Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-13 / 189. szám

BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ELŐTT 1990. AUGUSZTUS 13., HÉTFŐ Ara: 4,30 forint * XLV. ÉVFOLYAM 189. SZÁM Kereszténydemokraták Fidesz-kampánystart találkozója Szombaton megkezdődötUa Kereszténydemokrata Nép­párt első országos találko­zója Nyírbátorban, a városi tanács dísztermében. A két­napos találkozót a pártSza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei és nyírbátori szervezete kez­deményezte, ugyanis a tér­ségben az alapszervezetek száma hatvanra, a taglétszá­muk több mint 2 ezerre nö­vekedett. A Kereszténydemokrata Néppárt a rendezvénnyel is bizonyítani szeretné: nem­csak a katolikusok pártja. Nyitottak más egyházak és felekezetek felé. Úgy vélik, jó lehetőséget nyújt ez az esemény a- párttagok, a párt­hoz közel álló szimpatizán­sok és érdeklődők eszmecse­réiére. Az összejövetelre meghívták, a parlamenti frakció tagjait, az ország- gyűlési képviselőket, részt vettek a párt elnökségének tagjai, és az ország minden részéből érkeztek párttagok, érdeklődők. Birkás János, a Keresz­ténydemokrata Néppárt ügy­vezető társelnöke elmondta: ez a találkozás jó alkalom a Kereszténydemokrata Nép­párt egyéves, működésének értékelésére, a közeli és a távolabbi célok meghatáro­zására. A párt legfontosabb feladata: felkészülés a kö­zelgő • helyhatósági válasz­tásra, majd a föld tulajdon­jogának rendgzése, és a har­madik: az erkölcsi és hit­oktatás intézményesítése. A társelnök szólt a párt egy­ségéről és megerősödéséről, a sajtónak a párttal kapcso­latos szerepéről. A hozzászólást követően Kocsis Elemér, a Magyaror­szági Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartott istentiszteletet, a nyírbátori műemléki refor­mátus templomban. A Kereszténydemokrata Néppárt országos találkozó­jának első napi programja a Nyírlugosi Állami Gazda­ságban kötetlen eszmecseré­vel ért véget. Szegeden 10 százalék fölötti szava­zati arány elérését tűzte ki céljául az a 120 település­ről érkezett több mint más­fél száz Fidesz-kampány- stratéga, aki a hét végén Szegeden részt vett a párt kampápyelőkészítő országos tanácskozásán. A vasárnap befejeződött tanácskozás után Deutsch Tamás, a Fi­desz országos kampányfőnö­ke foglalta össze a válasz­tási stratégiával kapcsolatos legfontosabb alapelveket. A Fidesz megpróbálja ki­használni azt az előnyét, hogy — jelöltjeik magas fo­kú szakmai és politikai fel- készültsége mellett — sokak számára azért szimpatikus a párt mert érzelmileg is le­het viszonyulni hozzá. A vá­lasztási együttműködés le­hetőségeiről Deutsch Tamás elmondta, hogy a Fidesz tárgyalásokat folytat az SZDSZ-szel, de ma még el­zárkózik a kooperációtól az MSZMP hagyományait első­sorban helyi szinten folyta­tó MSZP-től. A Parlamen­ten kívüli pártok között sem politikai súlyát, sem eszmei­ségét tekintve nem lát po­tenciális szövetségest a Fi­desz. Az országos kampány- főnök hangsúlyozta, hogy határozottan fel fognak lép­ni minden olyan megnyilvá­nulás ellen, amely a kam­pány eldurvulásához vezet­het. A demokratikus önkor­mányzati választásokat fe­nyegető veszélynek legin­kább a balatonszárszóihoz és a kölesdihez hasonló ese­teket tartja, ugyanis ezeken a településeken a régi nota- bilitások új trikóba öltözöt­ten terrorizálják a lakossá­got.— mondta Deutsch Ta­más, majd a kampány vár­ható költségeiről kijelentet­te: saját pártkasszájukból fi­nanszíroznak. Huszt János püspök áldása Fotó: Oravszkl Ferenc Ünnepség Füzesgyarmatnn Templomszentelés az unitáriusoknál Azt mondják a füzesgyar­matiak, talán, egyszer ha volt ilyen zsúfolásig telt az unitárius templom. Nem tud­hatom, de az biztos, hogy kint az utcán is álltak a hí­vők, de nemcsak az unitá­riusok, hanem a többi val­lásfelekezet tagjai is eljöt­tek erre az ünnepségre. A kicsinosított, újjávarázsolt unitárius templomot Huszt János püspök úr szentelte fel. Az unitárius vallásúak a múlt század végén, a század (Folytatás a 3. oldalon) Program a hátrányos helyzetűek gondjainak enyhítésére Mesterek Erőemelő Eurépa-bajnoksága, Orosháza Lovász György Európa-bajnok II bajnok névjegye Lovász György 43 éves gyulai sportoló. 20 éve kö­telezte el magát az erőeme­léssel. Megélte a perifériára kényszerített sportággal kap­csolatos kellemetlenségeket is, de hajthatatlan maradt. Országos erőemelő-versenye­ken indult, eddigi legjobb összetett eredménye: 732,5 kg, az európai ranglista 5. helyezettje. Az orosházi baj­nokságra április óta készült. Az Európa-bajnok újabb erőpróba előtt áll. Rövide­sen világbajnokságot ren­deznek ebben a sportágban is ... Arra a kérdésre, hogy meddig kíván aktív erőeme­lőként versenyezni, egy ke­rek dátummal szolgált: — Még 20 évig. A gyula] Európa-bajnok, Lovász György A társadalom leghátrá­nyosabb rétegei gondjainak enyhítésére válságstáb fel­állításának szervezéséhez látott hozzá a Népjóléti Mi­nisztérium — jelentette be Zám Mária minisztériumi * államtitkár-helyettes az MTI-nek, a budaörsi haj­léktalanokkal foglalkozó or­szágos tanácskozás alkalmá­val adott nyilatkozatában. — A stáb — mondta az ál­lamtitkár-helyettes — egy átfogó programot dolgoz majd ki, amely a becslések Varadi Béla elmondta: ma az állami gazdáságoknál működő rendszer sajnos nem tükrözi, valójában hol keletkezik a jövedelem. A gazdaság egy olyan ma­mutcég, amelynek egy ré­sze jól1, más része rosszul működik. Az új földtör- vénj .rvezet és az önkor­mányzati törvény új hely­zetet teremt, és erre felkeli készülniük. Másrészt attól tartanak, hogy elindul egy olyan privatizációs folya­mat, amelyben az eszközök értékén alul jutnak magán­kézbe. A kerület dolgozói ezért úgy döntöttek, hogy beleszólnak a saját sorsuk alakulásába. Mégpedig oly módon, hogy megszüntetik a felesleges vezetői funkció­kat, egyértelművé teszik a szerint a már 100 ezernyi hajléktalan lakos elhelyezé­sével, az ingyenkonyhák há­lózatának kialakításával, a munkanélküliek, illetve csa­ládjaik szociális kérdései­vel, és a más országokból hazánkba érkező menekül­teket érintő, jelenleg még tisztázatlan jogi, szociális problémákkal _ foglalkozik majd. — A társadalom periféri­ájára szorult növekvő tö­megek megkapaszkodásának elősegítése, a szociális háló jövedelemforrásokat, vala­mint szeretnék megváltoz­tatni a jövedelmek éssze­rűtlen átcsoportosítását. Mindezeket természetesen a törvény adta lehetőségek között kívánják megvalósí­tani. A jelenlegi vezetés látszólag ezzel egyet is ért, és támogatja, ugyanakkor a valóságban mindent meg­tesz ellene. Például a nem alaptevékenységet végzőket — az építőket, a szállítókat és főleg a központ dolgozóit — igyekszenek a változást sürgetők ellen hangolni, mondván, tömeges munka- nélküliség fenyegeti őket. A Halmagyi-kerületben a ke­rületvezető felfüggesztése után újra bevezették a régi típusú, úgynevezett „kézi­kifeszítése természetesen az eddigieknél nagyobb anyagi áldozatokat követel; s az egész lakosságtól nagyobb türelmet, megértést, toleran­ciát kíván — szögezte le Zám Mária —, mindezek mellett olyan szakember- gárdára is szükség van, amely az elesett emberek problémáinak megoldását hivatásának választja. Erre már vannak biztató lépések, ősszel például több főisko­lán indul meg a szociális munkások képzése. vezérlést”. Jelenleg az igaz­gató felügyeli a szarvas­marhatelepet. Az embereket befolyásolják, nem hagyják, hogy ott demokratikus fo­lyamat bontakozhasson ki. A helyéről felfüggesztett Csákvári Jánost lakásán hívtuk. A hangjából érző­dött. hogy igen feszült. Részletesen elmesélte a leg­utóbbi kerületi munkásgyű­lés eseményeit. Miután elfo­gadták a határozatot, hogy helyben is meg kell alakíta­ni a munkástanácsot, illetve, hogy a szétválásra október­ben újra visszatérnek, ez­után jött a „fekete leves”. Az igazgató a műszaki be­osztásban lévő vezetőket a teremből kiküldte, még a két adminisztrátomő sem maradhatott bent. A fizikai dolgozókat megfenyegette, mondván, aki folytatja a szervezkedést, azt elbocsát­ja. Egy külön összejövete­len hasonló hangnemben be­(Folytatás a 3. oldalon) Szombaton, a 90 kg-os súlycsoport versenyzői lép­tek színpadra, az orosházi tornacsarnokban, a Meste­rek Eerőemelő Európa-baj- nokságán. Ebben a kategó­riában magyar résztvevő nem volt, látnivaló azonban akadt bőven. Az 50 év fe­lettiek mezőnyéből már a z első fogásnemben kitűnt az osztrák Zipfl, aki könnye­dén emelte a vállára a 253 kg-os súlyt. A második so­rozatban is ő diktált tem­pót, 255 kg-os eredményé­vel. Utolsó kísérletével pe­dig saját Európa-csúcsát kí­vánta megdönteni. 265 kg-os sikeres gyakorlatával be is bizonyította: számára nem létezik lehetetlen. Így a har­madik versenynap első órái­ban már bajnokot avattak Orosházán. A Mester I. korcsoport­ban sem voltunk érdekel­tek, ennek ellenére a közön­ség a 9 induló közül kisze­melte magának a .legszim- patikusabbat. Vaughn brit sportember guggolásban —•, míg az ellenfelek csak ízlel­gették a súlyt — „kecses” mozdulattal lebirkózta a rá­nehezedő 260 kg-ot. Ekkor lépett színpadra az NSZK- beli Thorm. Az 5 kg híján 3 mázsányi súlyt először csak bűvölte. szuggerálta, majd rutinos versenyzőhöz méltón, leguggolt vele. Ket­tőjük vetélkedéséből végül a nyugatnémet erőemelő ke­rült ki győztesként, aki fekvenyomásban ■ és felhú­zásban is képes volt meg­őrizni első helyét. A tornacsarnok a délutáni órákra vált igazi arénává. A 100 kg-osok küzdelmében, a 40—50 évesek korcsoport­jában egy gyulai erőemelő is indult. Lovász György. A kétéves kihagyás után ismét nemzetközi szereplésre vál­lalkozó sportembert szín- Dadralépésekor szűnni nem akaró tapsorkán fogadta. — Te vagy a legjobb! Hajrá Gyuri! — harsogta a tömeg. Lovász — első gya­korlatával guggolásban — 285 kg-mal e azonnal bebizto­sította magát. Igaz, svéd ve- télytársa, *17,5 kg-al maga mögé utasította, de még így is volt remény! Fekvenyo­másban viszont a gyulaiak erős embere bizonyult jobb­nak, 185 kg-os teljesítmé­nyével átvette a vezetést. Következett a felhúzás, az izgalmas pillanatok neto­vábbja! Lovász 265 kg-ot húzott az első sorozatban, de a svéd befogta. Ekkor már csak a könnyebb test­súly adta előny volt meg kettőjük között. Üjabb kísérlet: „embe­rünket” masszírozták a 282,5 kg-os feladat előtt. A kö­zönség tombolt. A gyakorlat sikerült. Mikkola, a svéd azonban nem hagyta magát. 287,5 kg-ra emeltette a súlyt, lesz-ami lesz alapon. Sze­rencsére semmi nem lett a gyakorlatból. A nézők egy emberként kiáltották: „Szép volt fiú!” Lovász Györgyöt, az Európa-bajnokot ünne­pelte az egész csarnok. Vasárnapra nemcsak a versenynaptár rendeződött át, hanem az indulók név­sora is. Esélylatolgatások, taktikai megfontolások alap­ján volt, aki hízó-, más fo­gyókúrába kezdett. A 110 kg-osokból 125 kg-os, míg a legnehezebb egyéniségből „penelysúlyúbb” versenyző lett. Az* orosháziak remény­sége, Musztafa Imre is a koplalást választotta. De lássuk a versenyt! A hét utolsó napján az EB a 110 kg-osok küzdel­(Folytatás 8. oldalon) Szétválás — de hogyan? Felfüggesztették állásából a Gyomaendrödi Állami Gazdaság kerületvezeiüjét Szerkesztőségünkbe jutott a bír, bogy a Gyomaendrödi Körösi Állami Gazdaság két kerülete szét akar válni, és hogy hogynem, állásából felfüggesztették Csákvári Jánost, a Halmagyi-kerület vezetőjét. Miért akarnak különválni? — ezzel a kérdéssel tegnap telefonon kerestük Váradl Bélát, Kőszegi-kerület vezetőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents