Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-11 / 188. szám

1990. augusztus 11., szombat Készül a medgyesegyházi görbetükör: llhinek jutott (avagy nem jutott) dinnyelöld Mi a boldogság mostanában? Híveket szerezni (Folytatás az 1. oldalról) A körülbelül ötezer lakost számláló Medgyesegyháza dinnyetermeléssel vívott ki hírnevet magának. Ilyenkor augusztus táján csak úgy ontja magából a falu a zöld színű kis teherautók kara­vánjait, amelyeket görög- linnyékkel pakoltak meg ;azdáik. A faluba érve gon­dolok egyet: mégsem a szó- dodráma-tábort keresem fel először. Magam is kíváncsi vagyok arra, hogyan véle­kednek Medgyesegyháza la­kói önmagukról, a községük örömeiről, gondjairól. Pádon üldögélőktől, boltba sietők- től, kerékpáron közlekedőktől érdeklődöm. A Kossuth téri parkot mutatja egyikük: „Még a vak is látja, micso­da szeméttemető van itt... Ezt írja meg!" De a nevét nem vállalja, továbbmegy. A következő megszólítottal is hamar végzünk. „Ne hara­gudjon, most halt meg a fi­am. Tizenöt éves volt. Diny- nyét szállítottak Pestre. Au­tóbaleset. Nem tudok most beszélni...” — mondja. Nyári István, az Űttörő utcai általános iskola mate­matika—fizika szakos taná­ra azonban szívesen nyilat­kozik. Mint kiderül, még a szociodráma-táboroáokat is ismeri, hiszen azok éppen az iskolájukban vannak elszál­lásolva. — Hogy én milyen megol­dásra váró gondokat tudnék mondani? — ízlelgeti a kér­dést. — Hát itt van mind­járt az iskola. Évek óta ta­tarozni kellene. A technika­szertárt mag asugr ó-állvá­nyokkal kellett alátámaszta­ni, mert különben összedől. A művelődési házban a szé­kek a földhöz vannak csa­varozva, nem lehet egy bá­lát megtartani. Rettenetesen rossz a bérelosztás. A para­dicsomföldem például annyit terem, mint amennyi egyévi tanári fizetésem ... Néveriné Szemenyei Edit, egy kismama, szintén szíve­sen nyilatkozik. Nyolc éve él Medgyesen, de minthogy eredetileg nem idevalósi, ki­csit kívülről is képes látni a falut, a falusiakat: — Problémákat én is tu­dok sorolni — mondja. — Például, ahol mi lakunk, na­gyon rossz az út. De hát ez másoknál is van így. Jó len­ne először az utakat rendbe rakni, és utána foglalkozni azzal, hogy kábeltévé le­gyen. Aztán ott van a szo­ciális otthon. Korábban szü­lőotthon volt. Kár, hogy meg­szüntették, mert igény lenne rá. Ahogy hallom, Gyulán még a folyosókon is feksze­nek kismamák, akkora a zsú­foltság. Aztán sorra szűnnek meg a munkaalkalmak a községben, pedig eddig se igen lehetett helyben mun­kához jutni. Míg dolgoztam, én is Mezökovácsházára jár­tam át. Az itt élő emberek­ről meg csak annyit: Min­denki hajt, dinnyézik, vagy paradicsomozik, hogy minél több pénze legyen. A köz­ügyek iránt nem túl érzéke­Nyári István: A technika­szertárt magasugrólécekkel kellett alátámasztani Néveriné Szemenyei Edit: Ahogy hallom, Gyulán még a folyosókon is fekszenek kismamák... Engelhardt Lajos: Itt a fa­luban még Fidesz sincs nyék. Hiányzik belőlük az összefogás. Talán elfásultak. Nem tudom. A tornaterem­re is már vagy negyedszer szednek pénzt, aztán sose épül fel... A hatvanhárom éves té- esznyugdíjast, Engelhardt Lajost a kerékpárúton szó­lítjuk meg. Büszkén mondja, hogy ő tősgyökeres medgye- sl. Neki csak a szennyvízzel és a rossz kenyérrel volt problémája, de mint mond­ta. a kenyérügy közben meg­oldódott, mert mostanában már Orosházáról szállítják, és ez összehasonlíthatatlanul jobb, mint a korábbi, hely­ben sütött. Később, miközben az Űt­« törő utcáig kísér, még eszé­be jut valami. — Hát az ifjúság még egy nagy gond a faluban — bó­logat. — Valahogy nem ver­gődnek semmivel. Talán be­lefásultak abba a sok ha­zugságba, ami körülvette őket, de az is lehet, hogy csak egy jó vezető hiányzik az élükről. Itt a faluban még Fidesz sincs. Elmennek in­nen a fiatalok. Az én gyere­keim is Békéscsabán vertek gyökeret... * * * Körülbelül ezekkel a ta­pasztalatokkal kopogtatok be az Űttörő utcai általános is­kola kapuján, amely a ne­gyedik éve működő szocio- dráma-tábornak ad otthont ezekben az augusztus eleji napokban. Fabulya László- né, a tábor vezetője a stú­diószobába vezet (ez egy emeleti osztályterem), ahol az esti beszélgetések, szín­játékpróbák folynak. A leg­több jelenetről videofelvétel is készül emlékbe, s mások­nak példaként. Most is né­hány jelenet próbáit követi a kamera, így közvetlenül is részese lehetek a gyerekek által felfedezett és begyűj­tött „medgyesi életképek­nek”. Roppant találó például a Sportpálya című részlet, amelyben a .gazt alakító négy kislány lassan-lassan benövi a pálya közepén tar­tózkodó sportolót, ötletes a Dinnye és a falu című rész is, amelyben a négy falusi dinnyéző közül egy olvassa az újságot, hárman csákót csinálnak belőle. Az újságot olvasó később vándortarisz­nyát vesz a vállára, és el­hagyja a falut, a másik há­rom pedig tovább dinnyézik, számolja a pénzt, s itt leli a halálát is. A harmadik jele­netben a pártszékházért küz­dő MSZP és az ellenzék har­cát mutatják be a botokkal hadakozó ifjak. Ezek után Fabulyáné egy ajtóra tűzött listára hívja fel a figyelmem, amelyen sorban egymás alatt olvas­hatók a táborlakók által fel­tárt, orvoslásra váró falusi gondok: tanteremhiány, ut­canyitás, környezetszennye- ződés, szennyvíz, szemétszál­lítás, munkahely- és szóra­kozási lehetőség, sportpálya, fogyatkozó lakosság, vízgon­dok és így tovább. Miközben a táblázatot ol­vasgatom, meg kell állapí­tanom: az általuk fbltárt, s az általam kontrollált való­ság ugyanazt a Medgyest körvonalazza. Most már csak egy dologra vagyok kíván­csi: miért épp Medgyest vá­lasztották helyszínül? — Tavaly Battonyán csi­náltuk ugyanezt — mondja Fabulyáné. — Ott azt ta­pasztaltuk, az emberek álta­lában kényelmesek, kívülről várnak segítséget. Az idén olyan helyet akartunk fel­tárni, ahol a polgárok vál­lalkozók, önmagukon segíte­nek. Ez Medgyesre ember- emlékezet óta jellemző, fgy kerültünk ide. Ami a hasz­nosságot illeti: ha a falusi­ak és főleg a falu vezetői a csokorba szedett hibák meg­mutatását segítségnek fog­ják fel, ezeket számon tart­ják és orvosolni próbálják, akkor már munkánk nem volt hiábavaló. Ha sikerül megértetnünk a mezőgazda- sági munkára vállalkozó medgyesiekkel, hogy a látás­tól vakulásig munkán túl az életnek számtalan értéke van még, amelyekből — ha nem vigyáznak — véglege­sen kimaradhatnak, akkor már megérte, hogy eljöt­tünk ... Azok a medgyesiek pedig, akik kíváncsiak a táborla­kók által tartott görbetükör­re, ma, szombaton este a medgyesegyházi művelődési ház emeleti klubtermében megnézhetik (benne magu­kat). Magyar Mária Azzal fejeztem be tavaly, 1989 januárjában, az Úti Éva békési könyvtárigazga­tóval folytatott beszélgetést, hogy „Vörösmartyt sem ár­tana elővenni ám, vagy Kölcseyt: Hass, alkoss, gya- rapits: s a haza fényre de­rül". Most, 1990. augusztus elején azt mondja; „Ne lí- rázzunk, ha lehetséges.” Miért ne lenne, mondom, tehát semmi líra, netán ér­zelmes kitekintés a könyv­tárablakon, az országra: fényre derül-e? Maradjunk csak a tényéknél, az ész ér­veinél. Tudom, hogy akik szívből (már megint a líra!), szóval akik hivatástudatból könyvtárosok, mint a béké­siek, azok úgysem hagyat­koznak csak észérvekre, úgyis ott van a lélék min­den gondolatukban. Ez a könyvtár már nem az Átolvassuk a tavaly ja­nuári riportot, gyorsan ki­derül, hogy ez a békési könyvtár már nem az a könyvtár. Persze, nem volt sem földrengés, sem érthe­tetlen felfutás, annyi vál­tozott talán, hogy általában nehezebben élnek, mint ak­kor, de (tavaly még pana­szolták) már van színes té­véjük és videójuk is, mi több, kiderült: nincs (könyv­tárba) vonzóbb ma egy vi­deónál. A költségvetés ösz- szege viszont megugrott, ta­valy 1 millió 620 ezer volt a keret, ez év végére (be­jött a 45 százalékos SZTK!) 2 millió 100 ezerre emelke­dett. a kilencvenes pedig 2 millió 700 ezer. Ebből — és ezt a helyzetet nem is­merők figyelmébe ajánlhat­juk — 2 millió a bér (az SZTK-val). — Az 1989. április 1-jétől remélt, 40 százalékos bér- fejlesztés 48 százalékos lett — mondja Úti Éva — mi­közben azért senki sem Krő- zus. hiszen a legfiatalabb kolléganőm bruttója 5800 forint, aki pedig 32 éve könyvtáros (mindenki szak­képzett), az 11 ezer 100 fo­rintot kap. Közben arra „ösztönöz­ték” őket, hogy legyenek kevesebben. A létszám 13, ebben a technikai személy­zet is benne van. Ha elkül­denek egy könyvtárost, szét lehet osztani a bérét. De, van-e annyi energiafölösle­gük, hogy ugyanolyan szin­ten elláthatják eggyel ke­vesebben a munkát. mint addig? Az „ösztönzést” nem vállalta fél a társaság, mert előjött a lelkiismeret. Több vonatkozásban is. A helyzet mégis megoldódik, lesz, aki nyugdíjba megy (bár dol­gozna tovább szívesen és szükség is lenne rá), de hát belátja. Megint csak tisztázni kell valámit! Aki nem tudja, mi az, hogy könyvtári munka, az most biztos, megvonja a vállát. „Ülnek bent a csinos könyvtárban, és várják az olvasókat. Meg olvasgatnak maguk is.” Tételezzük fel, hogy kevesen vannak efféle tájékozatlanok. De. ha egy is közülük beleszólhat ab­ba, hogy mennyit kapjon a könyvtár, akkor már nagy a baj. Biztonság, kiszámíthatóság Azt mondják, ez az alko­tó munka, a nyugalom fel­tételé. Ez a kettő. Mit érez­nek ebből a békési könyv­tárosok? — Amennyit magunknak felépítünk belőle. Árgus sze­mekkel figyeljük, mi törté­nik körülöttünk, és egy-egy biztató jel már megsokszo­rozza az erőnket, a kedvün­ket fényesíti. Például, ami­kor vendégül láthattuk dr. Pásztor Gyulát, országgyű­lési képviselőnket, mert fontosnak tartotta, hogy el­jöjjön ide. és lényegbe vá­gó kérdésekre kérjen vá­laszt;- nos, ez egy kivétele­sen jó napunk volt! Ha így lesz ezzel az önkormányzat is ... Egy valami idékíván- kozik. Nem én fogalmazom, a Könyvtárosban idézik Szente Ferenctől: „A mű­veltség és az informálódás eszközeihez állampolgári jo­gon való hozzáférés a de­mokrácia alapkövetelmé­nye." Ezért vagyunk példá­ul mi, a könyvtárak. Hogy ezt tel jesítsük. De ehhez az is szükséges, hogy ne stagnál­jon az állapotunk, és isten őriz. hogy leépüljön. Pedig a jelek már mutatkoznak. Drágulnak a könyvek, ke­vesebbet vásárolunk, egyi­kőnk azt találta mondani: „ha ez így megy, 5 év múl­va nem tudunk szakköny­vet adni az érdeklődő olva­só kezébe". Hogy miért? Mert nem vesszük meg. Nem lesz miiből. Számokat kérünk! A szá­mok kérlelhetetlenek. — Tessék: tehát az idén 2 millió a bérüftk, 200 ezer jut könyvre, hanglemezre, 70 ezer újságokra (változat­lanul, több, mint 180 újság, folyóirat jár). 200 ezer az energia (gáz, villany, víz), 50 ezer a tatarozás: most a bejáratot festettük ki. Mondom, hogy az ener­giaárak emelkedtek. Elég lesz a 200 ezer? Úti Éva: — TCi tudja? Mindig az volt. hogy á ta­nács év végén adott még, ha elfogyott a pénz. Gondolom én: ha a könyv­tár a műveltség és az in­formálódás eszköze, és eh­hez hozzájutni állampolgári jog. akkor a helyzet és a segítő szándék ezután sem változhat. Nem hiszem, hogy a könyvtárat be lehetne csukni akárcsak egy hónap­ra is, mert télen hideg van, és nincs benne villany... — Ezt szeretnénk ponto­san kiszámítani, tudni, nyu­galomban lenni ez iránt. Miközben nyilvánvaló, hogy a célokat nem téveszthetjük össze a realitásokkal, tehát a könyvtárosokon nagyon sok múlik. Megint egy mondat a Könyvtáros leg­utóbbi számából; a könyv­tárosoknak meg kell tanul­niuk, „hogyan tudják a leg­eredményesebben képvisel­ni a könyvtár érdekeit, pon­tosabban a lakosság könyv­tári ellátásának érdekeit a helyi költségvetési tárgya­lásokon." Nem lesz könnyű, nyil­vánvaló. Egy kis elmélkedés a végén Az olvasók száma emel­kedik. Az első félévben már több, mint tavaly ilyenkor volt. 1963 felnőtt és 1828 gyerek. Tavaly, július vé­gén, 1810 felnőtt és 1672 gyerek iratkozott be. Min­den adat emelkedést mu­tat. Hogy ezek mögött meny­nyi az igazi? Az nem lát­ható. de mindenesetre jobb, mintha csökkennének a számok. Milyen legyen tehát a könyvtáros ezután? Mit te­gyen. ha még kevesebb pénz lesz állományt gyarapítani? — Már most csupa hada­kozás közöttünk, hogy mit .vegyünk meg, mit rendel­jünk. Az úgynevezett tény­irodalmon mintha már túl lennénk, .most a nagy lek­tűrök kora jött el-vissza: Kenneth Claire Randevú Rómában, Éjszaka Kairó­ban, Erdős Reneé; A nagy sikoly, Tutsek Anna Ciliké könyvei, Margaret Mitchell Elfújta a szél.... aztán a szexirodalom, ami ugyebár kimaradt az életünkből. Eb­ből alig veszünk, változat­lanul arra kérjük az olvasó­kat, vegyék meg, ha érdek­li őket. Erre sem pénzünk, sem hivatottságunk nincs. Tehát a jövő? — Figyelni az igényekre, és kielégíteni azokat. Ez így igencsak ténysze­rű. Minden líra nélkül1, a kívánalom szerint. Mégis: verseskönyvek is forognak az olvasók között? — Néha, például azért, hogy esküvőre valami szép idézetet keressenek. Higgyük, hogy átmeneti. — Az a baj. hogy mos­tanában senki sem beszél a könyvtárakról. Országosan értem. Az iskoláról igen, de a könyvtárról? Nem, A „mást mire gondol”-ra mit válaszolna? — Hogy mire gondolnak mostanában a könyvtáro­sok. Van aki bizakodik, van, aki menekül, fél a le­építéstől (nálunk egyelőre senki), van, aki nemcsak bizakodik, hanem utána megy a dolgoknak, pénzt szerez a könyvtárnak, és hí­veket. mert az is fontos. Megegyezünk. hogy itt tegyünk pontot a beszélge­tés végére. Sass Ervin Az újságot olvasó medgyesi polgár vándorbotot vesz a vál­lára, a többiek tovább dinnyéznek és számolgatják a pén­züket rótt: Kovács Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents