Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG POLITIK» NIPILIP 1991. JANUÁR 17.,. CSÜTÖRTÖK ' Ara: 5,8« forint XLVI. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Rendkívüli Ezerölszáz forinttal több nyugdíj Miniszteri esküvel kezdődött szerdán az Országgyűlés plenáris ülése. A köztársasági elnök átiratában foglaltak szerint január 16-i hatállyal felmentette tisztségéből Győriványi Sándor munkaügyi minisztert — saját kérésére —, Gerbovits Jenő és Kiss Gyula tárca nélküli minisztereket, valamint Nagy Ferenc József földművelésügyi minisztert. Egyidejűleg Kiss Gyulát munkaügyi miniszterré, Nagy Ferenc Józsefet tárca nélküli miniszterré és Gergátz Elemért földművelési miniszterré kinevezte. A kinevezett miniszterek közül egyedül Gergátz Elemérnek kellett letennie a miniszteri esküt. Az Országgyűlés elfogadta a társadalombiztosításról szóló 1975. évi* II. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslatot. A nyugdíjemelésekre vonatkozó négy alternatíva közül a kombinált, úgynevezett „C” változatot fogadta el szerdán a késő délutáni órákban az Országgyűlés. E változat egyaránt figyelembe veszi a szolgálati időt és a nyugdíjbamenetel óta eltelt éveket, ugyanakkor tekintettel van szociális szempontokra is. A nyugdíjemeléseknél a minimum havi 1000 forint, míg a maximum 3000 forint. Az emelés átlagos mértéke 1500 forint. A gyermekgondozási díj minimuma havi 900 forinttal emelkedik. A plénum utolsóként a családi pótlékról szóló törvény módosításáról döntött: a családi pótlék havi összege egygyermekes családnak 2170, egygyermekes egyedülállónak 2570, kétgyermekes családnak gyermekenként ugyancsak 2570, kétgyermekes egyedülállónak 2900, három. és többgyermekes családnak gyermekenként ugyancsak 2900, valamint a három- és többgyermekes egyedülállónak minden gyermeke után 3000 forint. A Parlament jövő héten folytatja munkáját. Lapzártakor: Még tart a béke az Öbölben A washingtoni Fehér Ház a kivonulási határidő lejárta után rövid közleményt tett közzé, cáfolva az azonnali amerikai akcióra vonatkozó találgatásokat. — A január 15-i dátum csak az irakiak távozásának határideje, nem pedig a hadműveletek megkezdéséé — ismételte meg az amerikai álláspontot a Fehér Ház szóvivője. Hozzátette, hogy a béke vagy háború kérdése (Folytatás a 2. oldalon) BELE FOGUNK FULLADNI A SÖRÖSÜVEGEKBE! IGEN, JÓL OLVASTAK, NINCS SZÓ FÉLREÉRTÉSRŐL. HA MINDEN ÜGY MEGY, AHOGY AZT MA- GYARORSZAGON MEGSZOKTUK, AKKOR HAMAROSAN BETELJESEDIK A VÉSZJÓSLÓ JÖVENDÖLÉS. SÓT, AZ SE ÉRJEN VÁRATLANUL SENKIT, HA NÉHÁNY HÓNAP MÚLVA MINDENFELÉ ÜVEGSZEMÉTHEGYEK TORNYOSULNAK A TELEPÜLÉSEKEN. MÉG MIELŐTT BÁRKI ARRA GYANAKODNA, HOGY E SOROK ÍRÓJA „TÜL SOKÁIG ÁLLT A NAPON”, AZÉRT BESZÉL ILYEN CSACSKASAGOKAT, NÉZZÜNK SZEMBE A TÉNYEKKEL. Vegyünk mély lélegzetet, két adag bátorságot, a legnagyobb szatyrunkat, ebbe helyezzük el a kamrában lévő üres sörös- és egyéb üvegeinket, majd kerekedjünk fel — felvértezve a szükséges adag béketűréssel — a legközelebbi élelmiszerboltig. Játsszuk meg az ártatlant, a mit sem tudót és jelentsük ki határozottan az illetékes eladónak: — Szeretném beváltani az üvegeket. Három az egyhez lefogadom, hogy szegény a fejéhez kap és rögtön magyarázkodásba kezd — ha aznap a jelenet már kétszázszor ismétlődött vele, akkor vélhetően igen lerövidített „magyarázkodás” fül- és szemtanúi lehetünk, amely közvetlen kapcsolatot teremt a melegebb égtájakkal... — a helyzetről: beváltaná ő szívesen, de már nem tudja hova tenni az üvegeket, műanyag rekesz híján. „Legfeljebb, ha” 10-20, 40 vagy 50 ezer üres üveg hever szanaszét a raktárban, nincs bátorsága újabb adaggal tetéz-1 ni a koránt sem mesebeli üveghegyet. Ládát, 30 ezret! A negyedik-ötödik élelmiszerbolt után még mindig kezünkben a tömött nagyszatyor. Ismerve az emberi lélek rejtelmeit, feltételezhető, hogy elkezdünk böl- cselkedni a világ nagy dolgairól, a helyzet alakulásáról és végső kétségbeesésünkben rátalálunk az egyetlen lehetséges kiútra és féltesz- szük a kérdést önmagunknak: — Mi ez?l Az újságírókra jellemző bravúros logikából eredően ezt, az immáron életszemléletet is jelentő kifakadást — (Folytatás a 3. oldalon) Úton - útfélen Sietünk, oltanunk. Mindig, mindenhová. Nyomjuk a gázt, s ha biztatjuk is magunkat, hogy majd, legközelebb több időt hagyunk, meg-megállunk, nézelődünk, beszélgetünk — egy idő után rájövünk, sosincs legközelebb. Pedig a „hosszú, szürke sávon” tülekedve nemcsak a kilométereket hagyjuk magunk mögött, hanem egy sor kíváncsi kérdést is: ugyan miről beszélgethetnek a parkolóban stanicliből ebédelő fiatalemberek a kamionfülkében ; hogy mekkora tragédia főszereplője lehetett az árokban felejtett rozsdás autóroncs — mint elpusztult állat, kerekeivel az ég felé, maga a döbbenet. S az útmenti kis boltok, kocsmák — vajon miről válthatnak ott sáiót. és kik, hogyan élnek, ebben, meg amabban a tanyában, ■> hoz-e hasznot az a fóliasátor, s szereti-e a föld szagát a traktoros azon a hatalmas monstrumon, ott, a szántás közepén ? Induljunk hát el most azzal a szándékkal, hogy úticélunk: maga az út, mondjuk a 44-es, Békéscsaba és Szarvas között. Szerda van, január 16-a. Testet-lelket frissítő ez a tiszta, hideg levegő, a napsütés, mégis szokatlan, rossz érzés érint meg — lehet, hogy ezt a dátumot egykor történelemórán tanítják majd ? ... Most inkább az útra koncentráljunk. „Te jó ég figyeli, kikeltek a varjak!” — veszi tréfára a dolgot fotós kolléganőm, de a feketéllő sereg nem várja meg. hogy megörökíttessen: közeledtünkre odébbhussan a hatalmas csapat. Hosszú árnyékot vet a szántóföldre a telefonpózna, a tetején Okos Pál szerel, társa, Vaszula József az árokpartról figyeli. — Fölszabadult a légvezeték — magyarázza a bajszos fiatalember, kötött sapka a feje- búbján. A vékony, kék munkásöltöny nem sokat melegíthet, mégsem fázik. Megszokta. Dicsérjük az időjárást. aztán a munkájuk kerül szóba. Bizakodó, úgy találja, ennek a szakmának van jövője. Csak hát a megél hetiés! — Pont azt beszéltük az előbb, hogy kiszámítottam; 30 ezerbe lesz évente a 17 éves Trabantomnak csak a fennl^rtása, úgyhogy májusig még járunk vele, aztán marad a bicikli. Leadom a rendszámot, a havi nettó nyolcezerből nem lehet győzni. Hogy a lakáshitelkamattal is mi lesz, nem tudom. Úgy tízezer forint lenne ezután a havi törlesztés. A feleségem is dolgozik persze, de akkor is, a gyereknek ruha kell, meg a megélhetés. A fő, hogy a nyugdíjakat emelik... Földet ért közben a másik fiatalember is, a mászóvasat rendezgeti, és az adót szidja: — Ha igyekezne is az ember, hogy még többet dolgozzon, mint amennyit bír, abból is levonnak, szinte büntetik. Poroszkálunk tovább, meg- megállunk, nézelődünk. Egy „komcsi Mercedesből” — újabban ez a Volgák neve — nem éppen udvariasan int a tulaj: nem húzódtunk le eléggé az útszélre, és meg kellett várnia a szembejövőt, csak azután tudóit előzni. Elsüvít, mi pedig letérünk a keményre taposott földútra. A forduló végén áll a nagy Rába-Steiger traktor, vezetője a tárcsák közt hajladozik. Bukdácsolunk a szántáson, hideg a fagyos föld, lassan a kezünk is elgémberedik. Szivák István egy méretes pajszervassal feszegeti a tárcsák közül az összetömődött földet, szakad róla a veríték.- — Ilyenkor van az ideje ennek a munkának? — Nem éppen, de sok a szármaradvány, azt be kell forgatni. Tegnap kezdtük, úgyhogy még bőven van hátra — mutat a látóhatárig nyúló, legalább 300 hektáron körbe. Aztán mi lehet most aktuálisabb. ami itt a határban szóba kerülhet, mint a földkérdés. De a fiatalember nem az a fajta, akit ez különösebben • foglalkoztatna. Városon él, a megyeszékhelyen, a gépeket szereti, és számára a termőföld csak a munka tárgya. — A családban nem is volt, úgyhogy nekem nincs mit visszakérni. Az idősebbek, akiknek volt, az persze más, az érthető. Eddig föl se tűnt, most látom csaik, jóval több a tanya errefelé, mint amennyit egy-egy futó pillantással útközben az autóból észrevesz az ember. Az is. ott balkézről, milyen takaros, voltaképpen egy szép családi ház, a zöldellő vetés közepén. Nicsaik, valaki tesz- vesz a fák körül! Lili, az öreg farkaskutya párat vakkant, inkább csak kötelességtudatból, talán mert látja, a gazda, Valyuch András elébünk ballag, kezet nyújt Kiskatiét ja a szilvafaágon, amúgy legényesen ásogat, pedig nem fiatal ember már, az őszön ment nyugdíjba. Negyven esztendőt dolgozott végig a tée6zben, volt ő minden, gürizett a kőművesek mellett, a növénytermesztésben, aztán a kertészetben, mint fogatos. — Mindig megfogtam a munka végit, a nulláról in(Folytatás a 3. oldalon) névtelenül Nem inni — de hinni! Alkoholisták, „Nem szégyen betegnek lenni De szégyen ellene semmit se tenni.” O Hona: „Üpy kezdődött, hogy társaságban elő-elő- került a pohár. A férjem is ivott, én se utasítottam visz- sza. Jólesett! A bortól, a konyaktól elzsibbadtam, el. felejtettem a mindennapos gondokat. Nemegyszer a három gyerekről is megfeledkeztem. Egy pohár után jött a többi, aztán nem volt megállás. Már semmi sem érdekelt, csak az ital... Aztán egyszeresek a férjemnek elegie tett ebből az életből. Elhatározta, hogy meggyógyul. És sikerült neki. „Sokáig én sem ittam, de mikor a házasságunk egy nőügy miatt kezdett válságba jutni, megint előkerült a pohár. Elváltunk, teljesen magamra maradtam. Jó ideig a padlón voltam, úgy istenigazából. Pedig akkor már rájöttem, hogy az ivás csak pótcselekvés, nem old meg semmit, összeszedtem minden akaraterőm és orvoshoz mentem.” Ilona idestova egy éve nem iszik. Igaz, nem is mer, hisz beépítették testébe az esperált. Az ital a halálát okozhatja. Még nem túl biztos önmagában. Azt mondja, most nem mer inni, de jöhet olyan hangulat, hogy felhajt egy pohárral Azt pedig biztosan követi a többi, hisz az alkohóldsta egyik legfőbb ismérve, hogy nem tudi parancsolni önmagának. o András már 31 éve nem iszik egyetlen korty szeszt sem. Mégis azt mondja magáról, hogy alkoholista. „Ez olyan betegség, amelyből nem lehet kigyógyulni. A cukorbeteg sem gyógyul meg soha, de ha vigyáz magára, nincs baj. Nálunk hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a társadalom megkülönböztető bélyegét is ui- selnünk kell. Általában nem a körülményeket, hanem az embert teszik felelőssé azért, mert mértéktelen italozó, így aztán előbb-utóbb mindenki elfordul tőlünk, és nem marad semmi, amibe kapaszkodhatnánk... Én egészen fiatalon kezdtem. A fővárosba kerültem, s olyan társaságba csöppentem, ahol sikk volt minél többet inni. Elúszott mindenem: nemcsak az értékeim, a jövőm is. Egy reggel arra ébredtem, hogy se pénzem, se munkám, az állandó lakhelyem pedig egy szemetes kuka.” (Folytatás a 3. oldalon)
