Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-20 / 221. szám

1990. szeptember 20., csütörtök Nemcsak a Coca-Cola sikere Melina Mercouri volt művelődésügyi miniszter és Athén kára felépül a kerékpársta­polgármesterjelöltje gúnyosan a Coca-Cola diadalának ne- dión is. A kajak-kenusok, vezte a (NOB-nak azt a keddi döntését, amellyel az ameri- evezősök és a vitorlások a kai Atlantának ítélte az 1996-os olimpiai ijátékok rendezési Stone Mountain tó vizén mé­jogát. Nem az egykori színésznő volt az egyetlen, aki az rik össze erejüket, míg a üdítőitalt gyártó cég befolyását sejtette a szavazás háttéré- vadvízi kenusok az Ocoee ben, ez azonban cseppet sem rontja el a győzelmet ünneplő folyóban viaskodnak egy­tengerentúliak hangulatát. mással és a természeti erők­kel. George Bush amerikai el­nök nyilatkozatban fejezte ki elismerését az atlantaiak­nak, akik, minit azt az ál­lamfő hangsúlyozta, nagy­szerű munkát végeztek. — Valamennyien nagyon büszkék vagyunk, hogy a világ legjobb sportolói 12 évvel a Los Angeles-i játé­kok után ismét visszatérned az Egyesült Államokba — mondta Bush elnök. Bár Melina Mercouri csa­lódottsága érthető, hiszen a görög főváros egészen ked­dig a legesélyesebb pályázó­nak számított a centenáriu­mi játékokra, azért hozzá kell tenni, hogy az ameri­kaiak nemcsak a Coca-Colá- nak köszönhetik sikerüket. Georgia állam fővárosában készek a nagyszabású tervek, s biztosra vehető, hogy az 1996-os olimpia semmiben nem marad el a korábbi vi­lágtalálkozóktól. Sőt, könnyen elképzelhető, hogy az atlantaiak minden korábbi rendező teljesítmé­nyét felülmúlják, ehhez ugyanis megvannak az anya­gi lehetőségeik. A legna­gyobb érdeklődésre számot tartó eseményeket, így nyi­tó- és záróünnepséget, azat- *■ létikai versenyeket és egyes lovasszámokat, valamint a labdarúgó-mérkőzéseket a 85 ezres befogadóképességű,' új olimpiai stadionban rendezik majd. Az aréna egyelőre csak maketten létezik, akár­csak a 15 ezer férőhelyes úszóstadion. Készen áll vi­szont az 53 ezres Fulton sta­dion, ahol a baseball-taláil- kozókat tartják, valamint a 4500 nézőt befogadó Civic Center, amely a súlyemelők otthona lesz. Az ökölvívás helyszíne a Georgia Colisse­um lesz. Ezek a létesítmé­nyek az olimpiai falutól hét kilométeres körzetben talál­hatók. Az olimpiai központban épül a 72 ezres, hipermo­dern Georgia Dome, a tor­nászversenyek és a kosárlab­da-mérkőzések helyszíne. A Kongresszusi Központban — eseménytől függően 3000— 7500 néző befogadására al­kalmas — küzdenek az ér­mekért a vívók, az asztali­teniszezők, a cselgáncsozók, a birkózók, a tollaslabdázók és a kézilabdázók. Egy 17 ezres csarnokban tartják majd a röplabdázók össze­csapásait, míg a vízilabdá­zók és a gyeplabdázók az atlantai Egyétemi Központ­ban találkoznak. Az olimpiai falutól észak- nyugati irányban, 29 km-es távolságra található az úgy­nevezett olimpiai park. Itt már minden készen áll az íjászok, a lovasok, az öttu­sázók, a lövészek, a tenisze­zők fogadására, de nemso­Atlantában felkészülnek a nagyszámú újságíró fogadá­sára is. A sajtóközpont az olimpiai centrumban lesz, 35 ezer négyzetméteres terü­leten. Sokan úgy vélik, hogy At­lanta sikere kedvezőtlenül befolyásolhatja az Utah ál­lambeli Salt Lake City esé­lyeit az 1998-as téli játékok rendezési jogának elnyerésé­re. Az amerikaiaknak a ja­pán Nagano, a spanyol Jac- ca, az olasz Aaste, a szovjet Szocsi és a svéd östersund ellen kell bizonyítaniuk rá­termettségüket. Palmer De- Paulis polgármester szerint azonban korántsem kilátás­talan Salt Lake City helyzet te, hiszen