Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

1991. február 16., szombat o BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET A Csorvási Olvasó Népkör 110 éve alakult a település első társadalmi szervezete Az 1875-ben alakult község első évtizedei a talponmaradás problémáival teltek el. A köz- igazgatás szerveinek kiépülését követte az infrastruktúra megte­remtése az 1870—80-as évek­ben. Megkezdődött a bevándor­lás a községbe, amely tetőpont­ját 1880 és 1890 között érte el. Ekkor a falu lélekszáma közel 34 százalékkal gyarapodott, döntően a migráció következ­ményeként. 1890-re a lakosság 13 százaléka nemzetiségi, főleg szlovák, 483 fő, de található 70 román, 10 német és 7 szerb nem­zetiségű lakos is. Sokkal tarkább a község felekezeti megoszlása, mert hat vallásfelekezet lakta a falut. Ezekben az években a ka­tolikusok és a protestánsok kö­zel azonos számban élnek Csor- váson. Ezek az egyházak külön­böző társadalmi rétegeket tömö­rítenék. A földbirtokosok, gró­fok, hivatalnokok egy része, az uradalmak cselédségének több­sége katolikus, a közép- és kis­birtokosok inkább a református egyház hívei. A legszegényebb napszámos népréteg és a nemze­tiségiek nagy része viszont evangélikus. A hívek vagyoni helyzete határozza meg a helyi papság hozzáállását a korban zajló társadalmi és politikai ese­ményekhez. Talán abból adód­hatott, hogy Csorváson az evan­gélikus papok mindig a függet­lenségi politikát támogatták a korban. Ez annál is inkább így volt, mert ebben az időben több cikluson keresztül Veres József evangélikus pap Csorvás or­szággyűlési képviselője. A csor­vási evangélikus papság nem is tehetett mást, minthogy felvál­lalja híveinek minden gondját, nemcsak a lelkieket. Nemzetiségi, vallás- és rangkülönbség nélkül Erről a helyzetről így írnak Reiszig Ede kormánybiztos fő­ispánnak 1891-ben: „Csorváson van 330 napszámos, ezeknek túlnyomó része a protestáns hit- felekezethez tartozik. A lelké­szek fizetésüket a párbér útján nyerik. Ha a munkások nem ke­resnek, nem lesznek képesek sem párbért, sem iskolaadót fi­zetni.” A hasonló helyzetű Bé­kés megye falvaiban, már a ki­egyezést követően sorra alakul­nak meg a különböző egyletek és olvasókörök, amelyek a füg­getlenségi politika helyi bázisai lesznek. Ezek a körök a falusi társadalom alsó rétegeinek egyetlen szervezetei, kifelé kul­turális egyesületek, de belső lé­nyegi tevékenységükben a szo­cialista nézetek melegágyai, a demokratikus közélet bölcsői lettek. Ilyen tartalommal alakult meg 1881. január 26-án 110 év­vel ezelőtt a Csorvási Olvasó Népkör. A kör az alapszabály­mintát az Orosházi Olvasó Nép­körtől vette át, amely 1868-ban alakult Vajda János költő a Nép Zászlója című lapban megjelent cikke hatására. Az 1881-ben alakult kör a hivatalos belügy­miniszteri jóváhagyást csak 1883-ban kapta meg, ennek oka, hogy a megyei hatóságok igye­keztek a körök alakulását akadá­lyozni, tartva a Függetlenségi Párt megyei térnyerésétől. A csorvási kört Asztalos Sándor és Freitág János alakítja meg, első tagjai a csorvási kisiparosok, a Konyecsni és a Fehér család tag­jai, valamint néhány tisztviselő. A kör célját az alapszabály így határozza meg: .....egy olyan e gyesületi pontot képezni, hol az egylet tagjai nemzetiségi, vallás- és rangkülönbség nélkül összejöhessenek... hírlapok ol­vasása által szellemi életüket pezsgésben tarthassák ...úgy tár­sadalmi, mint országos ügyek­ben a jártasságot elsajátítsák”. Kossuth kultusz Hamarosan csatlakozik a körhöz a csorvási munkásság három nagy rétege, az uradal­mak cselédsége, akik vezetője Horváth András béresgazda. A csorvási napszámosok, kiknek érdekeit a különböző tárgyalá­sokon ifj. Gyarmati István és Horváth József képviselte a leg­markánsabban. Végül a faluból eljáró, csak télen itt tartózkodó, a munkássáválás folyamatában legmesszebbre jutó csorvási munkásréteg, a kubikusok, kik­nek elismert vezetője Szász Pál volt. A kör egész politikai tevé­kenységére jellemző a Kossuth kultusz, és előbb a Függetlensé­gi Párt, majd a későbbiekben a szociáldemokraták támogatása. 