Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-21 / 248. szám

NÉPÚJSÁG 1990. oklóber 21., vasárnap o Szerdától gázlámpa ontja sugarát Az orosházi gázszolgáltatók ünnepe Valaha a kazángyártásra rendezkedtek be a Fürdő ut­cai telephelyen. Később a Dégáz Orosházi Kirendeltsé­ge kezdte meg közszolgálati tevékenységét ezen a terü­leten. Sajnos, olyan körül­mények között dolgoztak az emberek, amit részletezni — így utólag — nem lenne ér­demes. Néhány apróságra azonban érdemes emlékez­tetni azokat, akik látva a Dégáz Orosházi Üzemigaz­gatóságának új, impozáns épületét, irigykedve, meg­jegyzéseket téve kritizálják a céget, tettüket rongyrázás-, nak minősítik. 1972 óta a föld alatt, föld felett gázvezetékeket szere­lő, javító dolgozóknak nem volt fürdőjük, mosdójuk. Az irodákban nem ismerték a nappali fényt, mivel ablak sehol nem nyílott utcára, udvarra. Levegő itt se ki, se be. Természetesen az ügyfe­lekkel sem lehetett kialakí­tani azt a jó viszonyt, amit a panaszosok — mindezek ellenére — elvártak. A tisz­tességes szolgáltatás biztosí­tása érdekében toldozgattak, foldozgattak a dégázosok, de a kevéske pénzből vajmi ke­vésre tellett. Az itt dolgo­zók — talán azért, mert tü­relmesebbek voltak az át­lagnál, vagy jobban ragasz­kodtak munkahelyükhöz — mindezt szó nélkül tűrték. Igaz, alig várták, hogy kike­rülhessenek a „pocokfészek­ből”. A kedvező váltás három éve történt. A 17 egységből álló kirendeltség üzemigaz­gatósági rangot kapott, amely komoly kategórlavál- itozással is járt. Igen ám, de a rang kevés, ha a megje­lenés hiányzik hozzá! Már­pedig az orosházi üzem kö­rülményei sokáig rangon aluli képet tükröztek. Az OKGT ezért zárolt egy be­ruházási összeget, amely le­hetővé tette az új üzemvite­li épületnek a felépítését. A fejlesztést nem lehet befe­jezettnek tekinteni, mivel nagy az elmaradás. Az új részhez, amely a környék városképét is gazdagítja, kapcsolódik majd egy mű­helycsarnok, valamint egy gép j árműtelephely. A dolgozók már birtokba vették az új létesítményt, az igazi látványosságra azon­ban még várni kell. Az épü­let- bejáratánál felállított gázlámpát ünnepélyes kere­tek között kívánják meg­gyújtani szerdán este, 18.30 órakor. Az antik darabot az orosháziak a Fővárosi Gáz­müvektől kapták, hogy ezzel is felelevenítsék a hajdan volt — a közvilágításiban el­sőként megjelenő — gázfo­gyasztók történetét, és azt a hangulatot, amelyre már csak a nagyapák, nagyma­mák emlékeznek, amikor „annyi lámpa ontotta suga­rát ... ”. (esete) A Fürdő utcai épület a városképet is gazdagítja Fotó: Kovács Erzsébet A halálbüntetésről dönt az Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság ok­tóber 24-én délelőtt 11 óra­kor nyilvános teljes ülést tart a budapesti székházá­nak tanácstermében. Az ülés napirendjén a halál- büntetés alkotmányellenes­ségének megállapítására irányuló indítvány tárgyalá­sa szerepel. Az indítványt a Halálbüntetést Ellenzők Li­gája nyújtotta be az Alkot­mánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság a nyilvános ülésen meghall­gatja az indítványozó kép­viseletében a liga elnökét és a meghívott szakértőket. Az Alkotmánybíróságról 6zóló törvény értelmében az ülé­sen — a zárt ülés elrendelé­séig — jelen lehet és felszó­lalhat a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke, a leg­főbb ügyész és az igazság­ügy-miniszter. A nyilvános határozathir­detésre feltehetően szerda délután kerül sor. Végvári-ügv Lehet, hogv el sem ment? (Folytatás az 1. oldalról) szélni Végvárinéval. Részle­tesen tájékoztatta, hogy a rendőrség milyen erőfeszíté­seket tesz eltűnt férje felku­tatására. Röviddel Krőzsel távozása- után, 23 óra 20 perckor Vég­vári Józsefné már telefonált is a kapitányságra, s közöl­te: „a férjem hazajött”. Hungexpo, 3. autószalon „Lapátkérdés” a SZÓT-nál? A gépműhelyesek megnyugodtak Tegnap telefonon felhív­tuk Borgulya Mihályt, a Szarvasi Állami Tangazda­ság (SZÁT) meliorációs fő­mérnökségének üzemigazga­tóját, hogy megkérdezzük tőle: mi igaz abból a hír­ből, hogy a főmérnökségen dolgozó 350 ember felét nemrégiben még az elbocsá­tás veszélye fenyegette? Ar­ra Is kíváncsiak voltunk: fe­di-e a valóságot az az állí­tás, hogy mindez csak azért nem következett be, mert a mintegy ötven tagot szám­láló munkástanács kilátásba helyezte a figyelmeztető sztrájkot, s azt, hogy gépek­kel körbeveszik a „Fehér Házat”, a SZÁT központi épületét? — Én ilyesmiről nem tu­dok — válaszolta az üzem­igazgató —, itt senki sem akar elküldeni embereket. Az igaz, hogy ebben az or­szágban nem könnyű mun- — Ki mondta ezt önnek? kát találni. Ezért a munkás- tanács képviselőinek részvé­telével pénteken tartottunk egy értekezletet, melyen hangsúlyt kapott, hogy az egyre nehezebbé váló piaci körülmények folytán a vál­lalkozási szemléleté a jövő, vagyis mihamarabb át kel­lene alakulnunk gmk-vá, vagy kft.-vé. Nem is hallot­tam arról, hogy a dolgozó­ink sztrájkra készülnének. — Az sem igaz, hogy há­rom hétre fizetés nélküli szabadságra akarták küldeni a foglalkoztatottak egy ré­szét? — Nem. Megkerestük Darabos Já­nost is, a munkástanács el­nökhelyettesét, aki úgy nyi­latkozott: olyan hangokat hallottak a „drót nélküli'te­lefonon”, hogy hamarosan, felmondanak százötven em­bernek. — Mi történt ezután? — Elcsendesedtek a dol­gok ... Abból sem lett sem­mi, hogy a gépműhely dol­gozóinak felét elküldik fize­tés nélküli szabadságra. Chevrolet is Az Axel Springer-Budapest Ki­adói Kft. gondozásában megje­lenő Auto Extra másodszor Je­lenik meg a Budapesti Autósza­lonon. Az elmúlt esztendőben a Budapest Sportcsarnokban talál­kozhattak az AUTO EXTRA munkatársaival, ott sorsolták ki azt a VW Golfot, amelyért egy több fordulós elméleti közleke­désbiztonsági vetélkedőn mérte össze tudását 30 000 olvasó. A mostani Budapesti, Hungex­po területén keddig nyitva tar­tó Autószalonon tesztkocsikat állítanak ki, többek között azt a Chevrolet Berettát, amellyel ez év tavaszán a General Mo­tors meghívására alkalmuk volt egy 5000 km-es amerikai GM- túrán részt venni. Bemutatják a 103/B alatt ta­lálható standjukon azt a filmet is, amely ízelítőt ad az AUTO BILD-család 1990-es nagy ver­senyéből, amelyen 7 nemzet úr­vezetői vetélkedtek az „Európa legjobb autóvezetője ’90” cí­mért. Az AUTO EXTRA rendez­te magyar nemzeti bajnokságon Csala József bizonyult a leg­jobbnak. Társaival együtt ő in­dult a németországi versenyen, amelyen az Európa-bajnoki 4. helyezést ért el. Magyar barátaink, szerte a világban! Október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc, a Magyar Köztársaság ki­kiáltásának évfordulója. A nemzeti meg­békélés napja alkalmából felhívással for­dulunk az országhatárokon kívül élő ma­gyarokhoz. Arra a magyar forradalomra emléke­zünk, amely végső soron elindítója volt annak a történelmi folyamatnak, amely­ben Közép- és Kelet-Európa népei a sza­badság és a demokrácia útjára térhetnek. Mindenekelőtt ezért a forradalomért és szabadságharcért ismerik és tisztelik a magyar népet az egész világon. Felhívásunkat olyan időpontban bocsát­hatjuk ki, amikor Magyarországon betel­jesedett a rendszerváltozás, amikor poli­tikai törekvéseinket immár egyértelműen a demokrácia és az európai értékközös­séghez való tartozás igénye határozza meg. Az ország politikájának visszafordíthatat­lan megváltozása a határon innen és túl élő magyarság számára egy mélyebb tar­talmú, új minőségű kapcsolatrendszer ki­építésére nyújt esélyt. Használja fel minden magyar bel- és külföldön élő ezt a számunkra oly fontos és fájdalmasan szép napot arra, hogy szá­mot vessen érzelmeivel és lehetőségeivel: hogyan tehetne minél többet és minél hasznosabbat azért, hogy Magyarországon az utóbbi hónapok pozitív változásai az élet minden területét átfogják, hogy mi­nél eredményesebben kerülhessük ki a de­mokrácia, a szabadság buktatóit, és olyan virágzó országot teremtsünk, amelyre va­lamennyien büszkék lehetünk. Meggyőződésünk, hogy ez csak egy olyan Európában, olyan világban lehetsé­ges, amely a szabadságnak, a demokrá­ciának és a népek és országok egymást segítő együttműködésének fölvirágoztatá- sát tűzi ki célul. Ezek mellett az értékek mellett köteleztük el magunkat mi is. Az új * Magyarország vezetése magyar­nak tekint mindenkit, aki magát annak