Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-06 / 183. szám
BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ÉLŰIT 1990. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ POLITIKAI NAPILAP Ára: 4,30 forint XLV. ÉVFOLYAM 183. SZÁM „Köszönöm szépen, Magyarország!” Mutasson példát emberségből, tisztességből Kitelepítettek és kényszermunkára Ítéltek találkozéja Eleken Guruló jószolgálat Kilenc fiatal útnak indult Striffler Paul professzor üdvözlő beszédét tartja Az elmúlt hét végén, mintha nemzetközi konferencia színhelye lett volna Elek. Már pénteken a kora délutáni órákban külföldi renc^zámú autóbuszokkal, gépkocsikkal telt meg a nagyközség. NSZK, holland, jugoszláv, amerikai, kanadai, román rendszámú gépkocsikkal lehetett találkozni az utcákon. Nem konferenciára gyülekeztek, hanem a nagyközségi tanács rendezésében került sor az Elekről kitelepítettek és kényszermunkára ítéltek közös találkozójára. Az esti órákig mintegy félezren érkeztek a nagyközségbe, és a művelődési házban gyülekeztek, ahol este 18 órakor tartották meg a találkozó hivatalos megnyitóját, amelyen Szántó István tanácselnök köszöntötte a vendégeket Enola Gay Enola Gay. Időnként föl-fölbukkan, és naipokig motosizkál a fejemben: Enola Gay. Először nem tudtam hova tenni, s bosszantott szerfelett: honnan ismerős, mi az ördögöt jelent, és kiváltképp, miért nyugtalanít? Vannak az embernek ilyen „szálkái”; egy szó, egy kép, ami nem hagy nyugodni, irritál, mígcaak ki nem húzzák. Enola Gay. Tolakszik napok óta megint, de ki ér rá tűnődni, emlékek között kutatni. (Rémlik, mintha talán egy dokumentumfilmben hallottam • volna a tévében?...) De hát kinek van ideje ezen morfondírozni, amikor zajlik az élet? Kisszerűség, hitványság, és nemes szándék, őszinteség feszül egymásnak, olykor egyugyanazon emberben is. Tülekszünk, perlekedünk, bizakodunk, és hitetlenkedünk. A tiszta szándékú, egyenes derekú mellé settenkedik és vele együtt menetel a pénzéhes, ügyeskedő, bosszúálló. Fontosnak hitt dolgaink után rohanunk évszámra — a szédülten forgó körhintából nemigen lehet ’'Szállni, hogy végre szétnézzünk ezen a ooilygón; mi is a fontos valójában? Enola Gay. Felbukkan egy dátum. 1945. augusztus 6. Három mondatba belefér, ami történt, p aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Helyi idő szerint 8 óra 15 perckor egy Boeing 29-es amerikai bombázógép ledobta Hirosimáira a történelem első stratégiai rendeltetésű atombombáját. A városban 90 százalékos volt a pusztulás, több, mint 200 ezren meghaltak. A feladatat természetesen parancsba kapták a támadást végrehajtó amerikai katonák. P. W. Tibbets, a repülőgép parancsnoka, később sem titkolta: „Semmiféle személyes érzésem nem volt, és ma sincs.” De társai közül többen egészen másképpen éreznek és gondolnak azóta. Egy fényképész, aki a gépről a támadás után készített felvételeket, s aki lelkileg belerokkant a történtekbe, így nyilatkozott: „Olyan rettenetes volt, hogy aki látta, annak örökre a leikébe vésődött. Ha nem gondolkodunk, valameny- nyiümkre káosz és pusztulás vár.” A gépmadár, ott fenn, parányi pont az égen. Kicsi Ádám, ahogyan a legtöbb kisgyerek, rajong a repülőkért. Kíváncsi, ám azért fél is — a világért meg nem érintené a reptéren a legkisebb vitorlázót sem. Pedig semmit sem tud arról — hogyan is tudhatna —, hogy repülőgépek mily szörnyű terheket képesek orvul, precízen célba juttatni. Alattuk-mögöttük füst és rom, vagy egy furcsa felhő, semmivé vált embertestek, légbeszálit gyerektestek. Enola Gay. Kicsi Ádámra és a többiekre, az ismerős és ismeretlen gyermekar- cakra, a nevető és durcás, síró, és éhségtől, szenvedés-tői koravén gyermekarcokra gondoljunk hát ma. Lehet-e valaha, va-' lami fontosabb? Lehet-e felnőttnek nagyabb felelőssége, mint figyelni; nem lopakodik-e föl a horizontra valahol egy ismeretlen gépmadár szörnyű fegyverrel terhesen?... A „tüskét” szeretném ma minden felnőttnek továbbadni —, s kívánom, ebbéli gyötrelme emlékeztesse egész életében —, eZ volt a neve a repülőgépnek, amely az atombombát Hirosimára dobta: Enola Gay. Tóth Ibolya Másnap, szombaton az utcákon német és magyar nyelvű transzparensek jelezték a ritka eseményt, a tanácsháza előtt az árbócon a magyar koronás címerű zászlót, valamint az NSZK lobogóját lengette a szél. Tíz órakor szinte zsúfolásig megtelt a tanácsháza mögötti tér, ahol a vendégek valójában nem is vendégek, hanem földiek voltak, hiszen miindannyiukat. bár nem itt laknak, mély gyökerek fűzik Elekhez. A kötődésüket tovább erősítheti az a barátsági nyilatkozat, amelyet a megnyitó beszédében ismertetett Szántó István: „Elek nagyközség lakossága kinyilatkoztatja azon szándékát, hogy együttműködést kíván kialakítani kulturális, sport, gazdasági téren. E barátsági nyilatkozat szóljon a mának, a jövőnek, aláírásával fejeződjön ki a volt és mai elekiek megbékélése. E nyilatkozat, mely kifejezi a szerződő fér lek jóakaratát, mutasson példát a jövő n,emzedékének emberségből, tisztességből.” Nemcsak gesztusértékű, hogy az „Elek községért” ki- : tüntetést — amelyet egy évtizeddel ezelőtt alapítottak — dr. Wágenhoffer Ede fő- esperes mellett —, aki 1935 (Folytatás a 3. oldalon) A kocsiban, úton Mező- berénybe, még mindig a hőguta kerülget, pedig már délután 5 óra múlt. Aztán nyomban el is röstellem magam; mit szólnék, ha kerékpáron * kellene megtennem az utat, ami Békéscsabától számítva oda-vissza se tesz ki annyit, mint arneny- nyit ők kilencen csak a mai napon maguk mögött hagytak. ök, vagyis az a kilenc fiatal, aki kerékpáron, illetve négyen görkorcsolyán Franciaországból indultak július 7-én, és július 31-én lépték át a magyar határt. Most pedig itt pihennek. Mezőberény főterén, ahol érkezésükre ezen a vasárnap délutánon összesereglett a város apraja-nagyja, hogy I szeretettel, elismeréssel köszöntse a kis csapatot. Nem akármilyen teljesítmény van | már Anne, Michel, Nicolas, Pierre, Jean-Yves, Toni és a társaik mögött; közülük heten tavaly már megtették a Rennes—Moszkva távot, s most nekivágtak a Rennes— Nagyszeben útvonalnak. A gyulavári határátkelőig — ahová ma érkeznek —, pontosan 2003 kilométer a nagy út. A határon vonatra ülnek, mert a továbbiakban az útviszonyok nem igazán kedveznek a görkorcsolyának. Az embert próbáló távot nem pusztán szórakozásból vállalták; a Médicins Sans Frontieres (Orvosok Határok Nélkül) érdekében teszik azt meg; számítanak e Bretagne-i szervezet javára befolyó adományokra. A francia jószolgálati szervezeten keresztül ezen adományok természetesen továbbjutnak a rászorulókhoz, így az erdélyi emberekhez is. Kikből is áll e kis csapat? — Van közöttünk orvos, könyvelő, tanár, egyetemista, francia, német, és személyemben amerikai, ugyanis New York-bői jöttem — sorolja Toni Sparhober, aki matematika tanár, s mint Franciaországban tanuló egyetemista, ismerkedettbarátkozott össze a csoport tagjaival. Kedves közvetlensége lenyűgöző, meleg, barna tekintete őszinte érdeklődést tükröz. Az egész út során Magyarországon részesültek a legmelegebb, leglelkesebb fogadtatásban — meséli. Aztán a kérdésre, hogy vajon mit tudnak a New York-i fiatalok a mi apró országunkról, pillanatig tűnődik, a fejét ingatja, végül annyit mond: — Amiért ma már valamit is tudunk Magyarországról, az a mostani nagy változás, és a tény, hogy ez az ország kinyitotta a kapuit... Jó utat, sok sikert fiatalok! T. I. Birkózó IBV — Orosháza ...plusz egy ráadás A magyar válogatott szabadfogású birkózói pénteki három aranyérmükkel — ez a magyar igazság — igencsak magasra állították a mércét a kötöttfogású társaik előtt az orosházi Ifjúsági BarátSág Versenyen. De ezeket a fiúkat nem olyan fából faragták, hogy a nagyobb hagyományokkal rendelkező fogásnemre szégyent hozzanak. Nagyszerűen birkóztak a szombati csoportküzdelmek során, egyre-másra késztették megadásra ellenfeleiket. A selejtezők befejezése után a tízből hat súlycsoportban a döntőbe verekedtek magú - kát, és további tízen voltak érdekelitek a vasárnapi helyosztókon is. Itt felemásra sikeredett a szereplésük — négy győzelem mellett hat vereséget szenvedtek és így négy 6., két 5., két 4., és két 3. helyet szereztek. Vagyis most jött a plusz egy. a ráadás — legalábbis ami az aranyakat illeti. A délutáni döntőkre zsúfolásig megtelt a sportcsarnok nézőtere. Két gyors szovjet győzelmet követően Kiss Károly lépett a szőnyegre és öt perc múlva a publikum vastapsa az első magyar , aranyérmest köszöntötte. Rögtön utána Gélé,nesi Nándornak egy bivalyerős grúzzal kellett megbirkóznia, de feladatát sikerrel teljesítette. Megvolt a második arany is! Majd Fónai Zoltán következett, és hogy a sorozat ne szakadjon meg, felzárkózott előző két társa mellé. Megvolt a harmadik aranyérem! Ezután az összecsapás után Katona Géza, a válogatott edzője könnyeivel birkózva vonult az öltözőbe, hogy felkészítse következő versenyzőjét, Monori Rolandot. Nála megtört a magyarok (Folytatás a 8. oldalón) Fónai Zoltán (alul), az egyik aranyérmes akciója
