Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
1990. szeptember 8., szombat o !köRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Elkészült a rendőrségről szóló törvény koncepciója A jogbiztonság á közbizonytalanságot szül ? A BELÜGYMINISZTÉRIUMBAN ELKÉSZÜLT A RENDŐRSÉGRŐL SZŐLŐ TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA, AMELY — ELŐKÉSZÍTŐI SZÁNDÉKA SZERINT, ELSŐ OLVASATBAN — MÉG AZ ŐSZÖN A PARLAMENT ELÉ KERÜL. PE MIÉRT IS OLYAN FONTOS EZ A TÖRVÉNY? S VAJON LEHET-E TÖRVÉNNYEL SZABÁLYOZNI A RENDŐRSÉG, TEHAT A KÖZRENDVÉDELEM ÉS A BŰNÜLDÖZÉS SZAKEMBEREINEK TEVÉKENYSÉGÉT? A növekvő bűnözés és az új törvény Egyebek között erről beszélgettünk dr. Szikinger Istvánnal, a Belügyminisztérium rendőrségi és határőrizeti főosztályának vezetőjével. — Mindenekelőtt tisztázzuk: miért kell nekünk rendőrségi törvény? — A rendőrség tevékenysége alapvető állampolgári jogokat érint, egy jogállamban tehát fel sem vetődhet a kérdés, hogy kelil-e vagy sem. Magától értetődő, hogy egy országnak van büntető- törvénykönyve, büntetőeljárási törvénye és van egy olyan törvény is, amelyik a rendőrség és az állampolgárok kapcsolatrendszerét, egymással szembeni jogait és kötelezettségeit szabályozza. Mint jogász, ehhez már csak „mellékesen” teszem hozzá, hogy a módosított alkotmány előírja ennek a törvénynek a megalkotását számunkra. — Milyennek kell lennie a jó rendőrségi törvénynek, egyáltalán létezik jó törvény, lehet olyat alkotni, amelyik az állampolgároknak és a rendőröknek egyaránt megfelel? — Ha nem is ennyire sarkosan, de lényegében erről van szó. Azt ugyanis látni kell, hogy a jog általános érvényű szabályokat igyekszik megfogalmazni, míg az élet egyedi, nemegyszer különös helyzeteket teremt. Igenis lesznek olyan szituációk, amelyek rendőri eszközökkel egyszerűen kezelhetetlenek. Kézenfekvő lenne persze azt mondani, hogy akkor kapja feladatul a rendőrség általában a közbiztonság fenntartását. Ez esetben azonban automatikusan lemondanánk a rendőrség jogi ellenőrzésének lehetőségéről. Hiszen ha nincsenek szabályok, melyekhez a rendőrnek igazodnia kell, nehéz ellenőrizni, hogy szabályosan, törvényesen intézkedett-e vagy sem. — Sok szó esik mostanában a növekvő bűnözésről, s egyben a rendőrség-tehetetlenségéről. S nem kevesen vélik úgy — a testületen belül és kívül egyaránt —, hogy a készülő törvény csak tovább korlátozza a rendőrség mozgásszabadságát. — Számtalan példát, fejlett demokráciák rendőrségeiről készített felmérést lehetne hozni annak bizonyítására, hogy ha a rendőrségnek szabad kezet adunk; még nem tettünk semmit a bűnözés visszaszorítására. Mindig konkrét esetekben, konkrét bűncselekmények körében ezeket a világ minden rendőrsége alkalmazza; a szervezett bűnözés, a csempészek, különösen a kábítószercsempészek ellen ezek nélkülözhetetlen eszközök. De arra semmi szükség, hogy általában kijelentsük: a rendőrség minden további nélkül betekinthet a bankszámlákba és lehallgathatja a telefonokat. A rendőr és az állampolgár viszonya A fegyverhasználat joga — A rendőrségi törvénynek a lehető legegyértelműbben meg kell határoznia, hogy a rendőr és az állampolgár találkozásakor, például egy rendőri intézkedés során, kinek mihez van joga. Mit tehet a rendőr, azaz mit köteles tudomásul vermi az állampolgár, s milyen esetekben élhet panasz- szal a vele szemben intézkedő; s az ilyen esetekben milyen fórumokhoz fordulhat. Ami a kérdés második részét illeti, nos, itt mindenekelőtt azt kell tisztázni, milyen feladatokat adunk a rendőrségnek. Azt, hogy tartassa be a jogszabályokat, vagy azt, hogy biztosítsa a közrendet. Ha ez utóbbi mellett döntünk, akkor reménytelen a jogi szabályozás. A közbiztonság fenntartása ugyanis számos nem jogi elemet is magában foglal. Sza- bad-e például parkban éjszakázni? Ha a törvény nem tiltja, akkor szabad. S ha ez így van, akkor hiába nyugtalanítják a környék lakóit a közeli parkban alvó csövesek, a rendőrnek nincs joga fellépni az érdekükben. Arról van tehát szó, hogy a jogszabályok betartását feladatul kapó rendőrnek a jogsértő magatartást kell korlátoznia. A törvény hatályba lépését követően — feltéve p>ensze, hogy a Parlament is emellett a megoldás mellett dönt — az emberek majd azt fogják tapasztalni, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor a rendőr nem avatkozhat be, nem csinálhat semmit, vagy legalábbis azt nem teheti, amit ők elvárnának tőle. Nem küldheti el a parkban alvó csöveseket pusztán azért| hogy elejét vegye egy esetleges, tehát csak a környékbeliek által feltételezett későbbi rendbontásnak. — A törvény tehát egyfelől növeli az állampolgárok jogbiztonságát azáltal, hogy alkotmányos keretek közé szorítja a rendőrséget, ellenőrizhetővé teszi a tevékenységét, másfelől viszont közbizonytalanságot szül. Vagy nem erről van szó? — A készülő törvény tehát lehetővé teszi az efféle eszközök használatát? — Lehetőséget kell teremteni rá, de csak bizonyos, a törvényben meghatározott bűncselekmények esetén és szigorú engedélyezési, ellenőrzési garanciák mellett. — Elméletileg ma is van lehetőség — az ön által említett feltételek mellett — bűnözők telefonjainak lehallgatására. Csakhogy a bürokrácia malmai lassan őrölnek, s előfordult, hogy mire megkapták a nyomozók az engedélyt, már késő. — Nyilván a törvénynek lehetőséget kell teremtenie arra, hogy halaszthatatlan esetekben felsőbb szintű rendőri vezető is kiadhassa az engedélyt. Azzal a megkötéssel persze, hogy aztán haladéktalanul be kell szereznie az engedélyt az illetékesektől, s ha nem kapja meg, az addig elkészült anyagot meg kell semmisíteni, s ebből következően, soha, sehol nem hivatkozhat rá a nyomozóhatóság. — Gyakran vitatott kérdés a rendőrök fegyverhasználata, hogy az adott helyzetben jogos volt-e lőni, gumibotot alkalmazni az intézkedés közben... — A lőfegyverhasználat mai szabályozása tökéletes példa arra, hogyan nem szabad szabályozni valamit. Végül is ma a lőfegyver használatát ahhoz köti a rended let, hogy az adott cselekményért hány év szabadságvesztés várható. Márpedig ez nevetséges, hiszen egy-egy éles helyzetben senkitől sem várható el, hogy a Btk. szakaszait mérlegelje. Egyszerű kategóriákat Ml felállítani, olyanokat, amelyek szélsőséges helyzetekben is pontom san értelmezhetők. Ilyenek az „életveszély”, a „jogos védelem”, a „közvetlen közveszély”. — A koncepcióból mikorra lesz törvény? — Mi szeretnénk még szeptemberben a Parlament elé terjeszteni a rendőrségről szóló törvény szabályozási koncepcióját. Kétharmados törvényről van ugyanis szó, célszerű tehát, ha első olvasatban magát a koncepciót vitatják meg a honatyák. Fekete Gy. Attila Vizet prédikálni és bort inni Mikor e sorokat írom, már második napja szórakoznak honatyáink azon, hogy lehet-e a képviselő polgármester és még a vita nincs befejezve. Valóban kolosszális kérdés, mivel alig érint egy pár, funkciót szívesen halmozó embert. S mily törpe ehhez képest a végveszélyben vegetáló gazdaság. így is kezelik, hiszen a kiskereskedelem privatizációja egy egésznek sem nevezhető napot kapott a T. Házban, majd gyorsan a későbbi visszatérésre Ítéltetett. És hol van még a gazdaság talpraállításához oly szükséges többi törvény? Mindaz, ami a magántulajdon keserves kialakítását célozná, s már ha készen volna is, akkor se korán, lenne, hiszen az óriási arányú állami tulajdon „átváltoztatása” éveket vesz igénybe. Ha meg mégis történik valami, az nem előre mutat. Sőt. Szóban mindenki mondja, hogy igen, igen, hát persze, hogy. kell és akarjuk a magánkezdeményezést, a tettek kásáját azonban nem eszik olyan forrón. Azt is prédikálja minden illetékes — a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyaránt — hogy jó lenne, sőt, meg kell mozgatni az országon belüli tökét. Amiből egyesek szerint vajmi kevés van. Hogy van-e, vagy nincs, esetleg mennyi a valóságos, annak megsaccolására alig vállalkozik valaki, de csodálatos módon, abban a pillanatban, amikor előkerül a ládafiából, valami úri gőg lesepri az asztalról. Még mit nem, csak nem fogjuk a nép pénzét is kamatoztatva felhasználni például a katasztrofális telefonhelyzet javítására, mikor a posta világbanki hitelt vehet föl? Ha vicc volna, jót nevethetnénk rajta — igaz, akkor is kínunkban —, de nem az, hanem a közelmúlt kemény tényei, két eset — a Telecom és a siófoki kezdeményezés — előfordulása is igazolnak. Azt tudniillik, hogyan lehet vizet prédikálni és bort inni. A viz: a belső tőkét is jócskán megmozgató megoldás, a bor pedig: az újabb hitel. Mért is ne? Hisz úgysincs még elég dolláradósságunk, hadd nőjön tovább, majd a mostani csecsszopók csak kifizetik. Ihaj, csuhaj. Persze a kutya mélyebben van elásva, bár kis kapargatással kiásható. Mármint a posta monopóliuma. Valaha a MÁV-ra mondták; állam az államban. Ugyanez tökben a posta is, azzal a különbséggel súlyosbítva, hogy még a kertész kutyája szerepét is eljátssza. Folytonos sikerrel, bár a közönség tapsa nélkül. De miért is ujjonganának azon, hogy amit ők nem tudnak megcsinálni, vagy csak később, drágábban és külföldi hitellel, azt nem engedik meg, azoknak a másoknak, akik hamarabb, olcsóbban és a belső tökét is bevonva tennék meg. Persze ez csak az-állami monopólium birtokában lehetséges és csak addig, míg különösebb rizikó nélkül lehet vizet prédikálni és bort inni. Vagyis beszélni a monopóliumok ellen, mert a piacgazdaság felé törekedve így illik, de azt megtörni, az már más kérdés. S egyéb-f ként is, „hej, ráérünk arra még”. így lehet sikerrel megakadályozni az oly áhított, sőt prédikált magánkezdeményezést és elodázni az egyik legnagyobb hazai monopólium hatalmának a megtörését. De hát a postabárók lobbija oly eredményesen működik, hogy még Kornai János indulatos röpiratbeli figyelmeztetése sem érvényesülhet, pedig mint más hasonló birodalomra, a postára is alkalmazni kellene; „Amennyiben egy állami vállalat a szó szigorú értelmében monopolhelyzetben van, vagy a piac szerkezete közel áll ehhez, akkor adminisztratív árat kell előírni a vállalat által kibocsátott termékre vagy szolgáltatásra és ki kell kényszeríteni az adminisztratív ár betartását.” Eheyett: még a saját pártja — az MDF — is leszavazta a Házban Palotás János indítványát, hogy törjék meg a posta telekommunikációs monopóliumát. Ami mód felett aktuális, hiszen a mai törvények értelmében a szaktárca jogokat von el és szerződéseket semmisít meg, vagyis akadályozza a magánszféra munkáját. S a miniszter még a Vállalkozók Országos Szövetsége részéről felajánlott kompromisszumot is elutasította, azt, hogy legalább míg a tárca a saját törvényjavaslatát beterjeszti, addig ne hozzanak olyan döntéseket, amik kész helyzet elé állítják a magánbefektetőket. Hiszen, ha addig a posta megköti az adófizetők, de különösen a telefonra várók számára hátrányos szerződéseket, akkor már nyugodtan sutba lehet dobni az állami monopóliumot, mert a hatalmi elosztás megtörtént. A magánvállalkozók mehetnek ahova akarnak. A telefonvárók és -igénylők természetesen a postára, ahol az eddig is velük packázó hivatalt találják. Vass Márta Zsivkov, a milliomos író Todor Zsivkov másfél millió leva honoráriumot kapott sok-sok kötetből álló válogatott műveiért. (Egy leva 16,70 forintot ér — a szerk.) De ebből 600 ezer leva adót kellett fizetnie, így „mindössze” 800-900 ezer leváj a maradt. A művek felelős szerkesztője, egyébként volt KB-titkár, az adó levonása után körülbelül 60 000 levát kapott. Bulgáriában vannak más többkötetes kiadványok, s ezeknek is vannak szerzőik, ők azonban jóval kevesebbért dolgoznak. Az ok: a különleges szerzői díjszabás, de mindén erre vonatkozó dokumentumon ott a jelzés: „Bizalmas 1” Kezdjük az elején' Valamikor 1981 táján a politikai műveket megjelentető Par- tizdatban (Pártkiadó — a ford.) különleges szerkesz- kesztőség alakult, amely „A vezetők művei” elnevezést kapta, és nem tartozott a kiadó vezetőségének hatáskörébe. Ide érkezik minden zseniális mű, amelyért külön titkos díjtételek alapján fizetik a tiszteletdíjat. A volt főtitkárnak egy szerzői ívért 600 leva járt, a politikai bizottság tagjai és a volt központi bizottság titkára; 250 levát kaptak. Van még plusz díjtétel: „különleges eredményekért”. Ez 400 leva ívenként, de ezzel csak Ljudmila Zsivkova írásait honorálták. A főtitkári művek kötelein kívül azonban van még egy mű, amelynek a szerzőit annak idején szintén úgy értékelték, mintha főtitkárok leryiének. Ez a könyv nem más, mint a Todor Zsivkov. Életrajzi vázlat címet viselő dolgozat. Magát a könyvet szerzőként a Bolgár Kommunista Párt Párttörténeti Intézete jegyzi. Az intézet egyik szigorúan titkos levele, melyet a Partizdat akkori vezérigazgatójához intézett, fellebbenti a névtelenség fátylát. Danka Vaszileva *(A cikk .az Otecsesztven Front című bolgár Lapban jelent meg.)
