Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-31 / 255. szám
1990. október 31., szerda Violettát „megvették” a bohém fiúk, feláldozva összes pénzűket... (Kovács Etele. Vajda Júlia, Kulcsár Lajos és Molnár László) Egy másik világban két és fél éráig Kálmán-operett a színházban Nem mindenütt emlékeztet ez a Montmartre-i ibolya arra a Montmartre-i ibolyára, amelynek első, magyarországi bemutatóját Szegeden láthatta az ottani Nagyérdemű (érdekes: a közönség mindig és mindenütt „nagyérdemű”, tisztelet övezi, nem úgy, mint az önjelölt „nagyérdeműeket”!), és tapsolhatott (tapsolt is!) Kálmán Imre gyönyörű muzsikájának. Itt, ezen a tájon 1954-ben játszotta először a Jókai Színház, majd Miszlay István rendezésében 1964-ben. Van, akiknek helyi színháztörténet, másoknak átélt valóság, hogy a békéscsabai színház egyik igazán kiemelkedően nagy korszaka volt a hatvanas évekbeli, ha nem is elsősorban azért, mert Ment- martre-i ibolyát játszottak, sokkal inkább kiváló prózai előadásaik okán, de annak okán is, hogy érzékenyen tudták: a muzsika, az operett nem nivócsökkenést jelent (miként azt szemellenzős főokosok hirdették), hanem azt, hogy a színház barátai az operettek könnyű, bizony igaz, hogy néha elandalító világát is szerették- keresték, mert azzal együtt volt teljesebb az életük. CPer„A kokainistákat bizonyos szabadkőművesség köti ösz- sze. Különböző jelekből, amiket csak ők értenek, megismerik egymást. Páholyaik is vannak, köztük demokrati- kusabbak és előkelőbbek, de ez egyébként egyre megy, mert kölcsönösen elvezetik egymást egyik páholytól a másikba, a Montmartre bárjaitól a Porte Maillot villanegyedéig, Quartier Latin di- ákkoesmáitól a Montparnasse számos előkelő mulatójáig...” sze, hogy mennyire volt „teljes”, az megint más kérdés, de nem illik ogy színházi kritika kereteibe érmék kifejtése.) A harmadik Montmartre-i ibolya bemutatóra 26 évig kellett várni, s, hogy ezsok- e vagy kevés, ítélje meg kiki önmaga szemszögéből. Nekem sok. mert a zenés színházban Kálmán Imre mindig esemény. A „tudós muzsikusok” világhírűvé emelkedett egyike pályája csúcsán írta meg ezt az operettet, mely franciás hangulatával (lehetett-e volna más?) és slágerdalaival meghódította a közönséget. Sokan vígoperai szintű műnek tartják a Montmartre-i ibolyát, az is, ebből adódóan kitűnő énekeseket kíván, azok hiányában viszont nagyot veszít felmutatható értékeiből. Ha itt annak kell következnie, hogy vidéki színház lévén, természetes, hogy kevés a magasan kvalifikált énekes színész, akkor máris nyilvánvaló, hogy a rendezőnek, Gergely Lászlónak törnie kellett a fejét: hogyan tegye elfogadhatóvá azt, amit szinte lehetetlen elfogadhatóvá tenni. Kétségtelen, hogy néhány nehéz pilKülönös világ az, amit Pi- tigrilli Kokainjában, a Tevan Kiadó második „Arany könyvében” ábrázol. Különös és félelmetes világ, a kábulat, a mámor és a pillanatnyi élvezetek hajszolásának birodalma. Ahol az értelem és a mértéktartás ismeretlen fogalmak, ahol az önpusztítás. a gátlástalanság és a végletek uralják a terepet. S az említett viszonyok közt járatlan olvasó számára kiderül: nemcsak az alkohol, lanattól eltekintve a lehetetlennel is eredményesen vívott, és a színház fiatal, tehetséges színészei a kitűnő vendégművésznővel. Vajda Júliával együtt a végére vas- tapsos elismerést kapott ez a harmadik ev-idéki bemutató. Aki szereti az operettet, tudja, mi fán terem a Montmartre-i ibolya. Aki nem, annak majd világos lesz, ha megnéz egy előadást, annyit mégis; hamisítatlan párizsi bohémvilágba érkezünk, mely (milyen különös!) tele ran üzenettel ehhez a mai, egyáltalán nem „bohém” világhoz. a slágerdalok emberi tisztasága, az érzelmek, szenvedélyek minden korokban azonos, egekett vívó nagyszerűsége és keserű bukásai; a vágy és törekvés valami , biztonságos, kiszámítható harmónia után: talán nem él-e ugyanúgy most is bennünk, mint élt (élhetett) Violetta, Raoul, Flori- mond és Henry szívében? Mert talán elavult-e az a tartalom, az a mondat, mely így foglalja össze a fiatal művészek álmát, hitét, reményeit: „Ki kell tartani amellett, amiben hiszünk, és meg kell maradni művésznek”, Hogy operettben is, mint világhíres drámákban? Csoda-e? Avagy lehetetlen? Miért lenne az? Talán r.em kell-e kitartania az embernek amellett, amiben hisz, amire elkötelezte magát, és nem kell-e megmaradnia megvásárolhatatlan. szuverén embernek, miként ők, ezek a párizsi fiúk kívántak „művészek’’ maradni?! Ha ezt is észrevesszük ebből az előadásból, többet is kapunk, mint a szép muzsikát, és a tehetségek elismeréséhez vezető operettes igazságot, mely, högy operettes, semmivel sem súlytalanabb a nem operettes igazságoknál. Még tovább: a mindezeken túl kötelező bolondozás, jókedv, derű sem éppen volt felesleges (hogy is lett volna?!) ezen a péntek nemcsak a kábítószerek alkalmasak a kíméletlenül igénybe vett, „kezelt” szervezet gyors ellazítására, azonnali mennybe küldésére, hanem egyéb drogok is. Nem, arról szó sincs, hogy Pitigrilli könyve felkeltené az érdeklődést az eddig ismeretlen világ iránt, hogy csábítana a rejtelmes, félelmetes szálak által körülfont világ. Annál sokkal megdöbbentőbb, amit ábrázol, megrázóbbak a sorsok, amiket felvázol. Maddalena és Tito meg a többiek története mégis nagyon izgalmas olvasmány: nem csalódik, aki kézbe veszi a sejtelmes, lila . borítós kötetet. N. K. esti bemutatón, amikor egy- egy szép dalbetét után az ember kifelé hallgatózott a színházteremből, nincs-e valami különös, szokatlan zaj odakint, nem jöttek-e be a blokádok a városba is, az elkeseredés és elszántság e nehéz óráiban? Hogy aztán a három bohémfiú ellenáliha- • tatlanul közölte velünk: „Fel a fejjel, derűs az égbolt",— óhatatlanul a művészetek, a színház rettenetesen nagy erejére gondolhatott a néző, melyben az is ott van, hogy a hétköznapok múlandóak, de a művészet örök; hogy az ember világa elpusztíthatatlan. Mondják, ettől nevezték „ábrándokba menekülőknek” az operett híveit, melyet úgy is megfordíthatnánk: talán az ember megélhet ábrándok nélkül? De az ábrándok és az eszelős illúziók: két másik világ. Ez utóbbinak semmi közük az operetthez, a muzsikához, a színházhoz, de a harmóniára törekvő emberhez sem, aki tiszta, megejtő, igaz szépségekre építené önmaga életét. És ez nem egyenlő azzal sem, hogy ábrándvilágta. de azzal sem, hogy emberarcát vesztett világ lenne az ábrándképe. Mint említettem, Gergely László, a rendező attól hozott színre jó előadást, mert nem becsülte túl a lehetőségeket. amelyeket a színház felkínált neki a Montmartre-i ibolyához. A Violetta szerepét alakító-éneklő vendég, Vajda Júlia Kálmán Imrét adta nekünk, a sikeres, világhírű zeneszerzőt: a szegedi operatársulat tagja operai szinten énekelte a világot hódító operettdalokat. A három fiú (Raoul; Kulcsár Lajos. Florimond: Mol~ nár László, Henry: Kovács Etele) néhány statikusabbra sikerült jelenettől eltekintve sodró volt és roppant jókedvű, igazi bohém, montmartre-i „hős”. A péntek esti bemutatón Horváth Margit játszotta Ninont, a nagy- ratörő. szívtelen primadonnát, kár, hogy csak sémákban gondolkodik, de hát az is nehéz. Jancsik Ferenc, mint Spaghetti, a bohémlelkületű végrehajtó: a színészmesterség teljes fegyverzetét felvonultatta. A színigazgató szerepében Géczi József, Ro- tschild báróként Szántó La~ jós villogott, egyetlen bejövetelre telt Széplaky Endrének, de a leányát árusító Durand így is emlékezetes, miként Gyurcsek Sándor is Frascatti hadügyminiszterként az operettben. Kovács Tamás Páholynyitogatója egy feladat tökéletes megvalósításaként írható fel a Montmartre-i ibolya előadásának krónikájába. A zenekar Hajdú Sándor vezényletével kis létszámmal is elfogadható, néhol nagyvonalú. a jelmezek hangulatosak (Horváth Éva m. v.), a koreográfia viszont (Novák Éva) nem adott semmi újszerűt, érdekeset. A díszlet szerény, megfelelő, Németh Zoltán elképzelései szerint. Tisztességes, végül is tap- sos sikerű előadás történt a Jókai Színházban egy operett sorozatának kezdeteként, érdemes kikapcsolódni, ha úgy érzi az ember, és átváltozni egy estére a Nagyérdemű tagjává, minden egyéb kötelezettség nélkül. Sass Ervin Az igazi „hadügyes” és az áltörök, alias Spaghetti a félreértések kellős közepén. (Gyurcsek Sándor, Jancsik Ferenc) Fotó: Kovács Erzsébet Sikerkönyvek „Miért fontos beszélni, énekelni, táncolni?” A koncert de aztán.. Nemrég jelent meg az „Óvónők modern kiskönyvtára” sorozatban Nagy Belőné főiskolai adjunktus „Táncos játékok dt óvodában” című könyve. A szerző régóta foglalkozik ezzel a témával munkahelyén, a szarvasi Brunszvyk Teréz Óvóképző Főiskola ének— zene tanszékén, ám még őt is meglepte az a fantasztikus érdeklődés, melyet e kötet megjelenése követett. Először a kecskeméti tanítóképző jelentkezett, előadásra hívták a szerzőt, majd ők látogattak Szarvasra, hogy a helyszínen, gyakorlatban is lássák, miként sajátíttatják el a gyerekekkel a táncos anyanyelvet. Később Dunaújvárosból kapott felkérést Nagy Béláné egy óvónői munkaközösség hároméves képzésére. Hogy jobban megismerjék az itteni eredményeket, hétfőn szakmai napra hívták meg őket, és mindazokat, akiket érdekel. Ezen a rendezvényen találkoztunk a szakmai berkekben oly nagy érdeklődést kiváltó Nagy Bélánéval. — Lassan 18 esztendeje kezdtük el intézményünkben a néptánc oktatását. Előbb szakkör, később speciális kollégium keretében. A hallgatók körében nagy érdeklődést tapasztaltunk kezdettől fogva. — Miért fontos a tánc-, a néphagyomány az óvodások életében? — Miért fontos beszélni? Miért fontos énekelni? — kérdezhetnék tovább. Egyébként azért, mert tánc nélkül szegényebb az ember, szegényebb lélekben, élméelmaradt, Elég a gyermekekre nézni, s máris látjuk, milyen élvezettel vesznek részt a néptáncos foglalkozásokon nőképző kórustábor hallgatói tartottak volna Ugrin Gábor Liszt-díjas karnagy vezényletével. Természetesen egy későbbi időpontban, előre láthatóan március utolsó heteiben megtartjuk e hangversenyt. — Ha jól tudom, Helsinkiből is várnak vendégeket? — Igen, szerdán és csütörtökön az ottani Sibelius Akadémia tanárait, dr. Szil- vay Gézát és Szilvay Csabát és édesapjukat látjuk vendégül. — Ha befejezzük e rövid beszélgetést, melyre az óvodások és iskolások bemutatója után adott lehetőséget, ön lép a hallgatóság elé. Miről tart előadást? — Először a XX. századi zenei nevelési irányzatokról, majd egy alternatív programot szeretnék bemutatni, mely a népszokásokra, a néphagyományokra épílL ........tánc nélkül szegényebb az ember” F otó: Kovács Erzsébet nyékben, kapcsolatokban és harmonikus mozgásban egyaránt. — Egyéb programokat is szerveznek ezekben a napokban? — Sajnos az ismert közlekedési nehézségek miatt elmaradt a vasárnapi evangélikus ótemplomi hangverseny, melyet a soproni Beze- rédy Amália országos óvóHungarian Cnntinental Singers 1991 nyarán (június 28—augusztus 4.) turnéra indul a Magyar Continental Singers zenei csoport, amely az amerikai Continental Ministries szervezet hazai kistestvére. Céljuk a modem keresztény zenén keresztül „életeket megváltoztatni, a zene eszközeivel Istent szolgálni, a nyarat tartalmasán eltölteni, minden koncerten reménységet sugározni”. A 16 és 28 év közötti fiatalok érdeklődését várják a következő címre: Hungarian Continental Singers, 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 60. Ez utóbbi téma azért fontos, mert napjaink oktatás- politikája lehetővé tette, hogy az óvónők többféle program közül válasszák ki a nekik legmegfelelőbbet. A mi programunk egy lehetőség a sok közül, melyet az intézményünkben kialakított team munkájának eredményeként mutathatunk be. N. A. Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Békéscsaba, HITELÜGYI ELŐADÓI MUNKAKÖRBE keres jelentkezőt, közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel, illetőleg mezőgazdasági üzemben pénzügyi és számviteli téren szerzett többéves gyakorlattal rendelkező, mérlegképes könyvelői képesítéssel. BÉRSZÁMFEJTŐI MUNKAKÖRBE közgazdasági érettségivel, többéves bérszámfejtői gyakorlattal rendelkező munkatárs jelentkezését várja. JELENTKEZNI LEHET: OKHB Rt., BÉKÉSCSABA, DÓZSA GY. ÜT 1 SZ
