Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-23 / 301. szám
1990. december 23., vasárnap o KÖRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET Halványuló rózsaszirmok „A pesti perpatvarok bennünket is hidegre tesznek” é Beszélgetés Sánta Gáborral, az MSZDP Békés megyei koordinátorával, aki lemondott tisztségéről Esztendővel ezelőtt volt egy párt, haladó hagyományokkal, értékekkel. Szép reményekkel, bizakodással indult a választási küzdelemben. „Mi, szocdemek” — hirdették magukról, s a jelkép, a piros rózsa szépen bontogatta szirmait a kezdet kezdetén. Aztán valami titokzatos kártevő megtámadta a rózsa gyenge szervezetét, s nem szívhatta magába az éltető nedveket. A szavak elszálltak, a szirmok elhalványultak... Hol vannak a szocdemek? Hová vezetett a kiúttalan önmar- cangolás, a belső viszálykodás? Lehet, hogy végleg eltűnik a magyar politika bal fertályáról a szociáldemokrácia? A napokban az ecsegfalvi Sánta Gáborral, a párt megyei koordinátorával beszélgettünk. Ő keresett bennünket, hogy a nyilvánosság elé tárjuk: lemond tisztségéről. Elöljáróban az indokokról beszélt: Elveszett illúziók — Úgy érzem, egy időre pihennem kell. Illúziót és ambíciót vesztettem anélkül, hogy csorbult volna a szociáldemokrácia értékeibe vetett hitem. Most, a kongresszus után, a párt teljes szétesése előtt Békés megyében is feltétlenül újra kell tárgyalni, értékelni a helyzetet. A megye sarkából nem lehet a szervezetet irányítani. A döntésben természetesen egy adag kiábrándultság is van, ami a legfelsőbb pártvezetés módszerei nyomán alakult ki bennem. — A Magyarországi Szociáldemokrata Párt bukásának legfőbb oka talán, hogy nem sikerült megnyernie, maga mögé állítania a munkásságot. Itt az alkalom, hogy sorra vegyük a hibákat. — A tavaszi kampány idején erőteljesen visszavetett bennünket a késői indulás. A társadalmi változást szorgalmazó szakemberek a megalakulásunk idején már más irányzatoknak kötelezték el magukat, mi tulajdonképpen vezetői bázis nélkül láttunk munkához. Aztán volt egy sikertelenségekben bővelkedő kampányunk, meglehetősen rossz módszerekkel. Meg akartuk különböztetni magunkat a rendszerváltást sürgető erők között. — Ugyanakkor nem sikerült közelíteni a munkásokhoz. Az állampárt erőteljes bírálatakor nem gondoltak arra, hogy a 700 ezer MSZMP-tag döntő része ezt a réteget képviseli? — Hogyne gondoltunk volna. Abban a politikai helyzetben viszont nem léphettünk feléjük, mert azonosítottak volna bennünket az MSZMP-vel. Ám ha akkor egy kicsit is nyitunk feléjük, és megszerezzük a 700 ezer MSZMP-s tíz százalékának bizalmát, s ezeknek legalább a fele ránk szavaz, bent vagyunk a parlamentben. Felkínált mellékvágány — Az MSZDP-ről alkotott negatív kép kialakításához leginkább a látványos, de egyáltalán nem a népszerűséget szolgáló belső csatározások járultak. Megyei tisztségviselőként nyilván volt alkalma tűzkőiéiben figyelni a fejlemény eket. Segítene eligazodni a megannyi útvesztőben? — Segítenék, de nem tudok. A belső harcok számomra régóta követhetetlenek. Márciusban kezdődtek a bajok, a párt azóta magával van elfoglalva. Csupán a vezetők szűk köre foglalkozott a munkaprogram elkészítésével, kidolgozásával, a többség energiáját a személyi konfliktusok kötötték le. Iszonyatos ördögi kör rajzolódott ki. A kongresszusok sem voltak képesek tiszta lapokat adni a kezünkbe. Sőt: ha újra összehívnának bennünket, újabb zsákutcába kerülnénk. — Pedig a centenáriumi, november 4-i kongresszushoz nagy reményeket fűzött a tagság és a közvélemény. — Úgy is indult, hogy végre kimozdulunk a holtpontról. Aztán jött a hidegzuhany; nem telt el sok idő, amikor egyszerűen kibírhatatlan volt a teremben maradni. Van egy csoport, amely teljes intelligenciahiányban szenved, s-nélkülözi a politizálás legcsekélyebb ismérveit. Vad, indulatos, dühödt szólamaikkal háttérbe szorítják a gondolkodni próbálókat. Ráadásul a szervezés rendkívül alacsony színvonalú volt, s ez szinte felkínálta a mellékvágányra futást. A tisztségviselők választásakor például pitiáner vita közepette javasolták, hogy azokra is szavazhassanak, akik nem is vesznek részt a kongresz- szus munkájában. Nem esett szó a szervezeti szabályzatról, a vezetőség újjáválasztása is elmaradt, tulajdonképpen program sem volt. Petrasovits a fejlődés kerékkötője — A Békés megyei szocdemek sokáig egy emberként álltak Petrasovits Anna pártelnök mellé. Mostanra azonban elég világossá vált: az ő személye erőteljesen visszaveti az MSZDP-t. — Valóban, sokáig tiszteltük és szoros kapcsolatban álltunk az elnökasszonnyal. Nem tagadom, én máig lojális vagyok a vezetőséggel szemben, de megértettem Szilágyi Gábort is, amikor megkérdőjelezte a párt legitimitását. Ördögi módszerekkel vezették le a kongresz- szust; minden “elfogadódon”. Olyan érzésünk volt, hogy a Pet- rasovitsot támogatók korlátlan időt kaphattak a véleményük kifejtésére, míg ellenzői szóhoz sem jutottak. Szilágyi Gábort például kitapsolták a teremből. Visszatérve Petrasovitsra; úgy látom, sorra morzsolódik le mellőle a vezetői gárda. Most éppen a második vonal jut erre a sorsra, s ez veszélyes, hiszen hovatovább elveszítjük a még megmaradt szakembereinket is. Bár magam nem tartozom az elnöknő ellenségei közé, szerintem is sokat ártanak a módszerei a pártnak. Minden jel arra mutat, hogy Petrasovits Anna most a fejlődés kerékkötője. Mindenképpen hasznára válna a pártnak, ha az elnökasszony egy időre a háttérbe vonulna. A megoldást egyedül a tárgyalásokban látom. Ismeretes, hogy legutóbb Petraso- vitsék és Szilágyiék kölcsönösen kizárták egymást. Petraso- vitsnak vissza kellene vonnia lépését, és nem ártana, ha Szilágyi is megkövetné a kongresz- szust. Akárhogy is közelítem meg a dolgot, a lényeg ugyanaz: amíg nem teremtünk rendet a házunk táján, nem várhatjuk el a választópolgároktól, hogy bennünket támogassanak, ránk szavazzanak. Leértékelődött imázs — Amikor időnként belefeledkeznek az éppen aktuális veszekedésbe, vajon eszükbe jut-e, hogy pártjuk tagja egy rangos nemzetközi szervezetnek, a Szocialista Internacionálénak? Vagy a határokon túli megítélés közömbös az Önök számára? — Egyáltalán nem. Ha innen közelítjük meg a problémát, még kényelmetlenebb a helyzetünk. A Nyugat számtalan segítséget nyújtott eddig is; különösen jó volt a kapcsolatunk a svédekkel és a franciákkal. A képlet sajnos nagyon egyszerű: úgy ítélnek meg bennünket, és any- nyira értékelnek, mint amilyen az imázsunk. Ezzel pedig nem dicsekedhetünk. A kérdés persze más összefüggésben is feszegethető, s így már én is közvetlenül érintett vagyok. Tudvalevő, hogy a párt gerince vidéken van, bennünket itt ismernek, főleg falun, kistelepüléseken. Ám a pesti perpatvarok bennünket is „hidegre tesznek”, leértékelnek. — Azt hiszem, sikerült kellőképpen sötétre festeni a szocdemek helyzetét. Tud-e valami biztatót mondani? — A beszélgetés elején említettem, hogy a szociáldemokrácia eszmevilágához továbbra is hű maradok. Ebből eredően táplál némi optimizmus. Változatlanul célunk, hogy a munkások erős politikai érdekvédelmi szervévé váljunk. Szeretnénk megnyerni az MSZMP-ből kimaradt, tisztességes embereket. Némi közeledés látható az MSZP-hez is. Távolinak látszik, de meg kell próbálnunk felkapaszkodni az európai szociáldemokrácia értékrendjének létráján. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a magyar- országi munkásság gondolkodása alapvetően különbözik a nyugat-európai polgári goldol- kodástól. Az MSZDP mély válságát talán úgy jellemezhetném: hatalmas siker lenne, ha a következő parlamenti választásokon olyan eredményt produkálnánk, mint most tavasszal. — Visszatérve beszélgetésünk apropójára: amellett, hogy lemondott megyei tisztségéről, készül-e valamilyen pártfel- adatra a jövőben? — Igen, van egy tervem. Szolnok megye határán élek, tudom, hogy odaát többféle szocdem-csoportosulás alakult ki. Megpróbálom összhangba hozni a két megye pártjainak munkáját, s így talán sikerül a szolnokiak szétforgácsolódott erejét egységesíteni. Meggyőződésem ugyanis, hogy a szám- lálhatatlan szociáldemokrata irányzatoknak mihamarabb találkozniuk kell, csakis együtt juthatunk el valahová, s találhatjuk meg a helyünket az ország politikai erővonalaiban. * * * (A beszélgetés itt befejeződött. Néhány nappal később kaptam a hírt Sánta Gábortól, hogy az MSZDP vezetősége levélben értesítette a legutóbbi intézkedésekről. Ezek szerint Szilágyi Gábort és társait 5 évre kizárták a szociáldemokrata pártból. Az a bizonyos tárgyalásos rendezés tehát továbbra is álom marad.) László Erzsébet A Kisded ünnepe Karácsony... Betlehem... Jászol a Kisdeddel... A szent Család... Arany tömjén és mirha... A csillagvezérelte három királyok hódolata. S az angyalok seregének éneke, mely azóta — közel két évezreden át — minden születésnapon megismétlődik: Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek. A teljesség kifejezése. A nyugati — a keresztény — kultúrkörhöz tartozók legbensőségesebb ünnepévé ez a karácsony vált, az öröm és a békesség, a család és a gyermek ünneplése. A Kisded — a későbbi Messiás — megszületésének emléke ötvöződik a fenyőfák alatt össze- sereglő családok együttlétének örömével. Közel, s távolból hazatart ilyenkor a szülői házba gyermek és unoka, vagy ők látják vendégül szüleiket. Szeretteiket, a szeretet ünnepén. Nem esik ugyan ilyen nagy szavakról szó köztük, nincs is rá szükség, a bennük lévő érzés mindennél többet mond. Olykor még az ajándék is jelképes, nem a pénz értéke dominál, hanem a szeretet, amely kifejeződik benne, s összefűzi, összetartja a családot és a rokonságot. Akár a közösen megélt események, az együtt eltöltött idő. Az eliramlott gyermekkor és ifjúság sok-sok felejthetetlen élménye, a szép és küzdelmes napok, évek, miközben gyermekből embersorba kerültek. Boldog az a szülő, aki megéri gyermekei, sőt unokái felnövekvését, s öröme telhet benne. Értelme van az életének, fáradozása, vesződsége nem volt hiábavaló. Őt — őket — folytatják a nagy emberláncban, s ez a folytonosság maga a diadalmas élet. Minden megszületett kisded: az élet reménysége. A jövőt hordozó. A boldog családok ezért tekintik az Isten, a Sors nagy ajándékának a gyermeket, s igazi ünnepnek a születését. S igyekeznek a tőlük telhető legtöbbet megtenni a gyermekeikkel járó felelősség vállalására. Hiszen ígéret minden egyes gyermek. Telve akkor még rejtett képességekkel, tulajdonságokkal, melyek felszínre hozását, megvalósítását a szülőknek kell segíteni. Úgy egyengetni az útját, hogy minél többet felszínre hozhasson magából, miközben kibontakoztatja különböző tehetségét. Mert olyan ember nincsen, akinek ne volnának olyan testi, vagy szellemi adottságai, amiket maga és a mások hasznára ne lehetne gyümölcsöztetni. Nagy a vétke annak, aki ezt nem veszi észre és félresiklatja gyermekét, vagy útját állja boldogulásának. Vagy boldogságának. Csupán önző, szülői érdekből, mely bár szeretetbe van burkolva, de nem az igaziba, amely nem magához láncol, hanem felszabadít, s új család alapítására ösztönöz. S újabb gyermekek világrajövetelét segíti elő. Az Élet folytatását. Ha fájdalmas is pont karácsony ünnepén említeni, mégsem lehet elhallgatni: vannak boldogtalan gyermekek is. Akik úgy nőnek föl — hányódnak ide-oda —, hogy egy csöpp szeretetet sem kapnak senkitől. Szörnyű a szegénység, de még annál is szörnyűbb, ha a szeretet hiányzik, amelyre oly sóváran várnak a gyermekek, s közülük egyesek a mostoha bánásmódtól szenvednek. Nemcsak lelkileg, testileg is. Pedig ők is a szép és jó ígéretével születtek, s minden joguk megvolt, megvan annak beváltására. Az öröm és a békesség, és a családi szeretet őket is megilleti. Tehát mindaz, amit a karácsony jelképez, s melynek a valóságát, létezését ünnepük azok a családok, amelyeket a szeretet fűz össze. Tűzön, vizen keresztül, eltéphetetlen szállal. S ennél nagyobb dolog nincs a világon. Vass Márta Sztankevics: „A spanyolfal szerepében?” A Demokratikus Oroszország blokkja gyűlésén a moszkvai városi tanácson Gavriil Popov tanácselnök azt mondta, hogy a demokratikus moszkvai tanács aligha sorolható be az elnöki irányítás rendszerébe. Kijelentette, hogy elemezve az országban fennálló bonyolult helyzetet, a területközi küldöttcsoport aktívan dolgozik különféle taktikai és stratégiai variációkon, s ezek sorában a legpesszimistábbal is számol. — Két nagy veszély fenyeget — hangsúlyozta Sztankevics. — Az egyik a hatalom-megragadás eufóriája, s a másik a hatalom kisajátítása, még ha jóaka- ratúlag is. S mégsincs kizárva, hogy ezt kell cselekedni. Az a legszömyűbb, hogy itt ülhetünk addig, amíg spanyolfal szerepében szükségesek vagyunk számunkra idegen elképzelések megvalósításához, azután pedig búcsút vesznek tőlünk, s a nép előtt a mi terhűnkre írják mindazt, amit fel kell róni majd. Sztankovics arról is beszélt, hogy Moszkvának városi-közigazgatási reformra van szüksége. „Nincs szükség a városban 34 parlamentre.” Úgy véli, hogy amennyiben a helyi hatalom szintjére szállítják le a parlamenti sturktúrát a hatalom klasszikus megosztásával együtt, ez gyakorlatilag egyenértékű „a kormányzás krízisének beprogramozásával”. „Ezért elvileg szükséges egy olyan reform, amelynek eredményeként választott végrehaj- tó-intézkedő hatalom alakul ki, vagyis egy városi irányítás, 30- 40 emberrel. Ugyanakkor nem lehet meggondolatlan gyorsasággal rátérni egy ilyen reformra, hiszen ez további politikai destabilizációhoz vezetne.” Ezért, a jelenlegi perspektívára figyelmeztetve és világosan értve a mostani krízis okait, optimalizálni kell a jelenleg meglévő tanácsokat. Nem kell attól félnünk, hogy nincs teljhatalmú megbízatásunk, vagyis egy „kvázi-közigazgatási struktúránk” a moszkvai városi tanácson. Ilyen struktúrává alakulhat át a moszkvai városi tanács elnöksége — mondta Sztankevics.