1894 tavaszán Kossuth halálhí­rére két hétre kitűzik a fekete zászlót a kör épületére, és elha­lasztják a kör által szervezett húsvéti bálát. Az 1895 novem­berében Orosházára érkező Kossuth Ferenc tiszteletére ren­dezett gyűlésen a kör tagjai szer­vezetten vesznek részt. Támo­gatja a kör Veres József ország- gyűlési képviselőt is, amikor felszólítja csorvási választóit a Fejérvári Géza honvédelmi mi­niszter által beterjesztett véd­erőjavaslat elleni tiltakozásra. A magyar vezényleti nyelv, a ma­gyar alkotmányra tett eskü mel­lett kiálló képviselő támogatásá­ra a Csorvási Olvasó Népkör tagjai is Pestre utaznak. A kör kulturális tevékenysége a köny­vek kölcsönzésén túl kiterjedt felolvasások tartására, az isme­retlen fogalmak magyarázatára is. Évente 10 koronát fordítottak könyvvásárlásra, 1908-ban megvásárolják a betiltott oros­házi szabó munkásegylet könyvtárát, 117 könyvet. A könyvtár könyvei sajnos nem maradtak meg, azonban mint­egy 300 kötet könyve lehetett a körnek. Több újságot járattak, Függetlenségi Újság, Kossuth Hírlap, Magyar Hírlap, Nép­zászlója, Orosházi Újság, de el­jutott a körbe a Népszava is. A kör tisztségviselői az elnök, alelnök, könyvtámok, pénztár­nok és a jegyző, valamint 12 vá­lasztmányi tag. A kör tisztségvi­selőit az évente tartott közgyűlé­sen újraválasztották, évente több alkalommal választmányi gyűlést tartottak, ahol az aktuá­lis feladatokat megtárgyalták. A ’80-as évek második felétől a kör tagságát a különböző csor­vási munkásrétegek adják. Te­kintélyüket jelzi, hogy bekerül­tek a tisztségviselők közé is. Horváth András, a körjegyzője, Szász Pál könyvtáros, Horváth József pénztámok lett. A munkáskört betiltották Közben Csorvást is elérte a gazdasági válság, az olcsó ame­rikai gabona betörése az európai piacokra a csorvási uradalmakat is nehéz helyzetbe hozza. Véget értek a folyószabályozási mun­kák, így a nagyszámú csorvási kubikos réteg is munkanélkül maradt. A munkásoknak olyan szervezetre volt szükségük, amelyik érdekvédelmi feladato­kat is képes ellátni, ezért alakul meg a Csorvási Munkáskor 1890-ben, döntően az olvasókör tagjaiból. Ezek után az olvasó­kör válságba jut, az elnök jelenti választmányi ülésen, hogy: „a kör iránt minden érdeklődés szűnőfélben van, miután a tagok sem esténként, sem vasárnapon­ként nem igen látogatják”. A munkáskor vezetése már a meg­alakulása után kérte, hogy az olvasókör helységét — ami a község legnagyobb terme volt — a két kör közösen használja. Közben a munkáskor taglétszá­ma elérte a 80 főt, és azok a tagok, akik mind a két kör veze­tésében részt vettek, új javaslat­tal álltak elő. Szász Pál és Hor­váth József javasolja a közgyű­lésnek, miszerint: „ezen kör a munkáskörrel egyesülne, és vagy annak alapelvét magáévá tenné, vagy ezen alapszabályát módosítaná”. Ezt a javaslatot a közgyűlés elvetette, mert Aszta­los Sándor református lelkész a kör belső békéjét látta veszé­lyeztetve, a két különböző funk­ciójú kör egyesítésével. A kör ezekután rövid időre válságba került, mert munkás tagjai a kör­ből távoztak, és a kisiparosok többsége is a munkáskört támo­gatta. 1891. május 3-án Oláh György tiszti főügyész bejelenti a Csorvási Képviselőtestület ülésén, hogy a munkáskört betil­tották. Ezek után a munkásveze­tőket ismét ott találjuk a kör vá­lasztmányában. A kör belső vál­ságának megoldódása után elő­térbe kerül ismét a kulturális funkció és a szociális tevékeny­ség. A kör szociális tevékenysé­ge nagyon sokrétű, nagy össze­geket fordítanak a szegény isko­lás gyermekek támogatására. Egy időben rendszeres volt a rászoruló gyermekek karácso­nyi felruházása, 10 iskolás gyer­mek részesült ruhaadományban ezen az ünnepen. Később alapít­ványt hoznak létre erre a célra, a pénzt takarékba teszik és a ka­matait használják fel. Támogat­ják az evangélikus egyházat is a templomépítés időszakában, ezért gyűjtést rendeznek a temp­lom orgonája és a toronyóra cél­jaira. Segítenek országos gyűj­téseket is, például a kolozsvári siketnéma intézet megalapítását támogatták. 1890 után azonban a községben egymás után ala­kulnak meg a különböző lakos­sági rétegeket tömörítő szerve­zetek, Katolikus Kör, Úri Kaszi­nó, Földmunkás Egylet. Közös március 15-ei ünnepség A századforduló után a Csor­vási Dalegylet, Iparoskor, a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége (MFOSZ) helyi csoportja, majd a Csorvási Kisgazdák Egylete. Ezeknek a szervezeteknek az alapszabá­lyát összehasonlítva nagyok sok a közös vonás. Ezek a később alakult szervezetek átvették az olvasókör demokratizmusát, a tisztségviselők elnevezését, azok feladatkörét. Az olvasókör jelentősége továbbra sem csök­ken, taglétszáma 40 fő körül mozog, nagyon sokan a község meghatározó egyéniségei közül kettős tagsággal rendelkeznek, így a körjegyzője, Tábit Mihály egyúttal a dalkör elnöke, Ko­nyecsni Sámuel pénztáros pedig az iparoskor elnöke. Itt találjuk a szociáldemokratákat is: Száz Pált, Horváth Józsefet, és a MFOSZ csorvási vezetőjét, Mogyorósi Györgyöt. Az évszá­zad elején kezd kibontakozni az együttműködés a szervezetek között. 1906-ban közös március 15-ei ünnepséget rendeznek a csorvási piactéren, a szervező az olvasókör, az engedélyt a szoc- dem párt kéri, az előadó Tábit Mihály. Fellép a dalárda és a MFOSZ szavalói. 1910-es években ezek a szervezetek lesznek az MSZDP helyi szer­vezetének a bázisai. Ez a jelen­ség Freitág János halála után erősödik fel, mikor is Sipos András lesz a község evangé­likus papja. Sipos András azon­nal bekapcsolódik az olvasókör és a szociáldemokraták munká­jába. 1913-ban már ő az olvasó­kör elnöke, segíti a szociálde­mokratákat is, de a párt vezeté­sét csak 1918-ban veszi át. Az 1910-es években kiderült, hogy a kör feladatát betöltötte. A poli­tikacsinálás feladatát Csorvá­son is a pártok veszik át, a ré­tegszervezetek pedig jobban képviselik a tagság gazdasági érdekeit, és a kulturális funkciót is be tudják tölteni. Ettől kezdve az olvasókör év eleji közgyűlé­sein állandóan szóba került, hogy a kör, miután feladatát be­töltötte, szűnjön meg. 1914-ben még kísérleteztek egy névcseré­vel, a kör nevét 48-as Független­ségi Olvasókörre akarják átke­resztelni, de erre már a világpo­litikai események végett nincs sok idő. 1914. június 28-án ugyanis egy szerb diák, Gavriló Princip kezében eldördült egy pisztoly, melynek következmé­nyeként 1914. július 14-én utol­só közgyűlését tartotta a Csor­vási Olvasó Népkör. Kasuba István Mai monológ Megőrülök már a konyha látásától is — tört ki a minap egyik barátnőm. Főzök, főzök, eszünk, mosogatok, miután a maradékot elraktam. Aztán kezdem elölről, persze tarkít­va az örök bevásárlással, amiben az a siker, ha valami olcsóbbhoz hozzájutok. S ha még mosolyognak is hozzá: az a csúcs. Mint egy idő óta az a kedves fiatal segéd a gyulai húsosok boltjában, a csabai Szabadság téren. Azzal kezdi a kiszolgálást például, hogy itt van most egy szép darab malactarja, tisztára olyan, mint a sertésé és még felébe sem kerül. Már mutatja is, és valóban olyan, s bárcsak egy disznófejért mentem be, hogy kocsonyát csináljak belőle, emebből iS megvettem egy kilót. Boldogan. De tejföl is kell, mondtam, s már kísér a tejes holmikhoz, de ott egy „újfajta” piroscímkés van csak 21 forintért! Állok mint a szélütött, majd magamhoz térek, s megszólalok: tudja mit csináljanak vele?! Na nem maguk, hanem a gyártók. Összenevetünk, s otthagyjuk