Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-07 / 287. szám
1990. december 7., péntek Variációk egy témára: Azaz, főszerepben a vállalkozó Átalakulóban lévő hazánkban a sport katasztrofális helyzetbe sodródott — hasonlóan, mint az élet bármely más területe. A végveszély egyetlen szóval megfogalmazható: pénztelenség! Ezért volt szembeszökő, hogy a szeptemberben elkezdődött megyei labdarúgó bajnokságok tudósításaiban új, eddig ismeretlen csapatok neveivel találkoztunk. A korábban Agyagipar SK, Favorit SE, a Gyulai Köröstáj TSZSE, Gyulai Köröstáj Magán SE néven lépett pályára. Ám nemcsak ezek, a nevükben megváltozott együttesek kerültek úgymond magánkézbe, hanem több más megyei klub hátterében is jelentős változás történt. A kulisszák mögött feltűntek a vállalkozók! Vajon kik lehetnek, milyenek azok az emberek, akik a mai világban hajlandók — és tudnak — a sport, a foci érdekében a saját zsebükbe nyúlni? Róluk, a vállalkozókról szólnak történeteink, amelyek talán nem lesznek érdektelenek, mivel teljesen különböző tőről fakadnak. Rengeteg tanulsággal szolgálhatnak azoknak, akik lendíteni akarnak a sport szekerén. Legyen a tét, akár élvonalbeli, vagy “csak” egy falusi egyesület. Ludányi Béla és Czifra Gyula, a gyulaváriak „háttéremberei” I. Gyulavári MEDOSZ SE: Járatlan utakon, bizakodva lépdelve A Fehér Akác vendéglő Gyulavári központjában található. Vezetője, Ludányi Béla nyártól a falu — csak labdarúgó szakosztályt működtető — sportegyesületének elnöke. Az is hamarosan kiderült: Czifra Gyula, gyulai autókereskedővel —- aki a szakosztály vezetője — együtt nemcsak szervezik, hanem jelentős anyagi áldozatokat is vállalnak a csapat működtetésében. „Más lakodalmán lépett frigyre” — Hogyan került kapcsolatba a labdarúgással? — Már gyerekkoromban, hiszen édesapám volt a gyulavári csapat edzője 1967 és 1970 között. De az álmomban sem jutott eszembe, hogy egyszer sportvezető lesz belőlem. Ez a véletlen műve. Éppen egy nálam rendezendő esküvő ügyében tárgyaltam és fogalmam sem volt arról, hogy a szomszédban a vezetőség nélkül maradt sportegyesület tartja közgyűlését. Az új elnökség megválasztása volt a téma. Az én nevem is szóba került, mint lehetséges elnöké, mivel korábban a magam módján, vacsorák rendezésével, néhány láda sörrel támogattam a csapatot. Megállítottak az utcán, és néhány pillanat múlva döntés elé kerültem: elvállalom, vagy sem. A problémák nem riasztanak, úgy éreztem akad néhány használható ötletem, és nem utolsósorban kíváncsi voltam arra, mire leszek képes ebben a közegben, hiszen tíz éve élek már vállalkozóként. Trabanton érkezett a segítség — Mit tapasztalt amikor először belenézett az egyesület könyvelésébe és hogyan látott munkához? — Tulajdonképpen teljesen “padlón volt” a csapat. A kassza üres, a szerelések kopottak, rongyosak voltak, használható cipő alig akadt. Elhatároztuk, hogy az első mérkőzésünkön tombola sorsolást tartunk. A fődíj egy Trabant volt, de sorsoltunk mosógépet, televíziót és sok egyéb értékes tárgyat is. Elképzelésünk bevált, sikerült nyereséggel zárnunk. Azt tudtuk, hogy a tanácstól kapunk majd évente hatvanezer forintot, de azzal is tisztában voltunk, hogy ezt még alaposan pótolnunk kell. A régi támogatók, az Áfész, és a Fa- Fémipari Szövetkezet már nem állt mögöttünk, tehát új körben kellett keresgélnünk. így jutottunk el a környék vállalkozóihoz, akik hajlandónak mutatkoztak a segítségre. Persze a szervezés mellett magam és a szakosztályvezetőnk, Czifra Gyula is jelentős összeggel támogatjuk a csapatot. Eredményes szereplés esetén, azaz ha felkerülnénk a megyei első osztályba, akkor további szponzorok segítenének. Mivel jelenleg csak rosszabb gólkülönbségünk miatt szorulunk a második helyre, úgy érzem, erre megvan minden esélyünk. — Ezek szerint egy félév tapasztalatával a háta mögött bizakodó. Hogyan képzeli a jövőt? — Az biztos, hogy minden mérkőzésünkön tartunk tombolasorsolást, mert ennek haszna fedezi a rendezési költségeket. Önálló egyesület vagyunk, ezért megpróbálunk beindítani néhány vállalkozást. Szállítással és a pályán lévő büfé üzemeltetésével is kísérletezünk. A helyi iskolával karöltve szeretnénk kialakítani utánpótlásbázisunkat, de egyre jobb a kapcsolatunk a Gyulai Sport Egyesülettel is, ahonnan kölcsönöségi alapon szintén jöhetnek hozzánk játékosok. De számítunk a régi “spí- lerek” támogatására, akik az utóbbi időben egyre közelebb kerültek a csapathoz. Kezdünk igazi közösséggé formálódni, és azt hiszem, az anyagiakon túl ez elengedhetetlen feltétele az eredményességnek. Nem mehetünk el szó nélkül a határőrőrs parancsnokának, Herceg Viktornak a segítsége mellett sem, aki összehozott minket a szomszédos Pilu község együttesével, így már nemzetközi mérkőzéseket is játszunk. Úgy tűnik „beindult a szekér”! Hallgatva a vendéglős-elnököt úgy néz ki, Gyulaváriban „beindult a foci szekere”, amelyet olyan emberek tolnak, akiknek nincs semmiféle sportvezetői gyakorlatuk, viszont lelkesek, bátrak. Tudják azt — munkájuk során megtanulták —, hogy csak tisztességesen sáfárkodhatnak a rájuk bízott vagyonnal, legyen az vendéglő, autókereskedés, vagy akár labdarúgócsapat. II. Favorit SC: a folyók visszafelé folynak? A Favorit Kereskedelmi és Szolgáltató kft. központja Békéscsabán $ Kazinczy út elején található. A csöppnyi, dohány- füstös elnöki irodában, aktahalmok társaságában fogadott SzalontólJános, a cég „főnöke”, aki a nyáron viharos sebességgel tört be a város sportéletébe, amikor a csőd szélén álló Agyagipar SC-t tulajdonképpen “szőrös- től-bőröstől” megvásárolta. Pedig korábban csak átlagos focidrukker volt, aki ha ráért kijárt meccsekre. Most azonban vállalatán keresztül egy sporttelep, és egy csapat tulajdonosa. Mit tesz a , jószomszédság”? — Hogyan került kapcsolatba a labdarúgással? — A bajban lévő Agyagipar játékosai kerestek meg a nyáron, és megkérdezték: „tud- n- ék-e rajtuk segíteni?” Jó reklámlehetőséget láttam a dologban, így hát belevágtam! De meg kell mondanom, az is lényeges szempont volt, hogy a pálya szomszédságában lakom. Egy nagy szemétdomb volt a környék és az egész telep is, ezért arra gondoltam, hogy egyúttal mindent rendbe teszek. Német üzletfeleim vannak, ha netalán kiváncsiak lennének arra, hol lakom, ne kelljen szégyenkeznem, Tulajdonképpen. nem volt más, különösebb oka, hogy ma van egy csapatom és egy sportpályám. De ha már egyszer van, akkor jól kell mennie a dolgoknak! Szeretném nyereségessé tenni ezt a vállalkozást! Jelenleg ötéves kezelői joggal rendelkezem a pálya felett, és ez idő alatt megpróbálom belőle a lehető legtöbb anyagi hasznot kihozni. Persze nemcsak a pénz érdekel. Egy sport- centrumot kívánok kialakítani, azt szeretném, ha Jamina lakói ide járnának sportolni. Lesz itt minden, a szaunától a masszázsig. És ugye ott van a csapat. Bebizonyítom, hogy nyereségesen is lehet egy focicsapatot működtetni. Az edzés munkaköri kötelesség — lesz —Ez a honi gyakorlat szerint inkább emészti a pénzt, mintsem termeli. Éppen ezért jobb kérdés nem is jut eszembe , hogyan képzeli el ezt ? — Vannak ötleteim, néhányat már be is vezettünk. Például meccseinken videót, televíziót és egyéb értékes tárgyakat sorsolunk ki. Ebből most már rendszeresen van annyi bevételünk, amelyből fedezni tudjuk a mérkőzések költségeit. Már is nőtt nézőink száma, rendszeresen legalább ötszázan látják összecsapásainkat. Csapatunk pedig olyan lesz, amelyik bárkinek méltó partnere lehet. Akkor majd meghívunk neves ellenfeleket, és nagy tétért játszunk ellenük. Ezt hogyan lehet megva- lósíta'ni, még nem tudom pontosan, de kitaláljuk. Rövid időn belül a legmagasabb osztályba kell kerülnünk, mese nincs! Januártól profik lesznek a játékosok. Legalábbis úgy, hogy a cégnél olyan munkakörben dolgoznak, amely mellett lesz idejük és lehetőségük megfelelően edzeni is. Sőt! Mindkét dolgot kimagaslóan kell csinálniuk, mert különben mehetnek! Csak egységes szellemben dolgozó és játszó emberekre van szükségem! Az igaz, hogy nincs különösebb sportvezetői gyakorlatom, de úgy gondolom, ez ma inkább előny mint hátrány, mert így nincsenek régi', rossz, káros beidegződéseim sem. A magam útját járom a vállalkozásban, és így teszek a sportban is. Bízok magamban, a megérzéseimben, és biztos vagyok a dolgomban. Egyébként csak kölcsönözök a Favorit SC-nek, amit tisztességes haszonnal visszakapok egy idő után az egyesülettől! Az első bankót, vagy csekket, amelyet a Favorit SC ad, vagy utal át a Favorit kft-nek, Ígérem megörökítjük és közhírré tesz- szük! Mert ez olyan lenne, mintha afolyók visszafelé folynának! III. Gyulai Köröstáj Magán SE: Minarik Ede mosolyog „örök álmában”... ...amikor a „béke világából” letekint kései utódaira, és végignézi Gyula Máriafalva csapatának mérkőzéseit. A mosodás megjelenése óifi szlogenné vált mondás: „Kell egy csapat!" - ugyanis nemcsak a filmvásznon valósult meg („Régi idők focija”), hanem az életben is. Ám ennek az egyesületnek a története merőben eltér az előbbiekétől, hiszen már 1972-ben „maszek csapattá” váltak, akkor, amikor a Martos Flóra téren reggeltől, estig focizó gyerekektől Molnár Péter, autófényező mester (akkor még „profi”, a Gyulai ME- DOSZ-ban és Gyulaváriban is szerepelt) egy szép napon megkérdezte tőlük: ,,Akartok-e a városi bajnokságban játszani?" Ettől kezdve, mint a mesében, töretlenül felfele ívelt pályafutásuk. Rögtön az első évben megnyerték a városi bajnokságot, és a körzeti bajnokságban, illetve annak megnyerése után a megyei II. osztályban már a Gyulai Köröstáj MGTSZ támogatásával játszottak, egészen ez év nyaráig. „...mehet a verkli” — Mi történt a nyáron, miért került be a csapat nevébe a „magán” szócska? — Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy a TSZ bejelentette: ezentúl nem támogat bennünket. Összehívtuk a közgyűlést, és egyetlen megbeszélésen kimondtuk a Gyulai Köröstáj TSZ SE megszűnését, és a Gyulai Köröstáj Magán SE megalakulását. Mert az nem volt kétséges: csapatnak lennie kell, hogy tudjanak a környékbeli srácok focizni. Elkezdtem az ügyintézést, de míg a végére értem, nem volt egyszerű. Mondtam is a bírónőnek:,, annyit tizenötforduló alatt nem idegeskedtem a kispadon, mint amennyit a cégbírósági bejegyzésre várva". Az a lényeg, hogy túl va- gyünk rajta, és most már minden szabályos, „mehet a verkli”. — Hogyan teremtik elő a működéshez feltétlenül szükséges pénzt? — Csak tagdíjakból. Felnőtteknek évi kétezer forint a kötelező, a többiek annyit adnak, amennyit tudnak. Az elmúlt tizenhét esztendő alatt a tanácstól összesen negyvenezer forintot kaptunk, ebből tízezret az idén. Körülbelül harmincán fizetnek tagdíjat, és ebből összejön úgy ötvenezer forint. Ez nagyjából elég is arra, hogy a mérkőzéseken felmerülő költségeket fedezzük. IFA platón a mérkőzésekre — És az utazásra, szerelésre, étkezésre honnan teremtik elő a „rávalót” ? —Ezt közösen oldjuk meg. A meccsekre egy szállítási vállalkozó IFA tehergépkocsijának platóján utazunk, aztán saját autóinkon megyünk, ha hidegebbre fordult az idő. A benzinpénzt azért kifizetjük. Ennivalót mindenki hoz magával, ha idegenben játszunk, hazai összecsapásaink után pedig általában pörköltet, halat főzünk. A cipőket megveszik maguknak a játékosok, a mezeket pedig addig használjuk, amíg csak lehet. Megkaptuk a pályánk melletti, egykori temetőcsősz házát, azt saját munkával rendbehozzuk és végre lesz rendes öltözőnk is. Ha már idestova húsz éve van csapat „Nosztrán” (így hívják Gyulának ezt a városrészét — a Szerk.), akkor lesz ezután is, mert az a negyven-ötven gyerek és felnőtt, ahány tagja van az egyesületnek, ezt így akarja! És akkor úgy is lesz, mert olyan „apróságokon”, mint pénz vagy szervezés nem múlhat a dolog. Csapatot csinálni sokféleképpen lehét. Történeteink csak kiragadott példák, amelyek azonban előre mutatnak. Természetesen számtalan megoldás akadhat még, de egy tényezőt — akár egy közösség felkérésére, akár haszon reményében, akár „csak” környezetük szórakoztatására csinálják — senki nem hagyhat figyelmen kivűl: a focit szeretni és szolgálni kell. Mert csak akkor bízhatnak befektetésük megtérülésében a ma áldozatot vállalók. Ferencz Rezső Szalontai Zoltán, a Favorit vállalkozások irányítója Mészáros Péter, a „magán” egyesület elnöke, edzője mindenese Fazekas Ferenc