Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-04 / 233. szám
1990. október 4., csütörtök »HiWKTllcl Szerencsés ember, mert azt csinálja, I amit szeret Az őszi napok beálltával a gyulai megyei kórház különböző osztályain a régi dolgozók mellett új nővérarcok jelentek meg. A fehér köpenyes, fiatal lányok — a felnőtt szakápolói tanfolyam hallgatói — érdeklődéssel figyelik gyakorlott társaik minden mozdulatát, hallgatják segítőkész szavaikat: melyik gyógyszer mire való, honnan lehet előszedni, hova kell visszarakni, mire kell nagyon odafigyelni. Az első napok megilletődött tartózkodása után már részt vesznek az ágyneműk áthúzásában, a fekvő betegek mosdatásában, az ebédosztásban és a többi fontos munkában. Az I. számú idegosztályon a betegeknek különösen feltűnt egy alacsony termetű, kissé molett, szőke hajú, örökké mosolygós, fiatal lány. Meleg hangon szól mindenkihez: „Ki kér tiszta ágyneműt, szívesen áthúzzuk.” Ebéd előtt bekukkant, készüljenek az evéshez, s elmondja: mit kapnak a normál menüsök. A diéta az más lapra tartozik. Ha valaki fájdalomcsillapítót kér, kedvesen közli: „Mi átképzősök vagyunk, de szólok a nővérkének, vagy a doktornőnek és máris hozza.” Ja Isten is ápolónőnek teremtette...” Apróságnak tűnő dolgok ezek, de akik hetekig nyomják a kórházi ágyat, a legkisebb figyelem is jólesik. Az egyik kórteremben a betegek megállapították: ezt a talpraesett kislányt még a jó Isten is ápolónőnek teremtette. Tanakodtak: talán orvosira jelentkezett és nem vették fel vagy a családban valaki egészségügyi dolgozó? Amikor hallott erről, jót nevetett, s a világ legtermészetesebb hangján közölte: ■— Nem jelentkeztem orvosira, a családban sincs betegápoló. Édesanyám akkor is elájult, ha tőlem vettek vért. Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban jelesre érettségiztem. Erősségem volt a biológia, a történelem és a német nyelv. Speciális osztályba jártam. Történelmi dolgozatommal országos versenyen szerepeltem szép sikerrel. Mehettem volna német—történelem szakra, de én gyerekkorom óta erre a pályára készülök — mondja határozottan Boros Gyöngyi. Édesapám természetjáró túrák vezetője, kiskoromtól vitt magával — még a futballmérkőzésekre is. Németből középfokú nyelvvizsgám van, a felsőre is készülőik. Ismerem gyönyörűséges szép hazánk minden táját, mehettem volna idegenvezetői pályára is. De nem és nem! Maradt az egészségügy. Már nyolcadik általános után Gyulára szerettem volna jönni szakközépiskolába, de a szüleim nem akarták és nekem az ő szavuk szent. — Mi késztette arra, hogy ápolónő legyen? — Talán az is hozzájárult, hogy a kórház szomszédságában nőttem fel. Láttam: hozzák-viszik a mentők a betegeket. Kilencéves koromban mandulaműtéten estem át. Láttam a sok gyámoltalan betegnek mennyire kell a segítség és egy kedves szóért milyen hálásak. Amikor megtudtam, hogy Gyulán indul ez a szakápolói tanfolyam, azonnal döntöttem: ott a helyem. Előbb a szüléimét kellett meggyőzni. Édesapám után kikerékpároztam az állami gazdaság földjére. Azt mondta: „Nem akadályozom a szándékod, ha ennyire akarod. De arra kérlek, ha végzel, akkor is lelkiismeretesen, becsülettel dolgozz, akkor büszkék leszünk rád.” Édesanyám már csak megerősítette az apai áldást. Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek és ezen a pályán, ha jól dolgozik az ember, nem leselkedik rá a munka- nélküliség veszélye. Tizennyolc hónapig tanulunk, hetenként 2 nap elméleti oktatás, 3 nap gyakorlat. Keményen dolgozunk, reggel fél 5-kor kelünk. Az osztálytársakkal lakom albérletben. Szeretek hangosan tanulni, jegyzeteket készíteni. Erre jó a hétvége, odahaza zavartalanul tanulhatok. Egyelőre délelőtt dolgozunk, de később délutánra is beosztanak bennünket. — A férfibeteg ápolása nem zavarja? — Nem. Tanulunk anatómiát, itt nem teszünk különbséget nő és férfi között: csak beteg létezik a számunkra. Nagyon szeretem az embereket, főleg az elesetteket és az öregeket. De nem elég sajnálkozni, siránkozni, segíteni kell! Én ezen a pályán szeretnék segíteni. — Hogyan