Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-31 / 26. szám
1991. január 31., csütörtök Demográfiai hullámhegy - Csökkenő tanműhelyek = katasztrófa? Miben lát kiutat a békéscsabai 611-es? A békéscsabai 611-es Számú Szakmunkásképző és Szakközépiskola e tanév elején még fel tudta venni az intézményükben továbbtanulni szándékozókat. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, ugyanezt a következő tanévben már nem tehetik meg. — Számításaink szerint 1991 őszén kb. halszáz elsős gyereknek kellene helyet biztosítanunk, de mivel egyre több vállalat vonul ki a szakképzésből, az eddigi előrejelzések alapján úgy tűnik, négyszáz tanulónál többet nem fogadhatunk — mondta László István, az intézmény igazgatója, hozzátéve persze, hogy ezek az adatok a békéscsabai központi iskolájukra vonatkoznak. — Van vállalat, mint például az ÁÉV, amely fokozatosan vonul ki a szakképzésből — folytatta az igazgató. — Ez azt jelenti, hogy a beiskolázott tanulókat végigvi-. szí, de új csoportok indítására már nem vállalkozik. Ez is baj, de a kisebbik. A nagyobb gondot az okozza, ha az adott cég — mondjuk pénzügyi nehézségekre hivatkozva — egyik percről a másikra kimondja az áment, azaz nem vállalja még a beiskolázottak kifuttatását sem. Emiatt most éppen perben is állunk a lajosmizsei központú Agroszer Vállalattal... — Mit csinálnak addig a tanulók, amíg a per folyik? S egyáltalán: hány gyereket érint ez? — kérdeztem. — Huszonkilenc tanulóról van 6zó. Hogy mit csinálnak? Az iskolának természetesen nincs ahhoz lelkiismerete, hogy az utcára küldje őket. Folytatjuk a taníttatásukat, s megoldottuk a gyakorlati elhelyezésüket is, persze ez nekünk óriási plusz teher, nemcsak energiában, anyagilag is. — Beszélgetésünk elején azt mondta, négyszáz elsős tanulónál többet nem tudnak fogadni a következő tanév elején. Legalábbis az eddigi vállalati előrejelzések szerint. Mi van akkor, ha időközben még néhány vállalat bejelenti a „kivonulást”? — Még több tizennégy évesnek lesz bizonytalan a további sorsa. Tömeges bejelentések esetén az egész szakmunkásképzés kerülhet veszélybe. Egy drasztikus tanulólétszám-csökkenés például szükségszerűen maga után vonja a pedagógusok egy részének elbocsátását is. Aztán: kevesebb gyerek esetén, kevesebb „normatívára” számíthat az iskola. Ez meg azt jelenti, hogy nem bírunk majd lépést tartani a modernebb technikával, nem tudunk megvenni például egy drága mérőműszert. A legtragikusabb persze az, hogy a városnak attól még szüksége lehet mondjuk egy villanyszerelőre, ha a vállalat nem is képez többet belőle. És hogy tovább fokozzam: azok, akik a társadalom javára villany- szerelők lehettek volna, helyette esetleg tizennégy évesen ott állnak az utcán, munka és tanulási lehetőség nélkül. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy egy ilyen demográfiai hullámhegy esetén mit jelenthet ez... — A 611-es iskola igazgatóját úgy emlegetik a városban, mint aki mindenre talál receptet. Előfordulhat, hogy ezúttal ő is feladja? — Szó sem lehet róla! Az a legnagyobb felelőtlenség lenne. Nagyon sok lehetőséget ad most például az új szakmunkástörvény megjelenése, amely kimondja, hogy bármilyen gazdálkodó szerv — vállalat, üzem, kft. vagy magánszemély —, amelyik szakmunkásokat foglalkoztat, az évi bérköltsége másfél százalékát köteles szakképzésre fordítani. Ennek is több módja lehet január elsejétől. Vagy befizeti a Központi Szakképzési Alapba, vagy támogat vele egy adott iskolát, vagy maga képez ki tanulókat. Számunkra e két utóbbi megoldás lenne a legszerencsésebb. Ha tudniillik valaki Budapestre küldi fel a pénzt, nem biztos, hogy éppen Békés megyébe kerül vissza. A központi alapot ugyanis minden iskolának — vagy vállalatnak — külön meg kell pályáznia, és meglehet, hogy például egy soproni pályázatot ítélnek jobbnak, akkor oda küldik a pénzt. Épp azért úgy határoztunk, . hogy valamilyen módon megkeresünk minden megyei vállalatot, kft.-t, kisiparost, hogy gyerekek gyakorlati képzésével, vagy anyagilag támogassák iskolánkat. A beszélgetésünknek körülbelül ezen a szakaszán László István egy kétlapos kis felhívást tett elém, amelyből az derült ki, hogy a Munkaügyi és a Közoktatásügyi Minisztérium, világbanki hitelekből finanszírozva, minden megyében egy-két oktatási intézményt bizonyos szakmák bázisiskolájává kíván fejleszteni. Az erre való jelentkezés egyik alapfeltétele, hogy a felmerülő költségekből az adott helyi önkormányzat is vállaljon részt. Az igazgató sóhajtott: — Nálunk több szakma is alkalmas lenne arra, hogy azokból megyei bázist fejlesszünk. Ilyen az elektrotechnika, az elektronika, az informatika, de még az energetika is. A legnagyobb gondunk viszont az, hogy tudjuk, milyen szegény az önkormányzat. Mégis azt mondom, ha ezt a lehetőséget kihagyjuk, az később pótolhatatlan veszteségekkel járhat... Magyar Mária A másfél éve átadott, modern eszközökkel felszerelt elektroműszerész-teremben felnőtteket is oktatnak Fotó: Gál Edit Kőművesmunkára, A DEFENZÍV AUTÓVEZETŐ KFT. épületbelső — személygépkocsi-, tehergépkocsi-, kisebb átalakítására, javítására nehézpótkocsi-, autóbuszvezetői i VÁLLALKOZÓT TANFOLYAMOT INDÍT. keresünk. — Az 1973-ban született, katonai szolgálatra Jelentkezni: alkalmas fiatalok részére, Csabai Húsker 70%-os kedvezménnyel személy-, kirendeltsége. tehergépkocsiBékéscsaba, TANFOLYAMOT SZERVEZ. Hajnóczi utca 8. sz. (Bamevál mögött.) Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Kinizsi u. 11. Kővári Géza kirendeltség-igazgató. Telefon: 23-626. Horvát népművészeti emlékei! Szarvason Baranya megyéből érkezik hozzánk a napokban egy vándorkiállítás, A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum horvát népművészeti anyagának egy részét állítják ki először Szarvason, majd ezt követően Békéscsabán. A tárlatot a mohácsi múzeum igazgatója, dr. Sarosácz György rendezi és mutatja be február 1-jén 15 órakor a szarvasi Tessedik Múzeumban. öt hívtuk fel telefonon, hogy- megkérjük, mondjon néhány szót erről az anyagról: — Múzeumunk az ország egész területéről gyűjti a délszláv nemzetiség népművészeti anyagát — kezdte. — Több mint 12 ezer tárgyunk és 37 ezer 500 percnyi hanganyagunk van. E mostani vándorkiállításon a, különböző etnikumok — bosnyák, bunyevác, horvát — népviseletét, tárgyi, néprajzi emlékeit igyekszünk bemutatni. — Ügy tűnik, nagyon gazdag ez a gyűjtemény... — Nemzetiségi területen élünk, tulajdonképpen „bázisfeladatunk” a nemzetiségi néprajzi emlékek felkutatása, feldolgozása. Ez ugyan több feladatot ad nekünk, de elmondhatom, erre a külön munkára külön pénzt központilag soha nem kaptunk. A megye támogatott minket. Nem is akárhogyan. Így jöhetett létre ez a gyűjtemény, melynek egy részét most Önök is láthatják. k. Mégis színházat! A színház az utóbbi évtizedben sok tekintetben hitelét vesztette. Rangja már nem a régi. S ne higgyük, a mozi, a televízió, majd a hirtelen . jött video okozza vesztét. Ezek csak kényelmes okoskodások szülte okok. Nem először fordul elő, hogy a színháziak ahelyett, hogy magukba néznének, másutt keresik a problémák okát. A publicista Németh Antal sorai 1931-ből valók: „Ahi- pokrita színházi élet régi jellemző jegye: a bajokat másutt keresni. Jó, hogy kéznél van bűnbaknak a rádió és a hangosfilm. E két nóvum rövid időre magára terelte ugyan a közönség anyagilag és esztétikailag egyformán korlátozott érdeklődését, azonban szerintem ezt nem lehet a válság okának tekinteni... Ha.a rádió és a hangosfilm jobban csinálja azt, amit a legtöbb színház ro6z- szul, akkor baj van.” Nos, mostanában is valóban' erről volt szó. A színház elkényelmesedett, elfásult, a műsortervek rutinszerűen „álltak -össze”, s tisztelet a kevés kivételnek, a többség alig volt hajlandó valóságos kérdésekkel foglalkozni. S-mégis, miközben a kritikusok, sőt a szakma jelesebbik része a színház válságáról beszélt, művészi, esztétikai, gondolkodásbeli problémákról, a színházak zsúfolásig megteltek '(vagy legalábbis minden jegy elkelt!), nem lehetett színházjegyhez jutni, mindent elvittek a bérletek, a szervezők, a pénztárak előtt az elővétel első napján hosszú sorok gyűrűztek. Ügymond’ színházi konjunktúra volt. S persze'az is előfordult, hogy. fantomnézők töltötték meg a nézőtereket. Ilyenkor alighanem árukapcsolásra kellett gyanakodni: a látványos sikerszériákat hozó előadások jegyei mellé a szervezők eladták a kevésbé kelendő belépőket iß. Mindez persze csak addig volt életképes, amíg a jegyárak alacsonyak voltak. Az elmúlt s a mostani évad a panaszkodások esztendeje. A színházaknak szembe kellett nézniük a valósággal: nem mindegy, hogy mit és hogyan játszanak. El kell gondolkodni azon, mit kell és lehet tenni annak érdekében, hogy a színház visszaszerezze tekintélyét, s vele közönségét. Aligha létezik még egy művészet,. amely annyira együtt élne, együtt lélegezne közönségével, mint a színház. A színész az egyetlen művész, aki nem magányosan, műtermében, íróasztalánál alkot, hanem közösen nézőjével. Talán ezzel magyarázható, hogy mostanában mégis újra növekszik a színház iránti igény. A magas helyárak ellenére is — amelyek persze még mindig inkább megfizethetők, mint az éttermi árak, vagy egy gyönge, színvonaltalan, aluljárókban árusított álirodalom — újra kezdenek megtelni a színházak nézőterei. Az emberek szebbre, jobbra, értékesebbre vágynak, a napi hajszából megpróbálják — ha csak rövid időre is — kiszakítani magúikat. S talán kezdik megérteni, hogy nem a horror, a gyilkosság, a krimi vagy az oly divatos akciófilm üdvözít. S itt van a.színlház igazi nagy felelőssége. ■' Róna Katalin Mi van a körlevélben? Szakmai kamarát alakítanak a könyvtárosok Megyénk néhány településén már megalakult a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének alapszervezete. Kedden Békéscsabán, a megyei könyvtárban — ahol szintén működik, ilyen alapszervezet — a Békés Megyei Könyvtárosok Egyesületének tagjai találkoztak, hogy számbavegyék a szakma érdekvédelmi és érdekérvényesítési lehetőségeit. , Vadász János, a KKDSZ országos titkára ismertette először a másfél éve megalakult szakszervezet eddigi tevékenységét. Az országban jelenleg közel négyszáz KKDSZ-alap&zer vezet működik, több mint 18 ezer taggal. A művelődési házak, múzeumok, könyvtárak mintegy 24 ezer dolgozójából a túlnyomó többség az új szak- szervezetbe igazolt át. A települések kulturális élete élethalál harcát vívja. Vadász János elmondta; a kulturális ágazat védelmében a szakszervezet több javaslatot tett a képviselőknek a költségvetés elfogadása előtt, s ezenkívül más, érdekérvényesítő' indítvány a parlamentben nem volt. Javasolták, hogy az önkormányzatok normatív támogatása között a nagyközségekben, községekben négyszázötven forintot. a városokban kétszáz forintot juttasson a költség- vetés a közművelődési intézményekhez. A szakszervezet csak idézői eles eredményt könyvel el. hisz’ a parlament száz forintos egységes összeget szavazott meg lakosonként, „ami valójában semmire sem elég”. Javasoltak harminc százalékos bérfejlesztést is: a húsz százalékos központi bérintézkedésen felül még tíz százalékot. Ez utóbbit két lépcsőben kapják meg a dolgozók: a fő foglalkozásúak a 20 százalék mellett január 1-jétől még nettó 720 ezer forintot, várhatóan áprilisban a hiányzó részt, ugyancsak ekkor számíthatnak a teljes tíz százalékra — visszamenőleg — a mellék- és részfoglalkozásúak is. A titkár elmondta, az or- _ szagból sokféle jelzés érke- ’ zik hozzájuk az önkormányzatok tevékenységéről, nem mindenütt egyformán értelmezik a fdüadatokat, a kötelezettségeket a helyi költségvetés összeállításakor. Az önkormányzatok megkapták a tavalyi összeget a kulturális intézmények fenntartására, ezenkívül újabb tíz százalékot dologi automatizmusra, száz forintot lakosonként és a bérfejlesztésre tor- ■ dítandó harminc százalékot Erre körtevél hívja fel a figyelmüket Arról pedig, hogy a tavalyi pénzeket hogyan lehet megtalálni az ideiben, ajánlófüzetet készített az önkormányzatoknak a szakszervezet Jelzések érkeztek a településekről az intézményi önállóság megszüntetéséről, bérbeadásról, státuszcsökkentésről. Ez az önkormányzati törvény szerint — törvénytelen. Vadász János hangsúlyozta: ma a kulturális intézmények, a szolgáltatás fenntartása, a színvonal megőrzése, továbbfejlesztése igazi értelmiségi munkát követel a szakszervezeti tagoktól. Nem ellenségei a privatizációnak, új kulturális magánintézmények létrehozásának, de tiltakoznak a meglevő, a közerőből létrehozott vállalkozásba adása ellen. Folyamatos párbeszédet javasolt a szakmának az önkormányzatokkal, s a művelődési bizottságok munkájában való aktív részvételt. Tájékoztatója után jó és rossz megyei példák hangzottak el, Kondorosról négy dolgozó elbocsátásáról számoltak be, más a szakma kiszolgáltatottságáról szólt. Az érdekvédelem erősítésére Balog György, a megyei könyv- tárosegyesütef elnöke javasolta az átlépést a KKDSZ- be. Dr. Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója a megyei könyvtároskamara megalakításának szükségességéről beszélt: az egyesület a tagság, a kamara az intézmények, a szakszervezet a dolgozók összefogásával juttathatja kifejezésre az ágazat érdekeit. Székely János, a megyei könyvtár szakszervezeti titkára számokkal bizonyította a szakma korántsem rózsás helyzetét. Megyénk könyvtáraiban a technikai munkatársakat is beleértve 368-an dolgoznak. Bérük átlaga bruttó 8 ezer 946 forint, de a szakalkalmazottaké sem éri él a 9 és fél ezer forintot. A megye 66 millió forintot költött tavaly a könyvtárügyre, amiből 36 millió forint csak bér. Egy lakos könyvtári ellátására mindössze 155 forint jut. Ideje hát a könyvtáros társadalomnak nagykorúvá válni. Az ülésen résztvevők döntöttek: megbízzák a megyéi könyvtárat a szakmai kamara létrehozásával, illetve megalakítják a településeken a Közgyűjteményi és Köz- művelődési Szakszervezet alapszerv ezateit. Sz. M.