köztudott, hogy a következő két téli olimpiát Európa rendezheti: 1992-ben a francia Albertville és 1994- ben a norvég Liliehammer. Márpedig nem valószínű, hogy az öreg földrész egy­más után háromszor kap le­hetőséget, így a tengerentú­liak legnagyobb riválisainak a japánok látszanak. I--------;-----------------------:---------’---------------------------1 . A tlanta, az Egyesült Államok délkeleti részén fekvő város fontos gazdasági és kulturális központ. Legnevesebb szülötte Martin Luther King tiszteletes, fekete polgárjogi aktivista volt. De az észak-amerikaiak úgy tartják számon Atlantát, mint a Coca-Cola gyár székhelyét, ami szintén szerepet játszott abban, hogy a város megpályázta az 1996-os olimpia rendezési jogát. Még alig hirdették ki az eredményt, s alig gratuláltak a győz­teseknek, máris sokan fenntartásaikat hangoztatták. A legtöb­ben azt emlegették, hogy Atlanta nemcsak az üzleti élet és a repülés, de a bűnözök központja is. Ehhez egy adat: az Egye­sült Államokban éppen az 1996-os olimpia helyszíne vezeti a kriminalisztikai statisztikákat. Kétségbevonhatatlan viszont, hogy ami a televíziós jogdija­kat illeti, az amerikaiak kínálták a legelőnyösebb feltételeket, s ezek a bevételek nem elhanyagolható anyagi támaszt jelente­nek a nemzetközi olimpiai mozgalomnak. Nem lesz gond a csa­patvezetők és a versenyzők elhelyezésével sem, Atlantában ugyanis 152 ezer személy részére bármikor tudnak szállodákat biztosítani. Az amerikaiak egyelőre egymllllárd dolláros költségvetéssel számolnak, s szeretnék, ha megismétlődne az i984-es olimpiai játékok erkölcsi és pénzügyi sikere. Az előzetes számítások sze­rint a játékok körülbelül 200 millió dollár hasznot hozhatnak. „Pan-Pan” Peking egyik főutcáján. Azaz, az Ázsiai Játékok kabalafigurája (messzire előretekint, míg a rangos esemény népes mezőnyöket mozgat meg Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztősége Labdarúgó­tebetség-kutató akció A Békés Megyei Labdarú­gó-szövetség szeptember 23- án 9.00 órakor Békéscsabán a Kórház utcai stadionban labdarúgó tehetségkutató ak­ciót rendez. A tehetségkuta­tón az 1977. augusztus 1. és 1978. július 31. között szüle­tett fiatalok vehetnek részt, akik NB L, NB II., sportis­kolái szakosztályokba nin­csenek leigazolva. A jelent­kezők sportfelszerelést vi­gyenek magukkal. Az akción kitűnt legtehet­ségesebb játékosokból vá­lasztják ki a szakemberek a megyei válogatott 32 fős ke­retét, akik Október 4-én az MLSZ szakemberei előtt be­mutató mérkőzést játszanak. Az itt kitűnt tehetségek az országos C válogatottba ke­rülőének. Totótippjeink a 38. hét mérkőzéseihez. 1. Békéscsaba—Bp. Honvéd 1 x 2. Bp. Volán—Váci Izzó x 2 3. Hertha BSC—Bremen x 4. St. Pauli—VfB Stuttgart x 5. Uerdingen—Kaiserslaut. l X 6. Oldenburg—Duisburg x 2 7. FC Homburg—Schalke 04 x 2 8. Pisa—Genoa x 9. Parma—Napoli 2 10. Torino—Internationale 2 x 11. Avellino—Barletta 1 12. Foggia—Brescia 1 13. Salemltana—Udinese x 2 + 1 mérkőzés: 14. Darmstadt—Saarbrücken 1 „Két kerékkel a környéken” Szeptember 22-én, szomba­ton a Békéscsabai Városi Tanács_ V. B. ifjúsági és sportosztálya szabadidős programot szervez. A részt­vevőket 8.30 és 9.00 óra kö­zött a Szabó Pál téri iskola parkolójában, valamint a Vasúti temető előtti parkoló­ban várják. A menet 9.00 órakor indul Szabadkígyósra, ahol játékos vetélkedőket, sorversenyeket és kispályás labdarúgó-villámtornát ren­deznek számukra. A vissza- indulás Békéscsabára körül­belül 13-00 órakor lesz. Birkózás XIV. knsárlnkdn Erkel Kupn, Gyuln BÁG SE- és KSC-győzelem A XIV. kosárlabda Erkel Kupán tíz férfi- és női együttes bajnoki előkészüle­teit jól szolgálta a hagyomá­nyos gyulai torna. A sport­szerű és jó hangulatú talál­kozók során a férfimezőny­ből a Békéscsabai ÁG és a Békés, a nőknél pedig azNB I-es KSC Kadett együttesé­nek tudása és teljesítménye emelkedett ki. Nem volt két­séges, hogy a kupák a leg­jobbak tulajdonába kerül­tek. A BÁG SE a döntőben biztos győzelmet aratott, amit elősegített az is, hogy a békési Veres a fináléban nem lépett pályára. Érdekes­ség, hogy az utolsó olyan mérkőzéssorozat volt a gyu­lai esemény, amit a „régi” szabályokkal rendeztek, a bajnoki szezon rajtjától ugyanis az új paragrafusok szerint kell játszani. Ennek legizgalmasabb részéta test test elleni helyzetek, az úgy­nevezett szondázások korlá­tozása és tiltásának megíté­lése jelentik majd. Ez segít­het a játék tisztábbá tételé­ben. a túlzottan elterjedt ag­resszivitással szemben. Eredmények. Férfiak. Döntők. 3. helyért: Gyulai öregfiúk— Szarvas Univ. 59:48 (30:26). 1. helyért: BAG SE-Békés 57:39 (23:18). A végeredmény: 1. Bé­késcsabai ÁG, 2. Békési Aféez, 3. Gyulai öregfiúk, 4. Szarvasi Universitas, 5. Gyulai Gimná­zium. Nők. 3. helyért: Nagykörös- Szarvasi Univ. 50:25 (26:19). 1. helyért: KSC—Békés 66:36 (38: 18). A végeredmény: 1. KSC Ka­dett, 2. Békési Afész, 3. Nagy­kőrös, 4. Szarvasi Universitas, 5. Gyulai SE. A mezőny, valamint a legered­ményesebb helyi játékosok kü- löndílban részesültek: Tövishát! József (Gyulai öregfiúk). Me­gyeri Ákos (BAG SE), Kovács Edit (KSC), Lászlő Julianna (GYSE). (christián) Kolóniái Kupa B mezőberényi Kovács Pál nyert Megkezdődtek az új rend­szerű birkózó-csapatbajnok­ság NB Il-es küzdelmei. A keleti csoportban az Oros­házi MTK, a Kecskeméti SC, a Szegedi VSE és a Nagykő­rösi Kinizsi csapatai küzde­nek oda-vissza alapon a baj­noki címért. Az első két forduló ered­ménye. Felnőttek. KSC— OMTK 9:1 (33:4), Szegedi VSE—OMTK 7:3 (26:16). Diákok OMTK—KSC 7:4 (27:17), OMTK—SZVSE 7:4 (26:16). A következő fordulóra szeptember 29-én kerül sor, Orosházán a Táncsics Gim­náziumban. A vendég a Nagykőrös csapata lesz. A Mezőberényi SE tenisz­szakosztálya és a Mezőberé­nyi Faipari Szövetkezet Ko­lóniái Kupa férfi amatőr te­niszversenyt rendezett Mező- berényben. Az egyéni ver­seny 32-es, a páros 16-os tábláról indult. A most ötö­dik alkalommal megrende­zett vetélkedő egyéni számát először nyerte mezőberényi teniszező. A döntő 3 óra 10 percig tartott. Dr. Kemecsei a döntő játszmában 5:3-ra vezetett, s maratoni hosszú­ságú ütésváltásokkal innen nyert Kovács. , A verseny végeredménye. Egyes: 1. Kovács Pál (Mraőbe- rény), 2. dr. Kemecsei (Békés­csaba), 3. Mecséry (Orosháza), Hankó (Békéscsaba). A döntő­ben: 6:2, 3:6, 7:5. Páros: 1. Han­kó Mihály (Békéscsaba), 2. dr. Kemecsei, Pásztor (Bcs.), 3. Szentkereszty B., Szentkereszty A. (Szeghalom), Bartóki, Fulaj- tár (Mezőberény). A győztesek­nek és a helyezett versenyzők­nek Hoffmann Dániel, a faipari szövetkezet elnöke értékes tárgyjutalmakat adott át. Szponzor kerestetik Maratoni a Becs—Budapest Világkiállítás alkalmából A minap egy fiatalember kopogtatott a szerkesztőség sportrovatának ajtaján, kérdezvén: van-e arra lehetőség, hogy támogassuk az ő és barátai elképzelését? Először értetlenül álltam, ugyan miben is segíthetnénk nekik, de ahogy belelendült és fokozódó hévvel beszélt elképzelésük­ről, egyre inkább világossá vált előttem, hogy nagyszerű ötletük mindenképp tá­mogatást érdemel. Mi több, nemcsak ré­szünkről — gondoljuk legalábbis —, s ezért közre is adjuk, hátha más is úgy vé­li," „szponzorálja” ötletüket. íme Kiss Ti­bor, a Békéscsabai Gépészeti Szakközép- iskola 19 esztendős, ötödéves technikus- hallgatójának egy szuszra elmondott mo­nológja: — Jómagam barátaimmal és klubtársa­immal, az Előre Spartacus atlétáival, a 17 éves Bohus Jánossal, aki a 611. Számú Szakmunkásképző és Szakközépiskola ta­nulója, Bartyik Róberttel és Földesi La­jossal — mindketten 18 évesek és a Ke­mény Gábor Szakközépiskolába járnak — elhatároztuk, hogy elindulunk a Becs— Budapest szupermaratoni versenyen. Az első fölmérésék után viszont rá kellett döbbennünk, nem is olyan egyszerű ez. Egyesületünk, az Előre Spartacus ebben nem tud anyagilag segíteni, noha edzőink erkölcsi támogatását élvezzük. A marato­ni, 313 ki lohn été rés távot öt részre osztot­ták a rendezők, s ezt öt nap alatt kell megtenni: Fölmértük, hogy egyénileg nem biztos, hogy tudnánk teljesíteni, de lehe­tőség van csapatversenyein indulni. Ez azt jelentené, hogy négyfelé osztódik a táv, mindannyiunknak egyenlő mennyiséget kell teljesíteni. Vagyis olyan, mint egy váltó versenyszám. Erre már merünk vál­lalkozni, bármennyire is fiatalok va­gyunk, hiszen próbaként elindultunk már mind a négyen' a Rank Xerox maratoni versenyen, amit sikerrel teljesítettünk. Sőt. a szegedi 12 órás szupermaratonin, _ • mint a legfiatalabb csapat a bronzérmes helyen kötöttünk ki. A kismaratoni-baj- nökságon, egyéniben és csapatban hason­lóképp fölállhaittunk a dobogóra. — Hogy jött az ötlet? Földesi Lajos édesanyja kérdezett ránk, miután a rádió­ban elhangzott a verseny felhívása: „Ti nem indultok, fiúk?” Ez szöget ütött a fejünkbe és fölmértük, mi kell az október 19—24. között megrendezendő, a Becs— Budapest Világkiállítást elősegítő szuper­maratonihoz. Az első számítások után el­szomorodtunk, ugyanis kiderült, legalább 45 ezer forintra van szükség ahhoz, hogy rajthoz álljunk. Ennek döntő többségét a nevezési és szállásdij teszi ki, ugyanakkor szükség lenne mindannyiunknak egy-egy, körülbelül 3 ezer forint értékű, nagyon jó futócipőre, amit várhatóan az öt nap alatt el is nyűvünk. Igen ám, de ezt nem tud­juk saját erőből, még a család segítségé­vel sem előteremteni. Igaz, Bartyik Robi édesapja fölajánlotta, hogy kocsival ki­szállítana minket Bécsbe és az autóval végig ott lenne a nyomunkban. A szegedi 12 órás verseny óriási buli volt, ez ad ne­künk önbizalmat, hiszen ott fejenként 40 kilométert megtettünk. Most is képesnek tartjuk magunkat a táv leküzdésére és egy jó helyezés elérésére, amennyiben rajthoz állhatunk. — S emiatt kerestem meg önöket. Sze­retnénk segítséget kérni a lap hasábjain keresztül, pontosabban szponzort kere­sünk, akár többet is, aki vagy akik 45 ezer forintot áldoznának erre. Mi pedig cserében a reklámlehetőséget kínáljuk, mert ugye egy Becs—Budapest Világkiál­lítás, illetve az ehhez kapcsolódó első ma­ratoni verseny jó alkalom lehet erre? Nos, kedves olvasó, ha végére jutott ön­nek az írásnak, s ugyanúgy fantáziát lát a fiatalok e merész vállalkozásában, vár­juk jelentkezését. Akár a Népújság sport- rovatán keresztül, vagy a vállalkozók szó­szólóját fölkeresve segíthet a négy sport­embernek. Kiss Tibort az Előre Spartacus Kórház utcai atlétikai pályáján érheti el vagy lakásán, Békéscsabán, a Lencsési u. 3. fszt. 1. szám alatt. . Jávor Péter BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Igazgató főszerkesztő: dr. Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Megbízott igazgatóhelyettes: Itaáb Sándorné. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám, Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents