Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-12 / 214. szám
1990. szeptember 12., szerda NÉPÚJSÁG Törés az arab világban Dienstbier a Varsói Szerződésről és a KGST-ril Hős zni Mubarak egyiptomi elnök kedden fogadta Szaúd-Arábia és Kuvait külügyminiszteréit, s külön-kü- lön tárgyalt velük az öbölbeli válság legújabb fejleményeiről. A megbeszélésekről csak annyi szivárgott ki, hogy a szaúdi diplomácia vezetője átadta az egyiptomi elnöknek Fáhd király levelét. Ennek tartalma azonban nem ismeretes. Mindenesetre az arab világon belül újabb törés keletkezett az Arab Liga titkárságának átköltöztetéséről szóló döntéssel. Az erről határozó rendkívüli külügyminiszteri megbeszélésen a liga 21 tagja közül csak 12 vett részt, s az egyik távol levő, a PFSZ máris jelezte, hogy nem fogadja el a lépést. „Az Arab Liga átköltöztetéséről Q szervezet rendes külügy- mirlíszterd értekezletén kell dönteni, amelyet korábban egyhangúan szeptember 17- re tűztünk ki” — mondotta Faruk Kaddumi, a PFSZ külügyeinek irányítója, ezzel kétségbe vonva a mostani tanácskozás illetékességét az ügyben. A nézeteltérésekre utal az is, hogy máris elhalasztották a rendkívüli miniszteri értekezleten Lét- rehozott, s az átköltöztetést ellenőrző bizottság ülését. Bagdadban egyébként kedden több ezer iraki asz- szony tüntetett az Egyesült Államok nagykövetsége előtt, tiltakozva az öbölbeli külföldi katonai jelenlét és q gazdasági embargó ellen. Huszonnégy órán belül ez volt a második ilyen tüntetés az iraki fővárosban: hétfőn több tízezren gyűltek össze Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bagdadi külképviseleteinél. Eközben a svájci kormány bejelentette, hogy Bagdadba evakuálja még mindig Kuvaitban lévő diplomatáit. A két svájci átköltöztetését — a kuvaiti állapotok romlására hivatkozva — Bem már több napja fontolgatja, ám eddig tartatta magát az EGK állás-’ pontjához (jóllehet nem tagja a szövetségnek), miszerint a „tizenkettek” diplomatái csak életveszély esetén hagyják el kuvaiti állllo- máshelyüket. Kuvaitban egyébként a híradások szerint valóban tovább romlott a helyzet: Immár alig van áram, akadozik a vízszolgáltatás. Eldugult a csatornahálózat, s emiatt hő a járványveszély. Az iraki vezetés azonban továbbra is kitart a kis ország bekebelezése mellett. Legalábbis erre utal, hogy épp most határozták el: megváltoztatják minden olyan kuvaiti mecset nevét, amelyeket annak idején az emírről, illetve családtagjairól neveztek el. Szovjetuniá—Kína határtárgyalásai Üjabb tárgyalási forduló kezdődött Moszkvában a Szovjetunió és Kína között a két ország határán állomásozó csapatok létszámának csökkentéséről. Az eseményről beszámoló TASZSZ szovjet hírügynökség szerint Igor Bogacsov szovjet külügyminiszter-helyettes úgy vélekedett, (hogy az e témakörben folytatott tárgyalások a kétoldalú kapcsolatok javításának egyik legfontosabb leiemét alkotják. Egyben reményét fejezte fci, hogy a mostani tanácskozás konkrét eredményeket is hoz. Moszkva és Peking hivatalosan tavaly májusban rendezte kapcsolatait, Mihail Gorbacsov Kínában tett látogatásakor. Akkor állapodtak meg abban is, hogy tárgyalásokat kezdenek a két ország négyezer kilométeres közös határán állomásoztatott csapatok csökkentéséről. A Varsói Szerződésnek még a novemberi párizsi európai biztonsági és együttműködési értekezlet előtt politikai szervezetté kellene válnia — jelentette ki Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter hétfői belgrádi sajtóértekezletén. A háromnapos látogatáson a jugoszláv fővárosiban tartózkodó politikus hangsúlyozta: az átalakított Varsói Szerződésben a tagországok hadseregei kizárólag az adott ország irányítása alá tartoznának. A politikai szervezetként működő VSZ koordinálhatná a NATO-val a leszerelési folyamatot, és az új európai biztonsági struktúrák létrehozásán munkálkodhatna. Az ily módon megreformált szervezet legfeljebb másfél évig maradhatna fenn, mivel létezésének Indoka — a -kelet-európai sztálinista rezsimek és a Szovjetunió Nyugattal szembeni stratégiai érdekeinek védel- mezése — már régen érvényét vesztette. Hasonlóképpen foglalt állást Dienstbier a KGST-vei kapcsolatban is. Hangsúlyozta, hogy meg kellene vizsgálni e szervezet létjogosultságát is, mivel az sohasem volt az igazi kelet-európai integráció eszköze, hanem jobbára a rossz minőségű és technológiailag elavult termékek cseréjét szolgálta. Bukarest a főid magántulajdonának bevezetését tervezi A román kormány azt tervezi, hogy a kommunista kollektivizálás 40 esztendeje után, korlátozott mértékben, helyreállítja Romániában a föld magántulajdonát —közölte a napokban a mezőigazdasági minisztérium egyik vezető tisztségviselője. _ A nevezett tisztségviselő, George Mischie ugyanakkor kijelentette: a javaslat nem vonatkozik az állami gazdaságokra. A terv kezdetben 100 hektárban korlátozná a magántulajdonba adható földterületet, és öt évre megtiltaná annak elidegenítését. A Nemzeti Megmentési Front kormánya a parlament elé fogja terjeszteni a javaslatot, amelynek elfogadása még az év vége előtt várható — mondta Mischie egy interjúban. — „A jövő tavaszi vetésre már az új törvény jegyében kerül sor” — mondja. Mischie azt reméli, hogy a reformok fellendítik a mezőgazdasági termelést, és két-három éven belül elősegítik Románia élelmiszer- problémáinak megoldását. Románia, amely egykoron Európa leggazdagabb mezőgazdasági hatalmai közé tartozott, szigorú élelmiszerkorlátozásokat ért meg a tavaly decemberben megbuktatott és kivégzett Nicolae Ceausescu kommunista diktatúrája idején. A gazdaságok és az élelmiszer-feldolgozó ágazat rendkívüli módon szűkülködött a beruházásokban, miköziben az erőltetett iparosítást az élelmiszerexportból származó bevételekre alapozták. Ceausescu bukása után az élelmiszerexport nagy részét leállította a Nemzeti Megmentési Front kormánya; ám az országban most is élelmiszerhiány van. Mischie szerint a problémák többsége nem a fogyatékos elosztási rendszerből, a húsáruk hűtőházi tárolásának nehézségeiből és más termelési gondokból fakad. Mint mondja, Romániának a cukor és az étolaj kivételével sikerült elegendő élelmet termelnie télre. A visz- szaesést a cukorrépa csökkenő vetésterülete és a napraforgóföldeket sújtó súlyos szárazság okozta. „Meggyőződésünk — mondja Mischie —, hogy az étolaj és a cukor kivételével nem kell importhoz folyamodnunk.” A cukorrépa vetésterülete idén 158 ezer hektár volt, 100 ezer hektárral kevesebb, mint 1989-iben. A napraforgó termesztése 50 ezer hektárral, összesen 393 ezer hektárra csökkent,- a termés pedig 500-600 ezer tonnára tehető. Bírósági ítélet a szovjet hadsereg ellen Tízezer rubeles fájdalom- díjat ítélt meg a Moszkva melletti Isztra város bírósága egy szovjet fiatalembernek, akit sorkatonai szolgálatának ideje alatt egy őrmester úgy megvert, hogy teljesen megbénult és elvesztette beszédképességét. Az esetről a Komszomolsz- kaia Pravda adott hírt. Ilyen ítéletre eddig még nem volt példa a Vörös Hadsereg több mint hetvenéves fennállása alatt. A szokatlan gyakorlat lavinát indíthat el. mivel független szervezetek becslése szerint csak az elmúlt öt évben 15-20 ezren haltak meg a szovjet kaszárnyákban. Bíróság elé még nem került ilyen ügy, mivel ha voltak is, akik panaszt tettek, nagyon megbánták merészségüket. A szovjet hadsereg szolgálati szabályzata szerint ugyanis minden panaszt a közvetlen felettesnek kell benyújtani, és ez utóbbi felelős azért, hogy a panasz eljusson a megfelelő helyre. Mivel azonban éppen a felettesek alkalmazták előszeretettel ezt a fajta „nevelést”, a panaszt tevő katonáknak és altiszteknek azontúl még több üldöztetésben volt részük. Mihail Gorbacsov szovjet államfő nemrégiben közzétett elnöki rendelete a szovjet hadsereg szerpélyi állománya jogainak védelméről talán vigaszt nyújt a tolószékbe kényszerült fiatalembernek és azoknak a szülőknek, akiknek fiai békeidőben, a haza szolgálata közben vesztették életüket. Elfújta a szél Repülőgépet fújt el a szél hétfőn az észak-karolinal Charlotte nemzetközi repülőterén, fez mint az utasok beszállni készültek. A hirtelen támadt, 124 kilométeres óránkénti erősségűnek^ mért széllökés a hátára fordította a gépet és az nyomban lángba borult, a betonon várakozók legnagyobb döbbenetére. Ketten könnyebben megsebesültek. A pilótának és a légikisé- rőnek sikerült még időben kimenekülni az égő repülőgépből. Feketézők Csehszlovákiában Letelier gyilkosa beismerte tettét Beismerte bűnösségét az a Kubából emigrált és az Egyesült Államokban élő férfi, akit azzal vádoltak, hogy 1976-ban részt vett Orlando Letelier-nek, Chile washingtoni nagykövetének meggyilkolásában. Jósé Dionisio Suarez ügyvédei megállapodásra jutottak a vádat képviselő ügyészszel. hogy Suarez beismeri bűnösségét, ha legfeljebb tizenkét évi börtönbüntetésre ítélik. Letelier-t. aki az 1973-as chilei véres katonai hatalom- átvétel után Pinochet tábornok bírálója volt, Washingtonban gyilkolták meg. A Villanyszerelőipari Vállalat, Budapest, Vli. kér., Síp n. 23. Békés megyei részlege FELVÉTELT HIRDET VILLANYSZERELŐI munkakörbe, az Orosházi Üveggyár munkahelyre. Jelentkezni lehet: Szakács László vezető szerelőnél. merénylet évekre megrontotta az Egyesült Államok és a dél-amerikai ország kapcsolatát. A gyilkosság miatt Washington befagyasztotta fegyverszállításait Chilének, s a tilalmat azóta sem oldotta fel. Suarezt tavaly áprilisban tartóztatták le. A gyilkosság másik tettesét, Michael Townley-t, a chilei hírszerzés volt ügynökét már elítélték. Az amerikai hatóságok szerint a chilei biztonsági erők másik két tisztje is részt vett a merényletben, de az ő kiadatásukat Chile eddig megtagadta. Huszonegy feketézőt tartóztatott le a csehszlovák rendőrség hétfőn Prága szívében, a Vencel téren. Az illegális pénzkereskedelmet folytatók közül — akiknél összesen húszezer dollár értékben találtak különféle nyugati pénzeszközöket — csak kilenc volt a csehszlovákok száma, a többiek lengyel, mongol, keletnémet, amerikai, jugoszláv, tunéziai és román állampolgárok voltak. Könnygázspray-ket és gázpisztolyokat is lefoglaltak. A Vencel tér a kilenc hónappal ezelőtti fordulat óta a feketézők és a különböző rablótámadások végrehajtásának egyik központjává nőtte ki magát. Az itt működő pénzváltók szinte minden külföldit megkörnyé- * kéznek, hogy felajánlják „szolgálataikat”. Bankszakemberek szerint az illegális pénzforgalom egy év alatt több száz millió dollárt tesz ki. A Reuter brit hírszolgálati iroda jelentése ugyanakkor megjegyzi, hogy a csehszlovák korona konvertibilissé tételét célzó intézkedések hatására az utóbbi hónapokban közeledett egymáshoz a feketepiaci árfolyam és a hivatalos átváltási kurzus. Az érvényben lévő rendelkezések értelmében a feke- tézést tízezer korona pénzbírsággal és az illetőknél talált valuta lefoglalásával büntetik, a külföldieket ezen felül kitoloncolással is sújtják. Az ország első MAGÄNMALMA TÁRSAKAT KERES. Földdel, gabonafélékkel lehet társulni. Nem lesz gondja, megműveljük ön helyett a földjét. Magántulajdonosokkal is szerződést kötünk. Maglód, Ady u. 2. Telefon: 157. HASZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK, FIGYELEM! Az Ecotex NSZK—Magyar Kft. NSZK és svájci HASZNÄLTRUHABÄLAKAT KÍNÁL viszonteladók részére. Vegyes, kevert és egyneműre válogatott bálák 70—200 kg-os nagyságban, árufajtától és minőségtől függően 100—600 Ft/kg-os áron. ECOTEX KFT., Szolnok, Jókai u, 3. Telefon: (56) 34-455. Telefax: (56) 34-743. iffurter^Ugcmt».^ MagyarSió A CINK SEGÍT AZ AIDS-VÍRUS SZAPORODÁSÁBAN A cink kulcsfontosságú szerepet játszik az AIDS-ví- rus terjedésében az emberi szervezetben, fedezte fel Michael Summers amerikai vegyész, a Meryland egyetem tanára. Szerinte a cink, mint ragasztó szerepel, amely ösz- szeköt egy proteint egy genetikai anyaggal, amely fertőzővé alakítja át a vírust. Ez a felfedezés meggyorsítja az AIDS elleni védőoltás kikísérletezését, mert ha találnak olyan vegyületet, amely semlegesíti a cinket, az AIDS-vírusok nem szaporodnak majd el a szervezetben. MARLON BRANDO FIA GYILKOSSÁGOT KÖVETETT EL Marlon Brando fiát, Chris-, tient 90 nap után kétmillió dolláros kaució ellenében kiengedték a börtönből. Apja ezenkívül elzálogosította 5 millió dollárt érő, Los Angelesben levő birtokát is. Fiát azért zárták be, mert megölte féltestvére udvarló- ját. A börtön előtt apja és testvére, Mikó várták. Chris- tien Brando (32) május 16- án, egy családi veszekedés alkalmával megölte Drug Grolettet (26), féltestvérének udvarlóját. Féltestvére akkor másállapotban volt. Időközben Tahitin megszülte Dug Drolett fiát. EGYMILLIÓ HÁZASSÁGON KÍVÜLI CSECSEMŐ Amerikában 1988-ban min-J den negyedik csecsemő házasságon kívül született. Ebben az évben egymillió ilyen újszülött jött a világra, nyolc Sizázalékkal több, mint 1987-ben és 51 százalékkal több, mint 1980-ban. A legtöbb házasságon kívül született Csecsemő néger. KÉT- NAP ALATT KÉTSZER AKART VÁLNI Nashvill amerikai iváros bírája nem akart hinni a szemének, amikor maga előtt látott egy embert, aki két nap leforgása alatt második válókeresetét adta be. Jim Evéréit bíró először elválasztotta Anthoni Edafét (25) feleségétől, akit az idén februárban vett el. Két nappal később Anthoni azzal a kérelemmel fordult a bíróhoz, válassza el feleségétől, akit még 1983-ban vett el Nigériában. A bíró átadta az esetet az ügyészségnek, azzal a váddal, hogy bigámiáról van szó. TIZENNYOLC GYERMEKET SZÜLT Egy japán nő megszülte 18. gyermekét, s ezzel országos rekordot állított fel. A 44 éves asszony egy 3,78 kilós csecsemőnek adott életet. Az asszonynak tíz fia és nyolc lánya van. Első gyermekét 19 éves korában szülte. MEGHALT SKINNER AMERIKAI PSZICHOLÓGUS Amerikában 86 éves korában meghalt Frederic Skinner, a világ egyik kiemelkedő pszichológusa. Legismertebb műve a Walden TWO, amely 1948-ban jelent meg, és amelyben egy utópisztikus társadalmat mutat be. Skinner arról is híres volt, hogy egy hermetikusan zárt dobozt készített, amely teljesen izolált a külső hatásoktól, hangoktól, fénytől stb. Ebbe állatokat zárt be, amelyek, ha megnyomtak egy gombot, bizonyos feladat elvégzése után eleséget kaptak. Skinner a doboz segítségével ímegtanította a madarakat zongorázni, a galambokat pedig pingpongozni. MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS IZRAELBEN Izraelben nemrégiben mezőgazdasági kiállítást rendeztek, amelyen egy sor érdekességet mutattak be. Többek között különleges cukorkát tehenek és kecskék részére, új tojásgyűjtő automatát, valamint műanyag csöveket, amelyek egy idő múlva maguktól felbomlanak. EL KELL PUSZTÍTANI EGY NAGY BIZONCSORDÄT Egészségügyi szakértők azt ajánlják a kanadai hatóságoknak, pusztítsák el a legnagyobb bizoncsordát Észak- Amerikában, hogy ezzel megakadályozzák egy ragályos betegség terjedését szarvasmarhák és más háziállatok között. Megállapították, hogy a 4500 bizonből álló csorda meg van fertőzve brucellózissal. Ennek a fertőző betegségnek legfeltűnőbb tünete a vemhes állatok járványos vagy fertőző elvetélése. Ezenkívül nemi szervekben, továbbá csontokban keletkezhetnek idült gyulladásos elváltozások, főként szarvasmarha-, juh-, sertés-, kecske- és lóbetegségek. Néhány vadon élő állaton is észlelték a betegséget. A megfertőzött bizon- csorda egy nemzeti parkban él, amely olyan nagy, mint Svájc. A brucellózis az állatoknál halált okoz, a férfiaknál magtalanságot, a nőknél spontán vetélést. A betegséget a bizoncsordában már 10 évvel ezelőtt észlelték, s mivel ezeket a vadállatokat nem lehet gyógyítani, a szakértők szerint el kell pusztítani az egész csordát. Ezután a nemzeti parkban egészséges bizonokból új csordát alakítanak ki.