Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
1991. január 19., szombat TALLÓZÓ ■kÖRÖSTÁJ Politika Ez a szféra túlértékeli önmaga politikai kompetenciáját ...a politikai szféra túlságosan is el van foglalva önmagával. Bár ez vitathatatlanul összefügg a már jelzett pártosodási folyamat gyermekbetegségeivel, az egymást sűrűn követő választási procedúrákkal, a hatalmi har- cokkalkal stb., mégis feltűnő, hogy —néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve — a pártok és politikusok mennyire csak. egymás vonzásában, egy „túlpolitizált” világban élnek. Ez a szféra láthatóan túlértékeli önmaga politikai kompetenciáját, és kizárólagos jogot próbál formálni arra, hogy ő határozza meg, mi politikai értékű probléma ma hazánkban és mi nem. Ugyanakkor a hangadó politikusok „rendszerváltás” alatt kizárólag a politikai szférában végbemenő :— nem ritkán általuk kívánatosnak tartott — változásokat értenek, mintha a társadalom és gazdaság nem is létezne, vagy csak a politikának alávetetten, másodlagosként. Ez a szféra kizárólagos jogot kíván formálni magának annak elbírálására is, hogy a civil szféra szerveződései (például ipartestületek, önkormányzatok, munkaadók és munkavállalók szervezetei) közül melyeket ismer el legitimnek és melyeket nem, illetve, hogy ezen politikai értékű érdekkifejező intézmé- nyeketket elismeri-e a politikai szféra tényezőjeként vagy sem. E szféra túldimenzionáltságára utal az a meglehetősen komikus tény is, hogy egyesek hiányolják a „tisztító forradalmat”, hiszen — mint mondják — milyen rendszerváltászerváltás az olyan, amelyben nincs szükség forradalmárokra, „mártírokra” és „lángoszlopokra”. Pedig — felfogásuk szerint—ezek lettek volna az adekvát politikusi szerepek, tekintettel arra, hogy egy törvény szövegén vagy a költségvetésen egy jogász vagy egy szakember is tud vitatkozni. Hasonlóképpen groteszkül hangzanak egyes politikusok szájából a „baloldali pártok” vagy a baloldali értékek parlamenti hiányára vontkozó megjegyzések, mintha a pártok csak önmagukért meg a parlamenti paletta szélesítéséért volnának, és nem a ténylegesen is létező társadalmi rétegek és azok problémáinak politikai megjelenítéséért. A politikai szféra önmaga és illetékessége túlbecsülésére való hajlama mögött jól kitapintható a magyar rendszer- váltás sajátossága. Nevezetesen, hogy a hatalomba politikai alkufolyamatok pénzügyileg és erkölcsileg is támogatott részeseiként kerültek be az egyes személyek és pártok, nem pedig a különböző társadalmi jétegek érdekeinek és törekvéseinek harcos átpolitizálóiként. Az egyes pártok és személyek egymással vívták a harcukat, egymáshoz képest igyekeztek önmagukat definiálni, vagyis ebből kimaradt a társadalom és a gazdaság, illetve ezek csupán hivatkozási alapként voltak jelen. A pártok elsősorban értékeket, ideológiákat, indulatokat és általános elképzeléseket jelenítettek meg, semmint átpolitizált társadalmi és gazdasági problémákat... ...a pártosodási, választási, hatalmi stb. harcokban valahogyan „elfelejtődött” az, hogy a magyar gazdaság olyan krízis- helyzetben van, melyben a gazdaság szanálását önerőből — külső segítség nélkül — nem leszünk képes megoldani. Nem leszünk képesek, hiszen az előző rendszer működésének egyik sajátszerűsége éppen a tartalékolás mellőzése volt, ugyanakkor mindenki tudta, hogy jó másfél évjizede a hazai újratermelődési folyamatok nagyobb zavaroktól mentes működését a külföldi hitelek biztosították. Úgy látom, hogy a politikai szféra — megint csak néhány politikustól eltekintve — hosszú „kihagyások” után mostanában kezd rádöbbenni a gazdasági krízis mélységeire, és arra, hogy pillanatnyilag ez a legnagyobb kihívás az alakuló demokráciára nézve... A politikának a gazdaság feletti ilyen mérvű gyámkodása, illetve a két szféra ilyetén ösz- szecsúszása — mint azt történelmi tapasztalatból tudjuk — senkinek sem jó (legkevésbé a társadalomnak), és a rendszer- váltás egyik lényeges eleme éppen a két szféra szétválasztása lenne. Ehhez viszont tudomásul kéne venni, hogy a megcélzott (polgári) társadalmi formációban a politika mellett a gazdaság is hatalom, azok hatalma, akiknek a gazdasági erőforrások a birtokában vannak, és ezek a rétegek a politikába új módon akarnak beleszólni. Ez pedig a gazdaság és a politika közti eddigi kölcsönkapcsolatok újradefiniálását — többek közt a gazdasági érdekképviseletek döntésbefolyásoló szerepének fel- értékelését —, a függés, a befolyásolás és hatalom újraelosztását hozza magával, ahol nemcsak a politika primátusa szűnik meg a gazdaság felett, de a politikának a társadalom és a gazdaság feletti lebegése is. Feladatait,.illetékességét és hatalmát a polgári társadalom szükségletei fogják meghatározni és nem pedig saját — a politikusok —- ízlése, indulatai és érdekei... (Laki László; Figyelő) Világtörténelem — élőbén ...Nézzünk háborút. Kényelmesen, a karosszékből, sörrel a kézben. Aggódjunk egy icipicit, húzzunk meleg zoknit fagyos lábunkra, s visszafogott beleéléssel, a kaland- és horrorfilmek okozta jóleső borzongással várjuk, hogy a végén majd jöjjön el a feloldozó katarzis. Tudjuk, persze hogy tudjuk: ezúttal nem paradicsomlé csorog a zubbonyokon, a pirotechnikusokra a gyártásvezetőnek nem volt szüksége, s a rendező most másként dörög a statisztákra. Mégis a távkapcsolóval megpróbáljuk mind közelebbről, ha lehet élőben követni a világtörténelem első televíziós csatáját. Nem kell a reggelre várni, többórás képekre hagyatkozni. Az adás folyamatos, s még éjszaka is hat-nyolc csatorna verseng kegyeinkért: ki hozza be tökéletesebben a háborút az otthonokba. Mától tucatnyiszor többen .álomtalanok. Utálják ugyan a horrort, de — mint a gyáva mozinéző — befogják szemüket, időnként ki-kilesnek ujjaik közül, miközben újra és újra megkérdezik: túl vagyunk-e már a legvéresebb jeleneten? S lassan már azon sem csodálkoznék, ha a következő órákban meghallanám: „A legújabb, in-line képcsöves tévén még a háború is színesebb”. Csak azt nem tudom, mire döbbenünk majd rá, amikor megjelenik a képernyőn a felirat: „Game is over — A játéknak vége.” (Nagy Csaba; Népszabadság) Most és mindenestől ...A szabadpiaci és magánbirtokosi rendszer a modem kapitalizmusban már önmagában, „természeténél” fogva természet- és tájvédelemellenes. Az erdők ott ökológiai értelemben már nem erdők, csak faipari üzemek. A rétek fűmonokultúrákká változtak. Öreg fáknak nincs kegyelem. A patakok, folyók elszegényített élővilágú vízelvezető csatornák. Nincs irgalom a'helyi kultúrának, a régi, szép stílusú parasztházaknak sem. A városlakó számára a táj vizuálisan még szép lehet, ám az ökológiában járatos ember háta megborzong, ha Ausztria tájain barangol. Osztrák ökológusok és a WWF aktivitstái erősítették meg azt a tapasztalatomat, hogy Ausztriában nincs többé olyan erdő, mint nálunk a Bükk. Pedig Ausztria 45 százalékát foglalják el faültetvények. Három éve fáradhatatlanul járom Ausztria tájait, de még egyetlen öreg, od- vas vagy kidőlt patak parti fűzfát vagy égert sem találtam. Mindenütt „rend” uralkodik! Az ember hamis, álszent, fontoskodó „rendezettsége”, ,,gondozottsá- ga” a természet szempontjából terror és zűrzavar. Ezért kérünk minden magyar természetvédőt, környezetvédőt, mindenkit, aki szereti a természetet, lépjen föl haladéktalanul, hogy: most szigorítsák meg a központi és helyi természetvédelmi és tájvédelmi jogszabályokat, mert később ez nem lesz lehetséges! Most létesüljenek új nemzeti parkok, új természetvédelmi és tájvédelmi területek! Most nyilvánítsák védett arculatú településekké Magyarország utolsó hagyományos magyarlakta és nemzetiségi falvait! Most legyen nemzeti park az Őrség, de legalább a vendvidéki része. Legyen tájvédelmi körzet az egykori osztrák, jugoszláv és szovjet határsáv egész területe! Aíosf nyilvánítsák nemzeti parkká a Dráva ártereit és a szakemberek által listára gyűjtött területeket! Törvény kötelezze az összes — bármilyen tulajdonban lévő — mezőgazdasági (és ipari) üzemet, hogy területének meghatározott részén az őseredeti természetet állítsa helyre és óvja meg! Hozzák létre a Parlamentben a független természet- védelmi biztos intézményét, aki nem föltétlenül azonos a környezetvédelmi biztos személyével! A tágabb értelemben vett környezetvédelem ne csak „tűzoltó akciókból” és tüneti kezelésből álljon, hanem vezessék be az ökoszociális adórendszert; a vasúti (és tömegközlekedési) személy- és teherszállítás infrastruktúráinak fejlesztése, k i- építése élvezzen messzemenő előnyt a gépkocsi-közlekedéssel és a gépkocsiközpontú teherszállítással szemben. Energiatermelés helyett energiamegtakarítás (például gondosabb hőszigetelés, hatékonyabb energiafölhasználás stb.) legyen az elsőrendű energetikai cél! (Kiszely Károly; Élet és Tudomány) Rémálom (Kaján Tibor rajza; Magyar Nemzet) A legmerészebb vállalkozás: vállalkozni ...Bádogos, lakatos, asztalos, pincér, cipész, szabó, varrónő, pék, kőműves, kovács, ilyenolyan szerelő, kerékpáijavító... és soroljam-e tovább, mennyi minden foglalkozási ágban nagy, óriási nagy a hiány, ezek bizony csak akkor lesznek betöltve, ha a „biztos” vállalati állások — aminek jórésze kapun belüli munkanélküliség—,ezek megszűnnek. És be fog bizonyosodni, bár ehhez 5-6 év is kell, hogy ezzel a kényszerű önállósodással mindenki jól jára. És vajon hogyan viszonyul a hatóság a kisvállalkozásokhoz? Oly formán, hogy aki mégis rászánná magát valamilyen önálló tevékenységre, elmenjen a kedve tőle, mielőtt még belekezdene. Először is az engedélyezésekbe annyiféle alsóbbszintű hatóság szól bele, hogy talán csak a harangozónak nincs beleszólása. A Köjál, a tűzoltók, a rendőrség, sok esetben a posta, a vízügyi szervek, az érdekképviselet, a szomszédok és az ég tudja még kik. És mindegyik szerv maximalista a szabályainak összeállításában. Amint — a mindennapi élettől jól elszigetelt — pámás ajtók mögötti író- asztaloknáltaloknál agyainak ki, a realitások figyelembevétele nélkül... De a hatóságok hozzáállását a vállalkozásokhoz kezdhetném a legmagasabb szinten is. Először is: a benzinválság utáni napokban hazánkba érkezett német gazdasági bizottság rosszallotta, hogy az 500 millió márkás hitelből még nem történt felhasználás. Miért nem? Másodszor is: ezzel az adópolitikával nem bátorítja, hanem elriasztja a vállalkozót. Több tőkés ország gazdasági szakértője állapította meg a magyar adókutatásról, hogy több lenne a kevesebb. Mindenesetre jó lenne, ha fent és lent elfogadná a hatóság mottóként, hogy akinek lehetőséget adunk (engedélyt, helyiséget, egzisztenciális alapot), az már nem fog az állam nyakára járni a munkanélküli segélyért, ellenkezőleg: beleviszi-az adóját és így duplán gazdagítja a költségvetést. (Almási Sándor; Magánerő) Ne tagadjuk meg magunktól az életörömöket ...élt valaha egy Epikurosz nevű görög bölcs, akit Ludwig Macuse „minden idők legeszesebb gondolkodójának” nevezett. Az élevezetek halmozását életcélnak tekintő filozófiáját mindig is bírálták, sőt lenézték azok az ideológusok, akik valamely „magasabb cél” érdekében az evilági örömökről való lemondásra biztatták az emberiséget. Érdekes, hogy míg néhány évtizede az egyház még átkozta az életörömök élvezőit, mára a helyzet megváltozott, és leginkább a tudósok azok, akik bűntudatot plántálnak a halandó emberbe. Már azzal is, hogy életveszélyes rizikófaktornak bélyegzik hétköznapi kis öröm- forrásainkat: a cigarettát, a jóízű ételt, a csokoládét, a szeszes italt, az éjszakai mulatozást, a felpörgetett szexet stb. Talán nem véletlen, hogy éppen egy „félvér” japán-amerikai kollégánk — Heiko Ernst — gyűjtötte össze tanulmányában a legújabb e tárgyú kutatások eredményeit, és helyezte merőben más megvilágításba az eddig ismert tényeket... ...Az ember létét szolgáló tevékenységek (például az evés, a szex stb.) eredetileg természetes örömérzéssel „jutalmazottak”. Csupán a civilizáció és a tudomány terhelte meg mindezeket az érzéseket a bűntudat ballasztjával. Vegyük példának elsőként modem korunk egészség-fanatizmusát, amely zászlajára efféle jelszavakat tűz: önfegyelem, lemondás, szabályozás, tagadás. Az étkezésnél a vezérelv még egyszerűbb: azt, ami hasznos és nem azt, ami jó! Csoda, ha csökken az életkedv? Hát még, ha hozzátesszük a fittneszt! A naponkénti elszánt kocogásokat, az összeesésig gyűrt aerobi- kot. Mindezt pedig azért, hogy az élveteg dundik egytől egyik örömte- len, ám egyszálbélű szipirtyókká aszalják magukat... Szó, ami szó, ideje végre rehabilitálni az életörömöt. Olyan kicsiségeket például, mint a délutáni alvás. Aki megteheti, szundítson fél órát ebéd után — ha máskor nem, hát hétvégén. És ne legyen bűntudata a „semmittevéséit”. Görög szívspecialisták szerint ugyanis a rendszeres délutáni alvás 30 százalékkal csökkenti az infarktus kockázatát!... Nekünk, magyaroknak persze nem könnyű. Úgy gondolom, egyre kevésbé a mi elhatározásunkon áll vagy bukik, hogy a pozitív eustressz vagy a negatív distressz hatása alatt éljük át sorskérdéseinket. Az első esetben ugyanis az ember elégedett, a másodikban pedig elégedetlen: 1. a munkájával, 2. az életminőségével, 3. a magánéletével, a társas kapcsolataival, a szexszel!... Nehéz ma nálunk elégedettnek lenni — pedig a pszichiáterek szerint ez a dolog kulcsa. Az a bizonyos fél pohár víz, bár objektív tény, a pesszimista mégis félig üresnek, az optimista pedig félig telinek látja a maga poharát! (Csak zárójelben: a magyar pohárral az a baj, hogy alig harmadáig ér benne a víz, teli pedig egyre többeknek már csak a hócipője van.) így aztán a pszichiáter okos biztatását — jelesül: hogy keressünk hétköznapi örömforrásokat — csak azzal a kiegészítéssel lehet megfogadni: ha nem kerül pénzbe!... Egyáltalán, szüntessük meg a bűntudatot. Nem igaz, hogy például a — mértékkel fogyasztott — alkohol öl, butít, nyomorba dönt és impotenciát okoz! Napi két üveg sör, vagy fél liter savanykás bor — étkezéshez fogyasztva — éppenséggel jót tesz az emésztésnek. A tapasztalat szerint a mértékkel ivók nemcsak az alkoholistáknál, hanem a szeszt egyáltalán nem fogyasztóknál is egészségesebbek, tovább élnek és ritkábban kapnak infarktust. Ami a szexet illeti, kivált a mai AIDS-szel vett világunkban: a legtöbb ember számára bűntudattal, szorongásokkal teli problémahalmaz. Pedig a jó szex a legjobb orvosság! Nemcsak testileg születik újjá az ember — utána pihentetőbb az alvás, kiváló értágító, gyógyul tőle a nátha, szűnik a migrén (de tényleg!), s még az infarktusból lábadozónak is segít rehabilitálódni. Lelki hatása pedig úgyszólván megfizethetetlen. A jó szex után az ember másként látja a világot. A gond megoldhatóbbnak látszik, a jövő kevésbé reménytelennek, s a többi ember is valahogy elviselhetőbb... (Bedecs Éva; Magyarország)
