Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-20 / 43. szám
1991. február M, szard» Bevezetés a grafológiába Kedves őrmester úr... A szerkesztőségi szobában, ahol dolgozom, már évek óta porosodik a polcon egy virágos képeslap. Bár nem tudom, hogyan került oda (kitől örököltem?), de sajnálom kidobni, mert már-már „műemléknek” számít. Az első világháború utolsó éveiben (1917-ben) íródott. Egy bizonyos Mariska nevű hölgy varázsolt gyöngybetüket a képeslap hátoldalára egy Szalay József nevű őrmester úrnak címezve, aki feltehetően a fronton harcolt ebben az időben. Többször elnézegettem a nagy gonddal megformált betűket, a nyílegyenes sorokat. Pedagógus lévén, ilyenkor nagyokat sóhajtottam: bezzeg a mostani gyerekek micsoda macskakaparással írnak! Aztán mindig félretettem a lapot, sohasem gondolván arra, hogy én valaha is megismerhetem „Mariskát”. Es lám, micsoda fordulatokat produkál az élet; eljött a nap, amikor — ha nem is személyesen —, de mégiscsak „találkozhattam” Mariskával. „Az első analízisem arról győzött meg, hogy a grafológia nem csillagjóslás. Komolyabb annál” — mondja Sánta Anikó Fold: Kovács Erzsébet n történet Agy kezdődött... A történet úgy kezdődött, hogy megláttam a békéscsabai Vasutas Művelődési Ház kirakatában egy plakátot, amely érdeklődőknek grafológiai tanfolyamot hirdetett Mivel a kézíráselemzés, s abból az ember jellemére való következtetés évtizedeken keresztül áltudománynak számított, furdalni kezdett a kíváncsiság, vajon milyen a megítélése ma a grafológiának. Rögtön be is tértem a művelődési házba, hogy ott Kiss Magdolna igazgatónőtől többet megtudjak. Őszintén bevallotta, hogy a grafológia területén maga is kevésbé járatos, inkább csak a tanfolyam szervezéséről tudna beszélni, no meg legfeljebb arról, hogy ma már egyre többen ismerik el Magyarországon is a grafológia tudományos lét- jogosultságát. Erről akkoriban egy rövid kis írást tettünk közzé a Népújságban, amelyre a vésztői Sánta Anikó is felfigyelt. Rögtön feltárcsázott bennünket, hogy ő szívesen beszélne velünk többet is a grafológiáról, amellyel lassan négy éve foglalkozik, már. Találkozásunkkor került elő a polcról ismét „Mariska". Mindenekelőtt arra kértem, „róla” mondjon valamit, hiszen épp eleget laktunk már együtt anélkül, hogy ismerném... Anikó sokáig nézegette a kézírást, majd mielőtt bármit mondott volna Mariskáról, a következőket bocsátotta előre: — A grafológusnak nagyon sok mindenre kell ügyelni. Többek között arra is, hogy nem szabad egyetlen kézírás alapján ítélkeznie, hiszen, ugyanazon ember írása hangulata szerint is váltakozik. Mariska a polcról Ez volt az első csalódásom Mariskával kapcsolatban. A második pedig az, amikor Anikó kijelentette, hegy az általam nyílegyenesnek vélt sorok időnként „lefele, majd pedig felfelé" futnak. A felfelé futó sorok — mint mondta — jókedvre derűre, a lefelé futóak pedig szomorúságra, rossz hangulatra utalnak. Persze ezt sem lehet kategorikusan kijelenteni — magyarázta aztán —, ugyanis minden egyes elem csak más elemek ismeretében tükrözi vissza az embert. Nem lehet például kijelenteni; ha valaki nagy balmargóval ír, az egy nyitott, széles látókörű ember. A nagyra hagyott balmargó százféle tulajdonságra utalhat, attól függően, hogy milyen a vizsgált személy