Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-31 / 178. szám
1990. július 31., kedd o Adták volna, de nem kellettek a boltok A privatizálás óké, dp nem ász nélkül Ha van tübb százmilliája valakinek Akár dz áruházakat is? Akit a toké szele már megcsapott Univerzál Kereskedelmi Vállalat Dr. Szolnoki Béla, az Univerzál Vállalat igazgatója csak a nyilvánosságra került nyilatkozatokból értesült a kormány privatizálási tervéről. „Tájékoztatást még nem kaptunk — kezdi, majd így folytatja: — persze hí-* resztelések eljutottak központunkba, de hogy ezeknek mennyi a valóságtartalma csak találgatni lehet. Mondok egy példát: hallottuk, hogy az első lépésben kizárólag a 10 főt foglalkoztató üzleteket privatizálják ... — Ne találgassunk, idővel kiderül minden! Azt hiszem, sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az Univerzál Vállalatnak van-e valamilyen elképzelése a tulajdon- váltásról. — Az elmúlt év nyarán foglaltuk egységes rendszerbe a vállalat szervezeti és irányítási rendszerének átalakítását. amely értelemszerűen magába foglalja a privatizációt. Kiindulási pontjaink a következőek: Tulajdon- és piaci viszonyváltás; a társasági törvény; hitel és pénzügyi kényszerek ; a dolgozók érdekeltségi viszonyának fejlesztése; a teljesítményelv erősítése; és a vállalat versenyképességének javítása. A privatizálást a korszerűsítési folyamat részének tekintjük, amely csak akkor valósítható meg, ha a feltételek adottak! Tudniillik a termelőegységek, különböző üzleteik magánkézbe adása nemcsak elhatározás kérdése. Függ attól, hogy tuduhk-e külső tőkét bevonni, az üzletek fizetőképesek vagy sem, a vállalkozás üzleti alapon történjék. és a végső cél a vevő jobb áruellátása legyen, a vállalati dolgozók biztos megélhetése mellett! — Jó lenne tudni, hogy hány üzlete van az Univerzál Vállalatnak. — Hatvanhárom üzletünk és nyolc kft. Negyvenöt egységünkben 10 alkalmazottnál kevesebben dolgoznak, szerződéses formában műkö- illetve a kis üzletekből 24 szerződéses formában működik. A 18 nagy egységünk bonyolítja He a forgalom 66 százalékát, ugyanakkor a vállalati nyereség 75 százaléka származik tőlük. A szerződéses üzletek évi 5-20 millió forint forgalmat bonyolítanak le általában, a nagyok közül van, amelyik a 600 milliót is meghaladja. — Hogyan alakult meg a nyolc említett kft.? — Pénzintézetek és nagykereskedelmi cégek • tőkéjének bevonásával, de az alaptőke kétharmada így is a miénk a kft.-fcben. Magánember két boltban érdekelt 6,5, illetve 16 százalékos arányban. — A képzeletbeli kutya általában ott van elásva, ahol a különböző egyéni érdekeket firtatjuk. Egyszerűbben szólva: vajon miért ebben a nyolc Univerzál-üzletben alakulhatott kft., és miért éppen az általuk jegyzett alaptőkével? — Lényeges volt, hogy nem adminisztratív úton választottunk. ki üzleteket, hanem kizárólag önkéntes alapon. Az ott dolgozóktól és boltvezetőktől függött, hogy vállalják-e a kockázatot, vagy sem. Mindenütt felajánlottuk a lehetőséget, bármelyik alkalmazottunk beszállhatott tőkével a kft.- be. ha akart! — Gondolom, alig győzött válogatni a központ a sok felajánlás közül. — Egyáltalán nem. így történt. Alig akadt vállalkozó! Egyrészt a pénzhiány miatt, másrészt ennyi bizonytalanság közepette nem vonzó pénzbefektetést kockáztatni Magyarországon. — Az alaptőke nagyságát hogyan állapították meg? — Az üzletek szakmai jellege alapján, a működéshez szükséges árukészetnek megfelelően. — A vendéglátó-vállalat nem mert ingatlant és állóeszközt privatizálni az értékelés támadhatósága miatt, önök ezt hogyan oldották meg? — A kft.-kbe mi sem vittünk be ingatlanokat, gondolom szorul szóra ugyanabból a megfontolásból. — Kérem, térjünk vissza a beszélgetés kiindulási pontjához, az ominózus december 31-ei privatizálási határidőhöz. Véghezvihető egy ilyen elhatározás? — Szerintem már technikailag is kivitelezhetetlen év végéig az összes problémát megoldani. Sem az átalakítást szabályozó törvény, sem a feltételek nincsenek meg. Tőke kellene, vállalkozó- kedv és hitelek, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ráadásul az államnak milliárdos tehertételt jelent az átállás. Mi például tavaly 24 szerződéses! üzletvezetőjének ajánlottuk fel, hogy vegyék meg az adott boltot. Egy sem vállalkozott rá! — Ha jól értem az ön szavait, az elhatározás egy olyan politikai szándékot tükröz, amely mögött nincs kellőképpen átgondolt végrehajtási elképzelés. — A privatizálás erőltetése, adminisztratív úton való végrehajtása az olyan jól ismert vakvágányok egyikére terelnek bennünket! Felelőtlenségnek tartanám a mindenáron való idő előtti véghezvitelét, mert annak végső soron a vevők látnák a kárát. — Nem fél attól a vádtól, miszerint: csak politikai okok miatt „okvetetlenke- dik”, „biztosan félti, mint régi igazgató a pozícióját”, és csak ezért beszél önből a pesszimizmus? — Nem. Az Univerzál hatékony, jól’ működő szervezet, álljuk a versenyt a piacon megjelent vetélytársak- kal. Teljesítményünket a jövőben is csak a piac értékelheti. A tulajdonviszonyok megváltoztatását személy szerint szükségesnek tartom, korántsem ellene beszélek! De a feltételek nélküli véghezvitelnek nincs realitása. — Ezek szerint nem tartja valószínűnek, hogy 1991. január elsején mondjuk a Békéscsabai Univerzál Áruház Kft.-nek egy valáki legyen a tulajdonosa? — Elvileg nem kizárható dolog, de ehhez több száz millió forint kellene a jelentkezőnek, ... valamint a kft.-tulajdonosok értékesítési szándéka. S végül még egy fontos momentum, amiről eddig nem esett szó. A privatizálás sarán a kereskedelmi dolgozók érdekeit figyelembe kell venni, hiszen a kereskedők eladók legtöbbje megfelelően képzett szakember, akik a jövőben is ebből a munkából kívánnak megélni. Lovász Sándor három hetes táborok emlékét. Ezek után szóljunk a cserkész útjáról is. A mozgalom eredetileg a 12-18 évesek számára szándékozott hasz- • nos programot adni. A húszas évek elejétől már a 7 évesek is á mozgalom tagjai lehettek. A farkaskölykök, aoródok — leányoknál a tündérkék — valamennyien kiscserkészek, 12 évesen, kiállva az újoncpróbát, letéve a fogadalmat, cserkésszé váltak. A képzés, önképzés az otthonokban, őrsökben, a lányoknál pedig a „családoknál” folyt. A teljesség igénye nélkül, a három osztályba sorolt próbák közül néhány: honismereti, vallási, mozgalmi kérdések, helyes magatartás, ruházat, rendgyakorlat, anatómia, környék- és természetismeret. jeladás, térképismeret, tábori-ipari munkák, főzés, dal. játék, népi tánc. Az 55 különpróba két tucat szakma alapjainak elsajátítását jelentette. A legrátermettebbek őrs-, raivezetői, valamint tiszti tanfolyamokra kerültek. A nagylány és öregcserkészek 18 éven felül is tovább cserkészkedhettek. Az elöljáróknál maradva, még egy adat: a csapatparancsnokok tisztek — tanárok, tisztelendők. iparosok, postások vasutasok, állami és magántisztviselők — oktató, nevelő munkájukat egy fillér díjazás nélkül, belső indíttatásból végezték! MEGNYÍLTAK AZ EMLÉKEZÉS ZSILIPJEI A múlt év kora őszén felkerestem a baráti kör jó néhány tagját, s míg Csicsely Mihály gépével reprózta az albumok ritkaságait, a házigazdák megnyitották az emlékezés zsilipjeit. Őszbe csavarodott hajjal, fiatalosan csillogó szemekkel, átforró4 sodott hangon mesélték el azokat az élményeket, amelyek örökké feledhetetlenné tették cserkészéletüket. — Bátyám és öcsém is cserkészkedett. Polgáristaként a Petőfiben kezdtem, rajvezetőként a Fáyban folytattam, majd az érettségi után a Munkácsy csapat Vi- dovszky Kálmán rajának tagja lettem — vezette be emlékeit a páratlan relikviakollekcióval rendelkező Fehér Pista bá\ s azután ekként folytatta: — Mondanom sem kell, hogy a leg- feleithetetlenebb emlék az 1933. évi gödöllői Jamboree volt. Az altáborban helyeztek el, számtalan ismeretséget kötöttünk a külföldi fiúkkal. A Munkácsy mintájára a Petőfiben is megalakítottuk az „élő orgonát”. Hogy ez mi volt? Különböző hangú sípokat kaptunk, s amikor a kotta szerint rá került valakire a sor, meg- fúita hangszerét. Sok gyakorlás után remekül kijött a dallam, zengett az induló,, és mi a különböző városi ünnepségeken, tábortüzeknél nagy tapsot kaptunk. Külön kell beszélnem az otthonokról, melyeket minden csapat zászlókkal, képekkel, soksok ötlettel igyekezett valóban otthonossá tenni. A Munkácsyban ott függött a falon névadónk portréja és a páratlan kézügyességű Unyatyinszki Gyuri tucatnyi rajza, festménye. Rangot jelentett a győzelem, a jó helyezés a vármegyei csapat- versenyeken. Táborépítés, tájékozódás, ügyességi számok, hadijáték — a számháború — szerepelt többek között a programon. És micso3a izgalmat „kunsztot” jelentett nyaranta, a szomszédban táborozó csapat . zászlajának megszerzése!! Amíg az iskolai csapatok az alma mater falai között rendezték be otthonukat, addig a Körös a múzeum alagsorában kapott két helyiséget. Ugyanitt lakott a városi tűzoltó, Rakovszki bácsi négy fiával, lányával, akik — mi sem természetesebb — valamennyien cserkészek voltak. Beszélgetőpartnerem, Rakovszki István, aki szó szerint összenőtt a Körös csapattal, a következőket varázsolta elő emlékezése bugyraiból: — Nálunk erős volt a családi kötelék, hiszen hozzánk tartoztak a Puskás, Hanczár, Kulich. Padrah, Kucsera, Kruch fivérek és ott voltunk mi, négyen is. A diákok, kereskedő-, iparoslegények mellett nálunk cserkészkedett a malmos, ecetgyáros, sőt még a gerlai gróf fia is. Vallási, társadalmi különbség nélkül tevékenykedhetett a kis-" és öregcserkész is. Karácsonykor soha sem feledkeztünk meg egymás megajándékozásáról. Sőt! 1928. december 22-én „Szikszavában”, a Csilláig utca sarkán kigyulladtak a gyertyák a Mindenki karácsonyfáján. 40 szegénysorsú gyerek kapott tőlünk kisebb-nagyobb ajándékot. A gazdasági világválság ideién otthonunk falai között húztak ki — nem is egy telet — az öregraj munkanélküli tagjai! Ha egy legény megnősült, biztos lehetett abban: a templomból ki- jövet társai sorfala között, a magasba emelt cserkészbotok alatt vontílhat el ifjú nejével ... Ami engem illet: 16 évesen kijártam Ókígyós- ra, a Wenckheim-csapathoz őrsi órákat tartani. Két nyáron át — szakácsként — velük táboroztam Csóványoson. Pista bá’ zárómondatához hozzá kell tennem: a csabai csapatok szerencséjére, a környékbeli arisztokraták gyermekeik révén, érdekelve voltak a cserkészetben. A Wenc- heimek közül az ókígyósi Krisztián és Erna, a gerlai Béla, a pósteleki Széchenyi grófnő unokája. Etti a harmincas években a Körös és a Kanizsai Dorottya csapat kiscserkészei. tündérkéi voltak! Ebből adódóan az őrsök. családok rendszeresen kirándulhattak a mások számára zárt. urasági erdőkbe. És ez, a városlakók, az erdős, hegyes vidékektől távol élő, alföldi cserkészek számára főnyereményt jelentett! Machalek István (Folytatjuk) A Körös csapat egy őrse, az 1931-es zászlószentelés alkalmával. Álló sor, balról jobbra: Kruch József, Kucsera Pál, Szikora József, Kulich Gyula. Ülnek: Gyeraj Mihály, Bo- tyánszki Pál őrsvezető, Kruch Miklós, Liker Pál (Repró: Csicsely Mihály) Nyugdíjasokról nyugdíjasoknak A vállalkozó szövetkezeti elnök Az idősek előtt mindig nyitva az ajtó Évtizedek óta nagyon gyakran megfordulok Szarvason. Szeretem ezt a természeti szépségekben gazdag Körösparti várost lakosságával együtt. Ismerem lakóit, fiatalt és időset egyaránt. Többségükben lokálpatrióták, aggódnak a városért, ismerem örömeiket, gondjaikat. Igen sok a magányos, segítségre szoruló öregember, aki hálás egy jó szóért, munkája után a megbecsülésért. Örömmel hallottam, hogy a vas-, fémipari szövetkezetben megbecsülik az öregeket. Az elnöki ajtó mindig nyitva áll előttük. Felkerestem Székely Lászlót — akit 1952-ben a szövetkezet alapításakor mint 32 éves villanyszerelőt elnökké választott a tagság, és azóta megszakítás nélkül betölti ezt a funkciót. Bár néhány évvel túlhaladta a nyugdíjkorhatárt, a legutóbbi közgyűlésen újabb öt évre bizalmat kapott a tagságtól. — Mit érez, ha idős ember kopogtat az ajtaján? — faggatom. — Elszorul a szívem — mondja az elnök. — Tősgyökeres szarvasi vagyok, velük együtt nőttem fel, nagyon szeretem őket és sajnálom, hogy megöregedtek. 1952-ben 17-en alakítottuk a szövetkezetei, többségük vasipari munkás volt. A régi csendőrlaktanyát kaptuk meg, itt kezdtük a számunkra addig ismeretlen közösségi munkát. Ezen a helyen állt az épület, természetesen már se híre, se hamva, még a mellette levő öreg házaknak sem. Tágas műhelyeket építettünk ide irodaházzal. Több helyen vannak a telepeink. Egyebek között az építőipari ágazatnak, melynek dolgozói a karbantartás mellett évente 60 lakást építenek fel. De van üzemünk Békésszent- andráson. Kondoroson és Dé- vavánván is. — Akkor 17-en voltunk, most a termelésben részt vevők létszáma 1500. Kezdetben lakossági szolgáltatást végeztünk, lassan tértünk át az új termékek gyártására. Világítótestekből például — igen nagy választékban és a nemzetközi igényeknek megfelelő minőségben — az országban mi gyártunk legtöbbet. Háztartási kisgépek gyártására is berendezkedtünk, egyebek között vasalócsaládokat, kávéfőzőcsaládokat készítünk, mindig újabb és újabb változatban. — Az éves termelés? — Meghaladja az egymilliárd nyolcszáz millió forintot, a tőkés export évente több mint kétszázmillió. A kisöregek ha bejönnek, csak ámulnak, bámulnak, és nem fukarkodnak az elismerő szavakkal. « Minden iránt érdeklődő embernek ismertem meg Székely Lászlót, aki bátran vállalja a rizikót. Nálunk nem új fogalom a termék- váltás. Ha valami „nem jött össze”, új termékek gyártására rendezkedtek be. Sok vihart megéltek együtt, hiszen a szabályzók gyakran változtak, és bizony ritkán találkoztak a szövetkezet és a tagság érdekeivel. Emlékszem, 25 évvel ezelőtt az országban elsőnek Szarvason épült fel az akkor nagyon modernnek számító szövetkezeti autószerviz, az autósbolttal együtt. Az avatásra Budapestről és más városokból nagyon sok. újságíró érkezett. Az egyik fővárosi hírlapíró megkérdezte: hogyan lehetséges, hogy egy alföldi kisvárosban épp a szövetkezetnek jutott eszébe szervizt építeni. Az elnök frappánsan válaszolt. El-1 mondta, hogy minél többféle a tevékenység, annál nagyobb a jövedelem, és sok munkásnak tudnak helyben keresetet biztosítani. Főútvonal mellett építkeztek, nagy az átmenőforgalom, a környéken is gyarapodik a gépkocsipark. Az idő őt igazolta. — Mit tudnak segíteni az idős embereknek? — Ami tőlünk telik, megtesszük. Üzemi konyhánkon ugyanúgy ebédelhetnek — vagy hazavihetik az ételt—, mint a dolgozók. Ráadásul ugyanannyiért, napi 25 forintért. Ez főleg a magányosoknak jön jól. 60-70-en veszik igénybe. Az üdüiőjegyet térítésmentesen kapják. Az ő nyugdíjukból nem telne arra. hogy elmenjenek pihenni, gyógyulni. Aki dolgozni akar és bír, az előtt nyitva a kapu. Jelenleg 70- 80 idős embernek adunk munkát, jól jön a nyugdíj- kiegészítés. Tavaly karácsonyra — a szeretet ünnepére — minden nyugdíjas kapott kétezer forintot. Hadd érezzék, hogy ma is a „nagy család” tagjai, ahol nem csak érzelmileg . gondolnak rájuk. Különböző forrásokból száz kisnyugdíjasnak sikerült felemeltetni a nyugdíját. Ez nem könyörado- mány, ők ezért évtizedeken át nagyon megdolgoztak, és befizették a társadalombiztosítási járulékot. Ez a pénz nekik jár. Bár csak többnek tudnánk adni. — Évente egyszer megrendezzük a nyugdíjastalálkozót. Megvendégeljük őket, beszámolunk eredményeinkről. az újabb termékekről, a további tervekről és a gondokról. Azután autóbusszal bejárjuk a telepet nemcsak Szarvason, de a vidéken is. Saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit fejlődtünk, és amit az elnök mondott, az mind-mind valóság. Bizony, sokaknak könny .szökik a szemébe. Ez nem csoda, hiszen nemcsak az alapítók, de a későbben jövők is becsülettel dolgoztak. a fiatalokat a szakma szeretetére. fegyelemre nevelték. — Mire a legbüszkébb? — Mindenre. Ennyi idő alatt a munkatársak családtaggá válnak, a termékek pedig édesgyermekként lopják be magukat a szívünkbe. Ha valaki megkérdezné: melyik a legkedvesebb termékünk. nem tudnék választani. Egyre azonban külön büszke vagyok: Szarvason, Békéscsabán, Budapesten, Győrbfen, Szombathelyen, Szekszárdon és Debrecenben vannak mintaboltjaink. ’Mindenütt ott ragyog a neonfény alatt az emblémánk, és tudják, hogy a csodálatosan szép termékek nálunk készülnek. Erre nagyon büszkék az öregeink is. Jogeal! Ary Róza
