Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-07 / 158. szám

Földesi Béla: „A főigazgatói állást én is megpályázom”

Fotó: Kovács Erzsébet

Quo vadis, felnőtt főiskola?

• Önállóság már van • Reméljük, pénz is lesz elég • II főigazgató három évet kér

A debreceni „köldökzsinórt” elvágták: július elsejétől önálló intézmény a békéscsabai főiskola. A gyermek talpra állt, felnőtt; a gyámkodás feleslegessé vált. A függőségről mára kiderült: értelmetlen, nem gazdaságos, elavult módszer. .Vajon az önállóság könnyebb, csupa öröm? Három év után döntő állomásához érkezett egy egészen eddig fiatalnak, kezdőnek „becézett” iskola. Talán egészen eddig nem is vették mindenütt kellőképp komolyan, igazán felnőttszámba. Amiről álmodtak — tanárok és diákok —, most a küszöbön áll, elérhető, megvalósítható. Quo vadis. főiskola? Földesi Béla főigazgató nyilatkozik:

— Meg kell teremtenünk nz intézményi jogfolytonosságot, tehát szeptember elsejétől életbe lép az új szervezeti és működési szabályzat. A tervezetét megkaptuk a minisztériumtól, s ennek alapján pályázatot kell kiírni minden vezetői állásra (főigazgató, főigazgató-helyettesek, tanszékvezetők, gazdasági igazgató, kollégiumigazgató, könyvtárvezető). Az államtitkár július 1-jé- től megbízott az intézmény főigazgatói teendőinek ellátásával, feladatom az egész munkafolyamat végigvitele, beleértve a saját megmérettetésemet; a főigazgatói állást én is megpályázom.

— Előfordulhat, hogy kívülről jön magasan kvalifikált szakember, aki a bentieket legyőzi?

— Persze, ez mindannyiunkkal megtörténhet. A pályázat az egyik legkeményebb játék. Van azonban más is. A szervezeti szabályzaton kívül, az oktatási törvényben biztosított képzési struktúrát magunknak kell kialakítanunk, az egész szervezeti életünket, pénz- gazdálkodásunkat, a főiskola jövőjét öt évre ki kell dolgoznunk. S a jelenlegi pénzszűke világban az nagyon kegyetlen mérkőzés lesz. Most jutottunk el a minisztériummal addig, ahonnan indulni kellett volna 1985-ben: írásbeli megállapodásokat kezdünk kötöget- ni a főiskola egészének kiépítése ügyében. Az első ilyen a játékcsamokra vonatkozik, az összköltsége 83 millió körüli, és ebből a minisztérium írásban vállalt 63 milliót.

Három évet kérek, hogy három feladatot megoldhassak és utána nyugodt lelkiismerettel adhassam át a kulcsokat az utódomnak. Szeretném tisztán látni: 1. a főiskola fejlesztési elgondolásait, 2. a hiányzó objektumainak tervdokumentációját és írásba foglalt pénzügyi garanciáját, 3. a végzősök elhelyezkedésének szabályozását. Tudnunk kell, eladható-e a piacon a képzés, amit kínálunk. Kell-e a társadalomnak? Most száz- egy hallgatónk végzett, és harminc százalékának nincs állása! Ez tarthatatlan.

— Mi a megoldás?

— Mindenképp csak a többprofilú képzést tudom elképzelni Békéscsabán. Ezért már megegyeztünk a budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolával, hogy szeptemberben 25 hallgatóval indítunk speciális pedagógiai képzést Megállapodtunk az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolával, hogy négyéves képzés keretében számítástechnikát indítunk. Ősztől igyekszünk áttérni a 3 + 1-es képzésre: a tanítói alapképzés óraszámát heti 20-ban állapítottuk meg, s emellett minden hallgató köteles választani heti 8 órás szakkollégiumot. A heti óraszám nem haladhatja meg a 28-at. A harmadik év végén tanítói államvizsgát tesznek, s akkor jön a + 1.

Aki három éven keresztül heti 8 órában angolt tanult, az államvizsga után -heti 20 órában csak ezt tanulja, majd államvizsgázik, lehet általános iskolai-tanító, szaktanár vagy gyógypedagógus.

— Milyen választási lehetőséget kínál még a főiskola az angolon kívül?

— Franciát, németet, speciális pedagógusképzést, számítástechnikát, háztartás- tant, kántortanító-képzést és elindítjuk az iskolatitkárképzést is. Több területen hasznosítható diplomát szeretnénk adni minden végzősünknek — ez a lényeg. Meg az, hogy a főiskolára jnég körülbelül 600 millió forint hiányzik. Iszonyúan nagy összeg, öt év alatt kellene szakaszosan rákölteni; ebben benne van a kollégium felújítása, egy százezer kötetes nagy könyvtár, a könyvtár fölé építendő 400 fős előadó, ami a város egyetlen reprezentatív előadóterme lenne.

Bizony jó lenne, kellene, ráférne a főiskolára ez a „háttéripar”, hogy tényleg felnőtt, komoly, elismert felsőoktatási intézménnyé léphessen elő. Magyarázni sem kell, hogy mennyire ráférne mindez a városra, a megyére, erre az egész elmaradott, kulturális hagyományokban szegény térségre. Egy-két „fix pont”, ahol a tudás, a műveltség, a humánum légköre a meghatározó, ami kisugárzik onnan, eljut akár messzire és képes kicsit kiemelni a hétköznapi egyhangúságból. Amitől egyszerre méltóságteljes és otthonos a főiskola egész épülete.

Ki tudja, mit hoz a holnap? Pénz kell még, nagyon sok pénz. Az érdemi párbeszéd végre elkezdődött, jóllehet ötéves késéssel és igencsak zűrzavaros időszakban. A terveket ott, a minisztériumban szakértők elemzik, az írásbeli megállapodást itt garanciának tekintik. Erre mondják, hogy az ügy sínen van?

Niedzielsky Katalin

flkarsz-e mézeskalácsot sütni?

Nyári programok a csabai gyerekeknek

A nyár a legtöbbünknek a pihenést, kikapcsolódást jelenti. Természetes hát, hogy amely művelődési ház figyelembe veszi ezt a másságot, ehhez igazítja programját.

Békéscsabán, a Lencsést lakótelepen élő gyerekekre gondoltak azzal, hogy a közösségi házban hétfőtől péntekig, 10 és 15 óra között különböző programokkal várják őket. Van Itt számítógép, video, pingpong, sakk, de mindenekelőtt maga a népművelő, akivel beszélgetni lehet... Hol legyenek a nyári szünidőben az Iskolások, elsősorban a kisebbek, az alsó tagozatosok? Nagy szülői gond ez ilyenkor. Az MMK ezért nyári napközit szervezett a napközis táborban, ahol augusztus 18-áig találhatnak érdekes elfoglaltságot a gyerekek. A kéthetente induló csoportok kis résztvevői pedegógusok, népművelők segítségével megismerkednek a reneszánsz korral. A gyakorlati foglalkozásokon mézeskalácsot, ékszereket, fegyvereket készíthetnek, melyeket azután táborzáráskor lovagi tornán viselhetnek, használhatnak is. Legutóbb Mátyás király udvarát keltették

életre, reneszánsz táncokkal és öltözékekkel. A tábor programjához tartoznak a kirándulások is; például a repülőtérre, a me- seházbeli kiállításokra. Aki szeretne ebben a táborban részt venni, két héttel korábban szóljon ; az ebéd megrendelése miatt van erre szükség.

És végül egy felnőtteknek szóló, színházi ajánlat: 9-én,

hétfőn 20 órától a Tégla Közösségi Házban a Radnóti Színpad mutatja be műsorát, „Kár lenne nélkülünk” címmel. Vidám, kellemes nyáresti szórakozásnak ígérkezik.

Illyés Gyula idemosolyog

Jönnek ám a hírek egymás után. Rájár a rúd a kultúrára, hiába is szépítenénk a dolgot, különben is, már régen felmond- tunk a kötelező szépítgetéseknek. Hallom, hogy az Állami Népi Együttes nem tud kimenni Ciprusba, valami fesztiválra, nyilván, nem az'ért, mert nincs szólótáncospárja, hanem mert nincs pénze rá ... Mondják (és ez nem pletyka), hogy felajánlották az utat a szarvasi Tessedik együttesnek, de hát szegény Tessedik együttes most megy Görögországba a saját pénzén, hogyan is tudna Ciprusba utazni, szponzorok nélkül? Persze, kérdés, hogy akadnának-e szponzoraik, akik kellő kunyerálás után kinyitnák a bugyellárist: „Menjetek csak isten hírével, aztán ne hozzatok szégyent \ánk!” De nem mondják, és nem is nyitják azt a pénztartót, hanem „elzárkóznak”. Mert nincs pénzük? Vagy mert így diktálja mostan a divat? Vagy (ezt nem hinném) úgy vannak vele, mint egykor (ahogy az apám mesélte a húszas-harmincas évekről) az a községi képviselőtestület, mikoron kulturális ügyekben kifejtette: „Minek a?”

'Szóval jönnek a hírek, hogy „alapjáraton” működnek művelődési intézmények, hogy éppen annyi, vagy annyi állami támogatást sem kapnak, amiből a már csökkentett létszámú személyzet bérét kifizessék (plusz SZTK), hogy (például) egy északi nagyközségünk könyvtára évi 40 ezret kap, amiből húszért újságokat vesz, húszért pedig hozzávetőlegesen 130-140 kötet könyvet, hogy azért állományát új művekkel is gyarapíthassa, hátha lesznek érdeklődő olvasók, akik keresik majd ezt vagy azt. Mondják, hogy pornót még nem vesznek, azt vegye meg ki-ki a maga pénzén, ha gusztusa támad, másféle fércek azonban már beóvatoskodnak a könyvtárak polcaira is, hiszen az olvasó igényét kiszolgálni a lét vagy nemlét kérdése is egyben.

Hallom egy kultúrház igazgatójától, hogy március óta nem fizet egy fillért sem a tiszteletdíjas kiscsoportok (klub, kör, szakkör stb.) vezetőinek, mert nincs miből fizessen. „Az így hoppon maradt tisztelet- díjasok nagy része ingyen is vállalta és marad!” — mondja a fenti igazgató és ettől bizakodással néz a jövőbe.

Eszembe jut az idei „ünnepi könyvhét”, amit azért is idézőjelbe kell tennem, mert tulajdonképpen nem volt, csak beszéltünk róla, hogy most lenne (van?) az ideje, és Pesten, a Vörösmarty téren milyen szép,

tévéhíradókba kívánkozó megnyitó ünnepséget rendeztek. Hogy onfian húsz kilométerre vagy 220-ra, itt, Békésben, még. könyvheti sátrakat sem állítottak, az már nem fért bele a tévéhíradóba. Különben is, messze, van Budapesttől ez vidék, kétszeresen vidék, mert Keiet-Magyarország, a Balkánhoz közelebb.

Rakosgatom a szerkesztőségi könyvtáram, helj’et csinálandó újabb kiadványoknak, és (közben, ki tudja miféle akaratból a kezembe kerül az Új Aurora egyik, 19lies száma. Akik tudják, hogy az ebben megjelent Illyés Gyula-cikk régi vessző- paripám, azoktól elnézést kérek az újbóli ismétlésért. Azt írja Illyés Gyula: „Vidéki folyóiratainkat színvonal dolgában vajon ki tudná csak egy hajszállal lentebb látni a fővárosinál? Egyetlen fogyatékosságuk tán, hogy még mindig nem vetnek elég számot azzal az előnnyel, melyet épp provinciális voltuk kínál... Ez a folyóiratszám (az Új Aurora 1974. évi 2. számáról van szó — S. E.) úgy versenyez az ország többi folyóiratával, hogy épp »provincializmusa« révén emelkedik melléjük, a vidéki »helyzetet« és az országos igényt tekintve.” Ez mind szép, lélegezhetünk egy mélyet, de hol van már az Új Aurora? A békési vidék egyetlen irodalmi és művészeti folyóirata? Mondjuk azt, hogy „béke poraira”? Hogy biztos: soha többé?

Bizony, jobb lett volna a fenti példák, esetek, ügyek ellenkezőjéről futtatni gondolatot. Hogy az Állami Népi Együttes és a szarvasi Tessedik is kiutazik Ciprusra; hogy senki ne mondja se most, sem később: „Minek a?”; hogy.kétszer vagy háromszor annyit kap a. községi könyvtár, de mondhatjuk közkönyvtárnak is, könyv- vásárlásra, újságrendelésre; hogy megtisztelik a tiszteletdíjas klubvezetőket kétszeres tiszteletdíjjal, mert érdemesek rá; hogy az ünnepi könyvhéten sorok kígyóznak az ünnepi könyvhét sátrai előtt a jó irodalomért; hogy Illyés Gyula után sokan mások is elvállalják az illyési jelszót: „A provincializmus felé, előre!”, és ezt éppen egy újféle Üj Aurorában írják meg, figyelve hagyományokra, igényre, kötelességre és kötelezettségre ez itt élők lelke iránt (is).

Jó, tudom, nem megy, ez álom. Pedig én az álmot nem úgy képzelem, mint azt a svindlerek képzelik: a jót csak nekem, a többinek pedig néma csend.

Sass Ervin

Vendégeink lesznek július 16-án:

a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata

A kolozsvári magyar zenés színpad közel kétszázéves múltra tekinthet vissza. 1792-t írtak ugyanis, amikor a legelső hivatásos színtársulat engedélyt kért és kapott a guberniumtól, hogy Kolozsváron belépődíjjal magyar nyelvű színielőadásokat tarthasson. A műsorterven csakhamar zenés darabok is helyet kaptak, elsősorban a hattagú társulat vezetőjének, Kótsi Patkó Jánosnak a jóvoltából, aki képzett zenész volt. Ha nem is érték még el a nagyváradi püspöki opera- előadások vagy a nagyszebeni német társulat — Bécsben is számon tartott — produkcióinak színvonalát, a közönség rokonszenvének és az izmosodó költségvetésnek köszönhetően a dalosműfaj egyre mélyebb gyökereket eresztett a színházi repertóriumban. Később Kótsi Patkó országosan ismert muzsikust szerződtetett karmesternek, Lavotta János személyében, és bár a2 együttműködés nem volt hosszas, a hivatásos karmester segítségével kisebb operák bemutatására is vállalkozott az együttes. Az 1804—05-ös évadban egy újabb műfaj, a balett meghonosításával igyekeztek a közönség kegyeibe férkőzni; a Tengeren való sétálás, avagy a Szélvész az egykorú színlap szerint „ánglus balett egy felvonásban, egészen új dekorációkkal és köntösökkel”.

A város polgárainak növekvő érdeklődését jelzi, hogy 1821-re közadakozásból felépült Kolozsváron a magyar színjátszás első kőszínháza. amely megszakítás nélkül 1906-ig maradt hajléka a múzsának. A színházat úgv építették meg, hogy színpad és nézőtér között a zenekarnak is helye legyen. Így mutatták be 1822-ben a Béla futását, Ruzitska József művét, az első jelentősebb „nemzeti operát”, az Erkel előtti időkből.

Nagy esemény volt a magyar színészet legendás alakjának, Dérynének első kolozsvári fellépése, amikor is „a nézők száma felülmúlta az ezen játékszín első kinyittatásakorit, és sokak- jnak. be nem férhetvén, szomorúan kelle visszatérniek”. A művésznő 1823—27. közötti kolozsvári éveihez fűződik a zenés műfaj első virágkora, Mozart, Wéber, Rossini remekműveinek bemutatásával. A negyvenes évektől kezdve pedig fokozatosan Magyarország egyik vezető színházává válik, szaporodnak a kortárs bemutatók, külföldi turnék jelzi 1? a presztízsnövekedést. A színház a prózai feladatokon kívül szívesen játszik operát, operettet, népszínművet, balettet, a jelentős,

és művészileg termékeny Janovics-korszak (1905—31) pedig az 1918. utáni megváltozott körülmények között is növelni tudta az intézmény művészi rangját.

1948-ban, Állami Magyar Opera néven a Háry Jánossal önálló útnak indult, a zenés színház. Helyzete így sajátossá vált: a két kolozsvári operaház egyike, és egyben a színházi élet egyetlen nemzetiségi zenés színpada. Műsora a Csárdáskirálynőtől a Bolygóhollandiig, a Háry Jánostól a Csipkerózsikáig széles skálán mozog. A zenész- és énekesutánpótlást biztosította a helyi zeneművészeti főiskola — számos kiváló művészt találunk az operaház tagjai között: a jeles karmester Rónai Antalt, az énekes Trenka Évát, Ottrok Ferencet, Vilkovics Katót, Sass Lászlót, Kriza Ágnest, Szilágyi Ferencet és másokat.

És most a legközelebbi múlt. Talán nem közömbös közzétenni a világ operaszínpadain jeleskedő, Kolozsvárról elszármazott énekesek névsorát. Olyan kiválóságok, mint Tőzsér (Vára- di) Júlia, Andrássy Gábor, Szilágyi Károly, Kovács Attila. vagy a Budapesten éneklő Daróczi Tamás és Kálmándi Mihály a sétatéri színpadon kezdték sikeres pályájukat.

Gyenge Enikő