Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-08 / 288. szám

© 1990. december 8., szombat TALLÓZÓ „Szeretni sosem volt könnyű Teller Edét Lezsák Sándor: Az MDF-et nem hagyom el---------------------kÖRÖSTÁJ A kisemberek félelme ...Amikor megérkezett, a rá­dió riportere „Teller Ede, világ­hírű fizikusnak” titulálta őt, nem tudván, szabad-e még nemzeti értéknek tekinteni elszármazott magyart, ha még oly világhíres­ség is, de állampolgársága ame­rikai, s a szülőföld iránti érdek­lődése csak az utóbbi három­négy évben pezsdült fel újra. A tévéhíradó sem volt kíváncsi rá, mit érez a professzor úr, amikor több mint félévszázados távoliét után újra magyar földre lép. Arra sem volt kíváncsi, hogy miért jött Magyarországra és kihez. Lesz-e Szaddám Huszeinnek atombombája? — ez volt az egyetlen kérdés. Teller Ede „Magyarország” számára — rendszerváltás ide meg oda — változatlanul ,,az egyik legtö­megpusztítóbb fegyver atyja”, s nem több... Szeretni sosem volt könnyű Teller Edét. Életének három csúcsteljesítménye — az ameri­kai atombomba, az amerikai hidrogénbomba és a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés elne­vezésű fegyverkezési program beindítása — humanitárius szempontból azoknak sem fel­tétlen kedvére való, akik nem aluljáróból figyelik a világot. Tehernek a maga konok szov- jetellenességével, s azzal, hogy a nyolcvanas évek valamennyi leszerelési kezdeményezésével szembehelyezkedett, minden liberális mozgalmat sikerült maga ellen hangolnia. Azt is sikerült elérnie, hogy a közép­vonalában szintúgy liberális amerikai sajtó „ a vén oroszlán Ez itt a hónap. Ismét egy új­ság. Orosháza város és környék részére akarunk egy lapot terem­teni, amely e térség jó szándékú közösségi magatartását akarja példázni, amelyben a közélet pozitív példáit akarjuk felmutat­ni. Példázatokat akarunk adni, de ebben mégis erőteljesebb hangot kap a család, az oktatás, a művelődés. Valljuk tiszta szív­vel, hogy új életközösségeket kell formálni, olyan magatartá­sokat kell felmutatni, amely for­málhat mindnyájunkat. A jövő­ért, a gyermekekért akarunk ten­ni mindent, de ehhez jó felnőtt példák kellenek. Egymást segí­tő, egymásra odafigyelő, egy­mást megértő emberi magatartá­sok fontossága szerintünk min­dennél előbbre való. E nélkül nincsen változás, nincsen új. Ez a lap közösségi lap, de csak úgy lehet igazán azzá, ha az újság szerkesztése is közös munka eredménye, vagyis messzemenően figyelembe akarjuk venni olvasóink cikk­újra üvölt” stílusban írjon róla. A napi politikai megfontolások, az ideológiában gyökerező elfo­gultságok azonban egyáltalában nem alkalmasak egy emberi tel­jesítmény, még kevésbé egy emberi formátum megítélésére. Ha Téller professzor egyénisé­géről lefejtjük a politika és az ideológia szurokrétegeit, alat­tuk az évszázad egyik legértéke­sebb intellektusa rejlik... . A Stanford Egyetem campu- sában, San Francisco mellett, kissé távolabb ai auditóriumok zsivajától, kétemeletes villában él a professzor, magyar felesé­gével. Vendégeket ritkán és egye ritkábban fogad. De aki a társalgóba mégis bebocsátást nyer, annak tekintete már belé­péskor a falon lévő rézkarcokra, Budapest látképeire téved. A kaliforniai Edward Teller esze­rint tudja