Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-28 / 176. szám

1990. július 28-, szombat TALLÓZÓ-'Köröstáj Vári Fábián László Kilépsz az In memórián Nagy László Lesz-e még arcunk kétezerben? (Néztem az Esthajnal csillagot. Alászállóban, kékreverten — önnön vérétől csillogott.) Most meteorvihartól zeng az űr, az éjszaka poklokkal teli, szárnyuk emelik, összemérik a tűz- és vashalál szelei, s midőn majd szabadot intenek a lézerrel nyilazó istenek, boldog lehet, kit eltalál a tűzhalál, a vashalál, mert szép halál, mert jó halál. De a sugárhaláltól óvj meg engem, őrangyalom, ó, kedvesem! Ha szemem két mécse már csak üszköl, de a sejtek még sejtenek, te szívj magadba, senki más, kit tenyerem kolduló szavával hívlak! S ingeden átsüt egy ikerpár-csillag — eszemet pusztító vérzokogás... S hogy kilépsz az éjből, lám, fehér a tested. Csakhogy a Sátánt felbőszítetted, s már emeli pallosát, hogy újra lecsapjon, hogy szívünkből bővérű forrást fakasszon, szomját hogy olthassa valamely horda. Hát inkább vissza az avarkorba! Az temetőit megnyitja sorba, s illendőképpen eltemet. (Hitel) Vezet, nem vezet, vezet... Amikor egy ájult nemzet elvesztette önmagát ... Mikszáth Kálmán írta 'egykoron, hogy a magyar ember nagyon szereti az igazságot, de amikor szem­betalálkozik vele, akkor utálkozva elfordul és annyit dörmög magában: hű, de csúf pofád van! Valahogy így vannak nagyon sokan a ve­zetőkérdéssel is. Amíg sem­mi sem olcsó, amíg a dönté­si felelősség nem szorít, ad­dig nagyon hangzatos és törzshelyeken sűrű fejbólo- gatásokkal kísért népszerű, dörgedelmes ítéleteket hoz­nak mindenek felett, de a konkrétumok szorításában egy „elegáns” gondolatcsa­varral az ellenkezőjét mond­ják. A ló két oldala között gyors és heves mozgás ma­gyar átok — mondják a szkeptikusok, de hát még ez sem ad kellő magyarázatot. Egyébként nem ismerem sem a Hungaroton, sem a Videoton elbocsátott vezető­it, ezért nem tisztem ítélkez­ni, hogy mennyiben volt jo­gos az eltávolításuk. A mun­kahelyi és szakmai reagálá­sok fényében nagy baklövés­nek tűnnek ezek a miniszte­riális döntések, de ezt is csak óvatosan írom, hiszen még nem mindegyik fél állt elő a saját álláspontjával. Mindenesetre az már most "biztosan állítható, hogy ér­zékeny pontokhoz nyúltak az új döntéshozók és ez a két ügy hasonló esetek ár­nyékát vetíti előre. A kellő körültekintés nélküli, ad hoc intézkedések erős ellenérzé­seket szülhetnek. Az persze már néplélektani kérdéskör­be tartozik, hogy a közhan­gulat miért változik olyan gyorsan, hogy akik nemrég fejeket követeltek, most nosztalgiával ragaszkodnak vezetőkhite, akiket hónapok­kal ezelőtt még nem tartot­tak alkalmasnak tisztségük betöltésére, ha másért nem, hát mert a Kádár-rendszer­ben vezetők voltak. Az igazság pedig az, hogy a vezetők jelentős részét igenis le kell váltani, illetve olyan munkakörbe kellene helyezni, amely képessége­iknek megfelel. Csak ez ne legyen semmiféle hangzatos nagytakarítás, mert a meg­különböztetés nélküli csap­kodás értékeket is megsem­misít. (Félve jegyzem meg, hogy a politikai életből is méltánytalanul lehetetlení- tettefc el nagy formátumú közéleti embereket.) Ahol választott funkciókról van szó, ott pályázatok útján, vagy a helyi közösségek va­lódi döntése alapján legiti­málják a vezetőket. A kine­vezéseknél pedig csakis a szakmai feLkészültség legyen a szempont. Ahol pedig a politikai hovatartozás is meghatározó — mert ilyen pozíciók is vannak —, ott ne szégyelljék kimondani, hogy a „mi emberünknek” kell vezetnie. Pokoljárás és mennybe­menetel alternatívái helyett kerüljenek a vezetők is helyükre: az élre. Legitimá­cióval és bizalommal övez­ve. (Kőszegi Ferenc: Pesti Hírlap) ... Ha egy-egy család Ma­gyarország egy atomja — mini Magyarország, vagy mi­niatűr Magyarország — ak­kor egy emberöltő alatt el­veszett a családok 1/4-e, 1/5-e. Ez az időszak a HÜS- VÉR TRIANON, AZ INTEN­ZÍV ORSZÁGVESZTÉS IDE­JE. A vérdíj az 1949, illetve az 1950—1956. évi átlagos életszínvonalhoz képest el­érhető 85 százalékos növeke­dés volt, a vérdíj következ­ménye pedig a volt családok, a volt „nevelő-fészkek” nagyságához képest az új családok méretének zsugoro­dása egynegyeddel-egyötöd- del. Ha az áttekintett történel­mi időszakaszt kissé jobban szemügyre vesszük, azonnal észrevehető, hogy a nagy változás, az új, csökkentett gyerekszám azonnal kiala­kul, az első évtizedben, 1957—1966 között lecsökken 2-re. Ez az évtized az, ami­kor egy ájult nemzet elvesz­ti önmagát, 10 év alatt több mint 1,6 millió abortuszt kö­vetnek el. Ettől kezdve ez a családnagyság „beáll”, ez a méret ráfagy a magyar gló­buszra, erre alapozott erköl­csöt, szokást és államigazga­tást, „jogrendszert” követ egy személyiségéből teljesen kifordult ország. (Egyébként a beállt, új alacsony, 1,984- es gyermekszámot már bio­lógiailag is „művészet” len- n^ továbbcsökkenteni.) E fejezet aligha fejezhető be anélkül, hogy ne kérdez­zük meg: hogyan reagáltak a családnagyság robbanás- szerű csökkenésére az írók, költők, a nemzeti lelkiisme­ret ébresztői? Ügy gondo­lom, hogy naprakészen. Fe­kete Gyula Éljünk magunk­1990. június 29-én 14 óra 40 perckor lezuhant a Ma­gyar Honvédség egyik MÍG —21—BISZ típusú repülőgé­pe Komló térségében. Veze­tője, Kilián Nándor főhad­nagy szerencsésen katapul­tált. A tragédia után a kecs­keméti katonai kórházba szállították. Jól van, de egy­előre nem repülhet. Hogy mi is történt valójában, arról Hollósi Nándor mérnök-ez­redes, a Magyar Honvédség repülőfőnökének technikai helyettese, a balesetet vizs­gáló bizottság vezetője első­ként a Somogyi Hírlapnak nyilatkozott azután, hogy megtalálták a fekete dobozt. —* Azon a napon Kilián Nándor főhadnagy, Somo­gyi Nándor főhadnagy kísé­retében repülési feladatra szállt fel, amelynek célja, katonanyelven megfogalmaz­va, manőverező légiharc volt, összekapcsolva a géppáron való leszállással. A repülési feladatot 3400 méter körüli magasságban terveztük vég­rehajtani. Miután kiérkez­tek a kijelölt légtérbe, Kom­ló, illetve Pécsvárad térségé­be, Kilián Nándor feladata az volt, hogy az előtte re­pülő Somogyi főhadnagy re­pülőgépét minél többször — ahogy ezt mi mondjuk — be­fogja, lövési helyzetbe ke­rüljön, a fotógéppuskát mű­ködtetve, hogy a későbbi ki­értékelésnél bizonyítható le­gyen :‘ megfelelő helyzetbe került. — Ezredes úr, azt hiszem, túlzottan szakmai ez, amit ön elmondott. Engem tulaj­donképpen az érdekelne, hogy 14.40-kor mi történt. — Amikor Kilián főhad­nagy a második fordulósoro­zat harmadik fordulóját megkezdte, pontosabban már inkább a felénél tartott, nagy csattanást hallott hátulról, a repülőgép farokrésze felől, s a lábkormányon egy inten­nak c. könyve már 1972 ta­vaszán megjelent. Félszáz sajtóbeli bírálat szólt a könyvről, de én jellemzőnek azt tartom, hogy költemé­nyek verssorai is épültek be­lőle, sőt nemegyszer a könyv címéből. Már 1972 májusá­ban Garai István „Ezzel a néppel” c. versében hangzik fel a két szó ilyen szöveg­környezetben : „—... a belső egyensúly bomlott meg — s önundorunk szégyenében fulladoztunk — A hazáról való emlékezet-kiesés lett sajátunk — s a közösségi tu­dat aortája zsibbadt el ben­nünk — Azóta az »élünk magunknak« jelszót — hí­meztük zászlónkra — életbe- szólítjuk s rendre megöljük magzatainkat — ugyanakkor elismert kutyatenyésztőkké válunk — s közismertté lesz nemes állatbarát mivoltunk — ... — »Cigánynépek langy szívű sihederje« — nem: el­aggottja vagy te már ma­gyar — ... — az utolsók közt ítélve magad — elvetélt magzataiddal — a jólétben is részvétlen halálra ...” • • • Ügy gondolom, ez a né­hány idézet is jelzi, hogy a lelkiismeret ébresztői szól­tak, érthetően és időben. Felmérték a nemzeti tudat romlását, annak okait, az abortusz következményeit, a történtekért a hatalom és a hatalommal' szövetkezők fe­lelősségét. A Vár, a Híd, az Üj Szárszó felépítésének az alapja, Sarkcsillaga csak a népesedés gondjainak becsü­letes, elkötelezett megoldása lehet. Isten rendelte úgy e tájon, hogy a Kárpát-meden- xe egén csak a csillagok ra­gyogjanak, de azök ragyog­janak ... (Dr. Molnárfi Ti­bor; A Céh) zív erőhatást. Rátekintett a műszerekre, és arra a tab­lóra, amelyik a vészhelyze­teket jelzi. Égett a tűzjelző lámpa! Ezt jelentette a re­pülésirányító központnak. Közben csökkentette a haj­tómű teljesítményét. Tájéko­zódott a térségben, belené­zett a periszkópjába, s látta, hogy a farokrész lángol. Legalábbis egy sárga, lángra emlékeztető, tűznek tűnő je­lenséget látott, s a tűzjelző­je továbbra is égett. Elhatá­rozta, hogy katapultál. Eh­hez megkapta az engedélyt, ami formális volt, mert et­től függetlenül ilyen hely­zetben amúgy is katapultál­nia kell... A két gép a felhők fölött hajtotta végre a feladatát. Mi úgy mondjuk, hogy hat­tizedes felhőzet volt. Kilián főhadnagy nem látta, hogy mi van alatta. Egészen pon­tosan: a katapultálás pilla­natában meglátott egy felhő­nyílást, s azt, hogy alatta zöld terület, erdőség van. El­mondta, hogy mindaddig nem nyugodott meg, amíg nem tudta meg, hogy a 'gép hova zuhant. Ez volt számá­ra a legnagyobb stressz. — Ennek ellenére a gép­nek a földbe csapódása nem volt a legszerencsésebb. Az Új Vasárnapi Dunántúli Nap. ló híre szerint a repülőgép körülbelül tizenöt méter mélyre fúródott, s emiatt is sok időt vett igénybe a fe­kete doboz megtalálása. (A fekete doboz egyébként na­rancssárga, hogy könnyebben rábukkanhassanak, s tartal­mát az ezredes úr megmu­tatta. Ez egy EKG-görbéhez hasonlítható, amiből a lai­kus semmit sem tud kiol­vasni, a szakemberek annál többet.) — Az a tizenöt méter va­lójában hét méter volt. De azt hiszem, hogy nem ez a lényeg. A repülőgép körül­Vér-lázító ... Rokonszenves, hősi és tiszteletre méltó felajánlás, hogy honatyák és honanyák példamutatóan és elsőként ajánlják fel vérüket. A haza nevében köszönet Torgyán Józsefnek, Hámori Csabá­nak, Orbán Viktornak, ha egy nagy, közös kehelybe csurgatják vérüket. De azért a kisipari megoldások he­lyett körül kellene nézni a világban, hogy vannak-e jó ötletek, használható ötletek más országokban is! Nem vágyóik szakértő, nem tu­dom, ikeresztülvihető-e ná­belül nyolcvanfokos szögben csapódott a földbe. Egy nyolc méter átmérőjű, há­rom méter mély kráter ke­letkezett. A gép tenyérnyi darabokra szakadt szét... ...— Megkerülhetetlen a kérdés: miért zuhant le a MÍG—21—BISZ? Hallottunk valamit, miszerint egy jég­elhárító rakétával lelőtték. — A kivizsgáló bizottság nehéz helyzetben van. Most azért is, mert nagyon szét­szakadt a repülőgép, Ugyan a fekete doboz megvan, s ennek a regisztrált jelei ren­delkezésünkre állnak, de van, amit nem értünk. Ezek a jelek azt mutatják, hogy legalább két meghibásodás következett be egy időben. Többek között az adatrögzí­tő rendszer meghibásodása is. így eléggé kétértelmű az, amit le tudunk olvasni a rögzítő által megőrzött ada­tokból. Az eddigi vizsgála­tok alapján azt mondhatom, hogy komoly fedélzeti tűz a repülőgépen, a repülőgép tör­zsén belül nem volt. Ez most már biztos, hiszen minden egyes lemezdarabkát kézbe vettünk. Vizsgálataink több irányba indultak, mint ahogy ez általában lenni szokott. Ebben szerepel a külső ha­tások vizsgálata is. De eddig még nem jutottunk el. Az első az, hogy magában a re­pülőgépben keressük a meg­hibásodást. Annyit talál­tunk, hogy egészen hétül, a farokrészben, ahol a gázsu­garak kijönnek, egy nem túlságosan nagy tűz nyoma található. Van egy feltevé­sünk, amely most az egyik legfontosabb vizsgálati irá­nyunk. Elképzelhető a hid­raulikus rendszer meghibá­sodása. Itt tartunk most... — Maradjunk a „pletyká­nál”. — A feltevésre nagyon ne­héz most válaszolnom, mert lünk is a saját vér tárolása (van-e hozzá elég üveg, elég dugó és elég hely rozoga kórházépületeink rozoga pol­cain), nem tudom, nem üt­közik-e a szakemberek olyan ellentámadásába, mint a Naxol vagy a Béres-csepp. Nyugodt-e a lelkiismere­tük azoknak, akik az el­múlt évtizedekben drága de­vizáért konferenciákra utaz­gattak (miközben a magyar „gyalog” állampolgár évi ötven dollárt használhat el), nyugodt-e, hogy minden tud­nivalót gondosan megtud­tak, megtanultak, hazahoz­tak, és nemcsak a Tiffany bril iánskirakatai't né zeget­ték. (Fehér Klára; Képes 7) ahogy korábban jeleztem, a külső okok vizsgálata is sze­repel a tervünkben, de odá­ig még nem jutottunk el. De azért maradjunk ennél a fikciónál. Bár nem volt jég­veszély a környéken és azt sem tudom, hogy a jégvédel­mi ütegek pontosan hol he­lyezkednek el, mert ezt egy­előre még nem vizsgáltuk. Végtelenül kellemetlen do­log lenne, ha kiderülne, hogy abban a légtérben, ahol vadászrepülőgépek re­pülnek, jégelhárító rakétá­kat lőnek. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy mi­lyen szerencsétlen körül­ménynek, gondatlanságnak kell közrejátszania abban, hogy ilyesmi megtörténhes­sen. Nem tudom elképzel­ni ... — ön szerint miből szár­mazhat ez a mendemonda? — Nem tudom, fogalmam sincs. De ahogy ezt a népi bölcsesség is tartja: nem zö­rög a'haraszt, ha a szél nem fújja. Tehát, ha valahol el­indult ez a szóbeszéd, akkor egyáltalán nem lehet kizár­ni, hogy van valami való­ságalapja. Előbb-utóbb el fogunk jutni ehhez. S nem is sokára, mert csak néhány napunk van arra, hogy az eddig követett irányok vé­gére eljussunk. Tulajdonkép­pen akkor következnek azok a vizsgálatok, amelyek a külső hatásokra vonatkoz­nak. Akkor ebbe belekerül a jégrakéta, meg egy valahon­nan elcsent légvédelmi ra­kéta is. Bármi belefér, ösz- szegezve azonban: egy raké­tatalálat esetén a repülőgép a levegőben roncsolódik, le­szakadnak róla kisebb-na- gyobb szerkezeti elemek. Esetünkben azonban ennek nyoma nincs, így egy raké­tával történt találkozás va­lószínűsége végül is gyakor­latilag kizárható. De mint már mondtam: ettől függet­lenül minden eshetőséget megvizsgálunk... (Nagy Je­nő; Somogyi Hírlap) SZÖVEG NÉLKÜL Körkérdésem: Mit tenne, ha távoznia kellene a posztjáról? Hámori Csaba: Elmennék gombkészítőnek. Torgyán József: Keresnék egy ’47-es évjáratú hordót, és szózatot intéznék a tetejéről. Csurka István: Megpróbálnék írásból megélni. Nyers Rezső: Hál’ istennek, én az ilyesmin már túl va­gyok. Szabad György: Tartanék egy két és fél órás búcsúbeszé­det. Göncz Árpád: Megtartanám a másikat. Petrasovits Anna: Megalapítanám az igazi szocdempártot. Margaret Thatcher: Távozni! Nekem?! Király Zoltán: Százhetvenezer autogramot adnék a Parla­ment előtt a tömegnek. Habsburg Ottó: Megpróbálnék elhelyezkedni édes hazám­ban, mint köztársasági elnök. Utóvégre, kérem szépen, ez az egyetlen ország, amely ma is hű a Monarchiához. Landsbergis: Magam helyett valaki mást küldenék Moszk­vába vitautasnak. Angyal Ádám: Magammal vinném a hajógyárat. Pozsgay Imre: Ez nem probléma. Én bármely poszton tu­dok baloldali középpályást játszani, legföljebb nem válogat­nak be. Ion Iliescu: Segítségül hívnám a bányászokat. Antall József: Csodálkoznék. Morvái Ferenc: Kazányban kutatnék tovább Petőfi után. Mihail Gorbacsov: Melyikről? • (Tímár György; Figyelő) Akkor miért zuhant le az a gép? A Szabad Föld karikatúrája

Next

/
Thumbnails
Contents