Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám
1991. Január 17„ csütörtök „Hz ország nem ion ide, hogy minket felfedezzen” Ünneplés helyett 25 éves leli — maradi?) — a Békési Élet 1990-ben 25. évfolyamához érkezett a Békési Élet című közművelődési és tudományos folyóirat, amely évente három, majd négy alkalommal jelent meg. Az elmúlt évben az utolsó, a negyedik szám előtt a kiadók megvonták támogatásukat az orgánumtól. A hírek szerint az idén februárban mégis megjelenik, így a nagy múltú kiadvány évfolyama teljessé válhat. A Békési Élet jelenlegi és további sorsáról a felelős szerkesztővel, dr. Szabó Ferenccel, a megyei múzeumok igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk. — Mi történt az elmúlt évben? — A nyáron értesítést kaptunk a megyei tanácstól — mondta —, hogy azonnali hatállyal álljunk le a szám nyomdába adásával. Több hónapig kerestük a lehetőségeket, hogy teljessé tehessük az évfolyamot. Győzködtük a két kiadót, a megyei tanácsot és a TIT megyei szervezetét. Az előbbi nagyon szerény összeggel járult hozzá a megjelenéshez. Nem biztos, hogy azért, mert nem telt rá, inkább úgy érzem, nem mertek dönteni a pénz odaítélése felől. A TIT megyei elnöksége egyértelműbben biztosított e célra 150 ezer forintot. A folyóirat további sorsa teljesen kérdőjeles. A megyei önkormányzatra vár most a döntés, folytatni akarják-e kiadását és milyen mértékű anyagi támogatással. Megjegyzem, jó néhány megye hasonló orgánumáról tudom: az idén is megjelennek. — Veszteséges volt a Békési Élet? — Az, a kezdetektől fogva. Ahogyan emelkedtek a nyomda- és papírárak, a veszteség ugyanúgy nőtt. A hozzáférhetőség miatt azonban nem követtük azt az utat, hogy az árán jelentősen változtassunk. — Mennyibe került a folyóirat kiadása? — Induláskor számonként 70 ezer forint körül, az utóbbi időben 280-300 ezer forint volt a költség. A terjesztésről annyit, hogy elő lehetett fizetni a posta központi hírlapirodánál és a TIT megyei szervezeténél. A postánál, ahol különösebb agitá- ciót nem fejtettek ki mellette, 300 előfizetőt, a TIT-nél több mint 600-at tartottak nyilván. A Békési Élet sokáig 2000, majd 1500 példányban jelent meg, remi ten da nemigen maradt. A hírlapárusoknál is elment annyi, hogy 10 százalék alatt sikerült tartani az eladatlan példányok számát. — Milyen szerkesztőségi gárdával működtek? — A legolcsóbbal, még adminisztrátorunk, sőt irodánk se volt. A két szerkesztő, a szerkesztőbizottsági tagok számonkénti elszámolással, megbízatásként végezték munkájukat. A szerzők ugyanúgy dolgoztak. De kezdettől kialakult egy törzsgárda, s így a lap arculatát többé-kevésbé sikerült tartani. Mintegy 30-an írtak állandóan a lapba, főként a megyében élő, különböző szakmák képviselői. Rajtuk kívül 100—120-an voltak azok, a'kik legalább évente egyszer küldtek anyagot. Jellemző, hogy csak az utóbbi évétoben kezdtük közelíteni a hasonló folyóiratok honoráriumszintjét. A szérzők inkább a megjelenésért és a mondanivaló fontosságáért dolgoztak. — Tulajdonképpen mit vállalt a lap? — Az eredeti elgondolás az volt (és meg is tartottuk azzal a korszerűsítéssel, témabővítéssel, amit az élet kívánt), hogy ennek a vidéknek, az Alföldnek, de főként Békés megyének történeti, néprajzi, művelődéstörténeti problémáit feltárjuk. Nem- csíak a múltét, hanem a jelenét is. Szükséges az önismerethez és az önismertetéshez, hogy tudjuk, kik vagyunk. és mik azok a gondok, melyek megoldását a megye értelmisége elősegítheti, másfelől az ország szeme előtt maradjunk. Objektivitásra törekedtünk, de távlatosságra kényszerített bennünket a hosszú átfutási idő is. A gyakoribb megjelenéshez több pénz és kiépített apparátus kellett volna, amire