a „drágaságot”, miközben eszmét cseréltünk a hűtőházakban pangó tejtermékekről. Mintegy békebeli egyetértésben. Mondhatsz, amit akarsz, akár azt is, amit szegény Kellér Dezső említett az egyetlen köszönő buszkalauzról a tévé­műsorban, amikor régi konferálásait vették elő. Hogy any- nyira elszoktunk a normális viselkedéstől, attól, ami egyéb­ként természetes kellene hogy legyen, s már annak is úgy örülünk, például a köszönésnek, hogy írásban jár érte köszö­net. Itt mos egyáltalán nem erről van szó, hanem arról: ez a segéd egyszerűen nem tud másmilyen lenni, csak kedves és örül, ha elad. Ez a természete, a lénye, igazi kereskedő, mindenkivel ilyen. Ez a fajta ember ritka mint a fehér holló, s mire kilép az ember a boltból, úgy érzi, visszajött az életkedve. Pedig az egy nap alatt többször is elmegy. Mert mit látok már második alkalommal a képernyőn? Karót ver a képviselő! Káprázik a szemem, nem akarom hinni azt, amit látok. Jogállamban törvényhozó sérti meg ország-világ előtt a törvényt. Másnap próbálok a tömeg­kommunikációban tájékozódni, ugyan vajon mi lett a vissz­hangja, de méla csend. Rá se ránt senki, pedig utána való napokban ugyancsak sokan és hangosan jogot, igazságot követelnek, tisztázást, felelősséget. De ez már a fegyver­szállítási ügy, a mi kis jugogate-ünk. Ami a tagadástól kezdődően zajlik lassan már két hete, s a sajtót, de a képviselőket is ugyancsak kihozta a sodrukból. A sértegeté­sektől sem riadtak vissza. Botrány, persze hogy az, és nyil­vánvalóan felelőst kell találni. De míg nézem a mi — egyébként szórakoztató — parlamenti csatározásainkat, az agyamban hátul egyre az Öböl-háború merül fel, s jár mint az imamalom. Nemcsak az, hogy micsoda őrült pénzbe kerül mire vége lesz, hányszor lehetne azokból a sok-sok milliárd dollárok­ból kifizetni hazánk adósságát. Biztos futná még a többi kelet-európai ország tartozására is, s most ez a pénz mind pocsékba megy. Mi pedig itt állunk megfürödve, az egyik lukkal tömjük be a másikat, vagyis egyre újabb hiteleket veszünk föl. Erre mondta a minap egy közgazdásznő, hogy ez nem más, mint a fizetésképtelenség. Én, bár laikus vagyok, azt hiszem, akkor fizetésképtelen egy ember, egy cég, de egy ország is, ha már hitelt sem kap. Ez ugyan gyenge vigasz, mert valóban rettenetes, ha valaki csak hitelből képes a hitelt és kamatait törleszteni. Ezt kéne állandóan észbe tartani azoknak, akik az ország sorsát intézik, s nemegyszer osztogató kedvükben vannak. Miből? Az üresnél üresebb államkasszából? Újabb meg újabb kül- és belföldi hitelből? A koalíciós és ellenzéki pártoknak erre kellene folyton gondolni és ehhez igazítani politikájukat. Most veszem észre, hogy csak egyik szavamat a másikba öltöm, s nem tértem rá, hogy mit is akartam az előbb mondani. Azt, hogy ha van igazi fegyverszállítási botrány, az az Irakba eladottaké, amikkel most rendre szembetalál­ják magukat a szövetségesek. Még ha a zöm szovjet eredetű is. S tudod, nem vagyok képes szabadulni attól a gondolat­tól, hogy a múlt mennyire ismétli magát. A Hitler és Szaddam Husszein párhuzamra értem. Még abban is, hogy mennyire gyorsan — jóval hamarabb, mint az első világ­égés után Németország — felfegyverkezett. És ez a hosszú iráni háború után történt, ami mindenféle szempontból óriási vérveszteséget okozott. S neki még hat éve sem volt, mint Hitlernek a hatalomra kerülésétől 1939-ig, és mára mégis a világ negyedik legjobban felfegyverzett országa lett Irak. Hát ebbe sokan belesegítettek, nagy mohósággal, hiszen a fegyverkereskedelem a legjobb üzlet. Szembeke­rülni a saját fegyverrel már nem annyira, de ez a veszély nem a fegyvergyárosokat, a fegyverkereskedőket fenyegeti, hanem a szemben álló országok színe-virágát: a fiatalokat. Vass Márta ABLAK A BÉKÉNEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents