Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-28 / 23. szám

Nyilt napok a Lékaiban Háromszáz hiányzó... Az idén 40 éves Lékai Já­nos Kollégium a maga 322 tanulójával Békéscsabán a legnagyobb középiskolai di­ákotthon. Diákotthon? Az itt dolgozó nevelőtanárok közül többen, de még maga az új igazgató, dr. Wébel Dezső is csak „ágyrajáró” helynek nevezik ezt a túlzsúfolt szál­láshelyet, ahol a viszonylag kicsi alapterületű szobák­ban 6-8-12 ágyon élik min­dennapjaikat a középiskolás gyerekek. Hiába, mint mos­tanában sok helyen, itt is a pénz beszél. A tavalyi évet 1 millió forintos hiánnyal zártáik, s minthogy az állam megszüntette a térítési díjat (a kollégisták csupán étke­zési díjat fizetnek), még annyi sincs a bevétel olda­lán, mint korábban. Mi le­hetett hát a legkézenfekvőbb megoldás? Hétvégekre be kellett csukni a kollégium kapuit, hogy a fűtéssel, vi­lágítással is megspóroljanak valamennyit. Azzal termé­szetesen mindenki tisztában van, hogy ez sok tanulónak óriási gondot jelent. Gondot, mert abból a 12 intézmény­ből, ahonnan a gyerekek ide járnak, néhány országos beiskolázású. Ez azt jelenti, vannak távol lakók, akiknek emiatt minden hétvégén 100- 200 kilométert kell utazniuk haza és vissza. Ez nemcsak fárasztó, de anyagilag sem egy leányálom. A zeneművé­szeti szakközépiskolásokról (Folytatás a 3. oldalon) Prédikált: Pátkai Róbert Hamis és igaz értékekről II. lános Pál: „Shalom!” II: János Pál vasárnap dé­li szokásos beszédében a Szent Péter téren ismét fel­hívást intézett az öbölhábo­rú befejezésére, arra kérve a felelősöket, hogy vessenek véget „az emberiséghez mél­tatlan fejleményeknek”. Kü­lön kiemelte a pápa a hadi­foglyok sorsát, a velük való bánást, és azt a fenyegetést, hogy Irak a terrorizmus fegyverét is beveti. A vasárnap déli úrangya­la áldásra sok ezren jöttek el a Szent Péter térre, köz­tük nagyszámú zsidó cso­port, amelyik azt sürgette táblákkal, hogy a Vatikán létesítsen kapcsolatot Izrael állammal. II. János Pál beszéde vé­gén „shalom” köszöntéssel üdvözölte a téren megjelent zsidókat. „Shalom annyit tesz, mint béke. Kívánom ezt a békét az Önök népé­nek és Izrael államnak” — jelentette ki dolgozószobája ablakából. Itt járt Stanculescu Victor Stanculescu román védelmi miniszter és csa­ládja a hét végén Magyar- országon járt. A magánjel­legű látogatás során a mi­niszter találkozott Für La­jos honvédelmi miniszterrel is — közölte az MTI. A hazai sportújságírók 1958 óta évről évre megválaszt­ják az esztendő legjobb spor­tolóit. Az idén kissé rend­hagyó volt a szavazás, hi­szen a januári perth-i úszó- vb is „beszámított”, s mint az összesítésnél kitűnt; Eger- szegi Krisztina, Darnyi Ta­más és Széchy Tamás is en­nek alapján került az élre. Nekünk Békés megyeieknek azonban legalább ilyen örö­münkre szolgál, hogy febru­ár elsején, pénteken este a Budapest Kongresszusi Köz­pontban, a díjátadó gálaün­nepségen ismét köszöntenek majd békéscsabai sportolót is: a tornász Önodi Henriet­ta — a tavalyihoz hasonlóan — harmadik a női sportolók közötti rangsorban. Majdnem felkerült a képzeletbeli do* bogóra az Európa-bajnok két mestere, az Unyatyinszky- há­zaspár is, akiknek ugyancsak szívből gratulálunk! A szavazás végeredménye: FÉRFIAK: 1. Darnyi Ta­más (úszó) 704 pont (97 el­ső. 5 második, 0 harmadik hely). 2. Rózsa Norbert (úszó) 273 (2. 38. 23), 3. Nébald György (vívó) 257 (6, 28, 25), 4. Farkas Péter (birkózó) 254 (4, 26, 32), 5. Csányi Béla önodi Henrietta (tekéző) 80 (3. 7, 8), 6. Sza­bó Dezső (atléta) 40 (0, 2, 10). NŐK: 1. Egerszegi Krisz­tina (úszó) 747 pont, 2. Joó Éva (sportlövő) 322 (2, 43, 31), 3. ÓNODI HENRIETTA (tor­nász) 309 (4, 40, 27), 4. Wirth Gabriella (asztaliteniszező) 82 (1. 6, 15), 5. Polgár Judit (sakkozó) 61 (0, 11, 2), 6. Sza­bó Tünde (úszó) 33 (0, 0,11). CSAPATOK: 1. Női sakk­válogatott (Polgár Judit, Pol­gár Zsófia, Polgár Zsuzsa, Mádl Ildikó) 647 pont (78, 16, 7), 2. Kajak négyes (Ábrahám Attila, Csipes Fe­renc, Gyulay Zsolt, Fidel László) 443 (20, 51, 16), . 3. Futócéllövő-válogatott (Án­gyán József, Sike József, Solti Attila) 163 (8, 13, 14), 4. Fér­fi vízilabda-válogatott 140 (2. 15, 17). 5. Női asztalite­nisz-válogatott 125 (3, 7, 23), 6. Női skeetlövő-válogatott 31 (1, 3, 3). EDZŐK: Széchy Tamás (úszó) 734 pont (102, 4, 0), 2. Kiss László (úszó) 197 (1, 32, 10), 3. dr. Hammeri László (sportlövő) 185 (4, 23, 14), 4. Unyatyinszky Mihály és Unyatyinszky Mihályné (tor­na) 115 (1, 18, 6), 5. Mezey György (labdarúgó) 63 (1, 4, 12), 6. dr. Konrád János (ví­zilabda) 70 (0, 5, 15) és Pol­gár László (sakk) 70 (0, 11, 5). (Tudósításunk a 2. oldalon) Miniszterek panelban? Az MTI értesülése szerint a Miniszterelnöki Hivatal megoldást keres a kinevezé­sük előtt csak vidéki ott­honnal rendelkező állami vezetők elhelyezésére. A korábbi években az elő­léptetésük miatt „otthonta­lanná vált” vidéki szárma­zású vezetők a fővárosi ta­nács keretéből kaptak la­kást. Bérleti jogviszonyuk így azonban nem meghatá­rozott időre szólt, s az érin­tett — ma már zömmel nyugdíjas — főnökök egy része jelenleg is a több év­vel ezelőtt kapott lakást bérli. A Miniszterelnöki Hi­vatal 1990 nyarán szerződést kötött a fővárosi tanáccsal, melyben az néhány lakás bérlőkijelölési jogát átadta a kormányszervnek. Eddig hét lakásba küldött miniszteri vagy államtitkári rangú bérlőt a Kossuth téri hiva­tal. A régi gyakorlattal el­lentétben az „új” állami ve­zetők kizárólag szolgálati idejük alatt — lakbérfizetés ellenében — használhatnák e lakásokat. Az otthonok egy része háromszobás, budai la­kás ; másik részük azonban a Ferihegyi repülőtér közelé­ben fekvő panellakás. A tanács és a hivatal kö­zötti megállapodás nem ren­dezte egyértelműen: mi tör­ténjen a megbízatásuk le­jártával elköltöző vezetők lakásával, kijelölhet-e új bérlőt a Miniszterelnöki Hi­vatal? A megnyugtató meg­oldás érdekében a kormány- hivatal akár ingatlancserére is hajlandó lenne Harckocsik „halála” Gödöllőn. A haderőcsökkentési meg­állapodások alapján fölöslegessé vált harckocsik teljes meg­semmisítését végzik a Gödöllői Gépgyárban BÉKÉS MEGYEI I HÁZI MINDEN ELfiTI NÉPÚJSÁG 1991. JANUÁR 28., HÉTFŐ POLITIKÜI NAPILAP Ára: 5,80 forint XLVI. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM Oz MSZP-vel is tárgyalnak? Kisgazdapárt: „kárra kár” A Független Kisgazdapárt országos vezetőségének és par­lamenti képviselőcsoportjának szombaton megtartott együt­tes ülésén a résztvevők kinyilvánították, hogy a kormány 1020-as számon benyújtott kárpótlási törvényjavaslatát jmó- dosított formájában is elfogadhatatlannak tartják. Az FKgP csalódott a koalíció jelenlegi eredményeit illetően, ezért a tulajdonrendezéssel {kapcsolatos törvénykezés ' végeredmé­nyét figyelembe véve újra mérlegeli majd a kormányhoz, a kormányzáshoz való viszonyát i— hangsúlyozta Ómolnár Miklós, az FKgP szóvivője az {ülés után megtartott sajtótá­jékoztatón. A szóvivő kifejtette: ugyaniakkor az országos ve­zetőség és a képviselőcso­port is felkészült arra, hogy a Parlament az eddigi ter­vek szerint február 4-én na­pirendjére tűzi a javaslatot. Az FKgP vezetői elhatároz­ták, hogy ebben az esetben a párt módosító indítvá­nyokkal kívánja a program­jának leginkább megfelelő törvényt kiharcolni, illetve a törvényjavaslatot a leg­utóbbi hárompárti koalíci­ós megállapodás alapelvei- vel összhangba hozni. Az országos vezetőség és a kép­viselőcsoport úgy döntött, hogy a kárpótlásiról és a tu­lajdonrendezésről való or­szággyűlési döntést követő­en nyolc napon belül az el­nökség köteles az országos nagy választmány ülését ösz- szehívni. A nagyválasztmány lesz majd illetékes megítél­ni, hogy milyen mértékben érvényesültek az FKgP tö­rekvései a törvényalkotás­ban. Kiemelkedően fontosnak ítélték az Agrárszövetséggel folytatott tárgyalásokat. Az elnökség felhatalmazást adott arra, hogy a tulajdon- rendezéssel összefüggő tör­vényalkotásban a két párt képviselői egyeztetett, közös módosító indítványokat te­gyenek. Ómolnár Miklós elmon­dotta, hogy február 4-éig tárgyalásokat folytatnak a törvényjavaslatról a Fidesz és az MSZP szakértőivel is. A képviselőcsoport és’ az országos vezetőség egyetér­tett azzal, hogy Torgyán Jó­zsef a már benyújtott önálló .képviselői indítványát visz- szavonja, amennyiben lehe­tőség nyílik arra, hogy a kárpótlási törvény általános vitájának keretében a ja­vaslat koncepcionális vitájá­ra is sor kerülhet. Torgyán József megerősí­tette, hogy a kormányzat kárpótlási törvényjavaslata elfogadhatatlan az FKgP számára. Rámutatott, hogy a törvénytervezet lényegében a már elszenvedett kárt újabb kárral kívánja tetézni, és ez irritálja a társadalmat. A kárpótlási jegyet tervezi be­vezetni a tulajdonjog hely­reállítása helyett, így nem védi a munkával szerzett tu­lajdont sem. 1990 legjobbjai Élen az úszók • Ónodi Henrietta ismét „dobogós” • Sokan szavaztak az Unyatyinszky edzőházaspárra is

Next

/
Thumbnails
Contents