Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-01 / 205. szám
1990. szeptember 1., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET ■kÖRÖSTÁJ Koszta Rozália: Híd a fák között Fehér József versei: A távolsági járaton Minden reggel egy nagy szenzáció a távolsági járaton. Míg szemem az egyenruhákon jártatom, a busz tompán a tájba lökbdik. Az ember csak ül, kibámul, ásít. Mehetnénk akár a végállomásig. Sötét derengés. Ellopott álom. A dugattyúk hajnali fémzenéje. Mehetnénk akár a végállomásig. Távoli metropolisz Tükörsima csatlakozásra vártam, halogének hajbókoló ostornyelére. De a húsbolt lehúzott vasredőnye mögött friss malacvért mér a segéd, ételhordóba zárt, cseppfolyós sikolyt! Csak szorongok sztrádáid idegcsomóinál, város, távol hamburgeres babáid drága mosolyától. Fedezz fel! Arra gondolok, hogy nálad ülök lakótelepi lakásodban, kimész, főzöl valami kínai teát, vagy beindítod ismeretlen márkájú kávédarálódat, majd meg is,,kávézunk”, illetve teázunk, vagyis azt, amit, aztán életünkben először... Ezzel szemben végtelen kiáltásnyira élünk egymástól, évente (sem) találkozunk. Általában laksz valakivel, ki körbe szimatolhat, s ezért napi lu xusaid fedezi. Pedig kegyetlenül szép sejtés, hogy egyszer mi együtt valamiképpen... Pillanatunkat borzas gyönyör árasztaná, létünket kényelmes kín szabdalhatná. Ki kérte ki kérte ezt a mosogatóléízű kávét ki kérte a döglött madarat zsebébe ki kérte ki kérte ki kérte e hajnal hülye újrakezdéseit ki kérte fel táncra a trafikosnőt ki kérte ki kérte hogy ki kérte hogy április harmincadika legyen 1 ki kérte hogy essen és szívja magába a föld ki kérte ki kérte hisz ki kérte hisz visszavitték a kölcsönkönyveket ki kérte hisz a házimacska szájából dől a vér ki kérte ki kérte mert ki kérte mert különben kikérte Village A gyógyszerész Philadelphiában akarna inkább élni, a boltoslány meg Pasaréten — de nem lát ide az isten és késik a távolsági járat is. Versek vidékről... (és a Vidékről) Fehér József versesfüzetének néhány tanulsága A mai nehéz idők sok mindennek nem kedveznek, de két dolognak egész biztosan nem: a lírának és a vidéki létnek. (Ezért beszélünk annyit ezek egyenjogúsításáról.) Ha pedig valaki vidéken választja a poétaság nehéz mesterségét, akkor annak kétszer (ha nem háromszor) olyan nehéz dolga van, mint előnyösebb környezetbe született társainak... Nemrég jelent meg a me- zőberényi Kisváros kiadásában, Tomka Mihály szerkesztésében egy füzet, amely a dévaványai Fehér József verseit tartalmazza: szám szerint 23-at. A szerzőről rövid ismertetést olvashatunk a hátoldalon: útépítő mérnöknek tanult, majd elvégezte a népművelés szakot, s jelenleg a Gyomaendrődi Déryné Művelődési Ház igazgatója. Verseivel több irodalmi napilapban jelentkezett már, s e kötet nyújt bővebb válogatást alkotásaiból. Miről is szól ez a 23 költemény? A Vidékről (így nagy vével), amely azokban a versekben is ott van — talán úgy is fogalmazhatnánk, fogja a szerző tollát —, amelyek egyáltalán nem ilyen témájúak. (Ebben az írásban — mint ahogy a kötetben — a vidék szó összetettebb jelentést hordoz, többet jelent önmagánál: a létezés formája, természetes megnyilatkozása.) Ha józan (gyakorlatias és nem költőies) eszünkkel gondolkozunk, ugye hogy a vidékhez kapcsolódó első szó, ami eszünkbe jut: a messzeség. Fehér József költeményeiben is messze van a város, messze van a kedves, messze van a jóisten, a hit... Ezeket olvashatjuk ki a sorokból, esetenként a sorok mögül. Ellenben mi az, ami van, amit láthatunk? Felelnek rá a címek is: Táj durva ecsettel, Kéthalom, Téglagyár-Sóderbánya, Nagymedence... Leír és megfogalmaz egy bizonyos vágyakozást is az ismeretlen után. (Távoli metropolisz, Village és Fedezz fel!) Mindez sajátos, melankolikus hangulatot, lemondó rezignáltságot kölcsönöz a versek egy részének. De hasonló csöndességgel hiteiét, otthonképet is kaphatunk innen, ettől a mások számára kopár környezettől. (Elit kora reggel, Ünnep.) Látszik azonban, hogy ezek a „győzelmek a nehézségeken” nem mindennapos események, hanem ritka adományok. Milyen magatartásformákról, emberekről ír? Azokról, akik követik a természet parancsát, mert a zord körülmények között így kell tenniük. (Parancs.) De bemutat fájdalmas túlérzékenyeket is, akiknek fáj a létezés, és akik csak a „hosszabbításban reménykedhetnek”. Olvashatunk költeményeket a gyermekkor apró eseményeire jó néhány év távlatából rácsodálkozó szerzőről, vagy az előző generációkat szemlélő fiatalokról. (A sínen túl.) Érdekes „technikával” fogja egy marokba a mindennapi élet „nemzedékeken át őrzött, de végül is kicsiny élményét” és a nagyvilág, a nagypolitika egy eseményének (első világháború) szörnyűséges előestéjét. (Nagyapám a Fiume kávéházban.) így rendeződik sok minden más is egymás mellé: így kapja Isten a „Kaporszakállú” nevet, így lesz udvara, öregasz- szonnyal, kapirgáló tyúkokkal, kérdésekkel teli. Ezt is csak innen, vidékről lehet így látni. Csak itt fogja meg egymás kezét a Kaporszakállú és az itatóban jeget törő nénike. Itt lesz érthető a költészet vágóhídja is, annak naturalisztikus képei. Persze nem könnyű itt élni. Különösen nem, ha az ember az első vers, a Keleti ének végtelen lehetőségeit keresi. De ez a nyárban fuldokló alföld valahogy otthon Fehér József számára is—bár sehol nem mondja ki. Csöndes reményei itt teljesedhetnek ki igazán... S ha szerény külsővel, nehéz körülmények között, de itt született meg első kötete is. K. K. Egy matróz levelei az I. világháborúból Magyarország egyik legtöbb emberáldozatot követelő háborúja az I. világháború volt. 1916- ra az ország szélén fekvő nagyobb városokban 4-5000 sebesültet is befogadó kórházakat, kórházbarakkokat építettek. A sebesültek közül a gyorsabbá vált kórházi ápolás ellenére sem épültek fel sokan, rokkanttá váltak, vagy a gondos ápolás ellenére is meghaltak. Azokat a katonákat, akik meggyógyultak, rögtön visszaszállították a háborúba, hogy hősiességükkel hazájukat védelmezzék. Halált megvető bátorságukról a hátrahagyott sírok tanúskodnak. Ebből a korból képeslapokon küldte rövid üzeneteit Bajzáth Gyula matróz, hozzátartozóinak. Levelei annál inkább érdekesek, mivel nagy részét a haditengerészettől írta. Részt vett a tengeri csatákban. Az I. világháború alatt Pola, ahol szolgálatot teljesített, az Osztrák—Magyar Monarchia területéhez tartozott. Az Adriai-tenger félszigetén létesített haditengerészeti bázist 1850-ben alapították. Az I. világháború idejére, Cattaro után a monarchia legnagyobb haditengerészeti központjává vált. Háborúba lépése után több légitámadás is érte, olasz repülők bombázták. Kikötőjéből az Otrantói-szoroson keresztül többször is indultak támadásra a tengeralattjárók. A háború után olasz fennhatóság alá került. Bajzáth Gyula a háború kitörése előtt, 1913-ban a császári és királyi vezérkar dunai flottilájá- hoz vonult be Rusgyukba (Ruszcsuk), szolgálati idejének letöltésére. Az itt töltött közel egy évéről is tanúskodik néhány képeslap. Ezeken jobbára csak állomáshelyeiről írt. Szolgálati helyként Orsóvá, Rénsurg (Ré- gensburg), Bécs, Budapest nevét említette. Először a „Lehel”, majd a „Cserhalom” nevű hajóra került. Az 1914. július 28-án kitört világháború változást hozott életében. Ekkor került Polá- ba, a haditengerészethez. A ma Pula nevű kikötő első légi támadását egy olasz légihajótól kapta. Sikeres lelövéséről Bajzáth Gyula is tudósította családját egy olyan képeslapon, melyen léghajó látható. A léghajó nevét ceruzával írta rá: Látá de Jászi (Citta de Jesi). A flotta hajói közül ő főleg a „Novara” és „Sankt Georg” hajókon teljesített szolgálatot. A „Novara” hajóról képeslapot is küldött családjának. Pola hajóhada nem igazán tudott érvényesülni a háború ideje alatt, mivel az Adriai-tengert aknamezővel zárta el az ellenfél a távolabbi vizektől. A víz alatt elhelyezett aknák felszedésében részt vett Utolsó leveléig, melyet 1917- ben írt, kétszer is kórházba került. Ennek körülményeiről, betegségéről nem írt, csak gyógyulásáról értesítette sógorasszonyát. A kórházból kikerülve megismerkedett a vetítőgép használatával. „Most tanulók mozigépet vezetni amihez nagy kedvem van” — írta lelkesen. Míg ő csak sebeket kapott a háborúban, két hozzátartozója életét áldozta hazájáért. Bátyja Sándor és Bajzáth András halála nagyon bántotta, sokáig kereste őket. Leveleiben többször is visszatért rájuk. A háború ideje alatt nagyon nehéz volt a levélváltás, mivel a postai szállítás akadályokba ütközött. Erre Bajzáth Gyula is tanúbizonyságot adott egyik levelében: „itt már 14 napja nincsen postaforgalom.” Szolgálati ideje alatt többször is anyagi zavarba került. A pénzhiány azonban nemcsak őt sújtotta, az egész ország elszegényedett a háború következtében. A munkaképtelenné vált emberek, a családfőjüket elvesztett családok nyomorának enyhítésére jótékony- sági egyleteket hoztak létre. Az egyletek gyűjtési akciókat, kiállításokat, előadásokat szerveztek, és az onnan befolyt összeget fordították a rokkantak és hadiárvák megsegélyezésére. Valószínűleg a Bajzáth család is részesült belőle, hiszen Bajzáth Sándor halála után felesége, Ilonka egyedül maradt a „kis Sonyóká” -val. A Mezőtúron élő és férjét sirató sógorasszonyának Bajzáth Gyula vigasztalásként ezt írta: „él még egy Bajzáth." Remélhetőleg 1917-ben keltezett utolsó levele írása után hazatért, és a csonkán maradt család élére állt. A képeslapok, melyekre a rövid leveleket írta, az orosházi Szántó Kovács Múzeum tulajdonában vannak. Egy gondos kéz által összegyűjtött I. világ- háborús képeslapgyűjtemény részét képezik. A gyűjtemény darabjait vizsgálva, képet kapunk az akkori postai forgalomban árusított lapok milyenségéről, és arról is, melyiket helyezte előtérbe Bajzáth Gyula levelei írásához. A képeslapok természetesen szoros kapcsolatban állnak a háborúval. Vízi és szárazföldi ütközeteket, táborhelyükön pihenő katonákat mutatnak a képek. Az ilyen típusú lapokból is küldött Bajzáth Gyula hozzátartozóinak. Legtöbb esetben azonban olyan lapot választott, melyen katona, illetve matróz látható kedvese társaságában. Idillikus kép ez, mely talán pillanatnyi vigaszt nyújtott a háború borzalmait átélő matróznak. A képeslapok színes, lelkesítő csataképei, a róluk győztesként mosolygó katonák, matróA „Szigetvár” Pola előtt horgonyoz... Bajzáth Gyula is. „gondold még a hajam is az égnek ál ilyen munkánál” — írta az egyik képeslapon, amikor 23 társa halt meg aknák felrobbanásakor. 1916-ban részt vett Olaszország bombázásában, melyről emlékként a „Lovcsen bombázását” bemutató képeslapot küldte sógorasszonyának, akinek levelei többségét írta. zok, a boldogságot hirdető versikék szöges ellentétben állnak a hozzátartozójukat sirató családok bánatával, nélkülözésével. Egész nemzedék vérzett el a csaták színterein. Ok akkor úgy érezték, hogy igaz ügyért ontották vérüket, a mi dolgunk pedig, hogy emlékeiket megőrizzük °rÖkre Paulik Ágnes