magáról, hogy ő kicso­da. De tudja-e Magyarország ugyanezt a kaliforniai Edward Telierői? A stratégiai védelmi rend­szerre az emberiségnek bizo­nyosan szüksége lesz abban a korszakban, amikor idegen civi­lizációkkal szemben kell majd védekezni. Hogy ez a 21. vagy a 28. században következik-e be, nem tudni. De az biztos, hogy Edward Teller amerikai fizikus nevét akkor úgy emlegetik majd, mint ma Newtonét és Ga­lileiét. Kár lenne, ha a majdani enciklopédiák megfeledkezné­nek róla, hogy a 20. század leg­kiválóbbjainak egyikét ifjú­korában Teller Edének hívták. (Bokor Pál; Magyar Hírlap) öteteit, javaslatait, igényeit. Azt szeretnénk, ha minél jobban megismernénk egymást. Új pezsdülést hirdetünk és muta­tunk meg e városból és a környe­ző falvakból. Rendszeresen je­len akarunk lenni az óvodákban és az iskolákban. Akarjuk, hogy mindenki megismerje az ügyes és szorgoskodó gyerekeket, fia­talokat, hangot adtunk elképze­léseinknek és ösztönzünk min­denkit, hogy segítse őket. Akarjuk, hogy megismerjék a jószándékú pedagógusokat. Szép példázatokat akarunk a családokról, a közös gondolko­dás, a jobbítás nemes szándéká­ról. Ötleteket akarunk össze­gyűjteni és továbbadni a másfaj­ta éléskultúráról, a kicsi és na­gyobb vállalkozásokról, a lehe­tőségekről. És általában, de egyedileg is a közös szűkebb hazát szeretnénk megismertetni és a műveltség, a tudás nagysá­gát hirdetni. (A hónap című új közösségi havilap, Orosháza) — Bombaként robbant a hír: fontolgatja, hogy nem jelölteti magát a pártelnökségbe a de­cemberi országos gyűlésen. Ön is háttérbe szorult volna? (Aki a kérdésre válaszol: Le­zsák Sándor, az MDF ügyvezető alelnöke - a szerk.) — Elhatározásom még nem végleges, de felmerült bennem, lehet, hogy én sem e helyen te­hetném a legtöbbet. Egy bizo­nyos: az MDF-et nem hagyom el. — Folytassuk az ön legen­dássá lett lakiteleki kertjével. Az utóbbi időben annyian emlékez­nek úgy: ők is ott voltak az alapí­tásnál, hogy sokan már-már ki­sebb földbirtokra, parlamenti méretű sátorra gondolnak... — A porta nyolcszáz négys­zögöles. Az alapító találkozóra százhetvenen jöttek el. Nemré­giben elővettem a listát, s meg­döbbentem, mennyire arányo­san volt jelen a társadalom. El­jött a református lelkész éppúgy, mint a gyári munkás. — Az egy másik korszak, ta­lán egy másik MDF is volt. Ki­ket érez közel magához az „ala­pító atyák” és az azóta pártjához szegődöttek közül? — Hosszú volna a listám. Egyaránt lenne közöttünk is­mert és ismeretlen személyiség. — Diplomatikus, „alelnöki” válasz. Mégis meglep, hiszen azt hittük, legalábbis megemlíti Csoóri Sándor vagy Csurka Ist­ván nevét, akikről úgy tudjuk, a legigazibb barátai. — Hogy a nap nap utáni belső viták ellenére is együtt marad­tunk, az véleményem szerint több egyszerű barátságnál. Az ilyen kapcsolatok még akkor is nyomot hagynak az emberben, ha valaki, mint Bíró Zoltán pél­dául, kiválik. — Jó, hogy szóba hozza. Amikor még a pártelnöki posz­...A földre és a mai termelő- szövetkezetek egyéb vagyonára érvényesíthető tulajdonjogok nem esnek ugyan egybe, de nem is válnak el egészen egymástól. Az elmúlt két év törvénymódo­sításai (a földtörvényé és a szö­vetkezeti törvényé) már most megengednék, hogy a termelő­szövetkezeti