Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-23 / 275. szám
1990. november 23., péntek o Kanál, villa — exportra A Körösladányi Metakémia Ipari Szövetkezet műanyaggyártó részlegében az egyszer használatos evőeszközöket német exportra készítik Fotó: Fazekas Ferenc A közvetítő olajra lépett fl gomba ment, az adósság maradt Manapság sok szó esik a vállalkozásokról. A politikai és gazdasági szakemberek egyaránt arra biztatják a lakosságot, hogy valamilyen módon, a család összefogásával próbáljanak elindulni a vállalkozás rögös útján. Talán az út nem mindenkinek egyformán járhatatlan, de Z. Sándornak és nejének Sarkadon igencsak kellemetlen hónapokat szerzett egy át nem gondolt vállalkozás. Még 1988 decemberében úgy döntött a csailád, megpróbálkozik a gombatermesztéssel. A feleség rokkantnyugdíjas, a férj fizikai munkás, s a két fiú pedig elég nagy már ahhoz, hogy besegítsen a ház körüli munkába. Lakásuk pincéje is alkalmas volt a gombatermesztéshez. Számbavették a család munkaerejét, anyagi lehetőségeit és nekivágtak a nagy üzletnek. Szerződést kötöttek Szűcs László pécsi közvetítővel, aki az alapanyagok biztosításában és az értékesítésben vállalt szerepet. Űjsághirde- tés útján kerültek egymással kapcsolatba. Utólag foghatják a fejüket: bár ne lett volna részük az egyoldalú együttműködésben. Z. Sándor megkereste az OTP helyi fiókját, s kezdő tőkéjük emelésére 160 ezer forint kölcsönt vett fel. Hogy kezes ne kelljen az igényléshez, a Garancia Biztosítóval is szerződést kötött. A gomba, annak rendie- módja szerint, s természetesen a család gondos ápolása mellett szépen fejlődött. Időnként Szűcs László pécsi lakására (átvevőhelyére) szállították az osztályba sorolt portékát. Szűcs minden alkalommal átvette a termést, s annak rendje-módja szerint átvételi elismervényt adott. Készpénzben ugyan egyszer sem fizetett, r'e mindig ígéretet tett arra: „Ha a külföldi partner megkapja az utolsó gombaszállítmányt is, egy összegben fizet.’’ Mondanunk sem kell, hogy a gyanútlan termelők — az országban 22-en több mint 7 millió forint értékben — hiába vártak arra a napra, amikor majd Szűcs László a schillingben értékesített termékért az előre megállapodott egyégár szerint fortnt- ban fizet. Az Országos Rendőr-főkapitányság azóta már körözi Szűcsöt „több ember sérelmére elkövetett hűtlen vagyonkezelés alapos gyanúja miatt”. Felkutatása eddig nem járt eredménnyel. Né- hányan úgy vélik, talán már nem is tartózkodik Magyar- országon. A megkárosított őstermelők, így Z. Sándor és családja is futhat a pénze után. Ám az OTP-kölcsön visszafizetése elől már nem futhatnak el. A szerződés könyörtelen — az adósnak fizetnie kell. Hiába a Garancia Biztosító és az OTP jóindulata. a tartozástól nem tekinthetnek el. A hitel- igénylők jóhiszeműsége most keményen visszaüt. Nincs nagy vagyonuk, s mint sokaknak, nekik sánc® mit eladniuk, hogy adósságukat kifizessék. Marad a letiltás. A férj és a feleség fizetéséből, illetve rokkantnyugdíjából havonta 33 százalékot vonnak le. Talán nem haszontalan az eseten keresztül felhívni a vállalkozók figyelmét, hogy alaposan informálódjanak, mielőtt bárkivel üzletet kötnek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a vállalkozás, ha kölcsönnel indult. járjon az sikerrel vagy kudarccal, az adósságot vissza kell fizetni. Mondhatnánk: eső után köpönyeg (Z. Sándoroknak minden bizonnyal), de talán másoknak még nem késő ... Papp János Eddig farkasszemet néztek egymással Sikeriil-e az Agrárkamara ernyője alá becsalogatni a kistermelőt is ? Bár az utóbbi időkben egyre több politikai és társadalmi szervezet vette — legalábbis szólamokban — védőszárnyai alá a kistermelőket, azonban mind a mai napig nincs fórum , ahol sérelmeikre, panaszaikra orvoslást találnának. Szerkesztőségünkbe is sok levél, telefon érkezik. Olykor-olykor személyesen keresnek fel bennünket, kérvén a sajtó segítségét, miután már minden hivatalt végigjártak. Az elmúlt néhány hónapban különösen a tejtermelők, illetve a szarvasmarhatartók közül foglalkoztunk több esettel is. Ám a nyilvánosság eszköze többnyire kevés volt a boldogulásukhoz ... Sőt, akadt olyan példa is, amikor a vita a mezőgazdasági nagyüzemek, termelőszövetkezetek, az élelmiszerfeldolgozók és a kistermelők között végleg elmérgesedett. A Békés megyében néhány hete megalakult Agrárkamara helyi szervezete is felvállalta a kistermelők érdekvédelmét. Kérdés azonban, hogy a célt meg tudja-e valósítani, képes lesz-e megnyerni a magántermelői réteget, amely ma az ország mezőgazdasági termelésének közel a felét adja? Sikerül-e a piacosodás felé elmozduló hazai agrár élelmiszer-gazdaság valamennyi szereplőjét, a kistermelőt, a nagyüzemet, a feldolgozót a kamarai érdekvédelem ernyője alá becsalogatni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csukás Gyulával, a helyi Agrárkamara titkárával, aki a Békés megyében hirtelen megszerveződött új érdekvédelem létjogosultságát a következőkkel indokolta: Egyedüli esély — Fennáll a veszélye annak, hogy százszámra tönkremennek a mezőgazdasági nagyüzemek. Azzal is számolnunk kell, hogy ha továbbra sem változnak az agrárágazat jövedelemviszonyai, akkor a kistermelők jelentős része lemorzsolódik. Ebben a bizonytalan helyzetben — amikor az országos gondok valóban kulcsfontosságúak — azért a mezőgazdaság égető gondjait felelőtlenség figyelmen kívül hagyni. — A kamara úgy gondolja, hogy megmentheti a mezőgazdaságot a végleges összeomlástól, a közgazdaságilag elkerülhetetlenné váló szerkezet- átalakítás földrengéseitől? — Ennyire optimisták azért nem Vagyunk, de például éppen a közelmúltban írt az Agrárkamara egy levelet a földművelésügyi' tárcának, jelezvén benne, hogy az aszálykárosult kistermelőkről elfeledkezett. A rendelkezés említést tesz ugyan róluk, csakhogy, náluk nincs nyilvántartva a termésátlag, tehát nem beszélhetünk úgynevezett hároméves bázisszámról, ugyanakkor jelentős részük nem adózik. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a növénytermesztést érintő aszálykár jövőre a magas takarmányárak miatt az állattenyésztésben okozhat„sokkhatást”. Egyébként én úgy gondolom, hogy a kamara végre megtestesítheti azt az agrár érdekképviseleti fórumot, amely pártoktól függetlenül képes a kormány előtt feltárni az ágazat legégetőbb gondjait. — A kamarai érdek- képviselet megszervezése az agrárágazatban nem újkeletű ötlet, hiszen még Váncsa Jenő miniszter szorgalmazta a szervezését. Nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a termelőket és feldolgozókat egy szervezetbe tömörítve a politika ne tudja egymás ellen kijátszani őket. Akkor azonban ez az elképzelés óriási falakba ütközött. Többek között éppen a Termelőszövetkezetek Országos Szövetsége volt az, aki hatalmi pozícióját féltve a leginkább, a kamara ellen agitált. Most viszont úgy tűnik, mikor már veszendőbe a hatalom — hiszen sem a TOT utódja, a MOSZ, sem az Agrárszövetség nem tudta magát elfogadtatni a kormánynyal —, mindenki hirtelen a kamara mellett kardoskodik ... — Valóban darabokra tört, széthullott a régi érdekvédelmi struktúra, de én úgy gondolom, ez nem baj, mert azt jelzi, hogy végre a piacgazdasághoz igazodó érdekvédelem kezd körvonalazódni. Azt is tudomásul kellett vennünk, hogy például a TOT jogutódját, a MOSZ-t a kormány valóban nem fogadta el partnernek. Egyébként Magyarországon a kamarai érdekvédelemnek történelmi hagyományai vannak ... n kistermelők adói? — Már 1923-ban olyan kamarai törvényt fogadott el az akkori kormány, amely szervezeti felépítésénél fogva a kis- é6 kőzépparaszti gazdálkodóktól egészen az élelmiszer-feldolgozó gyártulajdonosokig bezárólag mindenkinek képviselte az érdekeit, egyrészt a kormány- nyál,'másrészt a többi tárcákkal szemben. Sőt, bizonyos szolgáltatásokat is fölvállalt, amelyről mi sem mondunk le, például a növényminősítés vagy a szakoktatás felügyelete, de sorolhatnám tovább.' — Sajnos, mi leginkább itt, a sajtóban, a kistermelők gondjait érezzük megoldatlannak. Mit tud tenni a kamara egy-egy vitás kérdésben, egyáltalán van-e már példa arra, hogy itt, Békés megyében a kamara segített a kistermelőkön? — Hozzám néhány konkrét eset került eddig. Például egy orosházi kistermelőn segítettünk, aki aszálykárosult lett, ám csak közvetett bizonyítékai voltak arra vonatkozóan, hogy mennyivel kevesebb termést takarított be földjéről. A helyileg illetékes nagymá- gocsi tanáccsal, illetve a Pénzügyminisztériummal konzultálva sikerült a gondját megoldanunk. Vagy például Szarvason egy magángazda hagymatermését a vetőmagminősítő nem akarta fémzárolni, mondván, olyan a fajta, amely nincs az engedélyezési listán. Ezt is sikerült megoldanunk. Szeretnénk elérni olyan termelői védőárakat is, amelyek az alapvető nyereséget hozzák egy-egy termelő számára. Ugyanakkor arra is fel kell készülni, hogy bizonyos termékek importkorlátozását kiharcoljuk a kormánynál, ezzel védve a magyar termelőket. — Egyre több fórumon felvetődik a kistermelők adóztatásának kérdése. Többen úgy vélik, ha szektorsemlegességről beszélünk, akkor nekik is adózni kell. Hogyan látja ezt a kamara? — Én úgy gondolom, hogy az alapvető adókat velük is meg kell fizettetni — földadó, nyereségadó —, különböző kedvezményekkel viszont segíteni kell őket. Például Nyugat-Európában a kistermelők 60-65 százaléka nem adózik. Én célszerűnek tartanék egy úgynevezett átalányadózás bevezetését, amely nem járna túlzott adminisztrációs kötelezettségekkel. Természetesen nyilvántartást azért kellene vezetni. Rangot is adhat — Hogyan alakulhat az elkövetkezendő években o mezőgazdasági tulajdon- formák aránya? A kamara egyfajta gyors tulajdonváltásra, avagy lassúbb folyamatra számít? Arra gondolok, hogy például a szövetkezeti tulajdon eltűnhet-e egyik napról a másikra? — Inkább egy lassú változásban hiszünk. Az előrejelzések is ezt igazolják, hiszen a pillanatnyi felmérések szerint a termőföldterület közel 10 százalékán várható, hogy magántermelők dolgoznak majd. Természetesen a privatizációnak hívei vagyunk, s azt sem vitatjuk, hogy a 100 százalékos magántulajdonon alapuló gazdálkodásé a jövő. — Milyen változást hozhat egy erős megyei Agrárkamara a Viharsarok mezőgazdasági életében? Van-e esély arra, hogy a termelők, a feldolgozók közös érdekvonal mentén egymást segítve, s nem egymással farkasszemet nézve dolgozzanak? — Ami helyzetünket szerencsésnek ítélem meg, hiszen például a mezőgazdasági kistermelők, a különböző szakmai, érdekvédelmi szervezetek, a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok és a legjelentősebb élelmiszer-ipari vállalatok többsége — Gyulai Húskombinát, GMV, Békéscsabai Baromfi- feldolgozó Vállalat, konzervgyár, Agroker — tagjaink sorába lépett. Nem tagadom azonban, az országos vita is akadályozza azt, hogy minden megyei élelmiszer-feldolgozó tag legyen. Hiszen az ő korábbi érdekképviseletük nyilvánvalóan nem örül ennek a lépésnek. A vállalatok viszont éppen az anyagi helyzetüknél fogva fontolóra veszik, hogy hány érdekképviseletnek fizessenek a jövőben, s az is nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb egy szervezetnél teszik le a voksot, mégpedig ott, ahol a legtöbb reményük van arra, hogy kiharcolfiatják érdekeiket. Én bizonyos vagyok abban, hogy a rövidesen a Parlament elé kerülő új kamarai törvény olyan jogokat deklarál tagjaink, illetve a szervezet részére, amelyek a magyar gazdaságban kulcsfontosságú érdekegyeztető fórummá emelik az Agrárkamarát. S végre, az ágazat elfoglalhatja méltó helyét a magyar nemzet- gazdaságban. Rákóczi Gabriella