tartja, felelősséget érez nemzetünk jövő­jéért és látva hazánknak a diktatúráktól reánk hagyott súlyos örökségét, áldoza­toktól sem visszariadva kész közremű­ködni egy új ország és egy új nemzet megteremtésében. Kötelességünknek tartjuk, ‘hogy ki áll­junk a határainkon túl élő, sokszor igen nehéz időkben helytállt magyarság azon joga mellett, hogy magyarként, anyanyel­vén, anyanemzetével és másutt élő ma­gyarokkal korlátozás nélkül kapcsolatot tartva, autonóm módon dönthessen saját sorsáról, s így élvezhessen teljes körű ér­dekvédelmet. A kisebbségben élők jogai­nak biztosítását és tiszteletben tartását az egyetemes emberi jogok és az új, demok­ratikus Európa építésének alapvető ele­meként tartjuk számon. Tisztelettel gondolunk a nyugaton élő magyarokra, akik, bármikor is kellett el­hagyniuk hazájukat, 1956 eszméinek szel­lemében, magyarságukat megőrizve gaz­dagították azt az országot, amely befo­gadta őket. Ebben a szellemben, a Magyarországon élő nemzetiségek érdekeit szem előtt tart­va, identitásuk és kultúrájuk megőrzését elősegítve, az ezt szavatoló többletjogok biztosításával, s nem a jogok csorbításá­val törekszünk együttműködésre a szom­szédos államokkal, az anyaországok de­mokratikus társadalmi szervezeteivel. Felhívjuk a világ magyarságát: egye­sítsük minden erőnket, hogy megteremt­sünk egy olyan világot, ahol senki sem szorul háttérbe azért, mert vállalja nem­zetiségét, egy olyan világot, ahol a ki­sebbségek esélyegyenlőségét úgy tekintik, mint ami elengedhetetlen feltétele a több­ség boldogulásának is. Örömmel fogadjuk, ha a magukat ma­gyarnak valló emberek boldogulnak, s egyben jóhírünket keltik a világ bármely részén. Ügy ítéljük meg, hogy az egye­temes magyarság előtt — hosszú idő után először — újra nyitva áll a történelmi együttcselekvés lehetősége, a türelem, a pluralizmus, a demokrácia és alkotmá­nyunk eszméinek szellemében. Ennek megvalósítása érdekében félre kell tenni a kicsinyes torzsalkodásokat. Kívánunk a határon túl élő valamennyi magyarnak boldogulást, megértést, hazánk és nemzetünk javát szolgáló együttműkö­dést egy békés, emberi világban. Budapest, 1990. október 20. GÖNCZ ÁRPÁD, ANTALL JÖZSEF, a Magyar a Magyar Köztársaság Köztársaság elnöke miniszterelnöke Szomorú virágok, ünnepi főhajtás (Folytatás az 1. oldalról) rendezvényre a művelődési központban kerül sor októ­ber 22-én 18 órakor. Nagyszénás: Október 22-én, hétfőn 16 órától a művelődési ház nagytermében rendez ünnepi nagygyűlést az MDF, az FKgP és az SZDSZ helyi szervezete. Előadó: Varga Zoltán országgyűlési képvi­selő. Fellép: a helyi általá­nos iskola irodalmi színpa­da. Orosháza: A Magyar Demokrata Fó­rum, a Független Kisgazda­párt és a Kereszténydemok­rata Néppárt orosházi szer­vezete október 22-én, hétfőn 19 órakor tartja emlékün­nepélyét a városi tanács nagytermében. Szeghalom: Október 23-án 11 órakor a város lakói és a pártok kép­viselői helyezik el az emlé­kezés koszorúit a templom­kerti kopjafánál. Sarkad: Sarkad Város Tanácsa és a megválasztott önkormány­zati testület, a városszépítő egyesület, a vallási felekeze­tek, a demokratikusan mű­ködő pártok a II. világhá­ború áldozatainak emlékmű­vét avatják október 21-én, vasárnap 15 órakor a refor­mátus nagytemplom kertjé­ben. Szarvas: Csendes megemlékezéssel tiszteleg Szarvas város kép- viselő-testülete az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt. Ez alkalomból október 23-án 17 órakor ko­szorúzást tartanak az I. vi­lágháborús emlékmű előtt Zsadány: Október 21-én, vasárnap a II. világháborúban elesett katonák emlékművének ava­tási ünnepségét rendezik. A megemlékezés kezdetét a dé­li harangszó jelzi, ezt köve­tően kettős harang szólal meg az elhunytak végső bú­csúztatására. Kukorica-vetőmag a farmergazdaságoknak. Az idei OMÉK-vásári nagydíjjal tüntették ki a Bábolnai IKR Rt kukorica-vetőmagjait. A vetőmagüzemben megkezdték a kiváló minő­ségű vetőmagok csomagolását amelyekből az idén már a farmergazdaságok részére Is szál­lítanak. A töltőüzemben a kisgazdaságok részére 5 és 10 kg-os tasakokba töltik a vető­magot MTI-íotó: Maturs Károly

Next

/
Thumbnails
Contents