tag (vagy örököse) a bevitt földet visszakapja, és hogy a tag (tagsági idejének ará­nyában) a szövetkezet vagyoná­ból részesedjék. Mégis nagyon kevés helyen éltek ezzel a lehe­tőséggel, és nem tudni olyan esetről, amikor megpróbálták volna összekötni a kettőt, vagyis az eddigi tag a saját földjén az egyéb vagyonrészre való jogá­nak érvényesítésével kezdett volna gazdálkodni. Két alapvető akadálya van ennek. Az egyik a változatlan és eddig megingathatatlannak tűnő helyi vezetőség. Ezek az embe­rek az elmúlt néhány évben a földmegváltás erőltetésével és újabban a kft.-k, részvénytársa­ságok szorgalmazásával mintha az eljövendő földesúr s egy sze­mélyben bankár szerepét kíván­nák játszani a falun. A helyható­sági választások helyenként furcsa kimenetele eléggé jól mutatja, hogy a falun érvénye­sülő hatalmi viszonyokban sem­mi sem változott, és a politika felső régióiból sem jutott el a faluig olyan jelzés, amely vala­miféle változtatásra bátoríthat­ná az ott élőket. Elképzelni is rossz, amint — az elmúlt negyven év betetőzé­séül —ebben az országban min­ton tavaly Bíró helyébe Antall József lépett, sokan nem értet­ték, ön hogyan engedhette hát­térbe szorítani a másik nagy ala­pítót? — Bírót még 1979-ben a fia­tal írók találkozója kapcsán is­mertem meg. O akkor miniszté­riumi főosztályvezetőként lé­nyegében az állását kockáztatta. Korekt, tisztességes társat, poli­tikus-gondolkodót ismertem meg benne, akivel természete­sen voltak vitáim. A tavaly októ­beri országos gyűlésen azért tör­tént meg a váltás, mert Bíró már nem tudott lépést tartani az MDF mozgásával. De most, hogy legutóbb a pártot is ott­hagyta, sem távozott vele Laki­telek szelleme. — Ez utóbbival Pozsgayt cá­folja, aki nemrég épp ezt temet­te. Továbbra is ott a több lépés távolság önök között? — Sohasem tartoztam Pozs- gay Imre szűkebb baráti köré­hez. Miközben minden jót el­mondhatnék politikusi tisztessé­géről, soha nem lennék vele egy pártban. Márai mondása jut róla az eszembe: tárgyalni igen, barátkozni nem. — Azon viszont kár lenne vi­tatkozni, hogy az MDF alapítói mára a második vonalba szorul­tak... —Egyre égetőbb szükség volt azokra, akik élethivatásuknak tekintik a politikát. Nem szabad megengedni, hogy egy Csoóri Sándor formátumú személyiség alapszabályt szerkesszen. Neki más a dolga. Vagyis tudomásul kell venni, a siker—ha lesz—a kormányé lesz, a kudarc meg többnyire a párté. Ez bizonyos ellentéteket szül a párt és kor­mány között. Mégis, a pártirá­nyításnak még a látszatát is el akarjuk kerülni...(Lindner And­rás— Horváth Zoltán; Heti Vi­lággazdaság) denki földhöz juthat, csak a pa­raszt nem (hiába tagadta meg a földmegváltási pénz átvételét); mindenki előtt nyitva áll a pol­gárosodás útja, csak a paraszt polgár előtt nem (ahol máig pol­gárként beszélnek önmagukról és egymásról). Valójában már a nyolcvanas évek közepe óta megvan a jogi lehetőség arra, hogy a rossz kö­rülmények között vagy/és egé­szen rosszul gazdálkodó terme­lőszövetkezetet feloszlassák. Voltak is erre példák. De meg lehetne tenni azt is, hogy a rosz- szul működő, a művelést el­hanyagoló állami gazdaságo­kat a francia földbirtok-rende­zési törvény mintájára kötele­zőenparcellázzák, ésaparcellá- kat fiatal, vállalkozókedvű far­mereknek adják el. Olyano­knak, akik képesek megtanulni azt a fajta gazdálkodást, terme­lési és értékesítési fegyelmet, ami nélkül korszerű mezőgaz­daság és jól működő élelmiszer­kereskedelem el sem képzelhe­tő. A másik akadály a valóságos piaci szervezet (információk, tanácsadás, nagybani piacok, áttekinthető piaci csatornák) hiánya. Korábbi kedvezmények híján a magántermelő egyelőre nem remélheti, hogy akár szö­vetkezés útján önerőből meg tudná teremteni ezeket, vagy valamilyen meglévő piaci szervezetben kellő befolyásra tehetne szert... (Lányi Kamilla, a Konjunk­túra- és Piackutató Intézet tudo­mányos kutatója; Beszélő) ...Mert a tét nagy ...Oroszlánszívű Richárd- jaink híres, rettenthetetlen bá­torsága ODAFÖNT csak odáig terjed, hogy a kádárizmus utolsó éveinek bukott hőseit ócsárol­ják, maguk sosem volt, jobb esetben is felnagyított és jól idő­zített — rendszerváltás előtti utolsó pillanatra — hősiességét magasztalják. Új, demokratikus és főként jelenlegi főnökét nyíl­tan és bátran bírálni a ránk sza­badult óriási szabadságban ezer közül egy, ha merészeli. A félelem azonban nemcsak a bársonyszékekben ülőket és környékén csúszó-mászókat szállta meg. A fapadoson levő­ket — ahol az ország túlnyomó többsége utazik, ha még telik neki jegyre — is szinte megbé­nította. Ha még lenne kedvem mulatni, jót kacagnék azon, hogy az emberek többsége an­nál jobban fél, minél hangosab­ban hirdetik a „csak szakérte­lem szükséges, a politikai hoz­záállás már nem szempont” jelszót... ­A kisemberek félelmén nincs szívem gúnyolódni. Mert igaz, hogy a tartós félelem a legundo­rítóbb tettekre sarkall; hogy be­legörbül a gerinc, hogy kicsi­nyes, pitiáner hízelgésekhez, a megfelelő időben való elhallga­...Antall József azt is kijelen­tette, hogy a társadalmi csopor­tok, rétegek és ágazatok érdekeit kormánya, a tárcák megpróbál­ják megfelelően egyeztetni. Az azonban mindenképpen kedve­ző, hogy a miniszterelnök ezzel együtt az egyetértésre, a kom­promisszumkeresésre hajlandó­nak mutatkozik: a törvény-elő­készítésben párbeszédet akar az ellenzéki pártokkal, a parlamen­ten kívüli erőkkel, érdekképvi­seletekkel. (A tapasztalat mon­datja csak, hogy eddig a kor­mánykoalíció nem sok jelét mu­tatta annak, hogy más rációt is elfogad, mint a „többségnek igaza van" elnevezésűt.) Az ország helyzetét leíró mi­niszterelnöki szavak vegyes benyomást keltettek a hallgató­ban: Antall úr ugyanis a csőd­veszély mellett jelezte a gazda­ságban rejlő pozitív folyamato­kat, a gazdálkodószektor nyil­vánvaló kiemelkedő teljesítmé­nyeit is. Ez pedig elgondolkoztat a szakítás és a folyamatosság kívánatos arányait illetően. A kormányfő szerint a talpon maradáshoz „stabilitás, biza­lom és áldozatvállalás” kell. Tény, hogy a miniszterelnöki fásokhoz és alkalmanként má­sok besározásához vezet, per­sze, szigorúan az illető háta mögött, de mindez mégis érthe­tő, ha számomra nem is fogad­ható el... Mert a tét nagy. Sokkal na­gyobb a kisembernek, mint az elmúlt rendszerben. A munka- nélküliség, a kilakoltatás, a haj­léktalanság, az új borzalmak, amit nap mint nap látunk. Mert igaz, nem kell félnünk többé—remélhetőleg — a poli­tikai rendőrség zaklatásaitól, a kisemberek túlnyomó többsége nem óhajtott szamizdatot kiadni az elmúlt rendszerben, s ha ön­megtartóztató módon nem szid­ta fennhangon a hatos villamo­son volt pártunk és kormányunk első számú vezetőit, akkor bé­kén éldegélhetett. Ma az összné­pi Hyde-parkban mondhat bármit— s ez jó—, de a villany- számlás nagyobb rém lett, mint a civil ruhás nyomozó. S vannak néhányan — sajnos, igazán kevesen —, akiket ki­szolgáltatott helyzetünk sem sarkall mindennapi, kicsinyes aljasságra. Önpusztító, gerinc­ferdítőfélelem helyett emelt fő­vel járnak. Minden tiszteletem és szimpátiám az övék. (Török Katalin; Népszava) beszéd jelez némi változást An­tall József és kormánya gondol­kozásában. Az érdekképviselet és az érdekegyeztetés elismeré­se, a törvény-előkészítési mun­ka kiterjesztése hatpárti alapra bíztató. Az is a beszéd kedvező megítélését segítheti, hogy An­tall József nem a múlt ostorozá­sára, hanem a jövő év megoldan­dó ügyeire, s a felemelkedés le­hetőségeire összpontosított. A kormányzat tehát látja 1991 buktatóit, a lehetséges külső és belső katasztrófaokokat. Jól te­szi, ha erről tisztázó szóval be­szél a közvéleménnyel és a poli­tizáló elittel. Ez a bizalom alapja lehet. Ám nem pótolja azt a las­san kialakuló hatalmi vákuu­mot, amelyet a kormányzás je­lenlegi —hetek óta tartó—álla­pota jellemez. Képes- e a társadalom áldo­zatvállalásra? Ez ma a legnehe­zebb kérdés, mert kinek van még itt feláldoznivalója? Meglehet, a kormánynak kellene itt is de­monstratíve élenjárnia. A stabi­litás pedig a két előző tényező eyüttes megléte esetén lehetsé­ges. (Miklós Gábor; Népszabad­ság) —Tényleg nagyon demokratikus az új önkormányzat: a kis­gazda szomszédom se kapott egy fillér segélyt se, meg én se... (Lehoczki István rajza; Magyar Nemzet) . Adó „... hogy legyen nékünk... jó sok... ” Tisztelt és szeretett Pénzügyminiszterünknek megnyitotta az Úr az ő szemeit, minek következtében egy megvilágosodott pillanatá­ban javaslatot dolgozott ki munkatársaival együtt, hogy legyen nekünk telek és házadó. És az Úr látá, hogy jó sok. Ezért rögtön maximálták is, ami azt mutatja, hogy ők jó emberek, akiknek meg is lesz ezért a jutalmuk, mert hogy azok azt mindig elnyerik. Egy 250 négyszögöles (kb. 1000 m2) telek után nem kérhetne az önkormányzat évi 100 ezer forintnál többet! (max. 100 Ft/m2). Merthogy képes lenne rá mohóságában, hiszen faluhelyen egy ekkora telek akár 80 ezret is megér, de ha beveti ópiummal, vagy talál rajta földgázt, még nyer is rajta... Ha hozzászámítjuk a házat (300 Ft/m2) 30-50 ezer forinttal, akkor szinte atyai jóságnak tűnik a maximálás. Városiak, falusiak, kispesti, erzsébeti családi házak birtokosainak eleve könnyebbség, hogy nem kell évi 100-120 ezer forint adónál többre számítaniuk. A jóságért cserébe kérjük az Urat, hogy hasonló jósággal tekint­sen derék pénzügyeseinkre, minisztereinkre, és maximálja a rájuk kiszabható büntetést. Egy rossz döntésnél ne lehessen több tíz év fegyháznál, késedel­mes adósságfizetés esetén maximum húsz év kényszermunka, a többiek meg felfüggesztve. (Hócipő) Orosháza „Ez a lap közösségi lap” Földhöz jutni Csak a paraszt polgár nem? Néhány biztató szó is Kinek van még feláldoznivalója?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents