Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-10 / 212. szám
IgHilMMEd 1990. szeptember 10., hétfő >z Árpád-kori templomban negyven sirt találtak Ásatás Murony térségében Jó így? Kezdjük találóskérdéssel! Jártak már Hidason? Nem?! Nem csoda. Becsapós kérdés volt az iménti, hiszen a Hidas nevű falu valamikor a törökdúlás idején vált a földdel egyenlővé. Persze, állíthatnánk ennek az ellenkezőjét is — hogy jártunk az egykori településen —, hiszen templomát s az azt övező temető egy részét a napokban tárta fel a Békés Megyei Múzeumi Igazgatóság régésze. Szatmári Imre. — Az elmúlt év tavaszán terepjáráson voltunk a mu- ronyi határban. Akkor fedeztük fel ezt a lelőhelyet. Mivel félő volt, hogy a mezőgazdasági munkálatok során elpusztulnak a leletek, az elmúlt hét hétfőjén kijöttünk, hogy mentsük a menthetőt. — A két hét alatt hogy haladtak a munkával? — Már a végeredményt mondhatom, hiszen szeptember 8-án elhagyjuk a terepet. Az árkokat a békési Viharsarok Termelőszövetkezet gépei temetik be. A templom belsejét sikerült kibontanunk; szűk környezetében is feltártuk a sírokat. — Olyan mellékleteket találtak, melyek a templom s a temető korára utalnak? — Sajnos nem. A feltárt ötven sírból háromban találtunk bronz párizsi kapcsot, egyben megmaradt a szemfedő. Ez utóbbi sír egyébként egy szomorú meglepetést is tartogatott. Iker- terhes asszony feküdt benne. Az egyik gyermekét sikerült megszülnie — ázt gombócban a hasára fektették —, a másikat nem ... De visszatérve a kérdésére. Pénz vagy egyéb, korra utaló melléklet nem volt egy sírban sem. — Akkor hát nem tudjuk mikor éltek ezek az emberek? — A falu nevét 1295-ben említik először egy oklevélben, mely Murony határjárását tartalmazza. Később a középkorban többször olvashattunk róla ... Mindebből arra következtetek, hogy az 1200-as években épülhetett a templom és valószínű, hogy a török időkben pusztult el a település s vele ez az építmény is. — Kérem, meséljen nekünk valamit Hidasról! Mit olvas ki a régész mindabból, amit itt lát? — Ha figyelmesen megnézzük a talaj 'felszínét, jól látható, hogy egy folyóvölgy nagy kanyarulatában helyezkedett el a falu, melynek szerkezete nem hasonlít a mai településekhez. A legkiemelkedőbb pontokra építették a házcsoportokat, melyekről ma kis földkupacok árulkodnak. (Ez mind egy- egy lelőhely lehetne, halenne rá pénzünk ...) E laza szerkezetű település központjában épült a templom, körülötte a sövénnyel vagy árokkal határolt temető húzódott. — Az itt feltárt lelőhely semmiben nem tért el a többi, Árpád-kori temetkezési helytől? — A megyében körülbelül 200 középkori templom volt. Ebből tizenhármat kutattak úgy, hogy használható dokumentáció is maradt a munkálatok után. Ezekből kiderül, hogy csak egyes helyeken temetkeztek a templomon belül... — És itt is ez volt a gyakorlat? — Igen. Abban az 5 X 5 méter alapterületű szelvényben egymás hegy én-hátán negyven sírt találtunk. Ez az első pillanatban soknak tűnhet, de ha belegondolunk, hogy több évszázadon keresztül temetkeztek ide... — Meghatározható kik kerültek a falon belülre? — Sajnos csak találgathatunk. Valamiben biztos különbek voltak a többieknél. Hogy miben? Ki tudja? Ha antropológiai vizsgálatok segítenének. rokoni kapcsolatok is fellelhetők lennének az itt nyugvók között. Egyébként ha már a mostani feltárás egyedisége érdekli: érdekessége e templomnak. szokatlanul nagy mérete. A szomszédos, murányi feltáráson 10 X 6 méteres templomot találtunk, ez, a hidasi 14 X 7,5 méteres. Hogy ez a népesség számát vagy az ősök nagyzási hóbortját jelzi, ma már nehéz lenne kideríteni. — Akkor hát holnap befejezik a munkát? — Igen. Ám ennyit sem értünk volna el, ha nincsenek segítőink. — A Viharsarok téeszre gondol? — Rá is, no meg a békési tanácsra és a Hidasháti Állami Gazdaságra, ahonnan embert adtak az ásatáshoz. Ez utóbbiak egyébként nem véletlenül siettek a segítségünkre, hiszen névadó falujukról van szó. Nagy Ágnes Fotó: Gil Edit — Nem lehetne konkrétabban kérdezni? — szól vissza B. M. kellemes alt hangján. — Lehetne, de nem akarom befolyásolni. Tulajdonképpen a helyzetre gondolok, amiben élünk, s annak különböző vonatkozására. — Szóval bármiről mondhatok véleményt. Hát volna egy-két megjegyzésem. — Állok elébe... — Mindjárt olyannal kezdem, amit a két szememmel láttam. Szombaton vásárolni indultam, s jártam a Szent István téren. És a megye- székhely főterén, ahol úgy hullámzott a forgalom, hogy menni is alig lehetett: három üzlet volt zárva. A Hús- ker zöldségboltja, a faáru- bolt és a volt Csemege helyén az árusítást is végző raktárüzlet. Nem tudtam hova tenni az egészet és tényleg így szóltam magamban: kinek jó ez így? — S milyen válaszra jutott? — Arra, hogy ez csak gazda nélküli helyzetben történhet meg, amikor nincs tulajdonos, s a vezető, meg az alkalmazottak olyanok, mintha hivatalnokok lennének. Hiszen egy igazi boltos nem hagyna ki olyan lehetőséget, amit a szombati üzleti forgalom jelent. Csak ha megtiltanák neki, de önként soha! — De az is furcsa — magam is láttam —, amit a volt Csemegéből csináltak. Vagy nem? — Dehogynem! A város legszívében külvároshoz sem illő módon behemót dobozokból árusítanak. S azok a kirakatok?! Ügy, ahogy van, szégyen. De ostobaság is, mikor ott egy ragyogó üzlet lehetne, mint volt réges- régen a Csemege, teli a sokféle finomsággal. S most is egy ilyen üzlet illene oda. Meg kellene is. — Talán majd a privatizáció után, amit éppen most tárgyal az Országgyűlés. — Elég viharosan1, mert valóban vitatható az elképzelés. Például a külföldi tőke kizárása. Pedig egy nagy üzlethálózatot — mint amilyen a Centrum — másképp hogyan lehetne magántulajdonba átvinni. Csak ha ingyen kapnák meg valakik. Az meg mégsem lehet megoldás. — Az állami vagyon elkótyavetyélésére gondol? — Igen. És Komái Jánosra, akinek Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében című könyvét kormánynak, ellenzéknek nem ártana figyelembe venni. Többek közt azt írja, hogy a legkisebb állami vagyonda- rabkától a legnagyobbig bármelyiket valóságos piaci áron kell eladni magánkézbe. Mégpedig Olyan árverésen, amelyről a lehetséges vevők valóban értesülnek. S ha már a szó nálam van, hadd idézzek még egy kardinális dolgot. „Felemelt fejjel vállalni kell, hogy az állami tulajdon eladása az elkövetkező években az állami költségvetés fontos bevétele lesz.” S hozzáteszi, nemcsak azért, mert a tulajdonost — vagyis az államot — illeti meg a vételár, de azért is, mert „ ... magyar állampolgárokat mentesít az alól, hogy adófizetés vagy az infláció kényszerének hatására hozzájáruljon az államkasz- szához”. Vagyis a saját terhűnket csökkenti. Egyébként az állami vagyont így adta külföldi és hazai magánkézbe Anglia és Franciaország ís. * * * — Jó így, ahogy van? —. Igen is, nem is. Nagyon jó,‘ hogy megváltozott a világ, s odavan, sőt már hihetetlennek is tetszik a múlt. Az már kevésbé jó, hogy a régi allűrök itt kísértenek. A gyöngéd erőszak fentről, az igyekvő alkalmazkodás lentről. Nagyon jó a szabadság szóban, sajtóban, az viszont már kevésbé, hogy egy életre tönkre lehet tenni valakit egy újságcikkel — mondja Sz. R. — ön szerint meg lehetne ez utóbbit akadályozni? — De meg ám! Csak nálunk is olyan törvény kellene, hogy akire rábizonyul a rágalmazás — legyen az írott vagy elektronikus sajtó —, ne úszhassa meg egy pár sor helyesbítéssel. Hanem olyan sokmilliós büntetést fizessen, amitől elmegy a kedve az ellenőrizetlen információk közlésétől. S a megítélt pénzt a rágalmazott kapja, ne az allamkasz- sza. Ez volna az igazságos, s mindjárt vége Is lenne a csúnya ügyeknek, amik rossz fényt vetnek a becsületes sajtóra is. — A gazdaságról mi a véleménye? — Engem legjobban a mezőgazdaság, azaz a földkérdés izgat, mert ennek az eldöntése akár egy évszázadra is meghatározhatja az ország sorsát. S megmondom őszintén, félek. Indulatokkal, érzelmekkel ekkora horderejű kérdésben nem szabad határozni. Csak nagy-nagy felelősséggel és a jövőt nézve. — Ügy látja, ehelyett inkább a múlt munkál? — Igen. Főleg azok részéről, akik — most mindegy milyen indítékból — elfelejtik, hogy 1990-et írunk és itt dübörög az ajtónk előtt a jövő évezred. De egyébként is, milyen szakmai hitelük lehet azoknak, akik azt mondják, hogy az 1947-es alapú földrendezés többek közt megoldja majd a városi munkanélküliséget. Hiszen, aki csak egy kicsit is olvas, az tudja, hogy a fejlett országok mezőgazdaságában dolgozók száma hihetetlenül lecsökkent a technikai fejlődés és a szaktudás emelkedése folytán. Az alacsony létszám egyik tényezője a versenyképességnek és még így is mindenütt a világon állami támogatást élvez a mezőgazdaság. Szóval nem lehet ott folytatni, ahol 1947-bén abbamaradt. S ez nemcsak a földre érvényes. — Azt hiszi, hogy sokan mást illetően is a múltban élnek? — Sajnos. És ez képtelenség. De ami ennél is rosz- szabb, az az, hogy a mi bőrünkre megy a játék. Mármint a fiatalságéra. S igen veszedelmesnek tartom, hogy — bocsánat a kifejezésért — egy pár vagy több aggastyán határozza meg jóvátétellel, kártétellel és más hasonló új terhekkel a mi sorsunkat. A mienket, akik előtt még egy egész élet áll, s nem mindegy, hogy az milyen lesz. Tisztelem, becsülöm a sokat szenvedett idős embereket, de a jövő építését a jövőt tekintve kell megcsinálni. És nem a búslakodó bánat, hanem az előretekintő bizakodás jegyében. Tehát előrenézve és nem hátra, tisztességgel, becsülettel megteremteni a polgári társadalmat, a magántulajdon kialakítását. Így ia nehéz lesz, mert, az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra, de legalább tudjuk, hogy miért nélkülözünk még egy jó ideig. — Ez akár programbeszéd is lehetne. Talán ' jelöltetni akarja magát a helyhatósági választáson? — Isten ments! De azt elvárom, hogy a józan ész, a jövőért érzett felelősség győzzön. S újabb bajba senki se vigye az országot, elég lesz abból kilábalni, ami most van. Vass Márta 0 hatalom visszalopja magát a gazdasági irányításba? Budapesten a hét végén ülést tartott a Központi Munkástanács. Elsősorban arról tájékoztatták a résztvevőket, hogyan látják a munkahelyeken folyó eseményeket, miként alakul a munkanélküliség az ország egyes területein, illetve az egyes vállalatoknál. Rácz Sándor, a munkástanács elnöke a tanácskozáson a legutóbbi kormánydöntéssel kapcsolatos állásfoglalását fejtette ki. Hangsúlyozta: a munkások nehezményezik. hogy a vállalati tanácsok tagjaiként 328 vállalathoz állami megbízottakat neveztek ki, véleményük szerint azért, hogy ellenőrizzék a vállalatok gazdasági helyzetét. Nem értenek egyet azzal, hogy ily módon a hatalom visszalopja magát az irányításba. A munkások valós demokráciára tartanak igényt, s Rácz Sándor szerint van -is annyi rátermett dolgozó, kétkezi munkás, vagy műszaki szakember, akik segítői, kezdeményezői lehetnek a munkahelyeken a gazdasági fellendülésnek. A munkások ugyanis — hangsúlyozta — csak azokat támogatják, akikben megbíznak, s ezek az emberek csak közülük kerülhetnek ki. A tanácskozáson leszögezték: munkásszervezetnek csak olyan szervezetet ismernek el, amelyet a munkásak munkásgyűlésen demokratikusan hoztak, illetőleg hoznak létre. Álláspontjuk szerint ezeknek a szervezeteknek politikai pártoktól és a hatalomtól függetlenül kell működniük. Ä munkástanácskozáson megállapodás született arról, hogy szeptember 15-én 10 órára ismét országos tanácskozást hívnak össze. Kényszerű betakarítások A kukorica mellett az egyéb őszi betakarítású növények Is sínylődnek az évszázad aszályában, ezt bizonyítják a szeptember második hetének elemzései, jelentései. A mezőgazdasági kistermelők jelentős része, várakozó álláspontját feladva, jóval a normális beérésl Idő előtt megkezdte a burgonya felszedését, még ha a termés csak fele is a vártnak. A növény lombozata ugyanis csaknem teljesen leszáradt — főleg a rosszabb vízgaizdálkodá- sú talajokon —, így hát sétnml remény arra, hogy egy esetleges csapadék javítana a hozamon. A mezőgazdasági nagyüzemek egy részében is hozzáláttak a burgonya idő előtti felszedéséhez, mivel az agronómu- sok úgy ítélték meg, hogy a növények végérvényesen élet- képtelenné váltak. A cukorrépa sokfelé 4-5 hete megállt a növekedésben," immár nemcsak az alsó levélzet száradt le, hanem a felső levélzet is pusztu- lóban van. A szakemberek mindinkább valószínűnek tartják, hogy a cukorgyári alapanyag hozama sokfelé a vártnak a felét sem éri el. Nem különben rossz a helyzet a gyökérzöldségeknél: ahol nem volt lehetőség mesterséges öntözésre, ott szintén soron kívül kell fölszedni az egészségesen és a teljesen immár be nem érő termést. A Medgyesegyházi Haladás Tsz földjein a napokban kezdték el és folyamatosan végzik a tápanyag utánpótlását, a műtrágyázást. A talajt a tavaszi vetéshez készítik telő Fotó: Gál Edit