soha nem gondoltak a kiadók. Mi is úgy láttuk, más megyékkel összehasonlítva a vállalt minőséget tartani tudjuk, értékeket mutatunk fél. — Az utóbbi napokban többször szóba került a kulturális lapok megszüntetése, veszteségességük miatt. — A hasonló orgánumok soha nem voltak nyereségesek. Békés megye történetében is többször próbálkoztak folyóiratindítással, egészen az 1870-es évekig visszamenően. A csúcsot a 25 esztendős fennállással mi tartjuk. Ezeket a lapokat mindig a támogató szándék tartotta fenn. Annak felismerése, ha a megye önmagáról nem beszél azzal a színvonallal és tematikával, amit a Békési Élet is képvisel, azt más nem fogja elmondani. — Említette, a továbbélést a megyei önkormányzattól várják. — A megye olvasóközönsége előtt soha nem volt kérdéses szükségessége, a szellemi műhely is adott, itt az anyagiakról van szó. Nyugodtan mondhatom, a folyóiratnak szégyenkezni valója a rendszerváltás időszakában sincs. Sőt, mi a tudomány, a kutatás védelme alatt olyasmit is megfogalmazhattunk, amit például napilapban nem lehetett leírni. Elmondhattuk hátrányos helyzetünket, ami nemcsak földrajzi, igazgatási, hanem politikai kérdés is. Említhetném .a nemzetiségi tanulmányokat, amelyek a normális életet, az egymás iránti bizalmat szolgálták. Az önkormányzat támogatására várunk, mert pályázati lehetőségekkel is csak úgy élhetünk, ha bizonyítjuk, megalapozott akarat áll mögöttünk. Ha a megyei vezetés azt akarja, hogy az ország köztudatában Békés megye benne forogjon, egy ilyen folyóiratra áldozni szükséges. Az ország nem jön ide, hogy minket felfedezzen. — Van-e valamilyen elképzelésük a veszteség csökkentésére? — A lapáremelés elkerülhetetlen, de ezzel csak a kiadás töredékét fedezhetjük. Példányonként 309 forintot nem kérhetünk, mert épp azok nem tudnák megvenni, akik forgatják. Főként a propagandán kell változtatni, de el tudok képzelni némi frissítést is. Fontosnak tartanám például a politikai, a gazdasági viszonyok változásainak elemzését. Ez eddig csak országosan történt meg, helyi szinten részigazságok körül forog a világ. * * * A Békési Elet 4. számát a múlt év novembere helyett az idén februárban olvashatjuk. A 25. évfolyam utolsó száma még megjelenik. Jubileumi ünneplésről nincs tudomásunk, a továbbéltetés szándékáról sem. Vége? I Szőke Margit Béri ja, Rettegett Iván, Leonyid... Berija is ott látható abban a panoptikumban, amely nemrég nyüt meg a moszkvai Szokolnyikiban. _ A „népek atyjának” hűséges kiszolgálója éppen hanyatt dől székében, a látogatóra villantva cvikkerét Sakkpartnere nem más- mint Rettegett Iván láncos kutyája, Szkunatov, aki éppen a következő lépésen gondolkodik. A különböző korok véres zsarnokainak két hóhéra ül egymással szemben, sakktáblájukon a vörösök küzdenek a fehérek ellen. Hátuk mögül az utolsó orosz uralkodó, II. Miklós cár nézi őket. Távolabb Rettegett Iván, pontosan olyan, mint amilyennek Repin megfestette, földre rogyva az élettelen test fölött. De nem meggyilkolt fiát tartja a karjai közt, hanem Puskint, a költőt. Amott pedig a „drága Leonyid Brezsnyev” — háziköntösben. A hintaszék, amelyben a vezér ül, egyenesen a Szovjetunió térképén •.pihen”. A térdén a „Kis föld” című remekművét, a szocialista realizmus „kiemelkedő alkotását” tartja. Meg lehet húzni egy kis láncot, és a hintaszék máris ringani kezd. Az agg főtitkár feje felett „szocialista munkafelajánlás”, a fejlett szocializmus nélkülözhetetlen kelléke látható. Nevetséges? Inkább szomorú. Ezek a képek egy abszurd színházra emlékeztetnek — nyilatkozta az APN-nek Nyi- kolaj Zelenyeckij, a panoptikum tervezője. Azok a témák, amelyek itt jelen vannak, újra és újra arra emlékeztetnek, hogy a történelem ismétlődik- és a jelen forrásait a múltban kell keresni. Az egész orosz történelem meggyőzően alátámasztja e gondolat igazságát. Ma a panoptikumban kilenc személy viaszfigurája látható. Egyelőre azok kerültek be, akikkel a szerző, Iszaak Brodszkij szobrász- művész személyesen találkozott, így Sztálin, Berija, Brezsnyev, Viszockij, Pli- szeckaja. Néhány látogató meglepődik, miért olyan kicsi Sztálin alakja. Hihetetlennek tűnik, hogy a generalisszimusz mindössze 160 centiméter magas volt. Nem véletlen- hogy a Mauzóleum melletti tribünön minden alkalommal egy külön neki készített fadobogóra állt fel. Egyébként itt is ugyanilyen „emelvényre” került. Rettegett Iván szoborport- réia tudósok rekonstrukciója alapján készült, Maijuta Szkuratov külsejét viszont a fantázia szülte. Rövidesen II. Katalin is bekerül a panoptikumba. Idővel 150 viaszszobrot fogad be az orosz történelemnek ez a különös „színháza”. II tükör akkor jó, ha görbe Türténelmi groteszk Kádár lánosrál Színdarabról ritkán beszélnek annyit és annyifélét már a premier előtt, amennyi híresztelés és mendemonda Végh Antal Epizódok egy helytartó életéből című könyvével kapcsolatban elterjedt. Nem csoda persze, hiszen a máris híres Kádár-darabról van sző, túl közeli múltunkról, sőt, alighanem jelenünkről éppúgy. S az érzékenység ránk, magyarokra elég jellemző, az viszont egyáltalán nem, hogy politikusainkról írnának kortárs szerzők még életükben, vagy röviddel haláluk után. Ilyen tekintetben Végh Antalé nem csak merész, hanem hiánypótló vállalkozás is. A lapok ellentmondásos híreket közöltek azzal kapcsolatban is, hogy ki rendezi az előadást. Azt írták például, hogy i— időhiányra vagy másra hivatkozva — többen elzárkóztak a felkéréstől, vagy előzőleg elfogadták, majd bizonyos nyomás hatására visszaadták a szövegkönyvet. A Népszabadság szerint a Jókai Színház főrendezője mentette meg az ügyet, ám ez az állítás is csak részben igaz. Nem a békéscsabai társulat főrendezője, hanem tagja, Gergely László vállalta el a budapesti rendezést az Új Idők Színházában. Vajon miért? Politikailag, művészileg izgalmas feladat, de úgy tűnik, meglehetősen kínos is. ] Véletlenül került hozzám a darab — mondja Gergely László rendező. — Sík Ferenc Békéscsabán járt, látta a Kaikukkfészket, tetszett neki és megkérdezte, hogy elvállalnám-e. Másfél órám volt, hogy elolvassam, tetszett a könyv és igent mondtam, mert érdekes feladatot látok benne. Egyetlen kikötésem volt: mocskolódni pedig nem szabad. A színészek között, akiket felikértem, vblt olyan, akitől nemleges válasz jött, anélkül, hogy maga az érintett tudott volna a szerepről... Szomorú, hogy akik pletykákat terjesztettek, általában nem olvasták a darabot, tehát azt adták tovább, amit maguk is hallottak. Akadnak olyan vélemények, félelmek, hogy mai személyiségeket érinthet a darab* s ezért esetleg be is tilthatják még... — Dokumentumdráma? A cím erre a műfajra utal, pontosabban Rolf Hochhuth Helytartójára. ' [_ ] Történelmi groteszk; ez a megjelölés részben az író művészi szabadságára céloz, részben pedig a történelmi helyzetre, amelyben jelenleg is vagyunk, és ami alkalmatlan a visszapillantásra, ugyanakkor a visszapillantás kötelességünk is. Tizenkét jelenetbe, állomásba sűrítve jelenik meg az a negyven év, amelynek a főszereplője Kádár volt. Ahogy haladunk a ma felé, a jelenbe, úgy egyre világosabbá válik: a vezetés rá volt kényszerítve, hogy bábszerepet játsszon. Nem hiszem, hogy azzal a szándékkal írta Végh a darabot, hogy ítéletet mondjon, ahhoz senkinek nincs joga, a szubjektív véleményhez viszont természetesen van. A darab történelmileg hiteles. A kérdés: hogyan lehet szólni arról a történelmi korról, amelynek a nyomai itt vannak a jelenünkben? Vagy dokumentum jelleggel, amit a film jobban meg tud tenni, vagy groteszk módon, és a színháznak úgyis tükröt kell tartani felénk, a néző felé. S a tükör általában akkor helyes, ha kicsit görbe, ha van mögötte vélemény. Amivel szembesülünk, az a saját életünk. Hogyan éltünk? így, a sok rosszal együtt, de azért voltak szép emlékeink is. Most tagadjunk meg mindent? És volt más választásunk? — Tizenkét epizód a négy. ven évhez képest nyilván kevés, de a színpadra elég sok, nem? I I Ha a színpad törvényeit, feladatát vesszük figyelembe, azt, hogy a főszereplő életútján át rávilágítunk az adott korra, akkor elegendő. A történelmi hitelesség szempontjából viszont kevés. Elvileg Kádár Jánosról szók a darab, de áttételesen mindannyian jelen vagyunk. Az utolsó jelenet azt sugallja, hogy senkinek nincs joga felelősségre vonni bárkit is a történelemben, mert valóban nincs rálátásunk, s az sem megoldás, hogy most a másik oldalról nézünk mindent. Ki tudja eldönteni, hogy kinek hol a felelőssége, és hol a határ? — Egyáltalán tévedés fekete-fehérre festeni embereket, eseményeket... ] Közismert, 'hogy Kádár szeretett sakkozni, és van a darabban egy olyan jelenet, amikor a sakktábla fölött töpreng az öreg: „Na most melyikkel lépjek? Ha a fehérrel lépek, a feketének adok mattot, ha a feketével, akkor a fehérnek...” Nagy küzdelem árán ösz- szejöttek a színészek; ezúttal nem csak időt kellett egyeztetni, félelmet, előítéleteket is le kellett gyűrni. Főszerepben Katona János,, premier január 18-án, pénteken Budapesten, a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házában. Niedzielsky Katalin Szakolay Balázs: a látvány a szóval együtt él... Kiállítás megnyitó nélkül a Téglában Hétfő óta Szokolay Balázs tótkomlósi rajztanár képei sorakoznak a békéscsabai Tégla Közösségi Ház galériájában. Ahogy már ilyenkor szokás, indultunk volna a kiállítási megnyitójára, ám — mint kiderült — ezúttal elmaradt az ünnepélyes procedúra. A kiállítást szervező Baji Miklós Zoltán festőművész így indokolta a szokatlan „táriátnyitásit”: — Az állami támogatás elvonása miatt nem volt pénzünk arra, hogy meghívókat készítsünk, hogy a megnyitó személynek honoráriumot és útiköltséget fizessünk... Szokolay Balázs a negyedik fiatal művészjelölt, akinek bemutatkozását elősegíti művelődési házunk: de ő az első, akinek — ,-szegénységünk” miatt — nem tudtunk megnyitót szervezni. És még mindig azt kell mondjam, ő' egy szerencsés ember, mert legalább fenn vannak a képei. De ki tudja, mi lesz velünk, ki tudja, a tervbevett utána következő művészeket be tudjuk-e mutatni egyáltalán!? Szokolay Balázst telefonon -tudtuk utolérni. Természetesen nagyon örült „szerencsés” helyzetének, hiszen — mint mondta —, életének ez az első önálló kiállítása, amely februárban innen egyenesen Jugoszláviába megy. — Sok grafikáját, zsírkrétával készült alkotását rovásírással egészítette ki. Miért? — kérdeztük. — Mert ez az írás jelekből áll, rokon az én gondolkodásommal. A képzőművészetben én is jeleket keresek- amelyekkel egy-egy szót lehet kifejezni. Sokan nem értik az egyvonalas rajzaimat, azt mondják, a képnek önmagáért kellene beszélnie. Én viszont azt vallom, egy- egy látvány a hozzá kapcsolt szóval vagy mondattal, tehát a nyelvvel együtt él, azzal együtt egész. És természetesen csak akkor érthető, ha nemcsak szemléljük, hanem gondolkodunk, esetleg filozofálunk is. — Sok mindennel foglalkozik. Képzőművészet, filozófia, zene, ismeri a■ székely rovásírást... Mi az, ami végképp hidegen hagyja? — Azt hiszem, nincs ilyen, de azt bátran állíthatom, a keleti kultúrák jobban lenyűgöznek, mint a most divatos ,-nyugatiak” ... — ria
