgy gondolom, kötelességünk jelezni, hogy az első olvasatban nyilvánosságra hozott költségvetés szöges ellentétben áll a költségvetési bizottság alapelveivel, hiszen a legjobb indulattal sem tekinthető feladatorientáltnak az a költségvetés, mely egy 67 ezer lakosú városban a kultúra és intézményei finanszírozására mindössze 11 millió 374 ezer forintot kíván fordítani. — Számomra nem sokat mond ez az összeg — — Jó, akkor fogalmazzunk úgy, hogy amíg az igazgatási feladatokra szánt öez- szeg 76 százalékkal, az egyéb közösségi szolgáltatásokra 6zánt összeg 62 százalékkal nőtt 1989-hez képest, a közművelődés 26 százalékkal kevesebbel kellene hogy beérje. Még egy adalék a jobb megértés érdekében: az egy főre jutó közművelődési támogatás önkormányzatunk költségvetési tervezetében 167 forint. Ügy érezzük, ez az összeg méltatlan egy megyei jogú városihoz, különösen, ha hozzáteszem: Gyula költségvetésében 1020, Orosházáéban 291 forint ez az összeg. — Miként alakulhatott ki ekkora különbség Gyula és Békéscsaba között? — Korábban a megyeszékhelyen a megyei közművelődési intézményeket nem a város finanszírozta. Az új felállásiban a megye korrekt módon továbbra is támogatni kívánja ezeket az intézményeket, ám érthető módon elvárja, hogy városi tevékenységüket részarányosán a' városi önkormányzat finanszírozza. Nos, mivel korábban a költségvetésben mindez nem szerepelt, s erről ezúttal is megfeledkeztek, a korábbi privilégium most hátrányt jelent. — Mekkora az az összeg, melyet lakosonként biztosítani kellene ahhoz, hogy ne legyen visszalépés a város kulturális életében? — Ehhez minimum 600 forintra kellene emelni az egy főre jutó támogatást. — Mert ha nem? — Mivel ebben a gazdasági környezetben a két mecenatúrarendszer — az adó- kedvezmény és az egyéni mecenatúra — csírájában sincs meg, számolni lehet azzal, hogy a nyilvános könyvtári szolgáltatás megszűnik, hogy a múzeum nem tud 'kiállításaival a közönség rendelkezésére állni, hogy rangos amatőr művészeti csoportok nem tudnak tovább dolgozni, hogy eltűnnek a még meglévő művészeti és tudományos műhelyek, szellemi központok, hogy a közszolgálati televízió működésképtelenségéről ne is beszéljünk... — Elég! Ne ragozzuk tovább! Ajánljuk inkább a beszélgetést, csakúgy, mint az érdekszövetség napokban megfogalmazott állásfoglalását, a város önkormányzatának figyelmébe. Nagy Ágnes A gyilkosságok a családokban maradnak (Folytatás az 1. oldalról) László hangsúlyozta — ez csalóka szám, hiszen jelenleg is tíz folyamatban lévő ügy fekszik a főkapitányság vizsgálati osztályán. Az utóbbi időben sokkal több útonállóval találkozhat a gyanútlan járókelő, mint a korábbi esztendőkben. Az ilyen ügyekhez aztán szükségszerűen társul az erő. szak, sőt a felfegyverzettség (ez utóbbi nem azonos a fegyveres elkövetéssel, hiszen a bűncselekmény fur- kósbottal is elkövethető). Ugyancsak fokozott veszélyben vannak az egyedülálló idős emberek, mert a rablók gyakran őket szemelik ki áldozatul. Szerencsére ritka a fegyveres támadás (a csor- ■Mási OTP-fíókot feltehetően fegyveresen rabolták ki). A közlekedésben is szaporodtak a bűncselekmények (Számuk 930-ra emelkedett atz előző évi 811-ről), s figyelmeztetően emelkedett az ittas vezetés aránya (12,4 százalékkal). Látványosan csökkent viszont a hivatalos személy elleni erőszakos cselekmények (17-ről 5-re), amit a rendőri intézkedések törvényességének, szakszerűségének és mindenekelőtt kulturáltságának köszönhetnek. Tavaly 1126 személyi sé- rüléses közúti baleset történt (8,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban). A legtöbb bosszúságot minden bizonnyal a vagyon elleni bűncselekmények okozzák, már csak azért is, mert ezek képezik az összes bűncselekmények döntő részét, s~ a legdrasztikusabb emelkedés is itt tapasztalható. Tavaly 6 ezer 792 lopás és betöréses lopás történt, szemben az előző évi 3 ezer 975-tel. A károkozás még ennél is' megdöbbentőbb; 1989-ben 58 millió forintos, az elmúlt esztendőben pedig 101 millió forintos kár keletkezett e bűncselekmények nyomán. Nagyobb sérelmet a személyi tulajdon szenvedett (58 millió forintos érték vándorolt a hívatlan látogatók kezébe, míg az állami tulajdonból 43 milliós vagyont ért kár). Mint a tájékoztatón elhangzott: ma-- napság ritka az „egyszeri elkövetés", sokkal inkább a sorozatos, megtervezett, pontosan kimunkált, szerepekre osztott, koreografált bűncselekményekkel kell szembenézniük a nyomozóknak. Gyakran szenvednek kárt az üzletek; előfordult, hogy egy bűnöző sorozatos áruházi lopásokkal 161 rendbeli bűn- cselekményt követett el. Jó hír a sok rossz között, hogy a rendőröknek mind több bűnelkövetőről sikerül felfedni az ismeretlenség leplét; a felderítések eredményessége terén Békés megye a 6. legjobb az országban. Igaz, ezzel koránt sincsenek megelégedve az illetékesek. Szomorú viszont, hegy majdnem száz százalékkal emelkedett a fiatalkorú elkövetők száma (316- ról 616-ra). Az elmúlt esztendőben is több 10 ezren keresték fel a főkapitányság igazgatás- rendészeti osztályát. Jelentősen csökkent az útlevélkérők száma (korábban 65 ezer, tavaly „csak” 26 ezer 755 kérelmező adta be igényét). Újszerű jelenség az embercsempészés, nehéz azonban az elkövetőket megtalálni, hiszen ők többnyire külföldön maradnak. L. E. Román—magyar—jugoszláv együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) odrag Zvetics, Zrenjanin város társadalmi kérdések titkárságának vezetője írt alá, lehetővé teszi, hogy a megyék, illetve a városok sokoldalúan fejlesszék kulturális-művészeti kapcsolataikat. A Körös—Maros térségében élők hagyományainak, szellemiségének megismerése, a kulturális kapocs a legerősebb szál a népek és nemzeti kisebbségek egymáshoz közeledésében, utaltak erre nemegyszer a nap folyamán a résztvevők. Az egyezményt a magyar küldöttség javaslatára kiegészítették azzal, hogy az együttműködésben részt vehessenek a régió más nemzeti kisebbségei, a szlovákok, németek, bolgárok szervezetei is. Ugyancsak magyar elképzelés volt, hogy a térségi kapcsolatokat fejlesszék tovább, bevonva Csongrád, Temes megyéket és a Vajdaságot. A delegációk egyetértettek egy jövőbeni, szélesebb körű együttműködés kezdeményezésével. Az általános kérdések megvitatása után a szakintézmények vezetői konkrét programokban, időpontokban állapodtak meg. E szerint többek között sor kerül színházi vendégszereplésekre, hangversenyekre, népi együttesek fogadására, kiállítások kölcsönös rendezésire, szimpóziumokra, alkotótáborok cseréjére, dokumentációk összeállítására, irodalmi művek kiadására és folyóirat-terjesztésre. A meg. állapodásokat, illetve a tervezett elképzeléseket az egyezmény mellékleteiként rögzítik. A kedden aláírt okmány egy új szempontú együttműködés nyitánya. A delegációk a több évszázados együttélés mulasztásait pótolták, amikor hitet tettek az európai igényű jószomszédsági viszony mellett. Kulturális téren szándékuk bizonyára megvalósul. Sz. M. A fordulat éve: 1993 (Folytatás az 1. oldalról) százalékára fog csökkenni. Ha ennél nagyobb mértékű lesz a visszaesés, természetesen módosítani kell az elképzeléseket i§. A programkészítők arra építenek, hogy Magyarországon már jelentősen előrehaladt a piacgazdaság kiépítése. Kelet-Európáhan egyedül hazánkban jött létre a többszintű bankrendszer, alakult ki a nyugati típusú adórendszer. A múlt évben a gazdaságban fordulatszerű változás következett be, megkezdődött a termelési szerkezet átalakulása, ami kedvező a program megalapozása szempontjából. Azzal is számolnak, hogy 1993-ra Magyarország társult tagja lesz a Közös Piacnak, ami hozzájárulhat a kedvező gazdasági átalakulás felgyorsulásához. A pénzügyminiszter szerint a kormány továbbra is egyik legfontosabb feladatának tartja az ország fizető- képességének fenntartását, azt. hogy rendszeresen és maradéktalanul eleget tegyen a nemzetközi pénzügyi kötelezettségeknek. Elutasítják azokat az elgondolásokat, amelyek a tartozások elengedését, átütemezését, a kamatfizetési kötelezettségek mérséklését szorgalmazzák. A szakemberek szerint a legsürgetőbb feladat a piacgazdaság intézményrendszerének kiépítése, amely az idén lényegében be fog fejeződni. Ehhez kapcsolódik a forint konvertibilitásának fokozatos megteremtése. Ennek érdekében az. idén az import további liberalizációja és a bankközi devizapiac megteremtése történik meg. A következő lépés, hogy megszűnik a magyar vállalatok devizabeszolgáltatott- sági kötelezettsége, és tovább szélesedik a hazai devizapiac. A konvertibilitása lakossági turizmust valószínűleg csak 1992-ben fogja kedvezőbb helyzetbe hozni, amikor is várhatóan kismértékben javulni fog a turisták devizaellátása. A korlátozások teljes feloldására a forint külső konvertibilitásának megteremtésére 1994- ben kerül sor. Ez azonban nem érinti továbbra sem a lakossági tőkeforgalmat. A program szerint a gazdaság „mélyrepülése” még az idén folytatódik. A stabilizáció várhatóan 1992-ben fog befejeződni, amikor a fizetőképes fejlődő országokba irányuló exportbővülés következtében a GDP, a bruttó hazai termék kismértékben már növekedhet. A következő esztendő, 1993 válik a fordulat évévé. Ebben az esztendőben a gazdasági növekedés érezhető lesz, és bővülhet a lakossági fogyasztás is. 1994-ben pedig az export mellett a belső kereslet is hozzájárul egyre nagyobb mértékben a gyorsuló gazdasági növekedéshez. Az ország külföldi eladósodása az idén nagymértékben növekszik, és ezt a folyamatot jövőre sikerül majd megváltoztatni. Várhatóan 1993- tól már nem nő az eladósodás, egyensúlyba kerül a folyó fizetési mérleg. Az életszínvonal tekintetében érezhető változás 1994-ben jelentkezik, ám már az előző esztendőben is bizonyos mértékben nőhet a lakosság fogyasztása, és az egyes rétegek számára az életkörülmények javulását fogja eredményezni. A piacgazdaság működésével párhuzamosan várhatóan sikerül megállítani az ez évben igen gyors inflációt. A program szerint az idén 35- 37 százalék lesz a fogyasz- tóiár-emelkedés, ám ez jövőre 21 százalékra, 1993-ban 13 százalékra csökken, és 1994- ben pedig egy számjegyű lesz az infláció. Mos! olcsóbb! Hullámzó húsáradat (Folytatás az 1. oldalról) dűl ki a húskombinát kapuján. A Hústrans Kereskedelmi Húsipari Kft kezelésében lévő szarvasi húsüzemben Gyekiczki János ügyvezető a következő tájékoztatást adta: — Árengedményt eddig is tettünk, folyamatosan, de nem egységesen, tehát nem minden termékre. Most, február 25-től. hétfőtől minden nyersáru — tehát nemcsak a Budapesti Húsipari Vállalat által kezdeményezett hatféle sertéshús — olcsóbb lesz, beleértve a belsőséget is, még- pedig 10 százalékkal. Egyes késztermékek, száraz- és füstöltáru árát is csökkentjük a saját boltunkban. Így például a kötözött sonka kilónként 305, a csabai vas- tagkolbász 280 forint lesz kilónként. — Miért döntöttek az ár- csökkentés mellett? — Alapvetően azért, mert jelentősek a készleteink. Egyébként, azt hiszem, szektortól függetlenül azonos a húsüzemek helyzete, az export visszaesett, a készleteink jelentősek, plusz ott a rengeteg élő állat. . — ön szerint mi lehet a megoldás? — Végre egy egységes agrárpiaci rendtartás kellene, hiszen az árengedmény jó ugyan a fogyasztónak, de a termelőket, a feldolgozókat sújtja. A Csabai Húski«- húsüzemének vezetője dr. Simándy Béla. Tájékoztatása szerint üzemük február 19-től a jelenleg is érvényes árjegyzé- ki árhoz kép>est 17 százalékkal csökkentette a tőkehúsárat. Az üzem körlevélben tájékoztatta a boltvezetőket a mérsékelt termelői, nagykereskedelmi, valamint ajánlott fogyasztói árakról. Ez utóbbiból néhány példát hadd említsünk: a rövidkaraj szűzpecsenyével kilónként 209, a hosszúkaraj csonttal 189, a comb csont nélkül 209. a dagadó 149, az oldalas 130 forint. Hangsúlyozzuk. ez ajánlott kiskereskedelmi ár. Ez az üzem felhalmozott készletekkel nem rendelkezik. Számukra ez az akció egyértelműen veszteséget jelent. A megyei Élésker vállalat igazgatója, dr. Ábrahám György elmondta: már február 4-én végrehajtottak egy árcsökkentést, s most, február 20-tó) ismét mérséklik számos tőkehús árát. Saját üzleteikben kötelező érvényű az olcsóbb ár, a jövedelemérdekeltségű boltok vezetőit pedig arra kérték, hogy szintén csökkentett áron forgalmazzák a tőkehúsokat. Néhány konkrét példa: a rövidkaraj február 4-e előtt 250 forint, február 4-e után 209 forint, most pedig 199 forint. A lapocka, csont nélkül 214. majd 189, jelenleg 169, az oldalas február 4-e előtt 133, most 115, a csülök 112. illetve 110 forint. hosszú ÜZLET rövid karaj karaj comb oldalas tarja lapocka BÉKÉSCSABA Lencsési ABC 208 16C 208 108 ISO 178 Húsáruház, Szab. tér 189 159 199 113 189 189 Húsáruház, Andrássy út 198 159 199 115 149 189 GYULA Afész ABC-áruház, Bp. krt. 209 189 209 — 189 189 Elésker húsbolt, Béke sgt. 199 159 199 115 189 189 Gyulai Húskombinát (saját) 209 189 209 190 189 159 mezöberEny Afész ABC, Népközt, u. 2/4. 209 189 209 130 189 159 OROSHÁZA Csillag ABC Szabadság u. i 1. nincs ÚJ árjegyzék Elésker Húsáruház Győri V. tér L 199 159 199 115 189 ló SZARVAS Afész ABC, Alkotmány 2. 2SS 205 2« 133 188 215 Elésker ABC, Szabadság 28. 199 159 199 115 189 189 SZEGHALOM Afész Delta ABC nincs új árjegyzék GYOMAENDR0D Afész 31-es ABC 220 180 228 130 180 210 (Kidolgozás alatt további C-7 százalékos árcsökkentés) MEZOKOVACSHAZA Dj Alkotmány Tsz. boltja 217 173 217 113 158 182 T? T. 1-