Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
NÉPÚJSÁG 1990. november 24, szombat Hogy mik vannak! Feltámasztott őslények Magyarországon ? Ha nem számítjuk a világmindenség keletkezéséről folytatott, s valószínűleg soha véget nem érő vitákat, a tudomány talán leggyakrabban és legtöbbet feszegetett kérdése az, miért pusztultak ki a dinoszauruszok. Más kérdés, hogy a rejtélyes sorsú állatok feltehetően azért kerültek az érdeklődés középpontjába, mert roppant méreteik mellett minden azóta ismert élőlény eltörpül. Az igazság az, hogy a dinoszauruszokkal egy időben, körülbelül 70 millió éve, a Földön addig élt állatok jelentős része kihalt, pontosan máig nem ismert okokból. Szerencsére a kőzetrétegek, amelyek az évmilliók alatt egymásra halmozódtak, megőrizték az utókornak a kréta időszak gigászainak csontmaradványait is, néhol szinte teljes épségben. A legközismertebb amerikai lelőhelyek mellett igen híres, — noha jobbára csak szakemberek tudnak róla — a Góbi-Altájban talált mongóliai dinoszauruszgyűjtemény. Talán nem reménytelen, hogy e méltán világhírű kollekció egy részét — 17 teljes és ugyanennyi részleges csontvázat — Budapesten is megtekinthessük. A mongolok felajánlották a Természettudományi Múzeumnak az anyagot kiállításra, sőt esetleges nyugat-európai további forgalmazásra is. Hatalmas méretekről lévén szó, a csontvázakat csak darabokra szétszedve, húsztonnás konténerekbe csomagolva, vasúton lehetne hazánkba szállítani. Megfelelő tér is kellene a kiállításukhoz, legalább 400 négyzetméternyi terület, 10 méter körüli belmagassággal. Ezenkívül persze pénz. pénz, pénz. Pénz a szállításhoz, a hatalmas tudományos érték biztosításához, a kiállítás megszervezéséhez. Nem kétséges viszont, hogy a kiadások megtérülésére reálisan lehet számítani, közben a hazánkban eddig példátlan látványosságot feltehetően fokozott érdeklődés kísérné. A magyar fél természetesen a nyugat-európai kiállítások megszervezéséből anyagilag is részesedne. A múzeum bízik benne, hogy hazai pénzintézeteink látnak fantáziát e hasznos kezdeményezes támogatásában, mert a kiállítás anyagi fedezetét a Természettudományi Múzeum egyedül képtelen előteremteni. Képünk az ulánbátori Központi Múzeum egyik jól megtermett kiállítási tárgyát ábrázolja. Egészségünkért Kalóriakalauz A közeli napokban került forgalomba egy színes, tartalmas könyvecske Kalóriakalauz címmel, az Anonymus Kiadó gondozásában. A kiadvány, hazánkban forgalomban levő háromezer élelmiszer, étel. ital kalória- és jóule-adatait tartalmazza. — Mi volt a könyvvel a céljuk? — kérdezzük a kiadó vezetőjét, Házi Zsuzsát. '— A magyar polgár pontos adatok segítségével szembesül a szigorú valósággal, hogy mennyi fölösleges kalóriát fogyaszt naponta, ha rosszul alakította ki étkezési szokásait. — Ez kissé riasztóan hangzik. — Ellenkezőleg! Nem elriasztani akarunk, hanem éppen kedvet szeretnénk kelteni, és segítséget adni a korszerű étkezési szokások kialakításához. Hasznos táblázatok segítségével azt is megtudhatják az olvasók, hogy mennyi a nők és a férfiak ideális testsúlya, illetve kiszámolhatják, hogy kortól, nemtől, magasságtól, foglalkozástól függően mennyi a napi energiaszükségletük, függően attól is, hogy menynyi plusz mozgást végeznek, s adalékként megtalálják a főbb mozgások (háztartási munkák-és szabadidő-tevékenységek) energiaszükségletét is. — A könyvön levő embléma: „Anonymus alakőr” azt sejteti, hogy e kiadványnak folytatása is lesz. — Igen. És az egészséges táplálkozás csak egyik része érdeklődési területünknek. Tágabban, a korszerű életmód és -szemlélet alakulásának egészével szeretnénk foglalkozni, a természetgyógyászattól a mindennapi élet pszichés konfliktusainak feldolgozásáig. A következő kiadványunk címe: Mit gyógyít a méz?, s előkészületben van a test és lélek harmóniájával foglalkozó kiadványunk, s a Vöröskereszttel közösen kiadjuk az eddig is generációkat nevelő Mit egyen a gyerek? című könyv új, átdolgozott változatát. Gyermekbútor, több funkcióval Sokat szidjuk a magyar bútoripart: sem választékban, sem minőségben nem kényeztet el bennünket. Fokozottan áll ez a gyermekbútorokra. Ahol barkácsoló apuka van a családban, nem gond elkészíteni az óvodáskorú gyerek számára igen praktikus, több- hasznú kis bútort. 1. ábránk jól érzékelteti ezeket a funkciókat: lehet benne hintázni; felállítva, az egyik vízszintes lapján étkezni lehet; felfordítva pedig játszóasztallá alakul. A 2. ábrán műszaki rajza látható, a méretek cm-ben értendők. Célszerű a kis bútort 100 mm vastag, rétegelt lemezből vagy 20 mm vastag, lécbetétes panellapból készíteni, összeállítás után csiszoljuk simára, majd a többi bútor színéhez igazodva fessük be. Érdemes két színnel dolgozni: legyen más színű a két szélső elem, és más színű a vízszintes és függőleges lap. Aki rajzkészséggel rendelkezik, kedves kis mesefigurákat rajzolhat, illetve festhet az oldallapokra. B, K. ^ 24 ^ 32 ^ 24 ^ HÉTVÉGI MŰSOR Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Hangszemle. 8.39: Családi tükör. 9.10: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Világkosár. 13.05: Klasszikusok délidőben 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Énekeljük együtt! 15.05: Köszönet a napsugárnak. 16.00: 168 óra. 17.30: Ünnepek zenéje. 18.00Esti krónika. 18.20: Szemle. 19.05: Közvetítés a Veszprémi Játékszínből. Szabadság- hegy. Gáli József drámája. 20.29: örökzöld dallamok. 21,05: Találkozásom a népzenével. 22.00: Késő esti krónika. 22.20: Sporthiradó. 22.35: Régi híres énekesek műsorából. 23.05: Hangversenymúzeum. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kopogtató. 8.30: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 9.03: .Életreform magazin. 10.00: Ha még nem tudná. 10,30: Tip-top parádé. 11.03: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet. 13.35: Hangok és visszhangok. 14.00: A szórakoztató osztály műsorai. 16.00: Stúdióvilág. 16.45: Labdarúgó-összefoglaló. 17.30: Látogatás a múltunkban. 18.30: Nemespátrói lakodalmas. 20.02: A Rádió Dalszínháza: Rip van . Winkle. Plano nette operettjének rádióváltoza_ ta. 22.15: A Lassúkezú Eric Slow- hand Clapton. BARTÓK RÁDIÓ 8.20: Hans Otto Bach-műveket orgonái. 8.53: Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon-. 11.10: Kamarazene. 12.05: Fritz Wunderlich opera- felvételefből. 12.30: Angol nyelvlecke kezdőknek. 12.45: Spanyol nyelvlecke kezdőknek. 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: Liszt műveiből. 15.05: Lemezbörze helyett 16.05: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. 17.10: Üj kamarazene-felvételeinkből. 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.20: Román nemzetiségi műsor. 18.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.25: Üj kompakt lemezeinkből. 21.00: Zenekari muzsika. 21.57: Az Osztrák RTV énekkarának hangversenye. 22.36: A Horatio-papírok Rádióin lék. 6.30: Falut évé. 7.00: Napraforgó. 9.00: Képújság. 9.05: Protestáns gyermek- és ifjúsági műsor. 9.10: Tévétorna gyerekeknek. 9.15: Eduárd és barátai. Angol bábfilm (ism.) 9.20: Kapkodd a lábad! 10.50: Panoráma, (ism.) 11.50: Vyhonky. 12.20: Az inkák földjén. 12.45: örökségünk. 12.55: Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 14.50: Képújság. 15.00: Drehscheibe Europa. Európai forgószínpad. 15.30: Arany János-sorozat: A hallgatás hangjai. 16.00: A Sandefjordi Leánykórus hangversenye a Mátyás templomban. 16.20: Házi-barát. 16.35: Mozgó képek. 16.50: Önök kérték. 18.20: Tájkép. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenkinek. 20.10: La Fontaine-mesék. NSZK —magyar rajzfilm. 20.20: Válogatta á rendező — Andrzej Wajda. A márványember. Lengyel film. 23.00: Roxínpadon: Mácsai Pál. 23.50: Parabola. 0.20: Híradó 3. m 6.00—9.09: Reggeli magazin. A NAP TV műsora, Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral. 14.00: Képújság. 14.25: Nyelvlecke. 14.40: Útkereső. 15.05: Keresztények. 16.18: Népralzi értékeink. 16.25: Melyiket a 3 közül? 17.00: Nyelvlecke. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Három csengő. Magyar film. 21.00: Híradó 2. 21.25: Van egy története? 21.30: Bongó. 22.40: Napzárta. 23.25: Országok, emberek, életek. A tojás. HoUand film. Újvidéki televízió 13.55: Műsorismertetés. 14.00: Kérdezzék meg a Szövetségi Végrehajtó Tanácsot. 15.00: Családi magazin. 16.00: Hét tévénap. 16.45: Híradó. 17.00: Kosárlabda Balkán-bajnokság. 18.30: Tévémagazin. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Hiradó. 20:00: Vajdasági filmtár. 20.40: Hírek. 20.43: A művelődés formái. 22.30: Szerbiai választások, 1990. 23.30: A vasárnapi műsorok termeltetése. 'SUPER 7.00: Egyveleg. 15.00: A nagy kerék. Amerikai film. 17.00: Videodivat. 17.30: slágerlista. 18.00: Ultrasport. 20.00: Erőkapitány. Sci-fl sorozat. 20.30: Elve vagy holtan. Westernsorozat. 21.00 : Ameddig a felhőkkel megyek. Amerikai film. 23.30: Szürkületi, zóna. 0.30: A nagy Fiamarion. Amerikai film. 2.00: Egyveleg. EUROSPORT 7.00: A nagy korallzátony. 7.30: A repülő Kiwi. 8.00: Mókagyár. 10.00: A vizisportok kedvelőinek. 11.00: Sportegyveleg. 13.30: Eurosport-szombat. 20.0#: Jachtverseny. 20.15: Pankráció. 21.45: Ökölvívás. 22.45: Gyorskorcsolya. 23.45: Motorsport. 00.15: Jégkorong EB. * 02.13: PGA Golf Világkupa. 10.1.3: .Jó napot, Franciaország, Európa 1 17.45: A világ ösvényei. Űtl- film. 19.30': Svájci tévéhíradó. 26.(16: Tengeri magazin. 22.35: Maupassant-sorozat: Madame Baptiste. 6.25: Irodalmi magazin. SZÍNHÁZ 1990. november 24-én. szombaton 19 órakor Békéscsabán: KAKUKKFESZEK Somlay-bérlet Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Világóra. 9.05: Húszas stúdió. 10.05: Énekszóval, muzsikával. 11.05: Gondolat—jel. 12.29: Hanminc perc alatt a Föld körül. 13.05: Radioton korongok. 13.30: Szonda (ism.) 14.10: Művészlemezek. 15.05: Fabula rasa. 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.35: Filmzene. 17.47: A világlíra gyöngyszemei. 18.00: Esti krónika. 18.20: Komolyzenei lemezlovas. 19.05: Hol volt. hol nem volt. 19.23: Hangjáték. 20.28: Szervánszky Endre: Falusi lakodalmas. 201.40': A cigányprímás. 21.05: A Pasaréttői Farkasretig. 22.00: Késő esti krónika. 22.25: Lemezműzeum. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészék PETŐFI RÁDIÓ 7.03: A magyar ortodox egyház órája. 8.05: Fejrezge Alfonz kétbalkezes vidám viszontagságai. 9.35: Oxigén. 1.1.08: Vasárnapi koktél. 12.00: MTK-VM—Bp Honvéd labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 13.03: Jó ebédhez szól a nóta. 14.00: Többet ésszel. 16.00—21.00: Poptarisznya. 21.03: A nemzet napszámosai. 21.30: Társalgó.- (ism.) 22.27: Dzsessz a ’80-as években. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Lemezek a tegnap slágereiből. BARTÓK RÁDIÓ 8.15: Komolyzenei kívánságműsor. 10.05: Üj Zenei Újság. 11.00: Európa hangversenytermeiből. 12.43: Zenekari operarász'.etek. 13.05: Szemle. 13.30: Zenekari muzsika. 14.06: Slágerfilmek — fixmsláge- rek. 16.05: Agora. 17.00: Ünnepek zenéje. 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.20: Román nemzetiségi műsor. 18.40: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.25: Háry János Részletek Kodály daljátékából. 20.00: Zenekari muzsika. 21.00: Népek békülésl ünnepe. 22.03: Händel: Tűzijáték — szvit. 22.25: Ezredes voltam 1956-ban a vezérkarnál. 23.16: Holló a hattyú. TiV 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. 8.30: Családi torna. 8.35: Mofli, az utolsó koa^a. Spanyol rajzfilm. 8.55: Varázsműhely. 9.10: Walaki. Magyar mesefilm. 9.20: Utazz velünk! — Magyar^ onszágon. 9.55: A Guldenburgok öröksége, (ism.) 10.40: Pávajáték. Német rövidfilm 10.55: Elektromos—Rába ETO. 12.15: Képújság. 13.30: Képújság. 13.40: Családi vasárnap. 14.50: Évmilliók emlékei. 15.20: Három kívánság. 16.30: Családom és egyéb állatfajták. 17.00: Betúreklám. 17.05: örömhír. 17.25: Kerék bár. 18.15: Delta. 18.50: Esti mese. 19.00: a Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Dustin Hoffman-sorozat. Alfredo, Alfredo. Olasz- francia vígjáték. 20.05: Telesport. 22.20: A hónap verseiből. 22.40: Emmett Chapman és Tuck Patti. 23.15: Képújság. W Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel. 14.35: Nyelvlecke. 15.00: Szívrabló. Brazil tévéfilm. 16.00: Álljunk meg egv szóra! 16.35: Száz évvel Teleki után. 17.10: Holt műemlékek életre- k el tője. 17.50: Előadja Latinovits Zoltán 18.25: Gyerekeknek! 19.00: T J. Hooker. Amerikai bűnügyi tévéfilm. 20.00: Britten: Peter Grimes. Opera három felvonásban. 23.00: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 9.35: Tévénaptár. 9.50: Rajzfilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius. 13.00: Lakatlan vidék. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.00: Felfedezések. 18.45: Rajzfilmek. 19.10: Tévéfortuna. 19.30: Tévénapló I. 20.00: Ráadás, (ism.) 21.05: Zene mindenkinek. 21.35: Tévénapló II. 21.55: Sportszemle. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 9.05: Műsorismertetés. 9.10: Barázda. Falumúsor. 9.40: Magyar nyelvű gyermekműsor. 9.55: Román nyelvű műsor. 11.00: Faluműsor. 13.0'O : A Bertini család. Filmsorozat, 13.55: Hírek. 14.00: Az angol szépség. Francia filmsorozat. 14.50: Fenntartott idő. 15.55: Ismeretterjesztő film. 16.55: Rajzfilm. 17.00: Capablanca. Szovjet—kubai játékfilm. 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.30': Híradó. 20.0*0: Jobb élet. Filmsorozat. 21.00: Z e n é.s m űsor. 21.30': Tévés port. 22.15: Fenntartott idő. 22,30: Szerbiai választások, 1990. 23.30: A hétfői műsorok ismertet é<c'. 7.00: Fevvoleg. 11.00: Slágerlista. 11.30-: Egvveleg. 13.30: Helló Ausztria, helló Bécs! 14.00: Eavveleg. 15.00-: Egvházi mmsor. 15.30: Nyerni. vagy veszíteni, vagy rajzolni. 16. O O: T u r ist a m a g a z i n. 16.30': Keresztény magazin. 17.00': Egvveleg. 17.30: Vallási műsor. 18.00: Financial Times. 18.30: Oroszország 11. 19.00: Bepillantás. 19.301: Videodivat. 20.00: Sói. Európai lemezlista. 21.00: Ritka tenyészet. Amerikai film. 22.50: Egvveleg. EUROSPORT 7.00: Az erő órája. 8.00: Mókagvár. 10.00: Széliov.asmagazin. 10.30: Autó- és motorspor1>- híradó. 11.00: A világ sporttá. 12.00: Motoros vízisí az USA-ból. 12.30: Euro^port-vasámap. 19.00: Autó- és motorsport. 20.00: Labdarúgás: Olaszország— Írország. 22.00: Gyorskorcsolya — női világkupa. 23.00: Motorsport. 23.30: Jégkorong EB. 16.15: Kulturális magazin. 17.15: Rajongók klubja. 18.00: Nem kell álmodozni! 19.00: Belga tévéhíradó. 19.15: Kulturális magazin. 19.25: Jó napot, Francia ország, Európa! 21.35: Francia nyelvű filmfesztivál. 23-20-: Cinérama. Saint Martin-i különkiadás. 0.25: Cáré Noir. Rövidfilm. SZÍNHÁZ 1990. november 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Békéscsabán: PINOKKIÓ Családi bérlet 19 órakor Békéscsabán: KAKUKKFÉSZEK Csortos-bérlet