Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-07 / 261. szám
1990. november 7., szerda Emlékkiállítás Gyulán __ S zékely Madártól 1990-ig Székely Aladár: Női arckép az 1890-es évekből * ötven éve hunyt el Székely Aladár, az elmúlt évszázadvég és a század első évtizedeinek neves magyar fotóművésze, aki elsősorban íróportréival és korát mesz- sze megelőző, humánus fotográfiai látásmódjával vált ki kortársai közül. Pályája kezdetén műterme volt Orosházán és Gyulán is, kötődése vidékünkhöz nyilvánvaló. A megemlékező kiállítás, melyet Gyulán, a múzeum Dürer Termében nyitottak, hat tablón mutat be Székely Aladár fotográfiákat, zömmel a századforduló előttről, és másfél száz képpel vonul fel azon a gyulai Székely Aladár Fotóklub. A szándék világos: a betérő látogató az ihlető mester képeivel egy időben bepillantást nyerhessen tíz gyulai fotós műhelyébe is. Meg kell mondani, az elgondolás jó, és mindenképpen fellelhető a kapcsolat a névadó és a klub munkásságának nagy céljában: az élet és vidékének felmutatásában. Nyilván, a fotóklub van jobb helyzetben, hiszen másfél száz fotográfiai lappal reprezentálhatja mai életünket, az ember és a világ kapcsolódásait, a célt, melyet így fogalmaznak meg: „A szépet és a gyö- nyörködtetöt keresni, úgy vezetni a néző figyelmét, hogy ne csak a világosságot lássák, de a fényeket is...” Egyszerűbben: azt felmutatni, ami emberségben, szépségben igaz, őszinte és megőrzendő. Mondhatni: Székely Aladár eszményeit követni, áthangolva azokat az 1990-es esztendőkre. A kiállítás főhelyén két Székely (Bleyer) AladárjDortré, orosházi éveiből, jobbról és balról a háromhárom tabló, melyeken száz év előtti gyulai házak lát- hatók7 a gyulai Kliment család képsorai 1896-ból, jó néhány, régen eltávozott szép, ifjú hölgy . arcképe ugyancsak egy évszázaddal ezelőtt- ről, és pár híres Ady-kép. Hosszasan vonzza az érdeklődőt mind a hat tabló, melynek anyaga egyrészt a gyulai múzeumé, másrészt Űjhelyi István fotográfusé, aki a Székely Aladár-mű- vésztelep vezetői tisztét is betölti. A kiállítás — mint már fentebb szó esett róla — kifejezetten a megőrzendő, a szép pillanatokat keresi, akkor is, ha a táj egy-egy megkapó részletét hozza elénk, akkor is, ha á női test örömöt rejtő csodáit emeli gyújtópontba, akkor is, ha az öregségről, a munkáról, a gyermekekről beszél, és akkor is, ha környezetünk tárgyait szemléli: miféle szépség rejtőzködhet egy zárban, egy ajtóban, egy ablakban? Így adódik, hogy még Spi- gut Pál Ajtója sem szomorú, pedig öreg és málló falú házba vezet, majd kifejezetten derűs fényű a Tanya című képe, melyen szintén ott van a pusztuló régi, de ott a remény új, fehér falú tanyaháza is. Elgondolkozó fotográfus Virág Mihály, ezt Utolsó ítélet című lapja jelzi, még Vágvölgyi Mihály Kilátástalanságában is van valami biztatás, az élet fényei, világossága ezen is megjelenhetnek. Kiss Zoltán Hittérítő című képe gondolatgazdag, és arról szól, hogy a puritán szerénység (szegénység?) több, emberibb a szóvitézek netán üres és hazug melldöngetésénél. Sok női akt vonul fel itt, e kiállításon a szemlélő előtt, jelezve, hogy ez az olykor bizarr szépségek világa, hogy a fotográfia egyik örök és kimerítheteüen témája. Vaclavszky János Gabi címmel jegyzi a képet, mely egyszerűségével és nyugalmával tűnik ki, megragadva és életigenlő magasságokba emelve a női test tündöklő vonulatait. Másik felvétele, a Hídon, a humort is segítőül hívja, amikor modelljét az acéltraverzek alá állítja könnyedén nyitott kardigánban, a világ legtermészetesebb módján beszélve arról, hogy szerelem. Vágvölgyi János ruhátlan Fogathajtója nemcsak meglepetés, hanem iendület is és valami új e témakörben. Érdekes, hogy a színes felvételek (főleg aktok) kevésbé életteliek, inkább mesterkéltek, furcsák. Ennek okait nem a recenzesnek kell keresnie. H|a kérdéssel fejezzük be e sorokat, miszerint érdemes-e Székely Aladár emlékéhez ez a gyulai, Dürer- termi tárlat, akkor a válasz egyértelmű, igen. Még akkor is, hogy keményebb zsűri nem ártott volna, és több lett volna száz kép a százötven helyett. Sass Ervin Pesten is az újságokat figyelik — Lesz-e 20 százalék csökkentés? Hogy kerül a mozi a Műcsarnokba? Hogy kerül egy mozi a budapesti Hősök terén álló Műcsarnokba, amely az ország első kiállítóhelye? — jutott szembe a kérdés, amikor a Pesti Műsort lapozgatva megláttam, hogy a fent nevezett intézmény Art Kino programjában régi szovjet dokumentumfilmeket mutatnak be. Maga a tény — mozi a Műcsarnokban — többfélét jelenthet: profilbővítést, vagy egyszerűen csak gazdasági kényszert. Tényleg, mit csinál a Műcsarnok ebben a helyzetben, amikor nincs múzeumi törvény, amikor csak az a biztos, hogy egyre kevesebb lesz az ilyen jellegű intézményekre a pénz. Egyáltalán van-e még tekintélye a határainkon túl? — A Műcsarnok szó szerint az ország első kiállító- helye — mondotta Pilasza- novich Irén az intézmény művészeti igazgatója. — A világon másodikként nálunk épült fel egy ilyen épület a millennium alkalmából, ahol a kortárs képzőművészeti alkotásokat mutatták be. Mivel a világ számos fővárosát megelőztük, így kezdett kialakulni az a gyakorlat, hogy az országoknak számított — és számít ma is —, hogy Budapesten is megjelenjenek tárlataikkal. Nekünk persze ugyanilyen fontos a külföldi jelenlét. — Hogy alakult a kiállítási tervük régen és ma? — Régebben egyszerűbb volt a dolgunk. Államközi egyezmények határolták be, milyen anyagok jönnek el hozzánk. A Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus hatósági joggal jegyzőkönyvezte, hogy mi szerepelhet a kiállításainkon. ö osztotta be az egyes anyagokat a Műcsarnok helyiségeibe is. A nyolcvanas évektől azonban változás figyelhető meg: első és legfontosabb a decentralizáció, ami azt jelenti, hogy megkaptuk az önálló zsűri jogkörét. Mi szabjuk meg, (kivel tartjuk a kapcsolatot. Műhellyé, alkotóműhellyé alakult át az intézmény. 1985-ben igazgatóváltás történt, most Néray Katalin a vezetőnk. Megszűnt az az érzés, hogy nem tudunk lépést tartani a világgal, hogy mindig le vagyunk maradva... — Mégis: hogyan került a mozi a Műcsarnokba? — Ez is a nyolcvanas évek közepén kezdődött. A világon mindenütt megfigyelhető, hogy a kiállítóhelyek megpróbálják bővíteni kínálatukat, holdudvart kialakítani maguk körül. Az egyik helyiségünkből leválasztottunk egy darabot és filmvetítéseket kezdtünk el rendezni. A kollégám, aki ezzel foglalkozik, sorozatokban gondolkodik. Volt szlovák, lengyel filmhíradó, most megy a szovjet. Persze itt is, ahogyan a kiállításoknál, változó,az érdeklődés. Néha sikerül egy-egy tárlathoz ikapcsolni a filmsorozatot. Így volt ez, ami, kor a dán képzőművészek mutatkoztak be nálunk, akkor azzal egy időben dán filmsorozat ment az Art Ki- nóban és sikerült néhány olyan szponzort is szerezni, akiknek dániai kapcsolataik vannak. Van más programunk ás: gyerekek számára képzőművészeti szakkör, fotó- és számítástechnikai szakkör. Négyszer futott le az úgynevezett kiállításrendezői tanfolyamunk, alkalmanként ötvenfős részvétellel. — Jelent-e ez Önöknek anyagi hasznot, vagy kapnak-e hozzá plusz támogatást? • — A tanfolyamaink önköltségesek, de nincs rajtuk haszon. Nem is a bevétel- centrikusság a cél, hanem, hogy tudjanak rólunk, jöjjenek el minél többen valamilyen eseményre. Nem feltétlenül potenciális kiállításlátogatókat keresünk a köz- művelődési programokban részt vevők között. Nagyon fontos például a fiatal képzőművészek számára ez a lehetőség, hogy itt egy kisebb közösség előtt elmondhassák elképzeléseiket. Közművelődési " ajánlataink teljesen egyenrangúak a kiállításokkal. Nem tetszelgőnk az ország „első kiállítóhelye” szerepében. Megpróbálunk mindenre odafigyelni, amire igény van. Egyébként a szakminisztériumtól a közművelődési programokra anyagi támogatást nem kapunk. — Ezek szerint nem gazdasági célok vezérelték önöket?.-. .. — Egyáltalán nem. Gazdasági helyzetünk éppoly bizonytalan lenne ezek nélkül a programok nélkül is, mint most. Nemrég járt itt nálunk Fekete György helyettes államtitkár, akit megkérdeztünk, mi a valós helyzet arról, hogy az ilyen jellegű intézmények költségvetését 20 százalékkal csökkentik. Azt felelte, annyit tud, amennyit mi. Úgyhogy most az újságokat figyeljük. — Milyen programokat kínálnak még ebben az évben? — Decemberig lesz egy mexikói fotókiállítás, majd a Velencei Biennálém részt vevő képzőművészek alkotásait mutatjuk be. Ez utóbbit Berlinben állították össze. Jövő augusztusban bezárjuk a házat. Egy általános rekonstrukció kezdődik és előreláthatólag másfél-két évig tart ez a munka. K. K. Az ország „első kiállítóhelye”. Jövőre két évre bezár... Sikerkönyvek Elizabeth és Jessica az Édesvölgyd suliba jár. Ikrek, és olyanok, mint két tojás: tökéletesen egyformák. Kedvesek, csinosak és népszerűek. Ám annak, aki megismerkedik a Wakefield-lá- nyokkal, hamarosan kiderül: csak külső tulajdonságaikra igaz, hogy teljesen egyformák. Az olvasó előtt is világossá válik a különbség: Elizabeth figyelmes, barátságos és őszinte, Jessica viszont önző, erőszakos és beképzelt. Azt hiszi, hogy körülötte forog a világ, s ez gyakran tényleg így is látszik. Ikertestvére pontosan tudja róla. hogy Jess mindig megszerzi, megkapja, amit ak#r, legyen iskoláról, új ruháról, barátnőről vagy akár fiúról szó. Éppen ezért veszélyes a helyzet a két testvér között. A „tét” ugyanis Tod Wilkins, a kosárlabda- csapat kapitánya, akit Liz szeret, és akire Jess — mitsem törődve nővérével — kivetette a hálóját. Elkezdődik a „Kettős játék”, és izgatottan figyeljük, vajon sikerül-e Jess-nek elhódítani Todot Liztől. Teenager történet? Valóban az, kedves, könnyed, szórakoztató kis könyvecske — teenagereknek. S éppen ezért említésre méltó, Fran- cine Pascal ugyanis pontosan" annak a korosztálynak írja műveit — a tizenéveseknek —, akik a mesékből már kinőttek, a felnőtt irodalom pedig még nem az ő viliáguk, és akikre írók, költők ritkán gondolnak. Pedig sajátos érzelmeikkel, gondolataikkal elég gyakran egyedül maradnak ezek a fiatalok, és további sorsukra sem közömbös, hogy az irodalomban vagy valami másban találnak társra. Vaclavszky János: Gabi c. lapja a kiállításon (Reprodukciók: Gál Edit) N. K.
