Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-02 / 231. szám
1990. október 2., kedd IgUdlJfcfiM Változatlan a lakásvásárlás, csökken az autóátírás illetéke Sajtótájékoztató az úi illetéktörvényről Várhatóan január 1-jén lép hatályba az új illetéktörvény. A jogszabály tervezetét a kormány szeptember végén megtárgyalta és elfogadta — jelentették be a Pénzügyminisztériumban hétfőn tartott sajtótájékoztatón. Az új illetéktörvény alapvetően a piaci viszonyokhoz igazodva szabályozza az illeték mértékét, szakít azzal a korábbi alapelvvel, miszerint csak a munkából származó jövedelem tisztességes, és ezért magas progresszív adóval kell sújtani az öröklött, illetőleg ajándékozott vagyontárgyak átruházását. Jövőre e körben az illeték terhe átlagosan 30-40 százalékkal csökken. Előnyös a lakosság szempontjából az is, hogy a vagyonszerzési ügyekben a lakás öröklése esetén az egyébként járó illeték felét kell a jövőben fizetni, míg a lakás- állomány gyarapítását segítő telekszerzés illetékmentes. Nem változik a lakásvásárlás illetéke, továbbra is csupán 2 százalék. A visszterhes vagyonátruházások illetéke ugyancsak csökken, az eddigi 8 százalékról 6 százalékra mérséklődik a különböző adásvételek esetében. Alacsonyabb lesz a jövőben a személygépkocsik úgynevezett átírási illetéke, nem a hengerűrtartalom szerint kell azt fizetni, hanem egységes, alacsony összegű díjtétel lesz.' Kedvező változás az is, hogy nem kell illetéket fizetni értékpapír, takarékbetét öröklése, ajándékozása esetén. A megváltozott értékviszonyokhoz igazodva emelkednek viszont az államigazgatási eljárási illetékek, ami az eddigi átlagosan 100 forintos díj 200 forintra való emelését jelenti. Nő, költségarányos lesz a bírósági eljárások illetéke is. A sajtótájékoztatón a helyi adózási rendszerről szóló jogszabály tervezetét is ismertették. Elmondták: ez — amennyiben az Országgyűlés elfogadja — ugyancsak januárban lép hatályba. A helyi adók váltják fel az immár elavult tanácsi adókat, illetőleg adó-jellegű kötelezettségeket. A helyi adókról szóló törvény csupán az adóztatás lehetőségét határozza meg, és a települési önkormányzatra bízza annak eldöntését: a törvényadta keretek között milyen mértékben él adóztatási jogával. Az előzetes számítások szerint a helyi adók differenciáltan, elsősorban a vagyoni helyzet függvényében terhelik a lakosságot és a vállalkozókat. Az önkormányzatok ilyen címen elérhető bevételét alapvetően a település adottsága határozza meg. A helyi adókról szóló jogszabály fontos törekvése, hogy elkerülje a túladóztatást, illetőleg a Halmozott adóztatást. Ismét önálló a Mezühegyesi Cukorgyár Folyamatosan érkezik a répa a Mezőhegyes! Cukorgyárba Fotó: Kovács Erzsébet Történelmi sorsforduló volt az elmúlt hét végén Mezőhegyesen, a cukorgyári váróban tartott küldöttgyűlésen. A szervezeti szabályzat szerint a küldöttek egyszerű szótöbbséggel hozott döntése alapján, kilenc év elteltével ismét önállóvá válik a Mezőhegyesi Cukorgyár. A július óta tartó bizonytalanság és feszültség feloldódott — sóhajtottak fel sokan a szavazás után —, a helytállás és a bizonyítás pedig ezután következik. DÖNTÉS ELŐTT — A cukorgyárat 1981-ben csatolták a kombináthoz, kész tények elé állítva az akkori vezetést — mondja Bihari László, majd folytatja: — Először a jövedelem kedvezően alakult, de később a bérfejlesztés egyre csökkent. Több gyári beruházás sem valósult meg. Tíz év után odajutottunk, hogy más cukorgyárakhoz képest lemaradtunk. 1990. július 12- én javaslatot nyújtottunk be a kombinát vezetéséhez, az önállósodásra. Ekkor elvi támogatást kaptunk. A legnagyobb gond az illetményföldekkel volt. Kérelmünkre azonban a minisztériumból is biztatást kaptunk. Az illetmény pénzbeni megváltására jogi lehetőség van az önállóság után is. Az augusztus 30-án tartott termelési tanácskozáson felhívással fordultunk a dolgozókhoz. Az összegyűlt 548 aláírással pedig levélben kértük a vezérigazgatót, hogy a kombináti küldöttgyűlést hívja össze és tárgyalja meg a gyár kérelmét. Ezután gondos szakmai munka következett. Két bizottság kidolgozta a különválás feltételeit, majd több vezetőségi összejövetelen finomították az elképzeléseket. A KÜLDÖTTGYŰLÉSEN 130 IGEN A hét végére szervezett küldöttgyűlésen érezhetően feszült, várakozásteljes volt a hangulat. Mindenki tudta, hogy a cukorgyár további sorsa az ezen a napon hozott határozattól függ. Az előterjesztésből kiderült, hogy hosszú előkészítésen ment át a kezdeményezés, és a számításokat két módszer szerint végezték. A cukor- gyáriak részéről felmérték, hogy 1981-től -mi volt a tényleges eredmény és fel- használás, illetve miként osztották fel az általános költségeket. A kombinát el-' sősorban a hitelek alakulását vizsgálta. A megközelítés között nem mutatkozott lényeges eltérés, így megszülethetett a megegyezés, amelynek alapja a meglevő eszközállomány. Így az 1 milliárd 369 millió összes tartozásból a cukorgyár részaránya 394 millió forint, míg a fennmaradó 975 millió a kombinátot terheli. Részletesen foglalkoztak a saját vagyon hitellel terhelt részarányának okaival. Ebben fő kérdésként az 1985— 90 közötti nagyobb arányú fejlesztés, a készletek növekedése, a szociálpolitika, a kamatköltségek növekedése és a hosszabb idő alatt visz- szatérülő termelési szerkezetek taglalása szerepelt. A cukorgyárban szükséges egy nagyobb rekonstrukció, ezért nemcsak kombináti, de gyári szinten is privatizálni kell. A gazdasági felmérések azt mutatják, hogy hatékonyabb, ha a két egység külön-külön vállalkozik. A részletes beszámoló után már csak az önállóságról kellett szavazni. Csupán két hozzászólás után, vita nélkül, 130 igen, egy ellenvélemény és két tartózkodással a küldöttgyűlés döntött a gyár különválásáról, amely 1991. január 1-jétől lép hatályba. NAGYOBB FELELŐSSÉG A szünetben beszélgettünk néhány dolgozóval is, akik véleményüket nem rejtették véka alá. Barta Vámos Imre és Mitykó Pál cukoripari szakmunkások mondják: — Az ellenérzés már 1981 óta munkál az emberek fejében, de eddig senki sem mert beszélni róla. Nehézen fogadta el a kollektíva a mamutvállalatot. Ha megint önállóak leszünk, talán több jut fejlesztésre és a borítékba. Nem mindegy a 7-800 embernek, hogy biztos-e a talaj a lába alatt. A vezetésünk megbirkózik ezzel a feladattal is. A dolgozók hangulata pedig mindenkor a zsebüktől függ! Majtény Miklós műszaki osztályvezető véleménye a következő: — Az önállósodás annyiban politikai kérdés, ameny- nyifoen a gazdasági racionalitás is az. A politika az emberek közérzetét kell hogy jelentse, legfontosabb kérded,’hogy van-e biztos megélhetésünk. Ez itt, Mezőhegyesen, a gyár fennmaradása kulcskérdés. Andó Ferenc, a kombinát vezérigazgatója megerősíti az elhangzottakat: — Sok mindent mérlegeltünk, és feltétlen változás kell, hogy tovább léphessünk. A két egység csak egymás rovására tudna fejleszteni. Ha a gyár különválik, talán jobban járnak. Hitel- felvételünk és a termékértékesítésünk kedvezőbb feltételeivel gyorsabban tudnak a változásokhoz igazodni. A küldöttgyűlés után Bihari László még elmondja: — A gyár önállóságáról tisztességes előkészítő munka után, reális megegyezés született. A körülményeink adottak, a gazdasági feltételek egyre nehezednek — ezzel mindannyiunknak tisztában kell lenni —, és továbbra egymás mellett kell tevékenykednünk, figyelembe véve egymás érdekeit. Minderre a szakterületeken szerződést kötünk, amelyben a két önálló vállalat a jövőre vonatkozóan kifejezi szándékát a támogató együttműködésre. Halasi Mária Szálka a nagyhal torkában Avagy: a tulajdonost fenyegetik perrel A múlt héten az Ország- gyűlés megszavazta a kiskereskedelmi vállalatok vagyonának privatizációjáról szóló törvényt, amely többek között az állami tulajdonú bérleti és szerződéses Üzletek újrahasznosításáról is szól. Vannak azonban a kiskereskedelemben olyan bérelt és szerződéses üzemeltetésű boltok, ahol az ingatlan magántulajdonban van. Rájuk a rendelet nem vonatkozik. A helységbérletről szóló jogszabály még a hetvenes években született, alkalmazása már régóta nincs reflektorfényben. Pedig érdemes volna kicsit a mögöttes térbe pillantani. A gazdaság porondján a nagyhalak gyakran visszaélnek az erőfölénnyel, és a kishal legtöbbször nem képes ezt elhárítani. Mi történik akkor, ha a kishal, ez esetben az ingatlan tulajdonosa, aki egyedülálló, idős személy. Olyan ember, aki a törvény betűjét soha sem sértené meg, és az őt ért jogsérelem esetén hivatkozva a békességre, még a nyilvánosságtól is visszariad. Kérését tiszteletben tartva, esetét személyének megnevezése nélkül közöljük. Igen ám, de... . Az ötvenes években, a magántulajdonban álló helyiségek bérleti hasznosítását elrendelő jogszabály nevezettet megfosztotta a tulajdonában álló békéscsabai fűszer- üzlete és kisvendéglője használatától. A jó helyen fekvő, tisztes jövedelmet hozó üzletet és vendéglőt, amely egyébként egymás mellett üzemelt, tanácsi határozat folytán egy kiskereskedelmi vállalat vette bérbe. Nos, a használó, mivel a bolton kívül a vendéglőre már nem volt szüksége, a későbbiekben ráktárként üzemeltette. A bérlő vállalat a mintegy 100 négyzetméteres üzletért természetesen havi bérleti díjat fizetett, azonban az épületrész felújításának, karbantartásának' terhe a jelképes bérleti díj mellett a volt kereskedő-tulajdonost terhelte. Időközben jöttek-mentek a jogszabály-módosítások, de a helyiségbérleti rendszer maradt. A bérleti díjak jogszabályi előírások szerint emelkedtek, majd 1988-tól az összeg a két fél közös megállapodásán alapult. Igen ám, de a szerződés módosítását minden esetben a bérlő kiskereskedelmi vállalat végezte. Az ekkor már nyugdíjas tulajdonos jogi ismeret hiányában észre sem vette, hogy bérlője a díj megállapításánál figyelmen kívül hagyta a település kategóriáját, és saját részére alacsonyabb bérleti díjat határozott meg. Sőt, amikor a bérleti díjak kötöttsége megszűnt, és az árak a csillagos égig kezdtek emelkedni, a szóban forgó használó még mindig a csökkentett helyiségbérleti díjat fizette. A kiskereskedelmi vállalat később még ennél is „ügyesebb” üzletpolitikát folytatott, hiszen ráébredt, hogy jobban jár, ha az idős hölgytől a bérelt üzletet továbbadja, és szerződéses rendszerben üzemelteti. Sarokba szorítás A szerződéses üzemeltetővel kötött megállapodásban — amelyhez a valódi tulajdonos beleegyezését elfelejtették megkérni — a bérleti díj már közel kétszeresére rúgott. Vagyis, a balek szerződéses üzemeltetőnek dupla annyi bérleti díjat kellett fizetni, mint amennyit a kiskereskedelmi cég az ingatlan tulajdonosának, az idős hölgynek fizetett. Ezt az eljárást sok mindennek nevezhetjük, csak tisztességesnek nem. A tulajdonosnak azonban a titoktartása ellenére mégis tudomására jutott, hogy a kiskereskedelmi vállalat őt becsapta és megkárosította. A békesség kedvéért kártérítési igénnyel mégsem élt. csupán kérte a bérleti díj emelt összegű megállapítását. A vállalat azonban hajthatatlan maradt. A kereskedelmi egység semmiképpen nem akarta kiengedni kezéből az aranytojást tojó tyúkot. Amikor is a herce-hurca után a tulajdonos felmondta a bérletet, azzal az indokkal, hogy a jövőben saját maga szeretné üzemeltetni a boltot, a bérleti szerződés közös megegyezéssel történő felbontásába végül is beleegyezett. A tulajdonos öröme azonban kérészéletű volt. A már korábban is kifogásokat kereső kiskereskedelmi vállalatnak szeptemberi cikkünk ürügyül szolgált, hogy az üzletet burkoltan visszakövetelhesse. Ugyanis az asztmás betegségben szenvedő tulajdonos időközben mérlegelte a dolgot; betegen nem képes már az üzletben az anyagmozgatást végezni. Ezért korához mért megoldás után nézett. Így saját üzemeltetés helyett bérbe adta a fűszerüzletet egy kezdő vállalkozónak, a raktár- részt pedig — amely korábban kisvendéglő volt — külön fogja társvállalkozásban üzemeltetni. Ez mindenesetre a felmondásban szereplő indokot kicsit módosítja. H bér(lő)? A kereskedelmi vállalat azonban sehogyan sem tudta lenyelni a békát, a bolt elvesztését és gyors, rugalmas hasznosítását. Fenyegető hangvételű felszólító levelet küldött a tulajdonosnak, melyben rosszhiszeműséggel vádolja és az üzlet megtévesztéssel történő visszaszerzése miatt 800 ezer forint kártalanítást követel. Ezen felül kilátásba helyezte peres eljárás kezdeményezését is. A törvénytisztelő tulajdonos ezek után a legsötétebb kétségek között hányódik, idegei felmondták a szolgálatot. Nem érti, mivel károsította ő meg a kereskedelmi vállalatot. Mi az akadálya annak, hogy korábbi tevékenységét folytassa. Másrészt a borsos kártalanítási összeget honnan teremtse elő? Esetleg visz- szaszolgáltassa a helyiségeket, melyeket végre birtokba vehetett? Ezt semmiképpen nem szeretné! Hiszen a tulajdonával való szabad rendelkezéshez mindenkinek joga van, és vállalkozni is szabadon lehet. Nem érti, miért nem érvényesülhet a tulajdon szentsége? Fuldoklik a kishal a jogszabályok dzsungelében, melyben az erőfölényben levő nagyhal a földuzzasztott apparátussal könnyebben eligazodik. Mindig lehet találni egy olyan jogszabályt, amelyre így, vagy amúgy lehet hivatkozni. Mint ez esetben a megtévesztésre. Csak éppen túl nagy a kockázata az efféle játszadozásnak. Vétkeink ugyanis összeadódva társadalmi méretben akár a gazdasági reformot is veszélyeztethetik. Gera Mária Reklámzászlók a Lánchídon? A Híradó egyik munkatársa pár hete epés megjegyzésekkel kommentálta, hogy a Forma-—1 alkalmából pénzért reklámzászlókat raktak fel a Lánchídra. A nézők többsége nem reagált erre, bennem azonban erősek a fiatalkori reflexek. Én abban a magyar világban nőttem fel, amelyben egy úr eladósodhatott, szaladgálhatott kölcsönök után, mert nagyobb lábon élt, mint amit a jövedelméből fedezhetett volna, de azt rangon alulinak tartotta volna, ha pénzért csinál valamit. Még a milliomos bankárt és gyáralapítót is lenézte egy megyei tisztviselő, egy kisbirtokos dzsentri, vagy egy katonatiszt, mert a pénz azokat úgymond lealacsonyította. Ezen talán már túl vagyunk, az új gazdagság ma nem szégyen, inkább rangot jelent. A társadalom egészére azonban sajnos -még áll a hasonlat. Legalábbis ez jutott eszembe, amikor a Híradó botrán- kozó megjegyzését hallgattam. A mi országunk jó ideje nagyabb lábon él, mint ami a jövedelméből futja. A politikai ve- *zetők is szívesebben utazgatnak külföldre kölcsönök ügyében, mintsem a gazdasági reformok -nehéz fájába vágnák a fejszéjüket. A konkrét téma esetében is, inkább fizetjük a Forma—1 megrendezésével járó veszteségeket, mintsem lemondjunk a dicsőségről. Ez még nem is volna baj. Nem bo-tránkoztam azon, hogy a televízió sportriporterei lelkesednek azon, hogy további öt évre vállaljuk, akár az adósságaink törlesztése rovására is a versenyek megrendezését. De ugyanakkor legalább ne tartsuk rangunkon alulinak, ha a költségek egy -részének fedezése érdekében a Lánchidat is felzászlózzuk. Nálam kevés nagyobb híve van Széchenyinek, s a fővárosiunk létrejöttében olyan nagy szerepet játszó első Duna-hidunk- nak. Tehát nem azért értek egyet a reklám ezen formájával is, mert a hidat nem tartom fontosnak. Szerintem Széchenyi örülne, ha a legszebb álma ma is valamiféle hasznot hoz a jó ügynek. Széchenyi szellemét sokkal kevésbé sérti az üzleti cél, mint a hamis politikai. Az ő erkölcsének sóikkal inkább ellentmond az, amikor mindenféle zsarnok, államfőcsike és nemzetpirító ünnepek tiszteletére fellobogózták. Jó lett volna, ha ez ellen emeltek volna szót. Nekünk azonban tudat alatt még mindig az a megalázó, ha pénzért csinálunk valamit. Az Egyesült Államokban a gazdag feleség büszke arra, hogy kiadja a szobáját, mert ezzel keresett. Azt is belátja, hogy ez a bevétel elenyésző az ő kiadásaihoz viszonyítva, de a pénzkeresetet a legnemesebb sportnak -tartja. Ez a szemlélet a demokráciák gazdasági alapja. Azt, hogy ettől -még milyen távol vagyunk, mutatja a szóvá tett riport is. Észre sem vették. Ezért tettem szóvá. . Kopátsy Sándor
