Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-16 / 243. szám
BQ23ES 1990. október 16., kedd fl választók tudták, mire szavaztak Tótkomlóson megalakult az önkormányzati képviselő-testület A fehér bot hete alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében „Tapintható természet” címmel bonsai (japán törpefa) kiállítás nyílt az Egyetemi Bonsai Klub ren- dezésében MTl-fo-tó: Tal um Attila Teljes értékű életre vágynak „Ügy félúton Békéscsaba és Orosháza között” — Csőri- vás nagyközségben — „az agyonbutított, félrevezetett nép” (idézetek a Homokszem című írásból) úgy tart- ia. hogy ha valaki hozzá beszél, akkor tisztelje annyira, hogy a szemébe néz és a véleményét is meghallgatja. Sajnálatos, hogy az október 6-i számukban „dányi” aláírással megjelent, fent idézett írásuk esetében erre nem került sor. A pontatlan tájékoztatás, a tények meghamisítása az újságírói tisztesség. esetleg az informátor lelkiismeretűnek dolga. Egy település lakosságát a sajtóban agyonbutítottn^k nevezni csak. azért, mert szabad, demokratikus választáson nem Dányi úr elképzeléseinek megfelelően szavazott, számomra összeegyeztethetetlen azokkal a törekvések(Folytatás az 1. oldalról) 124-en a tsz-jelöltre szavaztak. A múlt hét végén alakuló gyűlést hívtam össze. A korelnök pár perccel a megnyitó után feltette a kérdést : ki ért azzal egyet, hogy főfoglalkozásban lássam el munkámat? Egyedül nyújtottam fel a kezem. ,A második kérdés az volt: ki ért azzal egyet, hogy tiszteletdíjas legyek? Mindenki erre voksolt. Nem szívesen mondom el, mi és ki van a háttérben, de rákényszerítenek. A képviselők puccsáról van szó! És hogy megértse: van közöttük bukott párttitkár, aki százezreket vett fel a tsz-től, kapott egy ingyenlakást és a pénzből, amit felmarkolt, a fiának Szegeden vett lakást. Másikuk egy bukott vadászmester. Évek óta senki nem juthatott, be a vadásztársaságba, mert megakadályozta. A harmadik bérbe vett 100 hektár földet, amit egy üzemképtelen zetorral akar megművelni, papíron! Mert egyébként a tsz gépeit használja. Aztán a volt vb-titkár, aki jegyző lehetne, ha megválasztakel, melyek a Békés Megyei Népújságot az utóbbi időben jól érzékelhetően jellemzik. Az ilyen kitételek ellen akkor is tiltakoznék, ha a cikkből nem volna egyértelmű, hogy ez a minősíthetetlen jelző községünk lakosságára vonatkozik. Abban az esetben, ha az újságíró kíváncsi lett volna a tényekre is, megtudhatta volna, hogy a választásra jogosultak" több mint fele élt szavazati jogával, és jelentős többséggel választotta meg a következő 4 évre vezetőit. A képviselő-testületbe csak olyan emberek kerültek be, akik bizonyították, hogy tudnak és akarnak dolgozni a község felemelkedéséért. A választók nagyon is jól tudták. kire miért szavaztak. Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere nánk. De az nem megy. Nincs meg hozzá a képesítése. A korelnök brigádvezető volt a tsz-ben. Éppen a rendőr házát építették* amikor tanácselnök lettem. Miután sehogy sem haladt az építkezés, el kellett, hogy küld- jem a brigádot — gondolhatja, nem túlzottan van odáig értem. —i Miután a község lakói a testület lemondását kérik, azzal a jelszóval, hogy már első ténykedésükkel tönkreteszik a községet, Csizmadia János, az egyik képviselő kijelentette, nem baj! A tsz- elnök is tönkretette a termelőszövetkezetet, mégsem lett semmi baja. Őket sem lehet négy évig elmozdítani. — Hát így állunk most. A választást megismétlik. Miután látom; az emberek ragaszkodnak hozzám, másodszor is indulok a független polgármesteri székért. Bízom abban, hogy ezt a képviselő-testületet visszahívják. Ha mégsem, nincs probléma. Tanári diplomám van, de bizonyos okok miatt inkább vállalkozó leszek. Béla Vali „ ... esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és szolgálati titkot megőrzőm; megbízatásomhoz híven, pártatlanul, lelkiismeretesen járok el, és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Tótkomlós javát szolgálom” — ünnepélyes szavak, ünnepélyes pillanatok a tótkomlósi községháza nagytermében. Aki esküvel fogadja, hogy a település javát szolgálja: Juhász Pál, a szeptember 30-án megválasztott polgármester, aki pedig a nagyközségi önkormányzati képviselőtestület ezen alakuló ülésén, mint korelnök, a megnyitó szavak után a beiktató aktust vezeti: Lopusni András helyi önkormányzati képviselő. Nagy, négyzet alakú asztalnál ülnek a szeptember 30-án megválasztott további testületi tagok — a 14-es létszámból 13-an vannak jelen —, közülük hárman kisgazdapárti jelöltként jutottak be, hárman az SZDSZ támogatását élvezték a választási kampányban, egy nemzetiségi képviselőt is választott a lakosság a testületbe, a többiek pedig függetlenek. A széksorokban meghívott vendégek, néhány érdeklődő helybéli — ugyanis az ülés nyilvános. Már túl vagyunk a formaságokon; elhangzott a választások eredményéről szóló tájékoztató, a polgármesteri eskü után eldöntötte a testület, hogy mennyi is legyen a polgármesteri fizetés (a miniszteri fizetésnek, vagyis a 65 ezer forintnak az 50 százaléka. A felső határ egyébként: nem érheti el a miniszteri fizetés 80 százalékát.) Egykettőre megtörténik a különböző bizottságok megalakítása is, nemkülönben az alpolgármester és a megyei közgyűlési küldöttek megválasztása; az előbbi, tehát az alpolgármesteri tisztségre dr. Ácsai Pált, küldötteknek pedig Lopusni Andrást, Színesük. Györgyöt és Juhász Pált találja alkalmasnak a testület. Két hónapra, az új jegyző kinevezéséig Mitykó Jánosné korábbi vb-titkárt bízzák meg a testület tagjai a teendők ellátásával — egyébként a jegyzői állásra pályázatot írnak ki. Végül a képviselő-testület kimondja a polgármesteri hivatal , létrehozását. Mindeközben a település éli a maga hétköznapi életét. — Most van tényleg az alakuló ülés? — pillant a községháza épületére Malya Pálné. — Jó lett volna tudni, esetleg a kultúrházban tartani, ahol az emberek hallhatnák, jobban megismerhetnék a dolgokat, persze, ha lehetséges, ha egyáltalán be lehet menni az ilyen hivatalos gyűlésekre. Egyébként — vált témát a fiatalasszony —, az az igazság, nemigen tudjuk, hogy mi lesz most a funkciójuk, a dolguk azoknak, akiket választottak, és hogy mitől mehetnek másképpen a dolgok. Sajnos, valóban jellemző az érdektelenség, de ennek az egyik fő oka talán az, hogy sok mindennel nincsenek tisztában. Egy biztos, az. emberek az eredményekre lesznek kíváncsiak, arra, hogy csak az elnevezés változott, vagy tényleg lehet mást várni?. . . T. I. Vad Zsigmond 26 éves, rokkantnyugdíjas. Szüleivel Dévaváhyán él a fiatalember, akit veleszületett szem- betegsége az embereknek abba a csoportjába kényszerí- tett, akiket úgy hívnak: a társadalom eltartottjai. Pedig a közgazdasági szakközépiskola elvégzése után megpróbált elhelyezkedni; dolgozott statisztikusként, majd raktárosként, ám egy idő után munkáltatója úgy döntött, hogy nincs rá szükség. Azóta ideje jó részét otthon tölti. Sokat olvas, főként a modern irodalmat szereti. Ha könyvet vesz a kezébe, a szoba közepére ül, a szőnyegre. Itt kapja a legtöbb fényt, s így okoz legkevesebb gyötrelmet a betűk kibogarászása. Mint más fiatalok, ő is szereti a társaságot. A sorstársakkal szervezett összejöveteleken gyakran az is szóba kerül: mi módon lehetne teljes értékű emberként élni? Verseiben — melyekből már összejött egy kötetre- való — gyakran foglalkozik ezzel a témával. Horváth Jánosné, Julika két dologról beszél szívesen: munkájáról és a kislányáról. Igaz, nem gyógymasszőrnek készült, de szembetegsége meggátolta abban, hogy pedagógus legyen. Fél évig járt Bajára, a tanítóképzőbe, ám hamar rájött: nem tudja tartani a tempót a jól látókkal. Pár éve egy tanfolyam elvégzése után az Árpádfürdő gyógymasszőre lett. Békésről mindennap busszal jár a munkahelyére. Kicsit körülményes a bejárás, de — mint mondja — a betegek megérik ezt az áldozatot. A vakok és gyengénlátók száma egyre nő hazánkban is. Békés megyében több mint ezer tagja van a szövetségnek, melynek országos hálózata több évtizede vállal fel egyfajta érdekképviseletet. Erre napjainkban egyre nagyobb szükség van, hiszen ezeket az embereket fokozottan érintik például a foglalkoztatási gondok. Bár a hagyományosan választható szakmák köre az utóbbi években kibővült — a telefonközpontos és a gyógy- masszőr mellett ma már számítástechnikai programozó is lehet a vak ember — a vállalatok nem szívesen foglalkoztatnak csökkent munkaképességűeket. Pedig a rosz- szul vagy egyáltalán nem látó férfi vagy nő is szeretne teljes életet élni. dolgozni, családot alapítani, tanulni, művelődni — hangzott el tegnap Békéscsabán, a Vakok és Csökkentlátók megyei szövetségén, a „Fehér bot” napja alkalmából megtartott ünnepségen. Ám e téren bőven akad még tennivalója a társadalomnak, valamennyiünknek . . . G. K. Puccs a polgármester ellen Nótázók a szekereken—Szőlőtől vajok—Pörköltföző mester „Mehet a menet?” Nem kell ahhoz évszázados szőlőtermesztési hagyomány itt az Alföld szegletében, hogy egy falu népe jól kimulassa magát. Mindezt a kardoskútiak szombaton be is bizonyították egy szüreti felvonulás és bál segítségével. A mulatság délután kezdődött. A felpántlikázott fogatokra népviseletbe öltözött táncosok, öregek és fiatalok ültek fel, de természetesen a rezesbanda sem hiányzott a felvonulók sokaságából. Mire elhangzott a „Mehet a menet!" — felkiáltás, már a csacsifogat is megtelt léggömböket eregető apróságokkal. A nótázók hallatán és láttán a falu apraja-nagyja a kiskapuba sereglett. A kutyák ugattak, a virgonckodó fiúk, lányok versenyt futottak a szekerekkel, a korosabbak integettek, tapsoltak. Rózsika néni, az egyik fogat „nótafája” telkesen buzdította a kisiskolásokat dalolásra. Dénes Betti, Móga Bori, Jankó Szabina, Vági Jancsi meg a többiek nem kérették magukat. Hat-nyolc évesekhez méltó elszántsággal harsogták a jól ismert népdalokat, amelyek közül talán a legkedvesebbet, a „Vásárhelyi puszta az én szülőföldem, Barázda szélén, a vadvirág közt nőttem ...” kezdetűt énekelték a legtöbbször és a legszívesebben. A falusi „körmenet” a művelődési háznál ért véget, ahol a felvonulókat már várták a mulatság újonnan érkezett résztvevői. Csongrádi Pali bácsi is eljött ünnepelni, szórakozni egyet, de mint megtudtuk, hajdanán, az ő idejében — azok voltak ám a szép idők! — egy kicsit más volt ez az ünnep. — A harmincas években tanyasi olvasókörökbe saját szórakoztatásunkra szerveztük meg a szüreti bálát. A nevezetes napra már előtte készültünk. Termésekből feldíszítettünk egy termet, közepére felfüggesztettünk egy korafinát, egy literes üveg mustot és csináltunk szőlő- koszorút. Ezekre „vigyáztak” a csőszök és a bírók. Természetesen huncutságból mindenki megdézsmálta a sok finomságot. Én két szem szőlőért 50 fillér bírságot fizettem. A szőlőkoszorút naA fogatokon népviseletbe öltözött táncosok gyón figyelték a csőszök, mert azt éjfélkor elárverezték. Volt olyan gavallér, aki a kislány kedvéért 300 pengőt is adott a gyümölcsökért. A mai mulatságból én csak a cigányzenekart hiányolom. Azok tudtak ám igazi jó hangulatot teremteni — idézi fel emlékeit Pali bácsi. Ha nem is cigányzene, de jó talpalávaló így is akadt. S míg a mulatozók i nagyteremben ropták a *áncot, az éhesebbjei már a bográcsok körül sündörögtek. Itt ismerkedtünk meg mi is a környék legjobb pörköl tfőző mesterével, Ramasz Imre bácsival, aki 40 éve jár faluról falura. Azt tartják az ínyencek, ha a „papa” főzi a vacsorát, akkor érdemes megkóstolni. — Hívnak engem sokfelé. A régi öregektől tanultam a mesterséget — meséli a szakács. — Most 65 kilogramm marhahúsból főzöm a pörköltet, a segédem, Tóth Laci közreműködésével. Egyedül ugyanis nem győzném a munkát. Addig van sok dolog, míg a bográcsba kerül a hús. Utána csak a levére, az izére kell vigyázni. Én nem tudom, mitől tartják olyan jónak a főztömet, nincs ebben semmi rafirié- ria — morfondírozik a 70 felé közeledő bácsi, majd lehörpinti pohárnyi borát, mondván, a jó bor mindig •í(^or -íön' Csete Ilona Fotó: Fazekas Ferenc Szüreti mulatság Kardoskúton
