Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-05 / 156. szám

1990. július 5., csütörtök Átalakulás előtt az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt? A dolgozók is részesei akarnak lenni • Vajúdó vállalati demokrácia • Szolnokon a vezetés másképpen látja A Népújság 1990. június 19-i számában megjelent „Mun­kásgyűlés Orosházán? Olajosok »szakítópróba ja-" című cikk. A újságíró ismerteti az „NKFV orosházi üzemi mun­kástanácsa” alapító levelében foglalt célokat, majd a követ­kezőt állítja: .......a tröszti monopólium ellen nem a válla­l atok és üzemek menedzserei, hanem egy kis vidéki üzem munkástanácsa hirdet harcot”. Ez az állítás azt tartalmazza, hogy a „tröszti monopólium” megszüntetésére semmilyen in­tézkedést nem tesznek a vezetők. Ez az állítás téves. Az OKGT igazgatótanácsa állásfoglalása alapján a hivatali szervezet az OKGT átalakítása vizsgálatára és megoldási javaslatok kidolgozására két elismert intézetet kért fel. A hazai szervezetek közül a Pénzügykutató Rt., a külföldiek közül pedig a Price Waterhause dolgozta ki javaslatait. Szakmai körökben közismert, hogy egyik szervezet sem híve a monopolszerű működésnek. Az átalakítási javaslatok ki­dolgozásánál természetesen abból indultak ki, hogy a hazai jogrendszer mit tesz lehetővé, a gazdaság jelenlegi állapota milyen átalakításokat kíván és mi a jövőbeni fejlődés útja. Az OKGT 24 gazdálkodó egységből álló vállalatcsoport, forintban a 100 milliárdos nagyságrendbe tartozó értékkel kell gazdálkodnia. Úgy véljük, hogy minden tájékozott új­ságolvasó számára elfogadható, hogy egy ilyen mérvű ér­téktermelés mellett megalapozottan és körültekintően lehet csak az átalakítást végrehajtani. (Ez döntően nem OKGT- feladat.) A döntésnél egy felelős vezetőnek azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 1 százalékos adócsökkenés az állami bevételt több mint 1 milliárd forinttal mérsékli. Ér­zékeltetésül ez az összeg azonos lehet a Békés megyei, közel 20 ezer középiskolás diák oktatásához és a majdnem 6700 fő diákotthoni ellátáshoz 1990-re adott költségvetési támoga­tással. Az újságíró kérdésére, „miért fordultak a nyilvánosság­hoz elszakadási törekvéseiket illetően?”, Setény János a kö­vetkezőt válaszolta: „Sajnos nem sikerült tárgyalnom mun­kástanácsként a vállalat vezetésével, bármennyire is szeret­tük volna.” Észrevételünk: Setény János nem fordult a vál­lalat vezetéséhez tárgyalási igénnyel, ellenben a munkásta­nács két elnökségi tagja az alapító levelet megküldte, mely­ben jövőbeni hathatós együttműködési reményüket fejez­ték lei. Több vonatkozásban téves tájékoztatást ad Setény János elnök az OKGT-röl. (Vagy az újságíró értette félre az általa elmondottakat.) Az OKGT létszáma, mintegy 40 ezer fő. Állami szabályok rendezik, hogy az egyes vállalatcsoportok hogyan kapcsolódnak a költségvetéshez, ehhez képest a forrásaikkal, vagy azok egy részével önállóan, vagy más vál­lalatokhoz kapcsolódva közösen rendelkezhetnek. Mind vál­lalatunk, mind a tröszt részére az lenne a kedvező, ha az árak világpiaci szintűek lennének, és az állami elvonás és adózás is lényegesen kisebb mértékű volna. A fő terméke­inknek kötött útja van, a kőolajat a tröszthöz tartozó kő- olajfinomitó vállalatok dolgozzák fel, nekik kell eladnunk. A földgázt bizonyos mennyiség felett azoknak a belföldi fo­gyasztóknak kell értékesítenünk, akiket az Országos Ener­giagazdálkodási Hatóság kijelöl. A gáz értékesítése is veze­téken történik, a kiépített vezetékrendszer miatt szinte ki­zárt. hogy vevőinken változtassunk. Az árat tehát az állam (mint kőolaj- és földgázkészletek tulajdonosa) határozza meg. a szűkös energiaforrásokra tekintettel a forgalmazásba is erősen beavatkozik az állam. Megjegyezzük, hoav dolgozóinkat évek hosszú sora óta negyedévenként tájékoztatjuk (termelési tanácskozások, munkaértekezletek) gazdasági helyzetünkről. Ügy tűnik, az információ torzításmentes továbbítása, megszerzése és hasz­nosítása — sajnos — sem vállalatunknál, sem más munka­helyen nem erősség. Dr. SzaWk, István vezérigazgató * * * A vezérigazgató űr véleményét örömmel vettük. Hozzá­szólását cikkünkhöz, illetve az NKFV orosházi üzeme mun­kástanács elnökének nyilatkozatához már csak azért is kö­zöljük, mert — reméljük — így is hozzájárulhatunk a veze­tés és a dolgozók közötti részletesebb információközvetítés­hez. Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő időkben az ér­dekképviselet vezetői elérik azt, hogy legalább oly mérték­ben megismerhetik saját vállalatuk gazdasági helyzetét, amennyi a tévedések elkerüléséhez szükséges. Bár úgy tűnik, a szóban forgó nyilatkozó más nézőpontból világította meg a kérdést. A véleménynyilvánítás pedig most már minden állampolgár szuverén joga, legyen az illető dolgozó vagy vállalati vezető. Szakmánkból eredendően, mi viszont állandóan kérdése­ket teszünk föl, s jelenségeket feszegetünk — sőt, olykor­olykor kétkedünk. _ _ F M-rendelet a földhivatalokról A Magyar Közlönyben megje­lent a földművelésügyi minisz­ter rendelete a földhivatalokról. A Jogszabályban a korábbihoz képest alapvető változás, hogy a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe került a megyei földhivatalok költségvetése is, nem csak a szorosan vett szak- imai felügyelet. A korábbi ren­delet alapján lényegében ket­tős irányítás érvényesült, mivel a szakmai feladatokat a Mező­gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium határozta meg, míg a végrehajtáshoz szükséges pénz­eszközöket a megyei tanács te­remtette elő. Ebből az az ellent­mondás következett, hogy a fel­adatok megvalósításához a me­gyei tanács „hozzájárulása" volt szükséges, s ha ez egy-egy területen hiányzott — mint az gyakran megesett —, akkor az elképzelés megvalósításából nem lett semmi. A szakemberek szerint a megyei földhivatalok eszközellátottságában mutatko­zó nagy különbségek is arra vallanak, hogy egyes helyeken nem méltányolták kellőképpen a földhivatali munka jelentősé­gét, és emiatt a többihez képest jelentős hátrányba került az or­szág több ilyen intézménye. Az egységes irányítás várhatóan fölszámolja a kettősségből ere­dő ellentmondást. A rendelet melléklete fölsorol­ja a megyei földhivatalokhoz tartozó körzeti hivatalokat; ezekben jelentősebb változás nem következett be. Építési láz Nyugaton Ö tt a láng ég, mi meg mintha mécsessel vi­lágítanánk, alig pis­lákolunk. s a sejtelmes fény- é ben lelkiéletet él az ország. Legalábbis ezt mutatja a parlamenti kép, bár lehet, hogy a tükör rossz, nem az országot láttatja a szűnni nem akaró harminc-, negy­venéves sérelmekkel. Hátha inkább a mostani hatalmas bajok izgatják a népet, s még ennél is jobban a jövő. Amit nem lehet huszáros, kellően át nem gondolt hú­zásokkal megoldani, azok csak a pillanatot szolgálják, aztán a nem egyszer meg­járt útra — mellékvágányra — vihetik az országot, hosz- szú évtizedekre. Üjabb ne­hézségek közepébe, s a va­lódi piacgazdaság perifériá­jára. Pedig, ha figyelnénk a világot, minden épkézláb ember az ország gazdasági át- és újjáépítésén dolgozna. Ha csak egy pillantást ve­tünk a Business Week, a vi­lághírű üzleti-gazdasági lap májusban megjelent első magyar nyelvű számára, ak­kor még igyekvőbbre fog­nánk magunkat. Címlapján óriási betűkkel; START! Alatta Cél; újjáépíteni Eu­rópát. S bár minden egyes cikke több mint figyelemfel­keltő — különösen a Kelet- Európát illetőek —. az egy­szerű magyar olvasót igazán a címlapsztot’i vágja mellbe. Mind a szöveg, mind a szá­munkra csillagászati össze­gekről szóló adatok. Termé­szetesen dollármililiárdok- ban. S a figyelmes olvasás, tanulmányozás döbbenti rá az embert, hol is áll az az Európa, amelyhez felzárkóz­ni szeretnénk, s arra is, mi­lyen fényévnyi távolságban vagyunk tőle. Infrastruktúra minden mennyiségben Az Európai Közösség nyolc legerősebb országa — Belgi­um, Nagy-Britannia, Dánia', Franciaország, Olaszország,. Hollandia. Spanyolország, NSZK — eddig is hathatós összegeket költött infra­struktúrára, és ez a jelent és a jövőt illetően még na­gyobb méretben folytatódik tovább. Az 1995-ban meg­nyitandó. Franciaországot Angliával összekötő Csator­na Alagút 12 milliárd dol­lárba kerül, öt milliárdot költenek a spanyolok a bar­celonai olimpiai felkészülés­re: stadionok, sportpályák, lakásépítés és városszépítés céljára. Ugyancsak 1992-ig 10 milliárdot fordítanak az országos úthálózat helyreál­lítására, s külön a sevillai Expo ’92-re, tehát a világ- kiállításra „csekély” 7 mil­liárdot. Az olaszok felkészü­lése pedig a labdarúgó-vi­lágbajnokságra 2.5 milliárd dollárba került. Az ezredév végéig a brit közutak javítására 23 milli- árdot irányoztak elő, s ugyancsak erre a határidő­re készül el a Skandináviát Európával összekötő 6 mil­liárdos űt- és vasúthálózat, a nyugatnémet 12 milliárdos vasúti hálózat, és 5 milliár­dért a svájci vasút- és busz­közlekedési hálózat. A spa­nyol vasút újjáépítése a leg­drágább; 22 milliárdot tesz ki, és 2010-re készül el. Ha­sonló távú, de még nagyobb összegű — 41 milliárdos — a brit víz- és csatornatisz­títási rendszer újjáépítése. És még lenne tűit fölsorolni a számunkra elképesztő ősz- szegekből, amelyek felhasz­nálását legjobban ez az idé­zet érzékelteti: ,.A szabad­kereskedelmi korszak köze­ledtével Európában építési őrület vette kezdetét,” A példátlan fellendülés szinte megújítja Európát, s az építési kényszer közelebb hozza egymáshoz a földrész nemzeteit, mint bármikor is volt a történelem folyamán. S olyan országok is beszáll­tak a versenyfutásba, ame­lyek — mint például a sem­leges Svájc és Svédország — nem tagjai az Európai Kö­zösségnek, de kapcsolataikat mindenáron meg akarják erősíteni vele. A költségek és a méretek nagysága le­nyűgöző. A már említett nyolc ország együttesen mintegy 150 milliárd dollárt költ 1990-ben infrastruktú­rára, s közel 2000 milliárdot a kővetkező 10 esztendőben. Problémák vannak — akadály nincs A hetvenes években és a nyolcvanasok elején Európa visszafogta a közmunkaki­adásait, a gazdasági fellen­dülés és a szabadkereskedel­mi korszak közeledtével azonban halaszthatatlan fel­adatokat kell megoldani. Kü­lönösen áll ez Spanyolor­szágra — sürgetőleg fel is vetette ezt az olimpia és a világkiállítás rendezése —, ahol a vasút jelenti a leg­nagyobb problémát. Ugyanis a spanyol vasúti vágányok, mint az oroszországiak, a múlt század derekán, széles nyomtávval épültek, s az át­szállás-átrakodás nagyon le­lassítja a forgalmat. Ennek a megváltoztatása, az egész vasúti rendszer felújítása azért kerül oly nagy befek­tetésbe. Az NSZK autópályái, bár nagy sebességet bírnak el. mégis xészei az általános szárazföldi közlekedési háló­zat modernizálásának, mert a jövő követelménye nagyobb a jelenleginél. A két német állam egyesülésével a keleti fél gyenge ellátottsága azon­ban némileg csökkentheti a tervezett ütem betartását. Fokozatosan áll ez a környe­zetvédelmi beruházásokra, és ezekre a következő 15 évben 15 milliárd dollárt akarnak fordítani központilag a he­lyi hatóságok 90 milliárdja mellett, elsősorban szenny­víztisztításra. a nagy prob­lémát az okozza, hogy még több pénz kell a keletnémet rész környezetvédelmi beru­házásai miatt, hiszen itt a legnagyobb a szennyeződés egész Európában. Anglia, főleg a Thatcher- kormány, nem hive az álla­mi támogatásnak, mégis öm­lik a pénz a vízrendszerbe. A 10 újonnan privatizált viz- műtársaság ~ a kilencvenes években 41 milliárd dollárt költ a víz- és csatornarend­szer újjáalakítására, csak­hogy megfeleljen a szigo­rúbb Európa Közösség kör­nyezetvédelmi előírásainak. S ehhez csupán 1.7 milliár­dot kapnak a kormánytól. Nem ilyen szűkkeblű a ka­binet a hosszútávú autópá­lyák finanszírozásában, mert itt a következő 10 évre meg­ajánlott 10 milliárdot 20-ra emelte. A Brit Iparszövetség pedig még 5 milliárd dollár­ral több központi befektetést kér utak, vasutak, repülőte­rek fejlesztésére. Valóságos alagútörület kez­dődött Európában. Scan- Link néven egy olyan ten.' végrehajtását indították el, melynek megvalósítása Nor­végiát, Svédországot, Finn­országot és Dániát köti ösz- sze egymással és a konti­nenssel 1998-ra. Dánia en­nek kiegészítéseként még egy 2,8 milliárd dolláros híd- es alagútrendszert épít a 11 mérföldé» körgyűrű-át­hidalásra, hogy meggyorsít­sa az utazási Koppenhágából a hazai Szárazföldre és az NSZK-ba. Svájc és Olaszor­szág a nehéz kamionok for­galmát akarja gyorsabbá tenni Milánó felé és vissza. London—Párizs két és fél óra A közösen építendő alagút 40 mérföld hosszan vezet majd át az Alpokon Lombardia felé. Attól kezdve pedig, hogy 1993-ban a Csatorna Alagút megnyílik, a TVG nagy sebességű vonattal a London—Párizs távolságot 2,5 óra alatt lehet megten­ni. ami a mostani útidő fe­lénél is kevesebb. Európa nyugati fele, mint látható, lázban ég, az újjá­építés lázában, melybe a cé­gek özöne akar bekapcsolód­ni. Nemcsak egymás orszá­gából. de a tengeren túlról, ás. Az USA üzleti körei nem szeretnék lekésni az „arany­lázat'’, s ezért folyamatosan igyekeznek a „bennszülött” cégeket fölvásárolni. vagy azokba beépülni. Mi pedig sóvár szemekkel figyelünk, s szomorúan gon­dolunk arra, hogy lényegé­ben ez a hatalmas fejlődés a Közös Piaccal kezdődött el, nagyjából- egy időben a KGST alakulásával. A cél­jával állandóan ellentétesen működő, s mára összeros- kadt gazdasági szervezettel. S azon sem árt eltűnődni, mert szoros összefüggésben van a KGST-vel is, s amit oly sokszor súlykoltak a fe­jünkbe. míg maguk a sem­mibe vették vezetőink: a gazdasági törvények obj.ektí- vek. A maguk logikája sze­rint működnek, ha tetszik, ha nem. Az eredmény mind­két oldalon önmagáért be­szél. s ezt bizonyítja. Vass Márta Svájc és 'Olaszország a nehéz kamionok forgalmát akarja gyorsabbá tenni Milánó felé és vissza Egy pehelysúlyú álom valóra válik Történelemóra helyett toliforgatás (Folytatás az 1. oldalról) jó a kapcsolatunk a nagy­községi tanáccsal és nem utolsósorban — súgja cinko­san — 14 éve élek Csorvá- son. Kell ennél több? ^ Egy üzletembernek bizto­san, mert a Hunnia Dau­nen Kft. már meghaladta elődjét. Az alapítók — 11 vállalkozó 25 millió forintos alaptőkével, egy osztrák vál­lalkozó 30 százalékos része­sedése mellett — a tolifel­vásárlás és -feldolgozás megtartásával tollal és pe- hellyel bélelt konfekcióáruk gyártására is vállalkozott. Egyelőre pehelypaplant és -párnát készítenek hazai és külföldi piacra, de terveik között szerepel tolldzsekik, síruhák és más téliesített termékek gyártása is. — A feldolgozóüzemet is korszerű japán és nyugatné­met gépekkel szereltük fel — sorolja Gécs László. — A varrodát pedig a régi Elekes-malomban rendezzük be. Megvásároltulf az épüle­tet és mögötte a tsz-irodát. önként vállaltuk, helyreál­lítjuk a lerobbant, félig le­pusztult öreg malmot, s kor. szerű varrodát varázsolunk bele. Ha nagyképű lennék, azt mondanám: külső formá­ját és építészeti stílusát megőrizve, visszaadjuk mű­emlékjellegét. A volt tsz- irodában helyet adunk al­kalmazottainknak, a szociá­lis létesítményeknek és a la­bor technikai eszközeinek. A kft.-nek négy közvetlen vezetője van és két admi­nisztrátora. Köztük — idé­zem Gécs urat — egy profi főkönyvelő-adószakértő, Lichtenstein Lajosné. aki egyben személyzetis, mun­kaügyis, sztk-ügyintéző is. Természetesen megfelelő anyagi elismerésért. Az ügy­vezető igazgatók egyenran­gúak, mindenki abban dönt, amiben szakember. A kft. közös ügyeit és a jogi sze­mélyek előtti képviseletet Császár Árpád ügyvezető igazgató látja el. A varró­üzem ez év őszére lesz kész. Kikkor fejezik be az épület belső átalakítását, s szerelik be a japán Brother varró­gépeket és a portalanító, légelszívó berendezéseket. Ha beindul, két műszakban további 20 dolgozónak nyújt majd megélhetést. A keres­kedelmi igazgató szerint óriási a kereslet a pehely­paplan és -párna iránt. Sze­rencsére külföldön is, tehát éppen időszerű a gyártás mielőbbi beindítása. Papp János Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents