Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-07 / 158. szám
1990. július 7., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET uj KOROSTAJ Kántor Zsolt: Az ige és a test Mikor válik belsővé a tanítás? Amikor eligazodunk abban a szerves és érzékeny, önmagunkon átszűrt és próbára tett struktúrában, amiben hiszünk. Van-e ilyen szerkezet? Vagy csak kuszaság van érlelődés nélkül. Töprengő órák, meddő emlékek. Van-e a személyiségnek kiküzdött, előkészített identitása? A „bizonyosságok arzenálja”, ahogy Haftmann írja Klee festészetéről. Egy MAG, amelyben a hibátlan megszerkesztettség védi a tudatot a tőle idegen ELEMEK beáramlásától. A hoz- záilleszthetőt beengedi és magáévá teszi. Vannak-e biztos alappontok, amelyek csak a világkép teljes felborítása árán bonthatók le?, A félkész dolgok nincsenek megteremtve. És nincs semmi készen. Minden továbbgondolható, ha nyitott. S a nyitottság nem jelenthet csapongást, az értéktelent is fölvállaló mindenes „gyűjtőkosarat”, amely minden gondolatot egyformán raktároz (még a szemetet is!). A kirekesztés csak az életveszélyes SZÉLSŐSEGEKnél fogadható el, de ott szigorúbban és egységesebben. Az érték-nélküli is szélsőség, a rossz taszító, a bomlasztó irritáló, az uszító félelmetes. Ahogy a normális demokrácia az egészséges középrétegre épül (nem a középszerűre, nem az unatkozó milliomosokra, nem a lumpenekre és a bűnözőkre) úgy az eszméknek is a köztes (szabad vegyértékekkel bíró) elvek rostjaiból kell összeállnia, az árnyalatokból, ez adja a színgazdagságot, a többértelműséget, a szervező elvek egymásra épülését, azt a felépítettséget, amitől idegen a sarkos, elhárító, kizáró attitűd. Ez persze nem jelenti az elvek összemodósottságát és az árnyalatok ürügyén való ködösítést. Egyik rendszerből nem lehet átugrani a másikba az alapok megváltoztatása nélkül. (Lásd: számrendszerek.) A nem-testidegen igék magunkba invesztálása, bensőkbe való beépítése telve lehet radikális elhatározásokkal, megvalósulásokkal, fájó történésekkel, kényelmetlen beismerésekkel, ami sokszor megingatni látszik az alapokat. Örökké változtatjuk véleményünket. Nem szélkakas-szerűen, hanem a tények és bizonyítékok megismerésének hatására. De, aki hirtelen átugrik egy másik számrendszerbe, az alapokat elveszti, léptéket téveszt, hisz nem tudja EGYBŐL átmosni régi agyát. Idegen lesz önmagának is. Csorba Tibor: Fordítom a kertem Fordítom a kertem parlagról termőre — ’ nagy regény, vadregény: történelemmel egyidős remény muskétázza a szívem — nekem is jutott.egy bekezdés. Fordítom a kertem, mint telkes birodalmár; de némán, szótlan — ez a munka csak egy nyelvet tűr: dolgozni híven, emberül— a „pongyolát” fel nem öltheti! Fordítom a kertem, toliam az ásó—szépen ír: igazul. Gyűlnek a józan sorok margótól margóig a házfal és kerítés között. Mire lemegy a Nap, e nagy ívet kitöltőm. # Fordítom a kertem; fújhat szél Nyugatról, Keletről: egyfélén kószál, s a föld érti— terem így is, úgy is a maga nyelvén, pálfordulás nem kísérti, s nincs szüksége könyvtárnyi szótárra! Zsáky Emi: Burgasz A költő Békés megyei . kötődései TAKÁCS LÁSZLÓ NÉGY ÁLLOMÁS JÓZSEF ATTILA ÉLETÚTJÁN Tanulmány József Attiláról? Az. De Takács László munkájában, ahogy ezt le is írja a bevezetőben, nem szolgál szorosabb értelemben vett irodalomtörténeti felfedezésekkel. Könyvében a költő életének négy állomásáról esik szó. Azokról a helyekről, ahol gyermek és ifjú korában megfordult, s amely helyek Békés megyéhez tartoznak, vagy tartoztak. Milyen forrásokat használ Takács László? Faggatta a korabeli dokumentumokat, a ma is meglévő épületeket, a még élő rokonokat, barátokat, iskolatársakat, s természetesen az eddigi irodalomtörténeti munkákat, kutatási eredményeket sem hagyta figyelmen kívül. Feldolgozása nem szabályos, „egyszempontú” tanulmány. Mert egyrészt a felsorolt források segítségével igyekszik bizonyítani, hogy a Mezőhegyesen, Battonyán töltött idő nagyobb jelentőségű a költő életében, mint azt a nagy összegző munkák mondják. Miközben ezt teszi, leírást ad a korabeli szociális viszonyokról. (Ilyenekkel találhatta magát szemben a fiatal József Attila.) Ezek hatását azután a költeményekben is nyomon követi, s néhányról — mint például a Márta-versekről — ' elemzést is nyújt az olvasóknak. De munkája tartalmaz kritikát, forrásösszevezést is, hiszen több helyen cáfolja Saitos Gyula 1964-ben kiadott József Attiláról szóló monográfiájának néhány állítását. Mivel célja az, hogy az életút egy-két részletét világítsa meg, az elemző kutatás, a tulajdonképpen kis események feltérképezése, ezek ok-okozati viszonyba állítása is a feladatai közé tartozik. (Például az, miért látogatta gyakran és szívesen József Attila Murvai Józsefet, a makói intemátus szabómesterét.) A gyulai gyűjtőmenhelyen töltött néhány nap, az öcsödi évek, a mezőhegyesi házitanítóskodás, a battonyai látogatások, üldögélés a Balta-kereszt előtt, ami a Lázadó Krisztus című verset is ihlette, összeadva nem sok még a fájdalmasan rövid ideig élő költő életében sem. Nyomaik azonban valóban fellehetők a nagy versekben is, de igazi értéket nem ezek kimutatása ad Takács László művének. Ha egy magyartanár — elolvasva ezt, vagy talán e könyv nélkül is —- úgy tanítja diákjainak egy bizonyos költő verseit, hogy elviszi őket olyan helyekre, ahol a „tananyag” is megfordult, tud ezekről a helyekről mesélni, sokkal többre mehet. Nem azt jelenti ez persze, hogy ezeket az ismereteket meg kell tanulni a diákoknak. Másról van szó. A tanítványok közelebbnek érzik magukhoz az alkotót, és másképp nézik azt a kopott házat is, ott a közelükben, ahol például József Attila járt. A szerző ezt így fogalmazza meg: „Nagyon szeretném remélni, hogy az a négy rövid állomás a költő életútján, melyeknek feldolgozására vállalkoztam, József Attila Békés megyei kapcsolatainak nagyon vázlatos és rövid áttekintése is valamelyest hozzájárulhat ma is közöltünk élő emlékének ápolásához. Talán bevallhatom: szerettem ezt a témát. — Életútjának egykori közvetlen társaival, testvérével, ismerőseivel, barátaival, osztá- lytásaival, internátusi diáktársaival volt módom találkozni. Mindig úgy éreztem, mintha egy kicsh-József Attilával személyesen is találkoztam volna. Azt hiszem, ezt az érzést kötelességünk elsősorban átadni tanítványainknak, hogy valóban megértsék és szeressék költészetét." A Békés megyei Múzeumok Közleményeinek szép köntösű kiadványa francia és német nyelvű rezüméket is tartalmaz K. K. V. Ádász Katalin: Babszelelő Kovács Attila: Apró prózák < Az Ugróember Az Ugróember maga volt a megtestesült erő és ruganyosság. Szikrázóan tiszta szeméből sohasem fogyott ki a derű és küzdés olthatatlan lángja. Ő volt a cirkusz fő attrakciója. A világszám. Halk dobpergés és várakozó némaság közepette futott ki a porondra. Középen megállt, majd egyetlen könnyed ugrással a kupolában elhelyezett, magasan lebegő apró lécre ugrott. A produkciónak lenyűgöző volt a hatása. Az Ugróember volt a sztár, a bálvány. Csodálták, imádták, de érdekes módon senki nem akart vele közelebbi kapcsolatba kerülni. Magányos volt. Olyan magányos, mint általában azok az emberek, akik valami utolérhetetlen tulajdonsággal magasla- nak ki társaik közül. Talán a magány volt az oka, hogy mindig elégedetlen volt önmagával. Magánya újra és újra rekordokra ösztönözte. Mindennap tréningezett. Kifutott az erdőbe és átugrálta a legmagasabb fákat. De még ez sem volt elég neki. Valami egészen lehetetlent akart. S az egyik előadáson szemében különös tűz lobogott. Kifutott a porondra. Szemét a kupola legmagasabb pontjára szegezte és tekintetével átdöfte a ponyvát. A csillagokat akarta. És ugrott. Teste súlytalan nyílként emelkedett a magasba. Fejével áttörte a kupolát és tovább repülve kinyújtott kezeivel megragadta a csillagokat. Gépesítés Egy gombnyomás, egy alkatrész. Egy gombnyomás, egy alkatrész. Ott ült a magas támlás széken, előtte pirosán vigyorgott a gomb. Keze megszokott ritmusban, egyforma mozdulatokkal nyomkodta. Egy gombnyomás, egy alkatrész. Egy gombnyomás, egy alkatrész. Évek óta nem kelt fel a székből és egyetlen mozdulattal sem változtatott testtartásán. Évek óta semmire sem gondolt. Szeme fémesen csillogott. Egy gombnyomás, egy alkatrész. Káin „Lön pedig idő múltával, hogy Káin ajándékot vive az Urnák a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juharnak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Ur Ábelre és az Ő ajándékaira. Káinra pedig és az O ajándékaira nem tekinte, miért is Káin haragra gerjede és fejét lecsüggeszté!” (Mózes 1. 3.4.5.) Miért? Csak ez zakatolt bennem és dobolt a fülemben. Miért nem néz rám! Miért nem fogadja szívébe az én ajándékaimat?! Csak Neki termeltem, éjjel-nappal Neki dolgoztam. Áz Ő nevével keltem, az O nevével feküdtem. És most egy pillantást se küld felém. Előttem már fonnyadoznak a föld ajándékai és O még mindig a birkákkal játszik. Mosolyog testvéremre és áldón fölé terjeszti kezét. Milyen kín ez! Mennyit vártam erre a napra! Mosolyogtam törődött testtel, ha arra gondoltam, mennyire fog örülni ajándékaimnak. Testemmel óvtam a kis palántákat az égető nap hevétől és az Ő jóságos arca csillogott szememben. Hogy készültem erre a napra! És most itt állok, terményeim színe elveszett már a tűző napon. Test- vérem örömben és áldásban fürdik. Ellopta az örömömet! Ellopta az áldásomat! Ó, hogy gyűlölöm! Gyűlölöm gondtalan arcát, mely soha nem komorult el a mindent pusztító viharok láttán. Gyűlölöm egyenes derekát, mely sohasem hajolt nyögve és sóhajtva a palánták fölé gyomot tépni. Gyűlölöm juhait, melyeket az Úr keze simogat. Gyűlölöm teljes szívemből! Mert rabló, ajjjas tolvaj! Ellopta tőlem azt, amire annyira vágytam! Ellopta tőlem az O mosolyát, az O szeretetét! Meg kell halnia. Az Aranyember Megvettem az Aranyembert. Enyém hát végre az Évszázad Szobra! Itt van nálam a szobámban. Mindennap megnézhetem, mindennap megérinthetem! Nem is tudom, miért tetszik. Nem is tudom miért ver hevesebben a szívem, ha meglátom. Több ez, mint a legforróbb szerelem. O az enyém száz és ezer százalékosan! Lehet, hogy csak ezért tetszik ennyire. Távol Old Shatterhand elhagyta a végtelen prériket, hajóra szállt, s visszatért az óhazába. Hazaérve visszanézett a lusta óceán felett. Testében még fáradtan remegtek az átélt, vad kalandok. Lassan lehunyta szemét, s hagyta, hogy minden emlékké halványuljon. Mire újra felnézett, már minden kaland csak álom volt.