tovább? — Két hét szakoktatási idő volt, sok mindent láttam és maradtam. Havi 4800 forint minimálbért kapunk és al- bérletidíj-hozzájárulást. Ügy látom, a sebészet a legnehezebb és a legszebb terület. Ha egy operált a 6aját lábán távozik, abban a nővérnek ás van szerepe. Sebészeten szeretnék majd dolgozni. Orosházán otthon lennék, de egy jobban felszerelt, nagyobb kórházban tanulnék, dolgoznék inkább. Műtős vagy altatónővér szeretnék lenni, de ez még a jövő zenéje. Ügy érzem: jól választótÉrtékek előnyben Üj filozófiai sorozatot jelentet meg a Kossuth Könyvkiadó, amelynek első három kötetét kedden mutatták be a sajtó munkatársainak. Mintegy ötven év után újra olvashatóak magyarul azok az esszék, tanulmányok, amelyeket Sigmund Freud Pszichoanalízis, Carl Gustav Jung Föld és lélek, Benedetto Croce A szabadság hitvallása című kötetei tartalmaznak. Moharas Éva főszerkesztő a sajtótájékoztatón elmondta: a kis filozófiai sorozatban tervezik Montaigne, Ortega y Gasset, Russell, Marcus Aurelius esszéinek, tanulmányainak megjelentetését. A legközelebbi kötet Pál apostol leveleit tartalmazza, majd Ferenczi Sándor Válogatott tanulmányait adják ki. A kiadó terveiről Kocsis András igazgató szólt. Hangsúlyozta: továbbra is az értékek kiadását tartják fontosnak, azonban a kis példányszámú kötetek veszteségének ellensúlyozására bővítik kiadványaik tematikáját. Korszerű történelem A Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek sorozatcímet viselő, kilenc kötetet tartalmazó kiadvány hét könyvét ismerhették meg az újságírók kedden. Az Ikva Könyvkiadó gondozásában tavasszal megjelent. s rekordidő alatt elfogyott első kiadást követően a középiskolások, a históriát tanítók és a történelmet kedvelők kezükbe vehetik a legfrissebb változásokat is tartalmazó, úgymond jegyzetpótló könyveket. A magyar és a világtörténelmi ismereteket magába foglaló sorozat hiányzó két kötete — amely Magyarország 1790—1918-as és az 1945—1975 közötti időszakát részletezi — is hamarosan a könyvesboltokba kerül. A sorozat további négy kötettel bővül, ezek az I. és a II. világháborúval, az azokat követő békékkel, Európa születésével, valamint Oroszországgal-Szovjetunió- val foglalkoznak, és még az idén megjelennek. Indokolt a mozgás- korlátozottak gépjárműkedvezményének módosítása A mozgáskorlátozottak közül csak azok vehetik igénybe a gépjárműkedvezményeket, akik meg _ tudják vásárolni az autót, tehát aki olyan szegény, hogy Trabant Hycomatra sem telik, nem részesülhet kedvezményben — állapítja meg a Csongrád Megyei Főügyészség vizsgálata. A tapasztalat azt mutatja, hogy a segítő szándékú rendelet módosításra szorul. Amíg egyre kevesebb a pénz a szociális segélyezésre, addig mind nagyobb összegeket fizetnek ki üzemanyagköltség-hozzájárulás címén mozgáskorlátozottaknak. A vizsgálat során bebizonyosodott továbbá, hogy megszaporodott a nyugati gyártmányú személygépkocsi vásárlására jogosító engedélyek száma is. „Papírforma” szerint például Csong- rádban Opellel, Mercedesz- szel, Alfa-Rómeóval, Suzuki- val rendelkeznek hétezer— kilencezer forintos havi átlagjövedelmű mozgáskorlátozottak. Nyilvánvaló, hogy olyan anomáliákról van szó, amelyeket az őket segítő rendelkezés elutasítása nélkül rendezni kell. A rendelet megjelenése óta négy év telt el. Azóta a nyugdíjak és a jövedelmi viszonyok lényegesen változtak. s ez indokolttá teszi a jogszabály módosítását. A Csongrád Megyei Főügyészség javasolta a Legfőbb Ügyészségnek, hogy a módosításban szerepeljen: a vám- mentességet egyedi elbírálás alapján állapítsa meg az ön- kormányzati testület; a társadalmi igazságosság érdekében egyenlő támogatást kapjanak a külföldről behozott és az itthon vásárolt autók tulajdonosai; valamint, hogy a vámköteles gépkocsik utáni bevételt fordítsák a szociális kiadásokra. A Csongrád Megyei Főügyészség indokoltnak tartja megvizsgálni azt is, hogy a vámmentesen behozott autók valójában kiknek a használatában vannak. Pillanatkép a Mogyoróssy-könyvtárból Fotó: Gál Edit Kali néni Diplomája ötveHéves Ma is dolgozik: az egészségügyi gyermekotthonban tornáztatja a betegeket, napi négy órában Fotó: Kovács Erzsébet Ősz haját, törékeny alakját mindenki ismeri Békéscsabán. Sok barátja van a megyehatáron túl is, sőt... Egyszóval — ne ragozzuk tovább — Kati néni rengeteg ismerőssel dicsekedhet. — Tizennégyezer diákot tanítottam — számolgatja, s szemüvege mögé rejti tolakodó könnyeit. — A nevekre már nemigen emlékszem. Csak az arcokra! Főleg a nagyon jó, vagy a nagyon rossz gyerekekre. Te melyikbe is jártál? — bök felém, s tekintetén látom, már nem engem lát; a múltat kutatja. Pontosan emlékszik az évszámokra. Pedig jó pár évtizede annak, hogy tanítani kezdett. — Balett-táncosnő szerettem volna lenni, de ez akkoriban még nem volt elismert pálya. Mivel a sport nálunk családi hagyománynak számított, így hát jelentkeztem a testnevelési főiskolára. De azért nem mondtam le a táncról! Amikor hívtak — 1946-ban —, gondolkodás nélkül jelentkeztem néptáncot oktatni. Épp a múltkor volt a találkozónk a régi Batsányi-csa- pattal. Van, aki Pestről, más a tengerentúlról jött... — Hát igen, szép idők voltak azok. De szívesen emlékszem a szlovák néptánc- csoporttal töltött időre is. Keményen, fegyelmezetten dolgoztunk. Minden szombat, vasárnap előadás — gyakran a szülők is elkísérték a csoportot, s ugyanúgy örültek a tapsnak, mint a gyerekek — aztán hét közben próbák, tanulás. Pénzt nem kaptunk, de mindent megtettünk egymásért. A közösségi élet olyan „kábítószer”, amelyről szinte lehetetlen leszokni. Nem csoda hát hogy Fáry Kati néni (bizonyára sokan kitalálták, hogy róla van szó) nyugdíjaztatása után is kereste a lehetőséget; hogyan lehetne minél többet emberek között, hogyan tehetne, valamit mások és a maga hasznára, örömére? Üj, értelmes időtöltést a TIT-munkában talált. Előadásokat, szabad- egyetemeket szervezett, s egy-egy programon maga is szívesen vett részt. — Szerettem ezt a munkát, de a végén már fárasztott — vallja be, s azt is elárulja, hogy bizony, gyakran fáj a lába, hiszen nem telt el nyomatalanul a 73 év. Ám Kati néni nem az az ember, aki csak úgy, harc nélkül megadja magát az időnek. Egyébként is, mit kezdene otthon, naphosszat, tétlenül ? — Nem nagyon kellett rábeszélni, hogy munkát vállaljak az egészségügyi gyermekotthonban. Nézd csak, a kis tanítványaim — mutat egy színes képet. — Tudod, nagyon szeretem őket! Olyan jó, amikor sikerül valami. Ne nagy dolgokra gondolj. Az egyik kisgyereknek például a múltkor sikerült felülnie, a másik pedig megtanult járni. Ilyenkor együtt örülünk, s ezeknek a beteg kis emberkéknek az öröme duplán számít. Hogy mire a legbüszkébb, azon egy percig sem tépelő- dik. — A tanítványaimra — jelenti ki tanár nénis határozottsággal. — Ahová megyek, mindenhol rámköszönnek, érdeklődnek, segítenek. Épp ötvenéves a diplomám — nemrég volt diplomaosztás a TF-en —, s elgondolkodtunk az egykori osztálytársakkal; mit is adott nekünk ez a pálya? Nekem sok örömet, az biztos! Remélem, jó pár tanítványomba sikerült átplántálnom a mozgás szeretetét. Számomra ugyanis mindig ez volta legfontosabb, a táncban és a tornában egyaránt. Hogy meddig fogok még dolgozni? Ameddig bírok, és amíg érzem, hogy szükség van rám. Mi, egykori és leendő tanítványai reméljük: még nagyon sokáig ... G. K. Uj üzleti napilap hazánkban Üj üzleti napilapot mutattak be kedden a sajtó képviselőinek a Béke Radisson Szállóban. Az Üzlet címmel hetente négyszer megjelenő napilap 100 százalékosan a svéd Bonnier vállalatcsoport tulajdona. Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott: a svéd üzletemberek a piac felmérése után azért döntöttek a lap kiádása mellett, mivel azt tapasztalták, hogy Magyarországon nincs mikro- ökonómiai — bulvár jellegű — gazdasági napilap. A vállalkozók pedig viszonylag kevés konkrét üzleti információhoz juthatnak a sajtóból. Az Üzlet ezt a hiányt kívánja megszüntetni. Arra törekszik, hogy közérthető formában adjon üzleti és piaci képet a hazai és a környező országokban lejátszódó gazdasági folyamatokról.