összes többi íráseleme. — Ezek szerint nem „diagnosztizálható” a Mariska — vettem ki Anikó mondataiból. — Inkább azt mondanám, nem lehet biztonsággal részletes jellemzést készíteni róla — válaszolta, majd lassanként (és nagyjából!) mégiscsak megjelenítette „szobatársamat”: — Mindenképpen rendszerető, fejlett esztétikai érzékkel rendelkező hölgyről van szó, ez már az első ránézésre, az írás tömegéből látszik. Ösztönei fejlettek, érzelmi élete gazdag, ezt jelzik a hosszan, s nagyra hurkolt j, g, gy betűk, vagyis az úgynevezett alsó zóna. A felső zóna a szellemi képességéket mutatja. Ezekről például a k, h, b, 1 betűk árulkodnak. Jelen esetben egy jó értelmi képességekkel rendelkező egyén sorait olvashatjuk ... Az ábrándozó, romantikus érzelemvilágú Mariskáról végül még annyit tudhattam meg, hogy feltehetően szemüveget kellett volna viselnie. Anikó itt a félrecsúszott, vagy hiányzó ékezetekre hivatkozott, amiből én — hogy őszinte legyek — csupán arra következtettem volna, hogy „lakótársam” helyesírása kissé labilis. Kézírásból diagnózis? A Mariska-üg.vet lezárva azt .kérdeztem vésztői beszélgetőpartneremtől — aki még csak húszéves —, hogy hol és hogyan került kapcsolatba a grafológiával. — Szeghalmon jártam gimnáziumba, ahol másodéves koromban hallottam először efféle dolgokról — mondta. — Mindig is érdekeltek az emberek, az, hogy kiben mi lakozik, ki mire gondol, szóval ami az emberekben van. Aztán azt hallottam, a grafológia alkalmas arra, hogy egy-egy személyt kézírása alapján megismerhessünk. Kíváncsivá tett a dolog, de őszintén bevallom, alig hittem benne. Tulajdonképpen az hajtott, hogy meggyőződjek róla, igaz-e mindez. Ennek kapcsán Anikó elmondta, hogy 1988-ban felvették a Magyar irástanul- mányi Társaságba, majd ott egy négyéves grafológiai tanfolyamot kezdett el. Mivel közben egyetemi felvételre is készült, a tanfolyamot félbeszakította. — Tavaly óta azonban ismét járok grafológiára — folytatta. — Ezúttal Végvári Valéria az oktatóm, aki főként beteg emberek kézírásával foglalkozik. Ez a szakterülete. Bár az orvosok nemigen ismerik el, de jó néhány grafológus szerint a kézírásból gyakran diagnosztizálható a betegség, 6Őt a gyógyításban is hasznos lehet. Ezen magam is elcsodálkoztam, úgyhogy arra kértem Anikót, ez utóbbira mondjon egy konkrét példát. — A szkizofrénia gyógyításához használt gyógyszer túladagolása esetén Parkin- son-szindrómához vezethet — kezdte gondolkodás nélkül. — A túladagolás tünetei legelőször az írás megváltozásában jelentkeznek. Az írásváltozás tehát figyelmeztető jel lehet: vigyázat, most már túl sóik a gyógyszer! Tudomány vagy kóklerség? — Azt mondta, nem hitt a grafológiában... Mi a helyzet ma? — faggattam tovább. — Az első analízisem (elemzés) arról győzött meg, hogy a grafológia nem csillagjóslás. Komolyabb annál. Azóta hiszek abban, hogy a kézírásban minden benne van. Az egész ember. Csak hát grafológusa válogatja, hogy mát hoz ki belőle ... — Honnan lehet tudni, hogy biztos igaz-e az, amit egy grafológus megállapít? — Amikor a grafológiát tanulja az ember, szüksége van az állandó visszajelzésekre, a kontrollra. Ez főként abból áll, hogy elbeszélgetek az illetővel, vagy különféle más forrásokból megpróbálom megismerni őt. Ezeket aztán összehasonlítom azzal, amit az írása alapján én állapítottam meg róla. — Mi történik akkor, ha valaki szándékosan elváltoztatja az írását, vagy ha öttíz év alatt teljésen átformálódik a jelleme? Számol-e ezzel egy grafológus? — Hogyne! Egy darabig erős koncentrálással valóban elváltoztatható egy kézírás, de tartósan nem. Az illető előbb-utóbb visszaesik a saját automatizmusába. A jellemváltozásról: minden ember változik, ez természetes. De ugyanúgy átalakul a kézírása is, amiből jól követhető a személyiségformálódás. — Ha ennyi mindent tud a grafológia, vajon miért tekintették évtizedeken keresztül áltudománynak? — Talán azért, mert sok volt a kókler, akik hozzáértés nélkül, pénzért jellemez- gettek a kézírásból. Olyasmi lehetett ez, mint ma a horoszkópdivat, vagy a tenyérjóslás. A másik, hogy a politikusok nem mindig voltak alkalmasak arra, amit csináltak. Nyilván kényelmetlen lett volna számukra, ha hozzáértésüket éppen a grafológia kérdőjelezi meg. Egyszerűbb volt tehát áltudománynak nyilvánítani. Egyébként ma sem általános az elismertsége. Az írásszakértők legtöbbje például azt mondja, hogy az írást csupán azonosításra (s nem az ember megismerésére!) lehet felhasználni... — Mégis: kinek és mire jó a grafológia? — Szerintem minden orvosnak, pszichológusnak, pedagógusnak és vezetőnek, aki jobban szeretné ismerni a pácienseit, tanítványait, vagy a beosztottjait, fontos lenne a grafológia alapjait tudni. Én például most még csak kedvtelésből elemezgetek kézírásokat, de máris érzem, jobban ismerem a körülöttem lévő embereket... Magyar Mária „Mesés” grafikai kiállítás a Jókai Színházban Első szerelmek A békési Diószegi Eszter nem panaszkodhat, 1985 óta rendszeres kiállítónak számít. Jó néhány önálló tárlattal bemutatkozott már, csoportos részvétellel még többször: megyénkben és azon kívül. Láthattuk képeit többek között Gyulán, az Erkel Művelődési Központban, a békési Vihar Galériában, a békéscsabai Tégla Galériában és a fővárosban, Ká- posztásmegyeren. A békéscsabai sportcsarnokban rendezett amatőr képzőművészeti tárlatokról három éven át elhozta az első díjat, úgyszintén legutóbb Kecskemétről. az amatőr grafikai bicnnáléról. Néhány hónapja már nem nevezhető amatőrnek, a szabályok szerint sem. Tagja lett a Fiatal Iparművészek Stúdiójának... — A művészeti alap 35 éven aluliaknak létrehozott szervezete ez — mondja Eszter —. amely kiállításokkal, ösztöndíjakkal segíti a fiatal alkotókat. Áprilisban a ferencvárosi Pinceklubba készülök önálló tárlattal, és talán egy pályázatot is benyújtok. Szeretném ugyanis megcsinálni legutóbbi képeim figuráit papírmaséból... Egyelőre azonban nem akarok ösztöndíjkéréssel előállni, hiszen tagságom még eléggé friss. Örülök a pinceklubbeli meghívásnak, főként annak, hogy megbíznak bennem: rámhagyták, mit állítok ki. Elmeséli, nem kevés szorongással vitte tavaly nyáron húsz-egynéhány grafikáját Pestre, a tagfelvételre. Valamennyi pályázó főiskolát végzett, komoly katalógusokat mutattak be. A két felvett grafikus közül az egyik ő lett, a vidéki, az amatőr. A szegedi Tömörkény Gimnáziumot végezte el. s az alkotótelepek segítségével, önerőből jutott el idáig. — Még tavaly is próbálkoztam olajtechnikával — mondja képeiről —, de most már tudom, az akvarell, a ceruza az igazi kifejezőim. Valahol a festmény és a grafika között lebegek — legalábbis egyelőre. Eszter legújabb kiállítását a békéscsabai Jókai Színház rendezte, képei az előcsarnokban láthatók, amíg játsz- szák a Hamupipőke című darabot. Különös hangulatú grafikáit így sok kisgyerek megnézheti. Alkotójuk mese- illusztrációknak nevezi őket, bár nem kötődnek egy történethez sem, a figurák is saját fantáziájának szüleményei. Bájosak, finomak, lepke könnyűek az öreg hölgyek, a boszorkányok, királyok. udvari bolondok. A tekintetükben van valami, ami rabul ejti a nézőt. Emberi érzésekről beszélnek, s ettől már nem illusztrációk. — A véletlen szülte őket — avat be a műhelytitkokba —, elkezdtem rajzolni, amerre ment a ceruzám, úgy körvonalazódott a téma. Szeretem a véletlen dolgokat. Sokszor egy pacából, pöttyből. foltból annyi minden születik! A színházban látható, finom színezetű grafikákból meseszerű valóság kerekedik ki. Érdemes alaposan szeim- ügyre venni, és nem csak gyerekeknek! Sz. M. Páratlan lehetőség! Aki találkozni szeretne élete első nagy szerelmével, az jelentkezzék! A felhívás a Ma»- gyár Televízióban hangzott el tavaly novemberben. Gár- dos Péter rendező akkor még nem sejtette, hogy levelek százai futnak majd be a felszólításra. Az Arany János Színházban már megtörténtek az első találkozások. a televízió pedig január 21-én vetíteni kezdi a sorozat első epizódját. Ebből az alkalomból beszélgettünk a rendezővel. — Honnan az ötlet? Szerveztek már valahol hasonló műsort? — Az ötlet kizárólag tőlem származik. Életkortól függetlenül javasoltuk felhívásunkban, hogy aki akarja, azt a tévé segítségével összehozzuk élete első szerelmével. A várakozást felülmúló — majdnem ezer levél érkezett, de a jelentkezések egyre jönnek! — (Kik végzik la Ikeresést? — Van egy kutatócsoportunk, felvételvezetőkből, remekül dolgoznak. Az esetek 20 százalékában eredményes a nyomozás, amit én nagyon jónak tartok, hiszen figyelembe kell venni, hogy átlagosan 20 évvel ezelőtti szerelmekig kell visszamenni. Mindegyik történet igazi dráma. Persze, vannak reménytelen esetek is. — Idősebbek vagy fiatalok jelentkeztek inkább? Olyanok, akiknek nincs családjuk, magá' nyosak? — A többség 60—70—80 éves. Ök szolgáltatták a legmegrázóbb példákat. Hiszen fél évszázad is eltelt a szétválás és az újra találkozás reménye között. De voltak fiatalok, sőt, egészen fiatalok is. Egy tinédzserpár — mindketten 14 évesek — egy hónapja vesztek össze valami félreértés folytán, s most az egyik rájött, hogy hiányzik a másik. — Hogyan lesz ebből műsor? — A párok a színpadon találkoznak először. Erre a spontán reagálás miatt van szükség. Tehát a nagy találkozás a nézők előtt zajlik, így ők is részesei a viszontlátás megható pillanatainak. Előtte mindkét féllel hosszasan beszélgetünk, felkészítjük őket a váratlan eseményekre. — Mit gondol, nincs olyan veszélye a műsornak, hogy egy ilyen váratlan találkozás házasságokat sodor veszélybe? — Minden lehetséges. Az is, hogy egy ilyen találkozás a nagy visszatéréssel végződjék. Az emberekben végül is él az első szerelem varázsa. — Vannak-e anyagi feltételei a ,.szolgáltatásnak”? — Nincsenek. És mint mondtam, műsorról lévén szó. azok kapnak pénzt, akik vállajlák a nyilvános szereplést. Albert Melinda Diószegi Eszter: Merénylő Fotó: Fazekas Ferenc
