Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
1991. február 20., szerda KNiiUKTiW Szerda Nem irigylem Szokolay Zoltánt, Békéscsaba honatyáját, Elnöki intővel a zsebében kénytelen hazavonatozni a Parlamentből, mert — Szabad György házelnök szerint — illetlenül beszélt a köztársasági elnökkel kapcsolatban. És ahogy az már lenni szokott, rögvest egy másik képviselőre is lecsapott a szigor; a magáról megfeledkező, nyilván ellenzéki ember hangos „Fúj!" kiáltással jelezte „árnyalatnyi" nézet, különbségét Szokolay Zoltánnal. Ö is megkapta az intőt. Mintha csak egy nyílt osztályfőnöki 'órát közvetített volna a televízió. Lehet, hogy Szokolay Zoltánnak legközelebb büntetésül százszor le kell írnia; többé nem mondok csúnyát a köztársasági elnökre? L. E. Milyen legyen Gyula? A gyulai képviselő-testület városfejlesztési bizottsága nyílt ülésén kívánja megtárgyalni a város általános rendezési tervének felülvizsgálatát. Bár erre >a tanácskozásra csak február 28-án kerül sor a leendő ülés helyszínén — a tanácsterem melletti helyiségben —, már megtekinthetők a tervrajzok és a szöveges indoklás. Szabó Jenő városi főépítész elmondotta, hogy bár indokolt volt az előírások merevségén oldani, természetesen a jövőben is szükség lesz a legfontosabb városfejlesztési elvek és szabályok előzetes rögzítésére. Maga a módosítás nem rendkívüli esemény, hiszen az ilyen tervek időnként „karbantartást” igényelnek. A tervezők azonban most az eddigieknél is jobban számítanak a gyulai polgárok véleményére. — A GYÓGYSZEREK MELLÉKHATÁSA címmel Ben- de Erika szakgyógyszerész tart előadást február 22-én, 15 órai kezdettel Gyulán, a Mogyoróssy Könyvtár olvasótermében. A rendezvényre a Gyulai Közművelődési Egyesület várja az érdeklődőket. — VASTAGH PÁL ország- gyűlési képviselő február 22-én délután fél 3-tól fél 4-ig a csorvási községházán, majd 4-től 5-ig Telekgerendáson. a közösségi házban képviselői fogadóórát tart. — DR. SIMON MIHÁLY, Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatást ad a Romániából áttelepültek lakásgondjai megoldásának lehetőségeiről a Városháza 48. sz. tárgyalójában, február 21-én 17 órakor. Minden érdeklődőt vár az Erdélyi Kör. EB-re készül a mesterfodrász Az idén nem rendeztek Magyar Bajnokságot a versenyfodrászok számára. S hogy miért nem? Mert a modellek haja nem nő ki májusig. Ne gondolja az olvasó, hogy ez tréfa! Az aprólékos, precíz vágást igénylő versenyfigurákhoz ugyanis haj kell, nem is akármilyen és nem is akármennyi! Ezért a fodrászok meggondolják, mikor eresztik ollójukat a modell tincseinek. A Mozgalom Egy Globális Parlamentért szervezet és a VE GA-Szövetség föderációjának képviselői tegnap, február 19-én Békés megye és Békéscsaba önkormányzati vezetőivel ifjúsági kérdésekről tárgyalt. A föderáció szeretne az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák országos hálózatába bekapcsolódva egy ifjúsági tanácsadó — FEBRUÁR 22-ÉN 17 órakor a Tégla Közösségi Házban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző és Kereskedelmi Szak- középiskola szalagavató bálHa pedig az Európa-bajnoki szereplés a tét, akkor mindent egy lapra tesznek fel. í gy történt ez a hét végén is Budapesten, az Intercontinental Szállodában megrendezett válogató versenyen, ahová a tavalyi Magyar Bajnokság első 12 helyezettjét hívták meg. A Békés Megyei Szolter versenyzője sem hiányzott a mezőnyből. Az orosházi mesterfodrász, Cseh István 3 irodát nyitni Békéscsabán. Ez egyben az Európai Ifjúsági Közösségeket Tömörítő Hálózathoz való csatlakozást is jelentené. Az ezzel kapcsolatos elképzelések, és azok anyagi vonzatai a ma délutáni közmeghallgatáson is szóba kerülnek majd. Az MGP és a VEGA 6zámít az érintettek megjelenésére, aktivitására. ja lesz, ahol az MMK társastáncklubja, a Balassi Néptáncegyüttes és a Panta- coop által szervezett divat- bemutató színesíti a programot. művészfrizura kategóriájában második, míg az üzleti és a klasszikus versenyszámokban az első helyet szerezte meg, így az idén is ő lett az összetett verseny győztese. Májusban Cseh István, a magyar fodrászvá- logaitott tagjaként ott lehet Zürichben, Európa legügyesebb hajszohrászainak viadalán. (esete) Hóanyóka Körülöttem fehér hólepelbe burkolódzó szántóföldek és hidegen csillogó jégcsapok az útmenti fák ágain. Behavazott világ — láthatom, amíg nyomom a gázpedált, sietve úticélom felé. Ezen a ködös reggelen mintha a házak ablakszemei is fázósabban villannának felém. Néhány pillanatra fekete varjúsereg rebben, s kitárt szárnyaikkal elsötétítik a szürkésfehér égboltot. Odébbszáll- va ismét dereng a ködben némi fény. És ekkor láttam meg őt. A rőzsehordó nő szakasztott mása lépett elém, a híres festményről. A látvány egyszerre megható és megdöbbentő. Ki ő? Görnyedt hátán az ösz- szekötözött faágak felveszik teste hajlított ívét. Kopottas, fekete kendője árnyékot vet arcára — nem látom —, s a spárgával derekához szorított kendőrojtok fázósan libbennek ide-oda a hideg szélben. Foltozott kötője bokájáig ér, eltakarva szoknyája szegénységét. A ruhacipő láthatóan maga varrta lábbeli. XX. századi csoda? Vagy a mesék birodalmából idetévedt Hóanyóka? Szemem még sokáig kíséri görnyedt alakját, míg csak el nem tűnik tipegve, lehajtott fejjel, hátán cipelve háza melegét. Felsóhajtok — valóság ez, amit láttam —, s szívemre is mintha rászállna a dér. H. M. Vasúti hír A romániai munkabeszüntetések miatt mától a Pannónia* és az Orient-expressz vonatok csak Budapestig, a Kárpáti-expressz pedig csak Miskolcig közlekedik. Az Orient-expressz belföldi része Budapest és Békéscsaba között, a Kárpáti-expressz Miskolc, Békéscsaba és Lökös- háza között, a nemzetközi forgalom megindulásáig, nem közlekedik. A változásokról a vasút tájékoztatja majd az utasokat. MA: ALADÁR, ALMOS NAPJA A Nap kél 6.43 — nyugszik 17.14 órakor A Hold kél 8.38 — nyugszik —.— órakor ALADÁR Eredete vitás. Némelyek szerint török eredetű, és jelentése: testőrhadnagy. Mások szerint a germán Aidánk név rövidülése, és jelentése: mindenben hatalmas. Az iráni aldar (elöljáró) szóval is összekapcsolják. Becé- zés: Aldzsi, Ali, Alkó(ci). ÁLMOS Árpád fejedelem apjának neve. Ez nétnelyek szerint az „álmos” köznévből származik, melynek korabeli jelentése: álombéli, megálmodott. Mások • szerint török eredetű és jelentése: vétel. Származtatják a volgai bolgár uralkodó hasonló címéből, eszerint a jelentése: magasztos. Becézés: Álmi, Álmoska, Szusza. Hetvenöt éve hunyt el Stockholmban Kiás Pontus Arnoldson (1844—1916) No- bel-békedíjas svéd publicista. Kedden is megmaradt a hétfőre jellemző napsütéses, enyhe időjárás. Hajnalra ugyan meglehetősen lehűlt a levegő, —9 fokot mutattak hőmérőink, de kora délutánra már +4 fok volt a hőmérséklet. Még kellemesebbé tették ezt a napot a hosszan tartó, szélcsendes időszakok — kaptuk a tájékoztatást priskin Istvántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható Időjárás az ország területén ma estig: általában kevés lesz a felhő, több órás napsütés várható. Főként éjszaka, reggel lesz erősen párás a levegő, többfelé köd képződik, helyenként zúzmarával. A köd egy része nappal hosszabb ideig megmarad. A változó irányú szél néha megélénkül. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —6 és —11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3-8 fok között alakul. Ma: Közmeghallgatás Békéscsaba megyei jogú város közgyűlése ma (február 20-án) 16 órától közmeghallgatást tart a városháza dísztermében. Témája: a város ez évi költségvetése. (Ennék tervezete megtekinthető a városháza földszintjén található házasságkötő teremben.) Az itt elhangzottakról a Csaba TV élő közvetítést ad. A műsor a belváros kábelhálózatain fogható. Amint azt képünk is bizonyítja, a békéscsabai Franklin utcai vasúti aluljáró (ame)yet nemrégen több millióért újítottak fel) használhatatlan. Egyelőre a jég és a latyak uralja, nem a gyalogosok Fotó: Gál Edit Ifjúsági tanácsadó Békéscsabán Híriigyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráközvetlenüi a (66) 28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-401 — AZ S. O. S. LELKISEGÉLY -SZOLGÁLAT mindennap hívható este héttől reggel hétig, a (66) 28-800-as telefonszámon. — VÁSÁRNAPTÁR. Országos állatvásárt tartanak február 22-én Dévaványán, Me- zőberényben február 23-án, Békéscsabán és Szarvason pedig február 24-én autóvásár lesz. — DR. FUT AKI GÉZA országgyűlési képviselő minden pénteken 13-tól 15 óráig várja az érdeklődőket a Kiss Ernő utca 8/1. szám alatti SZDSZ-irodában. Telefon: 27-431. MiYiKüim'i hírek SZARVAS Születések: Szakács István Béla és Szűcs Marianna leánya, Marianna; Tímár Gergely István és Nyem- csok Zsuzsanna fia, Gergő; Köpenyes András és Novodonszkl Ilona fia, Zoltán: Dinyai Vendel és Kovács Gabriella fia, Péter (Békésszentandrás); Filyó Mihály és Herczeg Katalin fia, Mihály (örménykút); Mitnyán György és Beregszászi Mariann fia, Gergő (Csabacsüd): Sz.uha- nyik Attila Gábor és Dobson En- zsébet Zsófia fia, Norbert (Budapest, IX. kér.). Halálesetek: Dr. Glózik János, Frankó Judit, Bircsák Mihály, Bliznák Mihály, Urbán Mihály né Palicska Judit, Nyemcsok Mihályné Fla- chi Mária, Nagy Sándomé Hara Agnes, Mártom András, Filyó János:, Szeljak János, Gugolya Apollónia, Szopka Mihályné Asztalos Mária (Békésszentandrás), Magyar Imre (Békésszentandrás). medgyesegyhAza : Házasságkötés: Gál Katalin ési Fóris József. Haláleset: Faragó Száveta. mezökovacshaza Haláleset4 Murasán István (Battomya). A betegek érdekeit figyelembe véve, az Orosháza Városi önkormányzat kórházában 1991. február 20-tól mindennap engedélyezem a látogatást, a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően. Dr. Hampel Ferenc orvos-igazgató főorvos KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: TIPP. Kulturális program- ajánlat. 11.10: Népdalkörök énekelnek. 11.33: Egy tiszta nö. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: ötágú síp. 14.35: Sztravinszkij: Szonáta. 14.45: Népdalkórusok. 15.05: Metronóm. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Magatartásformák. 17.05: Poggyász. 17.30: Életem meséje. 16.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 18.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. .. 19.40: A Kaláka együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Európa-stúdió. 20.35: Olivér. Részletek Bart zenés játékából. 21.05: Csak arra vagyok kíváncsi. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Szellemtörténetek. 23.05: Archívumok mélyéről. 23.53: Motetta. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mellény zseb — slágerekkel. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Forintos ötlet. 10.00: Sanzonok. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.03: Sárga tengeralattjáró. 11.40: Ki kopog? 12.00: Nóták. 13.08: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A vájtfülű kutya meséi. 15.05: Zenerulett. 17,00—19.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádlő. 19.30: Popregiszter. 20.00: Helyettem írták ... 21.03: Zenés kívánságműsor. 22.00: Angyali üdvözlet. Hangjáték. 22.33: Újdonságainkból. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A mai dzsessz. 23.50: Régi zene fúvósok előadásában. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Zenekari muzsika. 10.05: Magyar frás. 10.50: Rahmanyinov: Aljeko. Opera. 11.51: Liszt: E-dúr legenda. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Nevek ürügyén. 14.00: Az MR énekkara énekel. 14.27: Operarészletek. 14.53: Zenekari muzsika. 16.05: Operaáriák. 16.34: Bremen! Pro Muslca Antiqua Fesztivál. 16.00: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.20: Román nemzetiségi műsor. 16.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.25: Schönberg: Négy darab vegyes karra. 19.35: Kamarazene. 20.22: Hangkonzerv. 21,04: Romantikus operákból. 21.56: Az Amadinda ütőegyüttes játszik. 22.30: Évfordulók nyomában. 23.06: ötágú síp. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Zenei panoráma. 1.12: Balettzene. 9.00: Képújság. 9.05: Tv-toma nyugdíjasoknak. 9.10: Hármas csatorna. 9.55: a klinika, (ism.) 10.40: Stúdió ’91 (ism.) 11.40: Képújság. 16.45: Képújság. 16.55: Déli videoújság. 17.05: Hírek szlovákul. 17.10: A Prágai Autómúzeum. 17.25: Szám-adás. 17.45: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. 16.35: Naptár. 18.45: Esti mese. 19.00: Színházi este. I. rész. 19.30: Híradó. 20.05: Színházi este. II. rész. Shakespeare: Szeget szeggel. 22.35: Híradó 3. 22.50: ZDF-híradó. w Endrei Judittal és Fodor Jánossal. 17.00: Képújság. 17.15: TV 2. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A kék emberek titka. Francia—spanypol film 20.29: TV 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2. 21.25: Adó-tanács-adó. 21.55: A halálraítélt. Magyar film. 23.05: TV 2. Napzárta. BELGRÁD, I. MŰSOR 9.15: Hírek. 1.20: Tv-naptár. 9.30: Az Antilop hajó visszatérése. Film gyerekeknek. 10.00: Iskolai program. 12.00: Hírek. 12.10: Videolapok. 12.20: Műholdas tévéműsor. 16.10: Videolapok. 16.25: Hírek. 16.30: Tv-naptár. 17.40: Az Antilop hajó visszatérése. Film. 17.10: Iskolai program. 17.40: Horvátország ma. 1S.25: Fenntartott műsoridő. 18.45: Ütijagyzet. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Filmest. 22.00: Híradó. 22.55: Szemtől szentbe. 0.25: Hírek. Is U P E R 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót." 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 18.45: Időlánc. 20.30: Ázsia. 22.00: Nemzetközi hírek 23.20: Üzleti hét. 0.35: Kék éj. 1.35: Időlánc. EUROSPORT 7.00: D. J Kat-show. 8.30: Eurobic. 9.00: Tenisz. 11.00: Gyorskorcsolya. 11.30: Eurobic. 12.30: Biatlon-vb. 13.30: Tenisz. 18.30: Eurosport-hírek. 19.00: Nemzetközi sport. 20.00: Sí. 21,00: ökölvívás. 22.00: Tenisz. 24.00: Euro6port-hírek. 0.30: Labdarúgás. 16.15: Különtudósító. 17.15: Női szemmel. 17.45: Angyalok konyhája. 18.00: Gyerekműsor. 18.20: Hegyi magazin. 18.50: Francia sanzonok. 19.00: Hírek. 19.15: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: Ügy, ahogy. 20.30: Teleszkóp. 21.00: Híradó. 21.35: Színházi est: ördögi férfi. 23.30: Hírek. 23.45: Ex libris. SZÍNHÁZ 1991. február 20-án, szerdán 15 órakor Békéscsabán: HAMUPIPŐKE Vízipók-b árlet 19 órakor Békéscsabán: kakukkfészek Mórlcz-bérlet